BH 2000.2.74

Ha a felszámoló az eljárásának befejezését követően az általa készített zárómérleget, illetőleg a záró adóbevallást - jogszabályi előírás ellenére - nem küldi meg az adóhatóságnak, mulasztásáért az adóigazgatási szabályok szerint felel [1993. évi LXXXI. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 52. § (1) bek., 57. § (1) bek., 63/A. § (1)-(2) bek., 1990. évi XCI. tv, 114/1997. (VII. 1.) Korm. r. 12. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adós gazdálkodó szervezet felszámolása iránt 1994. október 4-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1995. június 8-i számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a 10. sorszámú végzésével - egyéb intézkedések mellett - az eljárást befejezettnek nyilvánította, az adóst megszüntette, és megállapította, hogy vagyon hiányában a hitelezők kielégítési aránya 0%.
A végzés indokolása szerint az adós volt ügyvezetője - a büntető feljelentés ellenére - nem készítette el a tevékenysé...

BH 2000.2.74 Ha a felszámoló az eljárásának befejezését követően az általa készített zárómérleget, illetőleg a záró adóbevallást - jogszabályi előírás ellenére - nem küldi meg az adóhatóságnak, mulasztásáért az adóigazgatási szabályok szerint felel [1993. évi LXXXI. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 52. § (1) bek., 57. § (1) bek., 63/A. § (1)-(2) bek., 1990. évi XCI. tv, 114/1997. (VII. 1.) Korm. r. 12. §].
Az adós gazdálkodó szervezet felszámolása iránt 1994. október 4-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1995. június 8-i számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a 10. sorszámú végzésével - egyéb intézkedések mellett - az eljárást befejezettnek nyilvánította, az adóst megszüntette, és megállapította, hogy vagyon hiányában a hitelezők kielégítési aránya 0%.
A végzés indokolása szerint az adós volt ügyvezetője - a büntető feljelentés ellenére - nem készítette el a tevékenységet záró mérleget, és a cég iratait nem adta át a felszámolónak. Emiatt a felszámolás technikailag lebonyolíthatatlan volt, a felszámoló ezért 1997. január 24-én - az írásbeli előkészítés egyidejű előterjesztése mellett - kérte az adós egyszerűsített felszámolásának elrendelését. A felszámolási egyszerűsített zárómérleg adatai szerint pedig a felszámolási költségek, valamint az összesen 4.543.713,-Ft egyéb hitelezői igény kiegyenlítésére nem volt vagyoni fedezet.
E végzés ellen az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal igazgatósága hitelező élt fellebbezéssel, és kérte a felszámolónak a módosított 1991. évi IL. törvény 52. §-ának (1) bekezdése által előírt záródokumentumok (felszámolási zárómérleg és záró adóbevallás) megküldésére való kötelezését, mert azok hiányában nem állapítható meg az adókapcsolatok végleges egyenlege, s a felszámolási eljárás sem fejezhető be.
A felszámoló a fellebbezésben foglaltakra tett észrevételeiben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a zárómérleget megküldte a hitelező részére, de záró adóbevallást - adatok hiányában - nem tudott készíteni.
Észrevételt terjesztett elő a megyei egészségbiztosítási pénztár hitelező is, s ugyancsak sérelmezte a zárómérleg megküldésének elmaradását. Nyilatkozatát azonban a másodfokú eljárás során visszavonta, mert a felszámoló időközben a hiányolt dokumentumokat a rendelkezésére bocsátotta.
A fellebbezés az alábbiak miatt nem szolgálhat alapul az elsőfokú végzés megváltoztatásához.
A jelen felszámolási eljárásban alkalmazandó, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (mód. Cstv.) 63/A. §-ának (1) és (2) bekezdései értelmében, ha a vagyon a várható felszámolási költségek fedezetére sem elegendő, vagy a nyilvántartások, illetve a könyvvezetés hiányai miatt az eljárás technikailag lebonyolíthatatlan, a bíróság a felszámoló kérelmére és írásbeli előkészítése alapján - a kérelem beérkezését követő 15 napon belül, a mód. Cstv. 57. §-ának (1) bekezdése alapján - végzésben elrendeli az adós vagyonának, illetve be nem hajtott követeléseinek a hitelezők közötti felosztását, valamint az adós megszüntetését; az írásbeli előkészítésnek pedig tartalmaznia kell a hitelezői igények összesítését, a felszámoló költségkimutatását, valamint a behajthatatlan követelések, pénz- és vagyonmaradvány felosztására vonatkozó javaslatot. A mód. Cstv. e rendelkezése a felszámolási eljárás gyorsabb lezárására irányuló speciális szabály.
A mód. Cstv. 52. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint pedig a felszámoló a felszámolás befejezésekor felszámolási zárómérleget vagy záró egyszerűsített mérleget, a bevételek és költségek alakulásáról kimutatást, záró adóbevallást, zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot készít, mindezeket megküldi a bíróságnak és az adóhatóságnak, valamint intézkedik a gazdálkodó szervezet iratanyagának elhelyezéséről. Ez a felszámolási eljárásokra vonatkozó általános szabály egyszerűsített felszámolás esetén csak a lehetőségeknek megfelelően követhető. Ekként rendelkezik egyébként - a jelen felszámolási eljárásra még nem irányadó, 1997. augusztus 6-án hatályba lépett - a felszámolás és a végelszámolás időszaka alatti számviteli feladatokról szóló 114/1997. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. §-a is.
Amennyiben pedig a felszámoló nem - vagy nem megfelelően - teljesíti az adóhatósággal szemben fennálló kötelezettségét, az az adóigazgatási eljárás keretében alkalmazhatja vele szemben az adózás rendjéről szóló jogszabályban (1990. évi XCI. törvény) írt jogkövetkezményeket.
Az adott ügyben a felszámoló készített felszámolási zárómérleget. A fellebbezésre tett észrevételeiben állította ugyan a zárómérlegnek a hitelező részére történő megküldését, ezt azonban nem bizonyította, de aggályossá teszi ezt az előadást a megyei egészségbiztosítási pénztár hitelező korábbi hasonló nyilatkozata is. Ugyanakkor a felszámoló is elismerte a záró adóbevallás megküldésének elmulasztását, s arra hivatkozott, hogy az adós gazdálkodó szervezet iratainak hiányában nem tudta azt elkészíteni, illetve az - a megfelelő adatok hiányában - valótlanságokat tartalmazhatna.
Figyelemmel arra, hogy a fellebbezés nem támadta az elsőfokú végzésnek az adós megszüntetésével kapcsolatos rendelkezéseit, s a felszámolási zárómérleg és a záró adóbevallás adóhatóság részére való megküldésének elmaradása az eljárás befejezését sem akadályozza, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. Ha az adós gazdálkodó szervezet felszámolója továbbra sem küldi meg a jelen eljárásban hitelezőként is fellépett adóhatóság részére az elkészített felszámolási zárómérleget s az ilyen esetben elkészíthető záró adóbevallást, az adóhatóság adóigazgatási eljárásban léphet fel vele szemben. (Legf. Bír. Fpk.VIII.31.053/1997. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.