• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Családi kedvezmény megosztása elvált személy esetén

Kérem szíveskedjenek segítséget nyújtani, hogy a 2021. évi adóbevallásban a családi kedvezményt jogszerűen hogyan tudom érvényesíteni. Két gyermekem van, az egyik 2001. 08. hónapban született, 2021. 06. hóig középiskolás volt, 2021 ősze óta felsőoktatási intézmény hallgatója, édesanyjával (korábbi házastársam) közös gyermekfelügyeletben állapodtunk meg 2014-ben, azóta is közösen neveljük, egyik héten velem, másik héten az édesanyjával közös háztartásban él. Második gyermekem 2019. 08. hónapban született, akinek édesanyjával jelenleg házasságban és közös háztartásban élünk. A 2019-ben született gyermek után édesanyja családi pótlékot kap jelenleg is, ő vette igénybe a családi kedvezményt, azonban adóbevallásában nem jelölt meg engem, mint akivel megosztva veszi igénybe. 2021. év folyamán nem töltöttem ki, és nem adtam le a munkáltatónál „Adóelőleg-nyilatkozat a családi kedvezmény (és járulékkedvezmény) érvényesítéséről” elnevezésű nyomtatványt, így a munkáltatóm értelemszerűen nem érvényesítette. Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni, hogy a 2021. évi adóbevallásban hogyan tudom érvényesíteni a gyermekeim után járó családi adókedvezmény maximális összegét, illetve milyen módon töltsem ki az adóbevallást ennek érdekében, továbbá milyen más esetleges adót csökkentő lehetőségeim vannak a fentiek függvényében.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2