• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Egyházi szervezet számlakibocsátása

Tisztelt Szakértők! Az alábbi kérdésben szeretném kérni szakmai iránymutatásukat. Adott egy egyházközség, amely temetővel is rendelkezik.Eddig a gyülekezet tagjaitól nem kértek sírhelymegváltást. Aki fizette az egyházfenntartási összeget, ha elhunyt, nem kellett sírhelyért megváltást fizetni. 2020. évben az egyházközség épített egy urnafalat. Az egyház vezetősége most úgy döntött, hogy az urnafalban történő elhelyezésért fizetni kell 25–30 stb. évekre vonatkoztatva.Továbbá úgy szabályozta a földben való temetkezést is, hogy annak megváltásáért szintén fizetni kell. Kérdésem, kell-e számlát kibocsájtani a megváltás alkalmával a számla kibocsájtásra vonatkozó szabályok szerint, vagy elegendő egy bevételi pénztárbizonylat, rajta a pontos adatokkal? Az egyházközség tevékenységére tekintettel mentes az általános forgalmi adó hatálya alól. Az én véleményem az, hogy számla kibocsájtása kötelező, de szakmai körökben nem mindenki osztja ezt a véleményt.Továbbá a számla összegét a temető árbevételeként kell nyilvántartani, majd a társaságiadó-bevallásban is szerepeltetni, vagyis tao-bevallást kell adni. Szíves válaszukat előre is köszönjük!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2