• Lászka Andrea
Hozzászólások 0

Katás egyéni vállalkozó – munkanélküli ellátás

Tisztelt Szakértő! Adott egy főállású katás egyéni vállalkozó, aki állami támogatással lett egyéni vállalkozó 2019 márciusában (2019. januártól március 4-éig álláskeresési járadékot kapott, de a 90 napot nem merítette ki). 2020. január 12-én már nem tudta befizetni az esedékes 50 ezer forintot. Elmaradt 3 havi katával (dec.-jan.-febr.). Majd 2020 márciusában (380 nappal később) bejelentette a vállalkozás szüneteltetését (szépségiparban dolgozik, és ahol helyet bérelt, bezárt), és jelentkezett a munkanélküli ellátásra. Az ellátást megtagadták, mert a NAV által kiadott igazoláson – jogszerűen és a valóságnak megfelelően – szerepel, hogy 3 havi elmaradása van. Milyen lehetősége van ezek után? Jogszerű volt az elutasítás arra hivatkozva, bár az ilyen jellegű befizetéseket a kihirdetett rendelet szerint június után részletekben is teljesítheti, hogy nincs megfizetve az ellátás alapja? Illetve, ha befizeti az elmaradt összeget, akkor kérheti újból az ellátás megállapítását? Köszönettel: L. Andrea


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2