• PÓPITY Kft. Pópity István
Hozzászólások 0

Erdő haszonbérbe adása és értékesítése

2012. május 15-én egy magánszemély erdő, legelő megnevezésű külterületi ingatlant vásárolt 49 millió forintért, amelyet még ugyanabban a hónapban haszonbérleti szerződés keretében 15 éves határozott időtartamra bérbe is adott egy kft.-nek. A magánszemély a vételárat a haszonbérlő kft. által – szerződés alapján – előre fizetett 52 millió forint haszonbérleti díjból fizette ki. A kft. a magánszemély hozzájárulásával a bérelt ingatlanra jelzálogjogot alapított, és kölcsönt vett fel egy takarékszövetkezettől. A kölcsön összege volt a fedezete az előre megfizetett bérleti díjnak. 2014. december 9-én a kft. a haszonbérleti szerződést azonnali hatállyal felbontotta, mert az erdő művelése a csapadékos időjárás miatt veszteséges volt, így nem tudott eleget tenni a zálogjoggal biztosított kölcsön törlesztésének. A kölcsönből fizette ki a haszonbérleti díjat. Az azonnali hatályú felmondást a haszonbérbe adó magánszemély azzal a feltétellel fogadta el, hogy jogosult a kapott haszonbérleti díjat kártalanításként megtartani, de ebből a kft. zálogjoggal terhelt tartozását, amely 36 025 500 forint ki kell egyenlítenie a takarékszövetkezet felé a kft. helyett. A magánszemély pénzügyi teljesítése 2014 decemberében megtörtént a takarékszövetkezet felé. A bérbeadás időszaka így nem érte el az 5 évet, de azért, mert a kft. azonnali hatállyal felmondta a szerződést az ismertetett ellehetetlenülése miatt. 1. kérdés: az ügylet kapcsán keletkezik a magánszemélynek jövedelme a haszonbérbeadással összefüggésben? Ha keletkezik, akkor mennyi, és hogyan szerepeltesse azt a bevallásában? 2. kérdés: hogyan kell a kft.-nél elszámolni a fenti ügyletet? 2014. december 9-én a haszonbérleti szerződés megszűnésekor a magánszemély értékesítette az erdő, legelő elnevezésű külterületi ingatlanát. Az ingatlant a magyar állam nevében eljáró "XY" Nemzeti Park Igazgatóság vette meg 67 676 960 forintért. (A magánszemély ebből az eladási árból fizette ki a takarékszövetkezetnek a 36 025 000 forint összeget.) Az értékesített ingatlan ellenértéke a vételi ajánlatban megfogalmazottak szerint adómentes bevételnek minősül, mert a védett területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény hatálya alá tartozik, kisajátításra tervezett. 3. kérdés: az erdő, legelő értékesítése kapcsán keletkezik-e a magánszemélynél jövedelem?


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2