34/2002. Számviteli kérdés 349/2010/Szt. 52. § (2) bek./ISZ

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) tételesen nem rögzíti, hogy egy-egy tárgyi eszköz üzembe helyezésének milyen hitelt érdemlő dokumentumai lehetnek.
Nyilvánvaló, hogy ha ebben az esetben a beruházással megvalósított tárgyi eszközök között nincsen olyan épület, építmény, amelyet csak építési engedély alapján lehet megépíteni, akkor - az erre vonatkozó előírásokból következően - használatbavételi engedély sincsen. (Célszerű ezt - ebben az esetben - ...

34/2002. Számviteli kérdés
Meglévő gyár kapacitásának bővítése, növelése érdekében egyrészt korszerűbbre, nagyobb kapacitásúra cserélik ki egyes berendezések alkatrészeit, motorjait, másrészt bizonyos gépeket, berendezéseket cserélnek, és kiegészítő beruházásokat is végeznek. Ezen cserék, különböző munkák nem vagy csak kevésbé érintenek építési hatósági engedélyeztetési hatáskörbe tartozó épületeket, illetve építményeket. Kérdés, miként kell ez esetben hitelt érdemlő módon dokumentálni az üzembe helyezést?
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) tételesen nem rögzíti, hogy egy-egy tárgyi eszköz üzembe helyezésének milyen hitelt érdemlő dokumentumai lehetnek.
Nyilvánvaló, hogy ha ebben az esetben a beruházással megvalósított tárgyi eszközök között nincsen olyan épület, építmény, amelyet csak építési engedély alapján lehet megépíteni, akkor - az erre vonatkozó előírásokból következően - használatbavételi engedély sincsen. (Célszerű ezt - ebben az esetben - írásban visszaigazoltatni!)
Szükséges viszont, hogy az egyéb hatóságok előzetesen és/vagy a létesítmények elkészültekor engedélyt, illetve hozzájárulást adjanak. Ha e hatósági, szakhatósági engedélyek, hozzájárulások dokumentáltan rendelkezésre állnak, a rendeltetésszerű használatbavétel hatósági, jogi feltételei teljesülnek. Ha - ezen túl - a műszaki feltételeket is teljesítették, az eszközök rendeltetésszerűen működtethetők, akkor az eszközök üzembe helyezhetők.
A meglévő technológia bővítése esetén az üzembe helyezés dokumentumaként a társaság által előre meghatározott időpontban lefolytatott használatbavételi eljárásról felvett jegyzőkönyv akkor fogadható el, ha ezen a használatbavételi eljáráson valamennyi érintett hatóság, szakhatóság részt vett, a hatóságok, a szakhatóságok képviselői a hatáskörükbe tartozó kérdésekben mindent rendben találtak, és erről írásban (jegyzőkönyvben) nyilatkoztak.
A leírtak mellett a társaság által szervezett használatbavételi eljárás időpontja lehet az üzembe helyezés legkorábbi időpontja, feltételezve, hogy a szükséges határozatok a jegyzőkönyvben rögzített időpontig megszületnek.
[2000. évi C. törvény 52. § (2) bek.]
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.