8003/2008. (AEÉ 4-5.) APEH tájékoztató

a 2007. évi személyi jövedelemadó, különadó, valamint a mezőgazdasági kistermelő egészségügyi hozzájárulásának munkáltatói adómegállapításával és elszámolásával kapcsolatos munkáltatói (kifizetői) feladatokról

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A 2007. január 1-jétől a 2007. évre alkalmazandó - a személyi jövedelemadó, a különadó megállapítására, illetőleg az egészségügyi hozzájárulás elszámolására vonatkozó - szabályokat a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.), az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvénynek az Szja. törvényt módosító és kiegészítő rendelkezései, valamint az adózás rendjéről szóló, többször módosított 2003. évi XCII...

8003/2008. (AEÉ 4-5.) APEH tájékoztató
a 2007. évi személyi jövedelemadó, különadó, valamint a mezőgazdasági kistermelő egészségügyi hozzájárulásának munkáltatói adómegállapításával és elszámolásával kapcsolatos munkáltatói (kifizetői) feladatokról
A 2007. január 1-jétől a 2007. évre alkalmazandó - a személyi jövedelemadó, a különadó megállapítására, illetőleg az egészségügyi hozzájárulás elszámolására vonatkozó - szabályokat a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.), az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvénynek az Szja. törvényt módosító és kiegészítő rendelkezései, valamint az adózás rendjéről szóló, többször módosított 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.), továbbá az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Eho. tv.), az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény és a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló, többször módosított 1996. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Szf. tv.) tartalmazza.
Az elnöki tájékoztató e törvényeken alapul, de azok ismeretét nem pótolja.
A kifizetők és munkáltatók feladatait és az adatszolgáltatási kötelezettségeit a 8015/2007. (AEÉ 13-14.) APEH tájékoztató, valamint a 8014/2007. (AEÉ 13-14.) APEH tájékoztató ismertette. Az említett tájékoztatókban foglaltak ismerete is szükséges a jelen tájékoztatóban leírtak alkalmazásához.
I.
Az adómegállapítás elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók
A munkáltatói adómegállapítást 2008. június 10-éig kell megküldeni a bevallást benyújtó adóügyében illetékes igazgatóságához (3-9. és 10. számú melléklet)
Az adómegállapítást az adóhatóság részére kizárólag elektronikus úton lehet továbbítani.
A munkáltatói adómegállapításhoz szükséges nyilatkozatok, az adómegállapítás levezetésére szolgáló nyomtatványok kereskedelmi forgalomban nem kaphatók, azokat az APEH internetes honlapjáról (www.apeh.hu) lehet letölteni, vagy a megadott formátum alapján elkészíteni és a magánszemély számára átadni.
A tájékoztató részét képezi a 11. számú melléklet, az adóhatóság tájékoztatása a magánszemély adóhátralékáról, valamint az elektronikusan történő adatszolgáltatás általános szabályait összefoglaló 12. számú melléklet.
II.
A munkáltatói adómegállapításhoz szükséges további tudnivalók
1. A személyi jövedelemadó megállapításának és elszámolásának feltételei
1/a A magánszemély bevallási kötelezettségének általános szabályai
A magánszemély a jövedelmét és az azt terhelő adót - az adóévben megszerzett összes bevétele alapján - adóévenként köteles megállapítani és bevallani, valamint az adót megfizetni. A különadózó jövedelmek közül annak a jövedelemnek az adójáról, amely nem kifizetőtől származik vagy amely adójának megállapítására maga köteles (pl. a tőzsdei ügyletből származó jövedelem) szintén bevallásában kell számot adnia.
A magánszemély- az előzőekben megállapított kötelezettségétől eltérően - nem köteles bevallani:
a) azt a bevételt, amelyet a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni;
b) az olyan bevételt, amelyre, a mezőgazdasági kistermelőre irányadó rendelkezések szerint egyszerűsített bevallási nyilatkozatot tett;
c) a vagyonátruházásból származó bevételt, ha abból jövedelem nem keletkezik;
d) az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelmet, ha az adóévben ilyen jogcímen megszerzett összes jövedelem nem haladja meg a 200 000 forintot;
e) a kamatjövedelmet, ha abból a kifizető az adót levonta;
f) az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelmet, az osztalékból származó jövedelmet, az árfolyamnyereségből származó jövedelmet és a vállalkozásból kivont jövedelmet, ha az adóévben ilyen jogcím(ek) en megszerzett összes jövedelem nem haladja meg az 50 000 forintot és az adót a kifizető levonta;
g) a c)-f) pontban nem említett külön adózó jövedelmet (ide nem értve az ingatlan bérbeadásából származó jövedelmet), ha az adót a kifizető levonta;
h) azt a jövedelmet, amely nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján a Magyar Köztársaságban nem adóztatható (ide nem értve a nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján az adó alól a Magyar Köztársaságban mentesített, de az adó kiszámításánál figyelembe vehető jövedelmet);
i) azt a jövedelmet, amelyet külön törvény rendelkezése szerint nem kell bevallani. Ilyen jövedelem lehet az alkalmi munkavállalói könyvvel szerzett jövedelem.
1/aa A magánszemély nem köteles az adóévre bevallást benyújtani, ha az adóévben egyáltalán nem, vagy kizárólag a következő jogcímeken és feltételekkel szerzett bevételt:
- olyan bevételt, amelyet az a)-i) pontok alapján nem köteles bevallani;
- adóterhet nem viselő járandóságot;
- magánnyugdíjpénztár a kedvezményezett részére teljesített, nyugdíjszolgáltatásnak nem minősülő kifizetést, ha a magánszemély a kifizetőnek nyilatkozott arról, hogy ezen jövedelme után az Szja tv. rendelkezései szerint nincs adófizetési kötelezettsége (e nyilatkozatról a kifizető adatot szolgáltatott az állami adóhatóságnak 2008. január 31-éig) .
1/ab A magánszemély az előzőekben leírtaktól függetlenül köteles az adóévre bevallást benyújtani, ha
- az adóévben az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvény alapján különadó fizetési kötelezettsége keletkezett, és különadó-előleg fizetésére maga volt köteles;
- valamely kifizetésére az egyszerűsített közteherviselésről szóló törvény szerinti adózási módot választotta;
- az adóévben egyéni vállalkozó volt;
- az adóévben mezőgazdasági őstermelő volt és e tevékenységből származó bevétele az adómentesség értékhatárát (600 000 forintot) meghaladta, kivéve, ha az Szja tv. rendelkezései szerint egyszerűsített bevallási nyilatkozatot tehet;
- az adóévben megszerzett bármely bevételét terhelő adóelőleg megállapításakor a kifizetőnek (a munkáltatónak) tett nyilatkozatában költség levonását kérte (nem minősül költséglevonás kérésének az Szja tv. szerinti igazolás nélkül elszámolható költség - elismert költség - levonására tett nyilatkozat);
- az adóévre fizető-vendéglátó tevékenységére tételes átalányadózást választott;
- az adóévre az adóelőleg-fizetésre vonatkozó szabályok szerint költségkülönbözet vagy adóelőleg-különbözet alapján meghatározott adó fizetésére köteles;
- az adóévre tartós adományozás külön kedvezményével összefüggő visszafizetési kötelezettsége keletkezett;
- az adóévre a lakáscélú kedvezmény miatt levont adó növelt összegű bevallására és megfizetésére köteles;
- az adóévre a biztosítások kedvezménye miatt levont adó növelt összegű bevallására és megfizetésére köteles;
- az adóévre önkéntes kölcsönös egészségpénztári egyéni számláján lekötött összeg adókedvezménye miatt levont adó növelt összegű bevallására és megfizetésére kötelezett;
- a NYESZ-R számlájáról nem nyugdíj-szolgáltatásként vett fel összeget, és e miatt bevallási és visszafizetési kötelezettsége keletkezett;
- az adóév első napján az Szja tv. külön rendelkezése alapján kedvezményezett részesedéscsere révén megszerzett értékpapírt tart nyilván.
1/b Az adóhatósági adómegállapítás kérésének feltételei
1/ba A magánszemély akkor kérheti az adóhatósági adómegállapítást, ha
- az adóévben kizárólag munkáltató(k) tól és/vagy a helyi önkormányzat nettó finanszírozási körébe tartozó kifizető(k) től szerzett olyan bevételt, amelyet nyilatkozat hiányában köteles lenne bevallani, feltéve, hogy a 07530-as Nyilatkozatában feltünteti a munkáltató(k), számfejtő(k) adószámát;
- az adóévben társas vállalkozás, polgári jogi társaság tagjaként kizárólag a társas vállalkozástól (polgári jogi társaságtól) szerzett olyan bevételt, amelyet nyilatkozat hiányában köteles lenne bevallani, feltéve, hogy a 07530-as Nyilatkozatában feltünteti az említett kifizetők adószámát;
- az adóévben - a saját befizetésén túl - kizárólag munkáltatója fizetett be az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba adományt, amelyet a magánszemély egyéni számláján írt jóvá a pénztár.
1/bb Az előzőektől függetlenül sem jogosult adóhatósági . nyilatkozatot tenni a magánszemély, ha az adóévben:
- egyéni vállalkozó volt;
- mezőgazdasági őstermelő volt, és e tevékenységéből származó bevétele az adómentesség értékhatárát (évi 600 000 Ft) meghaladta, kivéve, ha a nyilatkozata kiegészítéseként egyszerűsített bevallási nyilatkozatot tesz;
- megszerzett bármely bevételét terhelő adóelőleg megállapításakor a kifizetőnek (a munkáltatónak) tett nyilatkozatában költség levonását kérte, ide nem értve az igazolás nélkül elszámolható költség (elismert költség) levonására vonatkozó nyilatkozatot;
- tőzsdei ügyletből származó jövedelmet szerzett;
- árfolyamnyereségből származó jövedelmet vagy vállalkozásból kivont jövedelmet szerzett, amellyel kapcsolatban bevallási kötelezettség terheli (meghaladja a jövedelem az 50 000 forintot);
- olyan adóköteles bevétele volt, amely alapján a jövedelem külföldön (is) adóztatható, vagy amely a jövedelemszerzés helye szerint nem belföldről származott;
- nem belföldi illetőségű a magánszemély;
- a 2007. évre áthúzódó végkielégítés miatt (is) van adókötelezettsége;
- a 2007. évben kapott végkielégítését az adóévek között megosztja;
- adókedvezményt kíván érvényesíteni felsőoktatási tandíj halasztott kedvezménye, felnőttképzés díjának halasztott kedvezménye, továbbá alkalmi foglalkoztatás kedvezménye címén;
- nyugdíj-előtakarékossági (NYESZ-R) nyilatkozat alapján adójának átutalásáról kíván rendelkezni;
- termőföldnek nem minősülő ingatlan bérbeadásából származó bevételt szerzett;
- a kifizetőtől (a munkáltatótól) olyan bevételt szerzett, amellyel összefüggésben adó- vagy adóelőleg-fizetési kötelezettség terheli;
- alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatása révén bevételt szerzett;
- lakás önkormányzatnak történő bérbeadásával összefüggésben a szerződés megszűnése miatt adófizetési kötelezettsége van;
- fizetővendéglátó tevékenységére tételes átalányadózást választott;
- az adóelőleg-fizetésre vonatkozó szabályok szerint adóelőleg-különbözet alapján meghatározott adó fizetésére köteles;
- vissza kell fizetnie 2007. év előtt igénybe vett adókedvezményt;
- 2007. év első napján kedvezményezett részesedéscsere révén megszerzett értékpapírral rendelkezett;
- az előzőekben nem említett esetekben is, akkor, ha törvény előírása alapján személyi jövedelemadó bevallás benyújtására kötelezett (pl. egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szabályai szerinti adózást választott) .
Az adóhatósági adómegállapítás során a jövedelem meghatározásakor tételes költségelszámolásnak, ide nem értve az e törvény szerint igazolás nélkül elszámolható költség (elismert költség) figyelembevételét, nincs helye.
1/c A munkáltatói adómegállapítás kérésének feltételei
A magánszemély az adókötelezettségének a következő féltételek fennállása esetében, ha a munkáltató (kifizető) vállalja, a munkáltató (kifizető) közreműködésével tesz eleget.
A magánszemély adóbevallással egyenértékű nyilatkozatot tehet a munkáltatónak, a társas vállalkozásnak, polgári jogi társaságnak (továbbiakban: munkáltató), ha egyébként jogosult lenne adóhatósági adómegállapítást kérni, azaz, ha az 1/b pont alatti feltételek fennállnak.
A munkáltató adómegállapítását (07M29) a magánszemély akkor kérheti, ha a fentieken túl a következő feltételek is fennállnak:
- munkaviszonyból származó jövedelmét ugyanazon munkaviszonyban vagy kizárólag időrendben egymást követő időszak(ok) ban fennálló munkaviszonyból szerezte;
- az adómegállapításhoz szükséges igazolásokat, valamint ha önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat alapján adójának átutalásáról rendelkezik, e nyilatkozatát 2008. március 20-áig a munkáltatójának átadja.
A társas vállalkozástól, polgári jogi társaságtól akkor kérheti az adó megállapítását (07M29) (továbbiakban: munkáltatói adómegállapítás)- a magánszemély, ha
- az adóévben kizárólag társas vállalkozásától, polgári jogi társaságától szerzett olyan jövedelmet, amelyet egyébkent köteles lenne bevallani;
- az adómegállapításhoz szükséges igazolásokat, valamint ha önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat alapján adójának átutalásáról rendelkezik, e nyilatkozatát 2008. március 20-áig a társaságának (polgári jogi társaságának) átadja.
(A személyi jövedelemadó szempontjából társas vállalkozás: a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság - ideértve az európai holding részvénytársaságot is -, az európai szövetkezet, az egyesülés, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, a közhasznú társaság, a magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, az ügyvédi iroda, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az erdőbirtokossági társulat és az MRP szervezet.)
1/d A munkáltatói adómegállapítás további feltételei
1/da Az előzőekben felsorolt előírásokon túl a munkáltatói adómegállapításra akkor van lehetőség az l/ab és 1/bb pont kizáró feltételei hiányában, ha a magánszemély
- az adóévben kizárólag adóköteles társadalombiztosítási ellátás, családtámogatási ellátás, önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetménye, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított ellátás címén szerzett további bevételt, feltéve, hogy az említett bevételt az adó elszámolására kért munkáltató (kirendelés esetén csak a kirendelő), kifizető folyósította, illetőleg ennek hiányában a magánszemély a bevételről kiállított igazolást az Art. rendelkezéseinek megfelelően, határidőben átadja az adó elszámolására kért munkáltatónak, kifizetőnek;
- árfolyamnyereségből és vállalkozásból történő kivonásból származó jövedelme kizárólag munkáltatójától származott, és együttesen sem haladja meg az 50 000 forintot;
- osztalékból, származó jövedelme kizárólag munkáltatójától származott összeghatártól függetlenül;
- osztalékból, származó jövedelme munkáltatójától származott, illetve, ha nem kizárólag munkáltatójától származott, azaz, ha más kifizető(k) től is szerzett ilyen címen és értékpapír kölcsönzéséből, vállalkozásból történő kivonásból, valamint árfolyamnyereségből jövedelmet, és ez együttesen sem haladja meg az 50 000 forintot és az adót a másik kifizető levonta (erről írásban nyilatkozott);
- önálló művészeti tevékenységével kapcsolatban a bevétele a munkáltatójától származott és az adóelőleg megállapítása nem tételes költségelszámolással került meghatározásra, és a kifizetéskor levonásra került;
- az adóévben az adóelőleg levonásakor figyelembe vett adóterhet nem viselő járandósága a munkáltatójától származott, kivéve azt a jövedelmet, amely az Szja tv. 3. § 72/1 pontja szerint az adó alól a Magyar Köztársaságban mentesített, . de az adó kiszámításánál figyelembe vehető (ez utóbbi az adóhatósági adómegállapítás lehetőségét is kizárja);
- nyilatkozata a göngyölítéses módszer alkalmazásával kapcsolatban megfelelt a törvényben előírtaknak (vagyis az adótábla legmagasabb kulcsú sávjának kezdő összegének túllépését követően minden bevételének kifizetését megelőzően nyilatkozott a munkáltatójának, hogy az adóelőleget a kifizetőre vonatkozó általános szabály szerint vonja le. Ilyen nyilatkozat hiányában a magánszemély köteles, az adóév végén emiatt mutatkozó befizetési különbözet 12%-át adóbevallásában rendezni.);
- nem kívánja az adóelszámolás során visszaigényelni a járulékfizetési kötelezettség felső határát meghaladóan levont nyugdíjjárulékot;
- önkéntes kölcsönös biztosító pénztár tagja és a pénztár nem írt jóvá olyan más jövedelmet a magánszemély egyéni számláján, mely egyéb jövedelemként adóköteles (ilyen például a magánszemély egyéni számlájának megterhelése kölcsön vissza nem fizetése, illetve nem szolgáltatás nyújtásaként történő kifizetés esetén, vagy nem a munkáltatótól származik az adomány), illetőleg az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárból történő kilépése vagy a várakozási idő letelte után részére adóköteles kifizetés nem történt;
- a magánnyugdíjpénztár az általa korábban a tag egyéni számláján jóváírt összeget nem fizette ki a magánszemély részére, hanem azt a pénztár működését szabályozó törvény rendelkezései szerint más ilyen pénztárba vagy a Nyugdíjbiztosítási Alap részére utalta a pénztár (kifizetés helyett) .
1/db A munkáltató az előzőekben felsorolt feltételek fennállását nem köteles vizsgálni, de célszerű felhívni a dolgozó (a tag) figyelmét a szükséges tudnivalókra, valamint -amennyiben tudomása van a nyilatkozattételt kizáró körülményről - arra, hogy dolgozójának adóbevallást kell adnia nyilatkozat helyett.
Az adómentes bevételek (például azok, amelyeket a magánszemélynek nem kell bevallania) nem érintik a munkáltató adómegállapítását. (Így például, ha a mezőgazdasági kistermelő éves bevétele kevesebb évi 600 000 forintnál.)
Nem zárja ki a munkáltatói adómegállapítás lehetőségét az egyéb feltételek fennállása esetén, ha a magánszemély a munkaviszony létesítését megelőzően alkalmi munkavállalói könyvet váltott ki, de e jogviszonyából nem keletkezett (bevallásköteles) jövedelme.
Nem állapíthatja meg a munkáltató annak a dolgozójának adóját, aki nem rendelkezik adóazonosító jellel, továbbá akinek más forrásból is származott olyan adóköteles jövedelme, mely az 1/b és 1/c pontban leírtak szerint kizárja az adómegállapítás lehetőségét. Ilyen eset lehet, ha a dolgozó az érdekképviseleti szervezettől kapott üdülési költség-hozzájárulást (nem adómentes természetbeni juttatást), függetlenül attól, hogy melyik érdekképviseleti szervezettől kapta e juttatást, és mely forrásból biztosították annak fedezetét. Ide sorolható az is, ha az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár a dolgozó pénztárnál vezetett egyéni számláján, a pénztári alapok közötti átcsoportosításból írt jóvá összeget. (Kivéve, ha az összeg forrása a fedezeti alapból történő befektetés hozama vagy az értékelési különbözet, mert utóbbiak adómentes jövedelmek.) Előfordulhat, hogy más kifizetőtől (is) szerzett adóterhet nem viselő járandóságot a magánszemély (kivéve az ide tartozó társadalombiztosítási, családtámogatási és nyugellátásokat) . Bár az adóelőleg levonása során a dolgozó nyilatkozata alapján ezeket a járandóságokat figyelembe vette a munkáltató, mégsem végezheti el a magánszemély adómegállapítását.
Nem kizáró ok, ha más kifizetőtől szerez a magánszemély összesen 50 000 forintot meg nem haladó osztalékból, értékpapír kölcsönzéséből, árfolyamnyereségből és vállalkozásból történő kivonásból származó jövedelmet, és az ezt terhelő adót a kifizető levonta (erről írásban nyilatkozott a magánszemély), illetve, egyes külön adózó jövedelmei közül azon jövedelmek sem zárják ki az adómegállapítást, amelyeknek az adókulcsa 0%. Abban az esetben, ha az osztalék után a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények szerinti adókulccsal állapította meg a munkáltató az adó mértékét, úgy a magánszemély év végi adóját nem állapíthatja meg, a magánszemély adóbevallás benyújtására kötelezett.
1/e A munkáltatói adómegállapítás eljárási, technikai kérdései, határidők
1/ea Az adóévet (2007.) követően a dolgozóval, a nyilatkozata megtételekor, meglévő munkáltatója számolhat el, ha a magánszemély a nyilatkozatát határidőben, azaz 2008. február 15-éig benyújtotta.
Ha a magánszemély új munkáltatójához nyújtotta be a nyilatkozatát, akkor csatolja annak a munkáltatónak a 2007. évi jövedelemigazolását, akinél (amelynél) 2007. december 31-én még munkaviszonyban állt. Ha a magánszemély 2008. január 1-je után megszünteti a munkaviszonyát, de 2008. február 15-éig nem létesít új munkaviszonyt, akkor adóbevallást kell adnia, vagy kérheti az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítását, ha annak feltételei fennállnak (1/b pont) .
A gyed-en, illetve gyes-en lévő magánszemély munkaviszonya nem szűnik meg, ezért a munkáltató megállapíthatja • az adóját, ha annak egyéb feltételei fennállnak (pl.: nem létesít a gyes mellett más munkáltatónál munkaviszonyt) .
A gyed-en, illetve gyes-en lévő magánszemély is 2008. február 15-éig kérheti a munkáltatójától az adómegállapítást.
A bevételből levonható összegre (például szakszervezeti, illetve kamarai tagdíj) és az adócsökkentő kedvezmények igénybevételére jogosító igazolásokat, nyilatkozatokat, ha azokat az adóelőleg megállapításához még nem nyújtották be, 2008. március 20-áig kell a munkáltató részére átadni.
A magánszemély nyilatkozatait és igazolásait - ha adóját a munkáltató állapítja meg - a munkáltató köteles az adó megállapításához való elévülési idő végéig megőrizni.
Az adókedvezmények igénybevételére jogosító igazolásokkal kapcsolatos tudnivalók a 8015/2007. (AEÉ 13-14.) APEH tájékoztatóban találhatók.
A 2007. évi adóköteles jövedelem és személyi jövedelemadó, különadó megállapítását, elszámolását legkésőbb 2008. május 20-áig írásban közölni kell a dolgozóval. Nincs akadálya annak, hogy a munkáltató előbb készítse el az elszámolást és erről az igazolást a magánszemély részére olyan időpontban adja át - például április 2. és május 10-e között -, hogy a magánszemély által a családi kedvezmény igénybe nem vett részét a házastárs (élettárs) adóbevallásában (munkáltatói adómegállapításában) megosztással érvényesíthesse, a május 20-ai határidőig.
A munkáltatói adómegállapítást, a mezőgazdasági kistermelő egészségügyi hozzájárulásának megállapítását (07M29, 07M63) 2008. június 10-éig elektronikus úton küldi meg a munkáltató az illetékes APEH igazgatóságához.
Az adómegállapítással kapcsolatos esetleges jogvitában a munkáltató adóügyében illetékes adóhatóság dönt.
Ha a munkáltató a munkáltatói adómegállapítást követően feltárja, hogy a magánszemély jogszerű eljárása mellett az adót tévesen állapította meg, és a magánszemély vele még munkaviszonyban áll, az adómegállapítást módosítja, és az adókülönbözetet a magánszemély részére visszatéríti, illetőleg a következő kifizetéskor levonja. A munkáltató az adómegállapítás módosítását nyilvántartásba veszi, és egyidejűleg a módosított adómegállapításról igazolást állít ki a magánszemély részére. Ha az adókülönbözet egy összegben nem vonható le, a munkáltató, a levonást további hat hónapon át folytathatja. A munkáltató a levont, illetőleg visszatérített adókülönbözetet a rá vonatkozó szabályok alapján vallja be, fizeti meg, illetőleg igényli vissza.
Ha a munkáltatói adómegállapítás az Art. 28/B. § (2) bekezdésben foglaltak miatt nem módosítható, úgy munkáltató a feltárt adókülönbözetről lehetősége szerint tájékoztatja a magánszemélyt.
A munkáltató a levonni elmulasztott adó után a munkáltatói adómegállapításra előírt határidőt követő naptól a nyilvántartásba vétel napjáig saját terhére önellenőrzési pótlékot állapít meg, melyet be kell vallania, és meg kell fizetnie.
A munkáltató az önellenőrzési pótlék megállapítási, bevallási kötelezettség teljesítésével mentesül az adólevonási kötelezettség megsértésével összefüggő jogkövetkezmények alól.
Fontos! Amennyiben az értékadatok helyesbítése adózói szintű kötelezettség változást eredményez, úgy a 0808-as bevalláson az önellenőrzést is el kell végezni tekintettel arra, hogy az adómegállapítás "eredményéről" (a különbözet levonásáról vagy visszafizetéséről) a 0808-as bevallásban kell számot adni.
1/eb Az 1-1%-os nyilatkozatok kezelése
A munkáltatók 2008. május 20-áig kísérőjegyzékkel adják át az adóhatóságnak a dolgozók azon nyilatkozatait tartalmazó borítékot, amely nyilatkozatokban rendelkeznek az összevont adóalap utáni, a kedvezmények levonását követően fennmaradó, befizetett adójuk 1+1%-áról.
A magánszemély rendelkező nyilatkozatát, illetve nyilatkozatait legkésőbb 2008. május 10-éig adja át a munkáltatójának, hogy azok legkésőbb 2008. május 20-áig beérkezzenek az adóhatósághoz.
A rendelkező nyilatkozatot a munkáltató nem ismerheti meg, az azt tartalmazó borítékot annak ragasztási felületére átnyúló aláírással, sértetlen állapotban, a kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban kell megküldenie az állami adóhatóság illetékes igazgatósága részére.
A kísérőjegyzéket két példányban kell elkészíteni, melynek egyik példányát a rendelkező nyilatkozatokkal együtt kell megküldeni az illetékes adóhatóságnak, a másik példányt a rendelkező nyilatkozat benyújtásának éve utolsó napjától számított öt évig kell megőrizni.
Nem szükséges külön-külön kísérőjegyzék készítése az adóhatósági adómegállapításra tett nyilatkozathoz és a munkáltatói adómegállapításhoz tett nyilatkozathoz. Ebből az is következik, hogy egységesen 2008. május 20-áig lehet megküldeni az adóhatóság részére minden rendelkező nyilatkozatot, függetlenül attól, hogy a munkáltató által vállalt munkáltatói adómegállapításhoz nyújtott-e be, vagy az adóhatósági adómegállapításhoz a magánszemély.
A két példányban készített kísérőjegyzéknek tartalmaznia kell a rendelkező nyilatkozatot tevő magánszemély nevét, adóazonosító jelét, valamint az említett magánszemély aláírásával hitelesíti a boríték átadásának tényét.
A kísérőjegyzéken fel kell tüntetni a munkáltató nevét, adószámát. Többoldalas kísérőjegyzék esetén az oldalakat perjeles
bontásban számmal kell ellátni, megismételve a munkáltató azonosító adatait is. A tételeket a borítékkal azonos sorszámmal kell ellátni, a kísérőjegyzék végén az összesen darabszámot és a munkáltató hitelesítését is szerepeltetni kell.
Ha több telephelye van a kifizetőnek, de központi a kifizetés, akkor főösszesítőt kell készíteni.
Abban az esetben, ha a munkáltató - döntése alapján - nem vállalja a munkáltatói adómegállapítást és a magánszemély az Szja tv. rendelkezései szerint nem jogosult az adóhatósági adómegállapítás választására sem, a munkáltató, a magánszemély kérésére a kísérőjegyzékben (jól dokumentálhatóan) a nyilatkozato(ka) t tartalmazó borítékot visszaadja a magánszemély részére.
2. A személyi jövedelemadó, a különadó, és a mezőgazdasági kistermelő egészségügyi hozzájárulás különbözetének elszámolása
A munkáltató a személyi jövedelemadó, a különadó és a levont adóelőleg(adó), az egészségügyi hozzájárulás különbözetét a számára előírt legközelebbi bérfizetéskor, de legkésőbb 2008. június 20-áig levonja, vagy visszafizeti. Eddig a határidőig lehetőség van az adókülönbözet több részletben, havonta történő levonására is. (Így kell eljárni, például, ha az év végi adóelszámolás során helyesbíteni szükséges az adóévben az adóelőleg levonása során figyelembe vett adójóváírás összegét a korlátra tekintettel.) A munkabérből havonta levont adókülönbözet azonban nem haladhatja meg, az esedékes egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, valamint az adóelőlegekkel csökkentett havi munkabér 15%-át. Amennyiben az adókülönbözet ily módon 2008. június 20-áig nem vonható le teljes egészében, akkor a levonást további két hónapon keresztül kell folytatni, ugyancsak a 15%-os mértékkel.
Ha a további két hónapi levonást követően is maradt még adókülönbözet, akkor a munkáltató a levonás meghiúsulásától számított 15 napon belül a tartozás összegéről értesíti a magánszemély adóügyében illetékes APEH igazgatóságot (07T29-es lap 11. számú melléklet) . Így kell eljárni akkor is, ha a magánszemély az adókülönbözet teljes levonása előtt munkahelyet változtatott.
Az elszámolás közlésével egyidejűleg kell a 07T29-es lapon értesíteni a tartozás összegéről az illetékes regionális APEH igazgatóságot akkor, ha a magánszemélynek a nyilatkozata benyújtásának napja után megszűnt a munkaviszonya.
A magánszeméllyel elszámolt személyi jövedelemadó, különadó, valamint az egészségügyi hozzájárulás különbözetét a munkáltató a 0808-as bevallásában szerepelteti, a levont különbözetet megfizeti.
A visszafizetés fedezetét arról a számláról kell igényelnie, amelyre az előzőek szerinti adónemeket befizette.
3. A munkáltató részére átadható nyilatkozatok
3/a A 07NY29-es nyilatkozat (1. számú melléklet) A magánszemély 2008. február 15-éig írásban nyilatkozatot adhat a munkáltatójának, társas vállalkozásának és kérheti, hogy a 2007. évi személyi jövedelemadóját a munkáltatója, társasága állapítsa meg és számolja el a különbözetet (07NY29. 1. számú melléklet) . Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, nem kell írásban közölnie ezt a tényt a munkáltatójával.
A munkáltató nem köteles elfogadni a magánszemély adómegállapítást kérő nyilatkozatát.
Erről időben tájékoztatnia kell a magánszemélyt. Abban az esetben, ha a munkáltató, nem vállalja a munkáltatói adómegállapítást, úgy köteles áttekinteni azt a lehetőséget, hogy a magánszemély kérhet-e adóhatósági adómegállapítást. Amennyiben a magánszemély 2007. évben megfelel az adóhatósági adómegállapítás feltételeinek, úgy a magánszemély 07NY29-es nyilatkozatát adóhatósági adómegállapításra tett - azaz határidőben benyújtott - bejelentésként kell kezelni és előbb a 07530-as Bejelentés-Nyilatkozatot két példányban kitöltve, be kell kérni a magánszemélytől. Ezt követően a 4. pontban leírtak szerint kell eljárni, vagyis a munkáltató továbbítja 2008. március 12-éig az adóhatóság által rendszeresített elektronikus űrlapon az adóhatósághoz.
3/b 07NY63-as nyilatkozat (2. számú melléklet)
Nyilatkozat a mezőgazdasági kistermelő, a regisztrált mezőgazdasági termelő magánszemély, valamint a családi gazdálkodó és a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtagok részére a 2007. évi 4 000 000 forint alatti őstermelői tevékenységéből származó bevételéről és a 2007. évi egészségügyi hozzájárulás munkáltató (társas vállalkozás, polgári jogi társaság) által történő megállapításhoz
Ha a munkavállaló (tag) őstermelői tevékenységet is folytatott az adóévben és e tevékenységére a tételes költség elszámolást alkalmazta, akkor a törvényben meghatározott feltételekkel az őstermelői bevételéről nyilatkozatot tehet. A bevallás helyett ezt a nyilatkozatot töltheti ki az említett őstermelő akkor is, ha a jogszabály alapján költségek fedezetére, fejlesztési célra kapott támogatás nélkül számított őstermelésből származó éves bevétele a 600 000 forintot meghaladja, de nem több 4 000 000 forintnál, és rendelkezik a támogatásokkal együtt számított bevételének 20%-át kitevő, a tevékenységével összefüggésben felmerült kiadásokról számlával.
Ha a munkavállaló (tag) közös őstermelői igazolványba bejegyzett kistermelő és/vagy családi gazdálkodó és/vagy családi gazdaság közreműködő tagja - feltéve, hogy a közösen megszerzett bevételből a magánszemélyre jutó rész előzőek szerint számított összegnek megfelel -, jogosult a nyilatkozattételre, feltéve, hogy az összes bevétel 20%-át kitevő kiadásról az együttesen nyilatkozóknak van számlájuk. Ebben az esetben is feltétel a tételes költség-elszámolási mód alkalmazása.
Amennyiben az előzőekben említett munkavállaló (tag) mezőgazdasági kistermelésből, regisztrált mezőgazdasági termelő tevékenységből és/vagy családi gazdaságból származó őstermelői (a támogatások nélkül számított) bevétele (illetőleg az egy főre jutó bevétel) a 600 000 forintot nem haladja meg, úgy ezt a nyilatkozatot természetesen nem kell kitöltenie.
Amennyiben a munkavállalótól (tagtól), mezőgazdasági kistermelői, családi gazdálkodói és/vagy családi gazdaság tagi mivoltában, az őstermelői tevékenységből származó bevételéből felvásárló adóelőleget vont le, vagy saját maga fizetett adóelőleget, akkor a nyilatkozat helyett célszerű a . személyi jövedelemadó bevallást benyújtania, mert ezen a módon a levont, befizetett személyi jövedelemadó előleget visszaigényelheti az adóhatóságtól. Ebben az esetben sem kell jövedelmet bevallania, nyilatkozatát a 0753-as személyi jövedelemadó bevallás erre szolgáló részén kell megtennie.
Kitöltési útmutató
A nyilatkozaton a munkáltató és a magánszemély adatait fel kell tüntetni.
Abban az esetben, ha a munkavállaló a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodónak minősül, illetve a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként, közreműködő családtag, fel kell tüntetni a családi gazdaság nyilvántartási számát is.
Ha a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által Vezetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott, (regisztrált) mezőgazdasági termelőként minősül mezőgazdasági kistermelőnek, úgy a regisztrációs számot be kell írnia.
Amennyiben az előzőeknek megfelelő magánszemély munkaviszonyban, tagsági viszonyban állt, és az őstermelői, a támogatásokkal együtt számított bevételén kívül más, olyan bevétele nem volt, amely a munkáltató év végi elszámolását kizárná -, ezt a nyilatkozatot a 07NY63-as nyomtatvány 631. sorában teheti meg.
A 632. sorba a költségek fedezetére és fejlesztési célra kapott támogatás összegét kell a 631. sor összegéből beírni.
Külön kell közölni a 631. sor összegéből az egységes területalapú (földalapú) támogatás összegét (633. sor) is, valamint az egyéb jogcímen folyósított támogatás összegét (634. sor) . A 635. sorban kell nyilatkozni a 2007. évi járulékfizetési kötelezettség alapjának összegéről. Ezt a sort annak az őstermelőnek kell kitöltenie, aki az őstermelői tevékenysége mellett munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban is áll (bedolgozói, megbízási, segítő családtagi, vállalkozási), illetve gazdasági társaság választott tisztségviselője, mert ebben az esetben, őstermelőként biztosított. (A biztosítotti jogviszonnyal összefüggésben megfizetett járulékalappal csökkenteni kell majd, a 15%-os egészségügyi hozzájárulás alapját.)
Ha a munkavállalónak (mezőgazdasági kistermelőnek és/vagy családi gazdálkodónak, családi gazdaságban közreműködőnek, vagy a regisztrált mezőgazdasági termelőnek) a 0703-as bevallást nem kell kitöltenie és beküldenie azért, mert az abban szereplő valamennyi adat 0 lenne, akkor azt a 636. sorban az "X" beírásával kell jelölnie. Ez a nyilatkozat a bevallással egyenértékű. Amennyiben a 0703-as bevallást nem küldi be az illetékes adóhatósághoz, és az "X" beírását is elmulasztja a 07NY63-as számú nyilatkozatán a magánszemély, akkor a bevallásadási kötelezettségének nem tesz eleget, és mulasztási bírsággal sújtható.
Abban az esetben, ha a munkavállaló (tag) mezőgazdasági kistermelőként a 2008. évre átalány szerinti adózást kíván választani, úgy a 637. sorban nyilatkoznia kell erről "X" beírásával.
Tájékoztatásul: Az átalányadózást csak a mezőgazdasági kistermelő választhatja (ide értve a regisztrált mezőgazdasági termelő magánszemélyt, a családi gazdálkodót, a családi gazdaság tagját is), ha az Szja tv. alapján mezőgazdasági kistermelőnek minősül (továbbiakban mezőgazdasági kistermelő) . A döntéshez a 0753-as bevallás kitöltési útmutatója nyújt részletes segítséget.
Az Eho. tv. előírása szerint a tételes költségelszámolást alkalmazó, egyszerűsített bevallási nyilatkozatot adó mezőgazdasági kistermelő az e tevékenységéből elért bevétele 5%-ának 15%-át egészségügyi hozzájárulásként köteles megfizetni.
638.sor: Abban az esetben, ha a magánszemély az adóév folyamán nem fizetett 15%-os egészségügyi hozzájárulás címen előleget, az erre szolgáló négyzetben "X"-el jelölje az erre vonatkozó nyilatkozatát.
639. sor: Ha a magánszemély a 2007. évi 15%-os egészségügyi hozzájárulási kötelezettségére év közben fizetett előleget, úgy a befizetett összeget kell összesítve az erre szolgáló helyen feltüntetnie.
640.sor: Abban az esetben, ha a 639. sorban összeget tüntetett fel a magánszemély, itt kell nyilatkoznia arról, hogy hány darab befizetést igazoló készpénz-átutalási megbízás feladóvevényének másolatát csatolja a munkáltatója részére.
4. A munkáltatói közreműködés az adóhatósági adómegállapításban
Amennyiben a munkáltató nem vállalja a magánszemélyek adójának megállapítását, de a magánszemély az Szja. tv. rendelkezései szerint jogosult az adóhatósági adómegállapítás választására, a munkáltató a vele 2008. február 15-én munkaviszonyban álló magánszemély bejelentése alapján köteles közreműködni az adóhatósági adómegállapításhoz szükséges 07530-as nyilatkozat és a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló rendelkező nyilatkozat továbbításában.
A magánszemély egyébként is kérheti a munkáltatója közreműködését az adóhatósági adómegállapításban. Ekkor a bejelentésével egyidejűleg a munkáltató közreműködésével tesz a bevallással egyértékű nyilatkozatot. Az adóhatósági adómegállapítást a munkáltatónak is bejelentheti a magánszemély 2008. február 15-éig. Ebben az esetben a munkáltatójának nyújtja be a 07530-as Bejelentés és Nyilatkozat nyomtatványt kettő példányban kitöltve és aláírva 2008. február 15-éig.
A 07530-as nyomtatványon nyilatkozik a magánszemély többek között
a) átvezetési igényéről, a visszatérítendő adó kiutalásához szükséges adatokról,
b) a járulékfizetési kötelezettség felső határát meghaladóan levont nyugdíjjárulék visszaigényléséről - kivéve, ha az adóévben a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek vagy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja volt -, feltéve, hogy a különbözetet év közben a foglalkoztatójával nem számolta el,
c) az adókedvezményre jogosító adatokról,
d) az adóhatóság nyilvántartásában nem szereplő olyan adatokról, tényekről, körülményekről, amelyek az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapításához szükségesek.
A munkáltatóhoz tett nyilatkozatot, illetve bejelentést a munkáltató alaki szempontból felülvizsgálja, ha szükséges, a magánszeméllyel egyeztetve javítja, és ezt követően március 12-éig az adóhatóság által rendszeresített elektronikus űrlapon továbbítja az állami adóhatósághoz.
A 07530-as Nyilatkozatához az adózó zárt borítékban csatolhatja a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló rendelkező nyilatkozatát (lásd az l/eb pontnál leírtakat) .
III.
A munkáltatói adómegállapítás (07M29)
A munkáltatói adómegállapításhoz a 3-9. számú mellékletek szerinti (07M29., 07M29-A. és B, 07M29-01., 07M29-02., 07M29-03., 07M29-04., 07M29-05. és 07M29-06. számú) nyomtatványminták készültek.
Az adómegállapítást az említett nyomtatványok jól olvasható fénymásolt példányain vagy az APEH Internetes honlapjáról letöltött űrlapkitöltő-ellenőrző program segítségével előállított nyomtatványokon, illetőleg a megadott fájl-leírásnak megfelelően kell elkészíteni és biztosítani, hogy a magánszemély papír alapon megkapja. A nyomtatványokon feltüntetett sorszámok megegyeznek a személyi jövedelemadó-bevallási nyomtatvány sorainak számozásával, kivéve azokat, amelyek a munkáltatói adómegállapításhoz szükségesek, de a bevallásban nem szerepelnek.
07M29-es lapok kitöltése
A lapokon a munkáltató azonosító adatait és amennyiben a magánszemélyre vonatkozó adómegállapítást jogutódként teljesíti, úgy a jogelőd adószámát is fel kell tüntetni.
A nyomtatványon a munkáltató és a dolgozó adataira vonatkozó sorok mindegyikét ki kell tölteni. Közölni kell a magánszemély azonosító adatait is, azaz nevét, születési nevét, anyja születési nevét, a magánszemély születési helyét és idejét, valamint a 0808-as bevallás mellékletében felsoroltak szerint az állampolgárságát és abban az esetben, ha a magánszemély magánnyugdíjpénztár tagja, a magánnyugdíjpénztár adóhatósági azonosító számát is.
A magánszemély természetes azonosító adatait teljes körűen fel kell tüntetni az adóazonosító jel közlésével együtt.
Tekintettel arra, hogy ez a nyomtatvány egyben a magánszemély bevallásának is tekintendő, itt az ezzel kapcsolatos adatokat is fel kell tüntetni. Így a 07M29-es nyomtatványon fel kell tüntetni a munkáltatói adómegállapítás részeként mely lapokból mennyit használtak fel.
A 2007. évi adómegállapítás részeként felhasználható lapok:
07M29 - 07M29-A, -B A 2007. évi személyi jövedelemadó megállapítása
07M29-01 Az adókedvezmények érvényesítéséhez szükséges nyilatkozat a magánszemély részéről, azok érvényesítési sorrendjéről.
07M29-02 A munkáltatói elszámolás részét képező nyomtatványok, melyeket a dolgozó által a munkáltatónak 2008. március 20-áig adott nyilatkozatok alapján kell kitölteni. A családi kedvezményhez kapcsolódóan a családi kedvezmény érvényesítéséhez szükséges nyilatkozatokat kell közölni.
07M29-03 A családi kedvezmény érvényesítéséhez szükséges, az eltartottak adatait tartalmazó lap.
07M29-04 A lakáscélú hitel kedvezménye érvényesítéséhez szükséges részletező adatokat kell közölni.
07M29-05 Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárhoz történő utaláshoz szükséges, részletező adatok kitöltésére szolgál.
07M29-06 Nyilatkozat az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár(ak) adatairól.
07M29-es lap
Abban az esetben, ha az adómegállapítás "halmozott adatot" tartalmaz, a jelölt helyen "l"-es számmal azt is jelezni kell. Halmozott adatnak minősül a korábbi munkáltató (társas vállalkozás) által kiállított "Adatlap 2007." adatainak figyelembe vétele. Ilyennek tekintendő továbbá az adóköteles társadalombiztosítási (ide értve a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerinti nyugdíjat is) családtámogatási ellátás, az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetménye, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított ellátás is. Ez utóbbi feltétele az, hogy a magánszemély e bevételéről kiállított igazolásait átadja a munkáltatójának. Ha az elszámolás nem tartalmaz "halmozott adatot", "0"-át kell beírni az erre szolgáló négyzetbe.
Az összevont adóalapba tartozó jövedelmek
A munkáltatói adómegállapítás egyes sorainál hivatkozott munkáltatói jövedelemigazolás kitöltését a 8015/2007. (AEÉ. 13.) APEH tájékoztató tartalmazza. Ebből következően itt csak a 07M30-as igazolás hivatkozott sorainál leírtaktól eltérő útmutatás található.
A munkaviszonyból származó bérjövedelem (érdekképviseleti tagdíj nélkül)
1. sor: Ez az összeg tartalmában megegyezik a munkáltatói jövedelemigazolás (továbbiakban: M30-as igazolás) 1. sorában szereplő jövedelemmel.
Amennyiben a magánszemély kamarai tag, de a tagdíjat önálló tevékenység hiányában költségként nem tudja elszámolni, úgy a köztestület számára fizetett tagdíj összege a kamara igazolása alapján a bérből levonható. Abban az esetben, ha önálló tevékenységből származó bevétellel is rendelkezik a magánszemély, úgy a 10%-os elismert költséghányadban elszámoltnak kell tekintem a kamarai tagdíj összegét.
Munkaviszonnyal kapcsolatos költségtérítés
2. sor: Ebben a sorban a "b" oszlopban kell szerepeltetni a munkaviszonnyal kapcsolatban kifizetett költségtérítést. (M30-as igazolás 2. sor) . Ha a költségtérítés jogszabályon alapult, akkor a bizonylat nélkül elszámolható összeget a "c" oszlopban, az ennek levonása után fennmaradó adóköteles részt pedig a "d" oszlopban kell szerepeltetni. Ezt azonban a munkáltató csak akkor teheti meg, ha a költségtérítésből szabályosan vonta le az adóelőleget. Ha ugyanis a magánszemély költségelszámolásra vonatkozó nyilatkozatot adott az adóelőleg levonásához, a munkáltató akkor sem számolhat el a munkavállalóval, ha utóbb a dolgozó mégsem kívánja a költségeit igazolni. (Ekkor már a 12%-os külön adót csak önadózással, az adóbevallásában rendezheti.) A nem jogszabályon alapuló költségtérítés teljes összegét (a "b" oszloppal egyezően) a "d" oszlopban kell feltüntetni.
Külszolgálatért kapott jövedelem
3. sor: Ebben a sorban az M30-as igazolás 3. soránál ismertetett bevételt ("b" oszlop), a bizonylat nélkül elszámolható költséget ("c" oszlop) és a jövedelmet ("d" oszlop) kell feltüntetni.
Más bérjövedelem
4. sor: Ebben a sorban az M30-as igazolás 4. sorához fűzött tájékoztató szerinti jövedelmeket kell szerepeltetni. Itt kell feltüntetni a munkanélküli ellátásokat, a társadalombiztosítási szervezet által fizetett táppénzt és gyermekgondozási díjat, ha azt nem a munkáltató fizette ki, és arról a magánszemély a részére kiállított igazolást, a munkáltatójának maradéktalanul átadta.
Más nem önálló tevékenységekből származó jövedelem
5. sor: Ebben a sorban az M30-as igazolás 5. sorában szereplő jövedelmet kell feltüntetni, amennyiben azt a munkáltató fizette ki.
Más nem önálló tevékenység költségtérítése
6. sor: Ez a sor szolgál a nem önálló tevékenységgel kapcsolatban kifizetett költségtérítésből származó jövedelem feltüntetésére. A bizonylat nélkül elszámolható részt a "c" oszlopban, a bruttó bevételt (kifizetést) a "b" oszlopban, a kettő különbözeteként jelentkező jövedelmet pedig a "d" oszlopban kell szerepeltetni. Egyebekben a 2. sornál leírtak érvényesek.
A 2007-ben kapott, törvényben meghatározott és állami végkielégítés"
7. sor: Ez a sor szolgál a 2007-ben kifizetett, törvényben meghatározott és az állami végkielégítés összegének feltüntetésére, melyet 2007. évi jövedelemként kért figyelembe venni a magánszemély.
A törvényben meghatározott mértéket meghaladó részt, illetőleg a nem törvényben meghatározott végkielégítés ösz-szegét a más nem önálló tevékenységből származó jövedelmek között az 5. sorban kell szerepeltetni.
Önálló tevékenységből származó jövedelmek
9. sor: Ennek a sornak a "b" oszlopában kell feltüntetni az M30-as igazolás 9. sorában megjelölt jogcímeken kifizetett összegek bruttó értékét. A "d" oszlopban jövedelemként a kifizetés teljes összegének 90%-át kell szerepeltetni. Az elismert költséghányad nyújt fedeztetet, a köztestület számára fizetett tagdíjra is. Önálló tevékenységből származó bevétel esetén az 1. sorban nem lehet a bérjövedelmet az egyébként levonható, e tagdíjjal csökkenteni. Az e tevékenységre tekintettel kifizetett költségtérítés is a bevétel része.
Abban az esetben, ha a dolgozó (tag) a munkáltató felé bármely önálló tevékenység ellenértékének kifizetésekor az adóelőleg alapjául szolgáló jövedelem megállapításához tételes költségelszámolásra vonatkozó nyilatkozatot tett, úgy a 90%-os jövedelemszámítás szabályát semmilyen önálló tevékenységéből származó jövedelmére sem alkalmazhatja. Ekkor a magánszemély adóbevallásra kötelezett.
Egyéb jövedelmek
Adóterhet nem viselő járandóságok
A 12-17. sorokban a "b" oszlopban kell feltüntetni az M30-as igazolás megfelelő soraiban szereplő összegből azt a részt, melyet a munkáltatótól szerzett a magánszemély. Azon jövedelmeket, melyek adóterhet nem viselő járandóságként adókötelesek, de a társadalombiztosítási ellátás (ide értve a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerinti nyugdíjat is), családtámogatási ellátás keretében más kifizetőtől kapott a magánszemély, szintén itt kell szerepeltetni, ha a kifizetésről a magánszemély az igazolásait átadta. Azon adóterhet nem viselő járandóságok esetében melyek csak bizonyos korlátig tekinthetők ebbe a körbe tartozónak, a korlátot meghaladó részt egyéb jövedelemként az elszámolás 21. sorában kell feltüntetni az M30-as igazolásnál leírtak szerint. Ilyen jövedelem például a szociális gondozói díj, a szakképzéssel összefüggő juttatás és a hallgatói munkadíj és az arany, a gyémánt, a vas, rubin díszoklevéllel járó pénzbeli juttatás; ösztöndíjas foglalkoztatott juttatása, feltéve, hogy ezeket a munkáltató fizette ki. Ha az Európai Gazdasági Térség tagállamának joga alapján kifizetett (juttatott) bevételt és/vagy a kettős adózást kizáró egyezmény szerint külföldön adóköteles jövedelmet szerez a magánszemély, úgy a munkáltatói adómegállapítás eleve kizárt.
Nyugdíj (nyugdíjban részesülőt megillető baleseti járadék)
12. sor: Ebben a sorban a magánszemély által átadott igazolás szerint 2007. évben kapott, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerinti nyugdíj összegét kell figyelembe venni.
Gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás
13. sor: Ebben a sorban a családok támogatásáról szóló törvényben meghatározott gyermekgondozási segély és gyermeknevelési támogatás összegét kell feltüntetni.
Egyéb, adóterhet nem viselő járandóság
17. sor: Ebbe a sorba kell beírni mindazon adóterhet nem viselő járandóság együttes összegét, melyet a munkáltatótól (társaságától) szerzett a magánszemély.
A 12., 13. soroknál leírt, adóterhet nem viselő járandóságokon kívüli adóterhet nem viselő járandóságok részletes felsorolását és fogalmát az Szja tv. 3. § 72. pontja tartalmazza.
Adóterhet nem viselő járandóságok összesen
18. sor: Ebbe a sorba, a "d" oszlopba írja be a 12-17. sorok "b" oszlopainak összegét.
Külföldi kiküldetésből származó jövedelem
20. sor: Ebben a sorban a "b" oszlopban kell szerepeltetni a munkaviszonynak nem minősülő nem önálló és az önálló tevékenységgel összefüggésben külföldi kiküldetés esetén kifizetett teljes összeget. A bizonylat nélkül elszámolható részt az M30-as igazolás 3. soránál leírtak szerint kell megállapítani és beírni a "c" oszlopba, míg a fennmaradó részt (jövedelmet) a "d" oszlopban kell feltüntetni.
Egyéb jogcímen kapott jövedelem
21. sor: Ez a sor tartalmazza azokat a juttatásokat és egyéb jogcímen kifizetett jövedelmeket, amelyekkel szemben nem lehet költséget elszámolni. (Lásd az M30-as igazolás 21. sora) .
Összevont adóalap összege
24. sor: Ennek a sornak a "d" oszlopába az 1-21. sorok "d" oszlopainak együttes összegét kell beírni. Az "a" oszlopban az 1-4. sor "d" oszlopába írt jövedelmeket együttesen kell feltüntetni.
Éves összes jövedelem 2007. évben
25. sor: Ebben a sorban kell a "d" oszlopban feltüntetni a magánszemély összevonás alá eső jövedelmeit (24. sor "d" oszlop) és külön adózó jövedelmeit (a 07M29-Alap 183. és 184. sor "b" oszlopa alapján számított összeg) együttesen. Ezt az összeget kell figyelembe venni a jövedelemkorlátok számítása (adójóváírás, adókedvezmények érvényesítése) során.
07M29-Alap
Az összevont adóalap adójának és a kedvezményekkel csökkentett összegének meghatározása
A számított adó
26. sor: Ebben a sorban kell feltüntetni a 24. sor "d" oszlopában szereplő jövedelmek számított adóját, melyet az Szja tv. 30. §-a szerinti adótábla alapján kell megállapítani.
Az összevont adóalap adójának meghatározásához a számított adóból levonható összegek
Adójóváírás
29. sor: A ténylegesen figyelembe vehető adójóváírás év végén történő kiszámításánál a következők szerint kell eljárni.
Az alap adójóváírás az adóévben megszerzett bér 18%-a, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 9 000 forint. A kiegészítő adójóváírás az adóévben megszerzett bérből a jogosultsági hónapok száma és 50 000 forint szorzatát meghaladó rész 18%-a, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 2 340 forint, az egyéb feltételek megléte esetén.
Amennyiben a magánszemély 2007. évi összes - az elszámolásban szereplő -jövedelme, (25. sor "d" oszlopa) az 1 500 000 forintot meghaladja, de nem több 2 100 000 forintnál, akkor az adójóváírásra való jogosultságát a magánszemély teljes egészében nem veszítette el, csökkenő mértékben érvényesíthető az alap-adójóváírás a következők szerint.
A magánszemélyt egyébként adójóváírásként megillető összeget csökkenteni kell, annak az összegnek a 18%-ával, amennyivel az összes jövedelme az 1 500 000 forintot meghaladja. Ezzel a szabállyal az adójóváírás 2 100 000 forintnál "elfogy".
Abban az esetben, ha a magánszemély összes bevallásadási kötelezettség alá eső jövedelme nem haladta meg 2007-ben az 1 000 000 forintot, akkor az előzőekben ismertetett, a legfeljebb havi 9 000 forintig terjedő adójóváíráson felül kiegészítő adójóváírásra is jogosult.
A kiegészítő adójóváírást a következők szerint kell kiszámítani. Az adóévben megszerzett bérjövedelmet csökkenteni kell annyiszor 50 000 forinttal, ahány jogosultsági hónapja volt a magánszemélynek az adóévben. A különbözetként kapott összeg 18%-a, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 2340 forint lesz a kiegészítő adójóváírás összege, amelyet hozzá kell adni az adóévben megszerzett bér 18%-ával, de legfeljebb a jogosultsági hónaponként, a már említett 9 000 forinttal számított adójóváírás összegéhez.
Amennyiben az adóévben megszerzett, előzőek szerinti összes jövedelem az 1 000 000 forintot meghaladja ugyan, de nem több 1 561 600 forintnál, akkor a kiegészítő adójóváírás együttes összegét csökkentenie kell az 1 000 000 forint feletti jövedelem 5%-ával. Az így megállapított adójóváírás ösz-szegét kell hozzáadni az alap adójóváírás összegéhez (legfeljebb a jogosultsági hónaponkénti 9 000 forinthoz) .
Jogosultsági hónapnak az a hónap számít, amelyre a magánszemélyt bér illette meg az adóévben. Egy adóévben legfeljebb 12 jogosultsági hónap vehető figyelembe az M30-as igazolásnál leírtak szerint.
Adóterhet nem viselő járandóságok
30. sor: Ebben a sorban a "b" oszlopban az elszámolás 18. sorában feltüntetett jövedelem után a személyi jövedelemadó törvény 30. §-a szerinti adótábla alapján kiszámított adó ösz-szegét kell szerepeltetni.
A 29-30. sorok "b" oszlopába írt összegek együttesen
32. sor: Ebben a sorban a "c" oszlopban kell összesíteni a 29-30. sorok "b" oszlopában szereplő tételek együttes összegét.
Az összevont adóalap adója
33. sor: Ennek a sornak a "c" oszlopába a 26. sor összegéből a 32. sor összegének levonása után megmaradt adó összegét vagy nullát kell beírni.
Az összevont adóalap adóját csökkentő adókedvezmények összesen
34. sor: Ebbe a sorba kell átírni a 07M29-B lap 105. sorának "d" oszlopában szereplő összeget.
Az összevont adóalapot terhelő, kedvezményekkel csökkentett adó
35. sor: Ebben a sorban a 33. sor összegéből a 34. sor összegének levonása után fennmaradó összeget kell szerepeltetni. Amennyiben a 34. sorban feltüntetett összes adókedvezmény összege több mint a 33. sorban szereplő összevont adóalap adója, úgy ide "0"-át kell írni, mivel az elszámolásban szereplő adókedvezményeket legfeljebb az összevont adóalap adójának mértékéig lehet figyelembe venni.
A munkáltatótól származó elkülönülten adózó jövedelmek és ezek adója
Életjáradéki szerződésből származó jövedelem és adója
164. sor: Életjáradéki szerződés alapján a munkáltató által ellenszolgáltatás nélkül adott életjáradék teljes összegét és 35%-os mértékkel kiszámított adóját kell ebben a sorban feltüntetni. Amennyiben a kifizető e jövedelem után valamilyen oknál fogva nem vonta le az adót, a magánszemélynek kell azt rendeznie önadózás keretében a személyi jövedelemadó bevallása során.
Az árfolyamnyereség és adója
165. sor: Ez a sor szolgál a munkáltatótól (társaságtól) származó árfolyamnyereségnek és 25%-os adójának feltüntetésére. A jövedelmet a "b" oszlopban, az adó összegét pedig a "c" oszlopban kell szerepeltetni.
A magánszemély részére az adómegállapítás elvégzését vállaló kifizetőtől árfolyamnyereség címén megszerzett jövedelem nem lehet több, mint 50 000 forint (ez a munkáltatói elszámolás feltétele) . Az 50 000 forintos értékhatárba a vállalkozásból kivont vagyon címén az adómegállapítás elvégzését vállaló kifizetőtől megszerzett jövedelmet is figyelembe kell venni.
A kitöltés előtt tanácsos az M30-as igazolás 165. sorához írt tájékoztatót elolvasni.
Az osztalék és adója elszámolásakor célszerű az M30-as igazolás azonos számú soraihoz írt tájékoztatót elolvasni.
Az osztalék és adója 10%-kal
166. sor: Az Európai Unió bármely tagállamában, így a Magyar Köztársaság területén működő, a tőkepiacról szóló törvény szerint elismert (szabályozott) piacnak minősülő tőzsdére bevezetett értékpapírnak az adott tagállam joga szerint osztaléknak minősülő hozama után az adó mértéke 10%. Abban az esetben, ha a fentiek szerinti osztalék fizetésére került sor 2007. évben, úgy a 10%-os adó összegét kell a 166. sor "c" oszlopába beírni.
Az osztalék és adója 25%-kal
167. sor: Ebbe a sorba kell a 25%-os adómérték alá tartozó osztalék jövedelmet beírni. A jövedelmet a "b" oszlopban, az adó összegét a "c" oszlopban kell feltüntetni. A 169. és 170. sornál leírtak alapján, itt kell feltüntetni annak az osztaléknak, részesedésnek az összegét, amely 25%-os mértékkel adóköteles.
Az osztalék és adója 35%-kal
168. sor: Ez a sor szolgál a 35%-os adómérték alá tartozó osztalék feltüntetésére. A jövedelmet a "b" oszlopban, az adó összegét a "c" oszlopban kell feltüntetni.
A 2006. évi adózott eredmény felosztásakor az eredménytartalék terhére megállapított összeg és 10%-os adója
169. sor: Az Szja tv. 66. §-ának rendelkezéseitől eltérően, a 2006. adóévi adózott eredmény felosztásakor a számvitelről szóló törvény szabályai szerint 2007. február 5-éig megállapított és jóváhagyott osztaléknak az eredménytartalék terhére megállapított összege után az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény 223. § (17) bekezdése szerint is meg lehet az adókötelezettséget határozni.
Az eltérő szabály alkalmazásának további feltétele, hogy magánszemélynek a megállapítás évében megszerzett bevételként igazolja a kifizető az így megállapított osztalékjövedelmet, azaz 2007. évi kötelezettségként állapítja meg a jóváhagyott osztaléknak az eredménytartalék terhére megállapított összegéből a 2006. évi LXI. törvény 223. § (17) bekezdésben leírtak szerint számított összeget, továbbá a kifizető vállalja az adókötelezettség teljesítését. Ebben az esetben a "c" oszlopban levont adóként kell feltüntetni a 10%-os adó összegét. Ha a magánszemély választja a kötelezettség teljesítését, úgy a munkáltatói elszámolás kizárt.
A 2006. évi adózott eredmény felosztásakor az elengedett tagi kölcsön alapján megállapított összeg és 10%-os adója
170. sor: Az Szja tv. 66. §-ának rendelkezéseitől eltérően, a 2006. adóévi adózott eredmény felosztásakor a számvitelről szóló törvény szabályai szerint megállapított és jóváhagyott, a magánszemélynek a megállapítás évében megszerzett bevételként igazolt osztaléknak a 2006. évi adózott eredmény terhére megállapított összege után, a 2006. június 9-én fennálló tagi kölcsön 2006. évi elengedése esetén, az adókötelezettséget a 2006. szeptember 1-jén hatályba lépett rendelkezések [2006. évi LXI. tv. 223. § (18) bekezdése] szerint lehet megállapítani.
Abban az esetben, ha a kifizető az adót levonja, úgy e sor "c" oszlopába a 10%-os adó összegét be kell írni. Ha a magánszemély választja a kötelezettség teljesítését, úgy a munkáltatói elszámolás kizárt.
Vállalkozásból kivont jövedelem és adója
177. sor: Ez a sor szolgál a vállalkozásból kivont jövedelem és a 25%-os adó összegének feltüntetésére. A sor kitöltése előtt célszerű a 8015/2007. (AEÉ 13-14.) APEH tájékoztató erre vonatkozó részeit is elolvasni. A magánszemély részére vállalkozásból kivont vagyon címén az adómegállapítás elvégzését vállaló kifizetőtől megszerzett jövedelem nem lehet több, mint 50 000 forint (ez a munkáltatói elszámolás feltétele) . Az 50 000 forintos értékhatárba az árfolyamnyereség címén az adómegállapítás elvégzését vállaló kifizetőtől megszerzett jövedelmet is figyelembe kell venni.
Az elkülönülten adózó jövedelmek és ezek adója (összesítő sor)
183. sor: Ennek a sornak a "b" oszlopában összegezni kell az elkülönülten adózó jövedelmeket, valamint a "c" oszlopban a levont adók összegét.
Ezen sor "b" oszlopában szereplő összes jövedelmet kell hozzáadni az összevont adóalap összegéhez (24. sor "d" oszlop) és beírni a 25. sor "d" oszlopába, ha a 184. sor " b " oszlopának összege az 50 000 forintot meghaladja (a 184. sornál leírtak figyelembevételével) . E sor "c" oszlopában kell az összevont adóalapba nem tartozó, azaz az elkülönülten adózó jövedelmek adójának együttes összegét feltüntetni. (A 164-177. sorok adóösszegei együtt.)
Ilyenkor, ez utóbbi összeget kell hozzáadni a 35. sor "c" oszlopának összegéhez és a 57. sor "c" oszlopába beírni.
Az összes jövedelem megállapításánál figyelembe vehető elkülönülten adózó jövedelem és adója kiszámítása
184. sor: Ez a sor szolgál az összes jövedelem (25. sor "d" oszlop) megállapításához szükséges számítások elvégzésére, az egyes elkülönülten adózó jövedelmek 50 000 forintos értékhatárának megállapításához. Ha a munkavállaló 2008. március 20-áig írásban nyilatkozott arról, hogy más kifizetőtől milyen összegű osztalékból, árfolyamnyereségből, értékpapír-kölcsönzésből és vállalkozásból történő kivonásból származó jövedelmet ért el, az "a" oszlopban fel kell tüntetni a nyilatkozat szerinti összeget.
Ebben a sorban, a "b" oszlopban össze kell adni e sor "a" oszlopában és a 183. sor "b" oszlopában szereplő összegeket. [184b = 183b + 184a]
- Ha a 184. sor "a" oszlopa nem tartalmaz összeget (184a = 0) és a 184. sor "b" oszlopban az összeg nem haladja meg az 50 000 forintot (184b <= 50 000), úgy az összes jövedelem számításánál nem kell figyelembe venni az itt szereplő összeget, azaz nem kell a 24. sor "d" oszlopához hozzáadni és a 25. sor "d" oszlopába beírni a külön adózó jövedelmet. [Ha 184a = 0 és 184b < 50 000, akkor 25d = 24d + 0]
- Ha a 184. sor "a" oszlopa összeget tartalmaz (184a > 0) és a 183. sor "b" oszlopban szereplő összeggel együtt nem haladja meg az 50 000 forintot (184a + 183b <= 50 000), úgy az összes jövedelem számításánál nem kell figyelembe venni az itt szereplő összeget, azaz nem kell a 24. sor "d" oszlopához hozzáadni és a 25. sor "d" oszlopába beírni. [Ha 184a > 0 és 184b < 50 000, akkor 25d = 24d + 0]
- Amennyiben a nyilatkozat szerinti (a 184. sor "a" oszlopában feltüntetendő összeg) és a 183. sor "b" oszlopainak összege együttesen meghaladja az 50 000 forintot (184a + 183b > 50 000), a magánszemély adóbevallás benyújtására kötelezett. [Ha 184a > 0 és 184b > 50 000, akkor bevallást kell adni]
- Ugyancsak adóbevallást kell benyújtania a magánszemélynek, ha a 165. sor "b" és/vagy a 177. sor "b" oszlopában szereplő összeg együttesen meghaladja az 50 000 forintot [ha 165b + 177b > 50 000, akkor bevallást kell adni], de akkor is, ha a munkáltatótól származó előzőek szerinti jövedelem együttesen ugyan nem haladja meg az 50 000 forintot, de a 184. sor "a" oszlopában feltüntetendő - más kifizetőtől származó - árfolyamnyereségből és vagy vállalkozásból kivont vagyonból származó jövedelem együttesen meghaladja az 50 000 forintot.
[Ha 184a + 165b + 177b > 50 000, akkor bevallást kell adni.]
Abban az esetben, ha a 164. és 166-170. sorok szerinti jövedelem, mely a munkáltatótól (társaságtól) származik, meghaladja az 50 000 forintot és a 184. sor "a" oszlopa nulla, nincs akadálya az elszámolásnak.
A fentiek szerinti számítások elvégzése után, az 57. sor "c" oszlopában értelemszerűen azt az adó összeget kell figyelembe venni, amelyre nézve egyébként a magánszemély bevallási kötelezettsége is fennállna. A 60. sor "b" oszlopába levont adóként az az adó összeg kerül, amelyre a magánszemély bevallási kötelezettsége fennállna. Abban az esetben, ha nem keletkezik "bevallás köteles" jövedelme a magánszemélynek az 57. és 60. sor "a" oszlopában kell feltüntetni a levont adó összegét, hiszen az adó levonása megtörtént, de a kötelezettség számításakor ezen adó összegek nem vesznek részt.
Példa a leírtak alkalmazásához:

I.

"a"

"b"

"c"

165. sor (árfolyamnyereség)

40 000

10 000

177. sor (vállalkozásból k.v)

5 000

1250

183. sor (összesen)

45 000

11250

184. sor

0

0

11250*

II.

"a"

b"

"c"

165. sor (árfolyamnyereség)

40 000

10 000

177. sor (vállalkozásból k.v)

5 000

1250

183. sor (összesen)

45 000

11250

184. sor (nyilatkozat alapján)

16 000

61000

11250

III.

"a"

"b"

"c"

165. sor (árfolyamnyereség)

40 000

10 000

167. sor (osztalék 25%)

10 000

2 500

183. sor (összesen)

50 000

12 500

184. sor

0

50 000

12 500*

IV.

"a"

"b"

"c"

165. sor (árfolyamnyereség)

0

0

167. sor (osztalék 25%)

40 000

10 000

168. sor (osztalék 35%)

60 000

21000

183. sor (összesen)

100 000

31000

184. sor

0

100 000

31000**

A I., III-IV. példák esetében megállapíthatja a munkáltató a magánszemély adóját, az I., III. példák esetében nem keletkezik "bevallás köteles" jövedelme a magánszemélynek. Az 57. és 60. sor "a" oszlopában kell feltüntetni a *-gal jelzett összeget, hiszen az adó levonása megtörtént, de a kötelezettség számításakor ezen adó összegek nem vesznek részt (nem kaphatja vissza a magánszemély) . A IV. példa esetében a **-gal jelzett összeg az 57. sor "c" oszlopában szerepel és a 60. sor "b" oszlopában is figyelembe kell venni, az érintett sorok "a" oszlopa üresen marad.
A II. példa szerinti esetben a magánszemély nyilatkozata alapján, ugyan nem árfolyamnyereségből és vállalkozásból kivont vagyonból származik a 16 000 forint jövedelme a magánszemélynek, de az összesen adat alapján, bevallás benyújtására kötelezett (nem felel meg az adóhatósági adómegállapítás feltételének sem) .
A 2007. évi befizetendő vagy visszajáró összeg kiszámítása, elszámolása
A 2007. évi adó összege
57. sor: Ebben a sorban a "c" oszlopban kell a magánszemély 2007. évi összevont adóalapja adójának (35. sor "c" oszlopa) és külön adózó jövedelmei (183. sor "c" oszlopa, valamint a 184. sor "c" oszlopa figyelembe vételével) számított adójának együttes összegét feltüntetni. Az 57. sor "a" oszlopában külön kell feltüntetni azt az adó összeget, amely nem érinti a magánszemély bevallási kötelezettségét. A sor kitöltésekor a 184. sor útmutatója szerint kell eljárni.
A fizetendő vagy visszajáró összeg kiszámítása
58-72. sorok: Az 58. sor "b" oszlopába a munkáltatói jövedelemigazolás 58. soránál meghatározott, azzal egyező összeget kell beírni.
A kiszámított adót a munkáltató összeveti a levont adóelőleg (58. sor "b" oszlop), levont forrásadó (59. és 60. sor "b"oszlop) együttes összegével (62. sor) és megállapítja a levonandó adótartozást vagy a visszafizetendő adót. Levont adóelőlegként kell figyelembe venni, pl. a foglalkoztatási hivatal, valamint a táppénzt folyósító szerv igazolásán ilyenként szereplő összeget is. Az elszámolással megállapított adótartozást a 71. sorba, a visszajáró adót (adóelőleget) a 72. sorba kell beírni.
A 60. sor "a" oszlopában külön kell feltüntetni azt az adó összeget, amelyet levont a munkáltató (a társaság), de mivel nem érinti a magánszemély bevallási kötelezettségét, az elszámolásban nem vette figyelembe. A sor kitöltésekor a 184. sor útmutatója szerint kell eljárni.
Egyéb adatok
Munkavállalói érdekképviseleti tagdíj
42. sor: Ebben a sorban kell feltüntetni a bérből levont és/vagy a magánszemély által igazoltan megfizetett munkavállalói érdekképviseleti tagdíjat és az önálló tevékenység hiányában költségként el nem számolható igazoltan megfizetett tagdíj összegét, amelyet az 1. sorban feltüntetett bér összegénél csökkentő tételként vett figyelembe a munkáltató.
A 2007-ben felvett osztalékelőleg és adója
43. sor: Ebben a sorban (a "c" oszlopban) kell feltüntetni a 2007. évben osztalékelőleg címén megszerzett jövedelmet. A "b" oszlopba a levont 10 és/vagy 25%-os adó összegét kell beírni.
Abban az esetben, ha az Európai Unió bármely tagállamában működő, a tőkepiacról szóló törvény szerint elismert (szabályozott) piacnak minősülő tőzsdére bevezetett értékpapírnak az adott tagállam joga szerint osztalékelőlegnek minősülő hozamot fizetnek ki, úgy az ilyen osztalékelőleg után az adó mértéke 10%.
651. sor: Ebben a sorban kell közölni az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett munkáltatói hozzájárulás adóköteles (az 1. sor összegében figyelembe vett) részét.
652. sor: Ebbe a sorba az önkéntes kölcsönös egészség és/vagy önsegélyező pénztárba befizetett munkáltatói hozzájárulás adóköteles (az 1. sor összegében figyelembe vett) részét kell beírni.
A 2007. évi befizetendő vagy visszajáró különadó összegének kiszámítása, elszámolása
213. sor: Ebben a sorban (a "b" oszlopban) kell feltüntetni a 2007. évben a különadó alapjául szolgáló jövedelem ösz-szegét, azaz a 24. sor "d" oszlopába írt összegnek a 6 748 850 forintot meghaladó részét. A "c" oszlopba, a "b" oszlopban feltüntetett összeget terhelő 4%-os különadó összegét kell beírni.
A 2007. évben levont különadó-előleg összege
214. sor: Ebben a sorban (a "c" oszlopban) kell feltüntetni a 2007. évben a különadó alapjául szolgáló jövedelem után levont különadó-előleg összegét.
Még fizetendő különadó összege
221. sor: Ebbe a sorba (a "c" oszlopba) kell a 213. sor "c" oszlopában szereplő összegből a 214. sor "c" oszlopában feltüntetett összeg levonása után megmaradt különadó összegét beírni. A különbözet levonására az Art. előírásait kell alkalmazni.
A visszaigényelhető különadó összege
222. sor: Ebbe a sorba (a "c" oszlopba) kell a 214. sor "c" oszlopában szereplő összegből a 213. sor "c" oszlopában feltüntetett összeg levonása után megmaradt különadó összegét beírni. A különbözet visszafizetésére az Art. előírásai szerint kerülhet sor.
07M29-B lap
Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmények
Ezt a lapot a magánszemély 07M29-01-es lapon szereplő nyilatkozata szerint kell kitölteni, azaz a magánszemély által megjelölt sorrendben. Ha a magánszemély érvényesíteni nem kívánt kedvezmény(ek) ről nyilatkozik, azok figyelmen kívül hagyásával az Szja tv.-nek az adókedvezményekre vonatkozó rendelkezései sorrendjében kell érvényesíteni a kedvezményeket.
Súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeg
81. sor: A súlyosan fogyatékos magánszemélyt havi 3 275 forint összegű személyi adókedvezmény illeti meg. A fogyatékosságot a törvényben meghatározott módon igazolni kell. A kedvezmény attól a hónaptól jár, amikor a fogyatékosság az adott hónapban legalább egy napig fennállt.
Ez a kedvezmény az adózó személyéhez kapcsolódik, ezért akkor is jár a fogyatékosnak, ha gondozója családi kedvezményt érvényesít. E sor "d" oszlopába beírható adókedvezmény legfeljebb 39 300 forint lehet.
Tájékoztatás a 82-100. sorokhoz kapcsolódó kedvezmény és jövedelemkorlát alkalmazásáról
Az összevont adóalap utáni kedvezmények csak az összevont adóalap utáni adót meg nem haladó mértékben érvényesíthetők.
Annak érdekében, hogy annál nagyobb összegű kedvezmény az adómegállapításban ne szerepeljen, mint amennyire az összevont adóalap utáni adó ténylegesen fedezetet nyújt, célszerű az egyes kedvezményi jogcímekhez csak akkora összeget beírni, hogy azok együttes összege az említett mértéket (a 33. sorban lévő adót) ne haladja meg. Különösen fontos figyelni azoknál a kedvezményeknél, amelyekre esetlegesen a későbbiek során visszafizetési kötelezettsége keletkezhet. Adó hiányában ezeket az adómegállapításban nem célszerű feltüntetni, mert előfordulhat, hogy azt akkor is vissza kell fizetnie a magánszemélynek, ha az adója az összes, a bevallásban szereplő adókedvezményre nem volt elegendő.
A lakáscélú hitel törlesztéséhez kapcsolódó adókedvezmény érvényesíthetősége az összes bevallásadási kötelezettség alá eső jövedelem nagyságától (25. sor "d" oszlop) is függ (82. és 83. sor) .
A következő jogcímeken a magánszemélyt megillető adókedvezmények érvényesítésének egyik feltétele, hogy a magánszemély összes bevallásadási kötelezettség alá eső jövedelme ne haladja meg a 3 400 000 forintot (e felett 3 900 000 forintig korlátozottan vehető igénybe), másik feltétele, hogy a kedvezmények együttes összege nem haladhatja meg a 100 000 forintot.
Ez a korlátozás
- a felsőoktatási tandíjhoz
- a megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulékhoz
- a megállapodás alapján fizetett magánnyugdíjpénztári tagdíjhoz
- a magánnyugdíjpénztári tagdíjat kiegészítő befizetéshez
- az élet-és nyugdíjbiztosítási díjhoz
- a közcélú adományokhoz kapcsolódó adókedvezményekre vonatkozik.
Abban az esetben, ha a magánszemély összes bevallásadási kötelezettség alá eső jövedelme (25. sor "d" oszlop) a 3 400 000 forintot meghaladja, de nem több 3 900 000 forintnál, akkor az előző jogcímeken a magánszemélyt együttesen megillető kedvezményből legfeljebb a 100 000 forintnak a 3 400 000 forint feletti jövedelme 20%-át meghaladó része érvényesíthető.
Amennyiben az összes bevallásadási kötelezettség alá eső jövedelem (25. sor "d" oszlop) több 3 400 000 forintnál, akkor mielőtt az adókedvezmények részletező táblája kitöltésre kerülne, célszerű meghatározni, hogy mekkora az a keret, amely a rendelkezésre áll, azaz a 25. sor "d" oszlop alapján a 3 400 000 forint feletti rész 20%-át kell meghatározni, majd azt a 100 000 forintból levonva, meghatározható mekkora lesz az a kedvezmény összeg, amely egyáltalán érvényesíthető.
Abban az esetben pl., ha a magánszemély összes jövedelme 3 600 000 forint, akkor a már említett jogcímeken érvényesíthető kedvezmény nagyságának a meghatározásához ki kell számítani a 200 000 forint 20%-át, ami 40 000 forint, ezt le kell vonni a 100 000 forintból, így a magánszemély rendelkezésére álló keret 60 000 forint lesz. Az adókedvezmények beírásakor erre a korlátra is célszerű figyelemmel lenni.
3 900 000 forint feletti jövedelem esetén az előzőekben megnevezett jogcímeken adókedvezmény nem vehető igénybe.
A már említett adókedvezményeken kívül 2006. január 1-jétől a családi kedvezmény érvényesítésének lehetősége az eltartotti létszámtól és a jövedelemnagyságtól is függ. A módosított szabály alapján családi kedvezményt csak akkor lehet igénybe venni, ha az eltartotti létszám legalább 3 fő, a magánszemély által érvényesíteni kívánt családi kedvezményt pedig -csökkenteni kell akkor, ha a bevallásadási kötelezettség alá eső jövedelem (25. sor "d" oszlop) az eltartotti létszámhoz rendelt jövedelemkorlátot meghaladja.
Tekintettel az előzőekben ismertetett korlátokra, a munkáltatói adómegállapításkor ezekre is figyelni kell. (A jövedelemnagyságtól függően kell kitölteni az egyes kedvezményi jogcímekhez tartozó sorokat) .
Lakáscélú hiteltörlesztés adókedvezménye
82-83. sor: A Szja tv. 38. §-a 2007. január 1-jén hatályát vesztette. Az átmeneti rendelkezés értelmében azonban, az Szja tv. 38. §-át, változatlan tartalommal kell alkalmazni azon hitelek esetében, amelyek tekintetében a hiteltörlesztés 2007. január 1-je előtt megkezdődött. A lakáscélra felvett hitel törlesztésébe az idézett törvényhely szerint beletartozik a tőketörlesztés (az előtörlesztést is ideértve), a kamatfizetés, a kezelési költség és a hitelfolyósítási díj.
Amennyiben a magánszemély 2007. január 1-je előtt a fentieket fizette, az adókedvezmény a részére továbbra is jár, függetlenül attól, hogy a fenti időpontig megkezdődik-e a tőke törlesztése. Az előtörlesztés esetén szintén változatlanul megilleti a magánszemélyt az adókedvezmény az Szja tv. 38. §-ának 2006. december 31-én hatályos előírásai szerint.
Ezekben a sorokban a "b" oszlopban kell szerepeltetni a hitelintézet igazolása alapján, a fentieknek megfelelő, az 1993. december 31-e után, de 2007. január 1-je előtt a hitelintézettel megkötött lakáscélú hitel törlesztésére fordított ösz-szeg kedvezményét.
Abban az esetben, ha kedvezményt kér a magánszemély érvényesíteni, az "a" oszlopban a kedvezmény alapjául szolgáló összeget a kedvezmény mértékének (30, 40%) megfelelő sorban kell feltüntetni.
Az Szja tv. 2006. december 31-én hatályos előírásai a következők.
A pénzintézet igazolása alapján az összevont adóalap adóját adókedvezmény csökkenti, amely az 1993. december 31-e után (és 2007. január 1-je előtt) hitelintézettel megkötött lakáscélú hitelszerződés alapján lakáscélú felhasználásra felvett hitel adósaként (adóstársaként) szereplő magánszemély által a tőketörlesztés (az előtörlesztést is ideértve), a kamatfizetés, a kezelési költség és a hitelfolyósítási díj (továbbiakban: törlesztés) címén az adóévben megfizetett összeg.
Ezen a címen csak egy önálló ingatlanhoz kapcsolódóan, egy hitelszerződés adósaként, vagy adóstársaként, legfeljebb az adóévben 120 000 Ft vonható le.
A hitelszerződésben feltüntetett adós és adóstársak közül csak egy személy jogosult a kedvezményre. A kedvezmény összege az adós és az adóstársak között nem osztható meg.
A kedvezmény az adóévben törlesztett összeg 30, illetve 40%-a, de az adóévben legfeljebb 120 000 forint lehet.
Az összevont adóalap adójából levonható kedvezmény mértékét befolyásolja többek között a lakáscélú felhasználásra felvett hitelnek, hiteleknek (az együttes) összege, továbbá a hitel felvételének a célja (használt lakás vásárlása, bővítése vagy új lakás vásárlása, építése stb.)
Az előzőekben ismertetett feltételek mellett is csak abban az esetben lehet teljes egészében érvényesíteni az említett mértékű kedvezményt, ha a magánszemély adómegállapításban elszámolt (a 07M29. lap 25. sorának "d" oszlopában szereplő) éves összes jövedelme nem több 3 400 000, illetve a törvényben meghatározott feltételek esetén 4 400 000 forintnál.
Ha a magánszemély adómegállapításban elszámolt éves összes jövedelme meghaladja a 3 400 000 forintot, de nem több 4 000 000 forintnál, akkor a magánszemélyt egyébként megillető kedvezménynek, legfeljebb 120 000 forintnak a 3 400 000 forint feletti jövedelme 20%-át meghaladó részét lehet érvényesíteni az adómegállapításában.
Ha a magánszemély házastársa vagy élettársa az adóévben 6 hónapot meghaladó időtartamban gyermekgondozási segélyre volt jogosult, és a kedvezményre jogosító lakáscélú hitelszerződésben az adóstársa, továbbá a hitel felhasználásával megszerzett önálló lakóingatlanban tulajdonostársak is, akkor a kedvezmény teljes összegére jogosító jövedelemhatár a magánszemély esetében 4 400 000 forint.
A törvényben meghatározott esetek kivételével a kedvezményt az első törlesztő részlet megfizetésének évében és az azt követő négy adóévben lehet igénybe venni. Kivételes szabály vonatkozik arra az esetre, ha a kedvezmény alapjául szolgáló lakáscélú felhasználásra felvett hitel részben vagy egészben a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet szerint meghatározott megelőlegező kölcsön, vagy ha az igénylő az említett kormányrendelet szerint gyermekek és más eltartottak után lakásépítési kedvezményre és/vagy megelőlegező kölcsönre nem jogosult. Ilyen esetben a kedvezmény minden olyan adóévben érvényesíthető, amikor az igénylőnek a törlesztés időszakában családi pótlékra jogosult (vagy jogosulttá váló) gyermeke van.
A kedvezmény érvényesítésének feltétele, hogy a magánszemély a munkáltatójának (társas vállalkozásának) adott nyilatkozatában feltüntesse az érintett hitellel részben vagy egészben megszerzett önálló ingatlan fekvése szerinti település nevét, az ingatlan helyrajzi számát, valamint valamennyi adóstársa nevét, adóazonosító jelét.
40% az érvényesíthető adókedvezmény mértéke (ezt kell a 82. sorban feltüntetni) az adóévben a tőke, a kamat és a járulékos költség törlesztéseként megfizetett, a hitelintézet által kiadott igazolásban szereplő összeg után akkor, ha a lakáscélra felvett hitel
- a lakáscélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott kamattámogatásban részesült,
- és a magánszemély által a kedvezmény alapjául szolgáló lakáscélra felvett hitel, hitelek együttes összege a 15 000 000 forintot nem haladja vagy nem haladta meg,
- a hitelt belföldön fekvő lakótelek, új lakás tulajdonjogának, valamint új lakáshoz kapcsolódó földhasználati jognak adásvétel vagy más visszterhes jogcímen történő megszerzéséhez, belföldön fekvő lakás építéséhez, építtetéséhez nyújtották.
A 40%-os kedvezmény szempontjából új lakásnak az a lakóingatlan minősül, amelynek első átruházására a kedvezmény alapjául szolgáló hitel felhasználásával került sor akkor, ha a tulajdonjogot szerző magánszemélyt megelőzően, más lakcímként még nem jelentette be.
30% az adókedvezmény (ezt kell a 83. sorban feltüntetni) abban az esetben, ha a kedvezmény alapjául szolgáló lakáscélú hitel, hitelek összege együttesen a 10 000 000 forintot nem haladja, illetőleg nem haladta meg, és a 40%-os mértékű adókedvezményi feltételek nem valósulnak meg. Ebben az esetben lakáscélú felhasználásnak minősül, ha a lakáscélú hitelt:
- belföldön fekvő lakótelek, lakás tulajdonjogának, lakáshoz kapcsolódó földhasználati jognak adásvételi vagy más visszterhes (pl. tartási) szerződés keretében történő megszerzéséhez;
- belföldön fekvő lakás építéséhez, építtetéséhez;
- belföldön fekvő lakás alapterületének növeléséhez;
- a magánszemélyek jövedelemadójáról, vagy az Szja törvénynek a hitelszerződés megkötésének napján hatályos, az előzőekben nem szereplő lakáscélú felhasználásra vette fel a magánszemély.
A meglévő ingatlan alapterületének növelése abban az esetben jogosítja az adóst a kedvezmény érvényesítésére, ha a növelés legalább egy lakószobával történő bővítést eredményez.
Ha a hitelintézet által igazolt összeg megfizetésére olyan, a munkáltató által nyújtott lakáscélú hitelt használt fel a magánszemély, amely alapján e törvény külön rendelkezése szerint nem keletkezik a kamatkedvezményből származó jövedelem címén adófizetési kötelezettség, úgy a kedvezmény nem érvényesíthető.
Abban az esetben érvényesíthető az adókedvezmény - az egyéb feltételek megléte esetén -, ha az ilyen hitel alapján kamatkedvezményből származó jövedelem sem keletkezik. Ez akkor fordulhat elő, ha például a magánszemély olyan kamatra kapta a munkáltatói hitelt a hitelintézeti hitele törlesztésére, amely után nem kell megfizetni a kamatkedvezmény utáni adót. Amikor a kamatkedvezményből származó jövedelem címén adófizetés történt, mert például a kamatkedvezményből származó jövedelemre vonatkozó szabályok alapján akár a magánszemély, akár a kifizető megfizette az adót, szintén érvényesíthető az adókedvezmény.
A lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg együttes kedvezménye, legfeljebb 120 000 forint
84. sor: Ebben a sorban kell a 82. és 83. sor "b" oszlopában feltüntetett kedvezmények összegét feltüntetni, legfeljebb azonban 120 000 forintot.
Felsőoktatási tandíjként befizetett összeg 30%-a, legfeljebb hallgatónként 60 000 forint
89. sor: Felsőoktatási intézményhez 2007. évben befizetett tandíj címén az a magánszemély érvényesíthet kedvezményt, aki a felsőoktatási intézmény által kiadott igazoláson a tandíj (képzési költség, költségtérítés, egyéb térítés, továbbiakban: tandíj) befizetőjeként szerepel. Ennek a sornak "c" oszlopába kell beírni az igazolásban szereplő összeg alapján számított kedvezmény összegét.
Megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék 25%-a
95. sor: Ebben a sorban kell feltüntetni a magánszemély által átadott - a nyugdíjbiztosítási szervezet által kiállított -igazolás alapján igénybe vehető kedvezmény összegét, amennyiben a magánszemély saját maga vagy más magánszemély javára olyan társadalombiztosítási megállapodást kötött, melynek alapján nyugellátásra jogosító szolgálati idő, illetőleg nyugdíjalapot képező jövedelem szerzése céljából összeget fizetett be.
A befizetés 25%-át kell a "c" oszlopban feltüntetni.
Megállapodás alapján fizetett magánnyugdíjpénztári tagdíj 25%-a
96. sor: Ha a magánszemély a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény alapján valamely magánnyugdíjpénztárral kötött tagdíjfizetésre megállapodást, aminek alapján saját maga és/vagy más magánszemély javára fizetett be a nyugdíjpénztárba tagdíjat, akkor a befizetett összeg 25%-át érvényesítheti adókedvezményként, melyet e sor "c" oszlopába kell beírni.
A kedvezmény a pénztár igazolása alapján érvényesíthető.
Magánnyugdíjpénztári tagdíjat kiegészítő befizetés 30%-a
97. sor: Amennyiben a magánszemély magánnyugdíjpénztár tagja és a kötelezően fizetendő tagdíját - megállapodás alapján - törvényben meghatározott mértékig (legfeljebb 10%-ig) kiegészíti, a magánnyugdíjpénztár igazolása alapján ezen ösz-szeg 30%-át adókedvezményként érvényesítheti. A kedvezmény összegét a "'c" oszlopba kell beírni.
Fontos tudnivaló, hogy a kedvezmény nem jár arra a tagdíj-kiegészítésre, melyet a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalás alapján fizetett be. (Ez az összeg ugyanis nem része az összevont adóalapnak!)
Az élet- és nyugdíjbiztosítás díjaként befizetett összeg 20 (30) %-a
98. sor: E sor "c" oszlopa szolgál a magánszemély által, illetőleg a magánszemély biztosított nevére szólóan a munkáltató által kötött tíz éves vagy annál hosszabb időtartamú adóköteles élet- és nyugdíjbiztosítási szerződés díjaként -a belföldi biztosítóintézet igazolása alapján - a 2007. évben befizetett összeg(ek) 20%-ának, illetőleg 30%-ának (emelt összegű kedvezménynek) feltüntetésére.
Emelt összegű (+10%-os) kedvezmény érvényesíthető a biztosítás adóévben megfizetett díjából azon összeg után, mely - a biztosító igazolása alapján - meghaladja a 2006. adóévben az adott szerződés alapján megfizetett díj összegét. Emelt összegű kedvezmény esetén az "a" oszlopban a "c" oszlopból a díjnövekmény kedvezményét kell jelölni. Ha nem változott a díjfizetés nagysága, az "a" oszlopba 0-át kell írni.
Nem jár az adókedvezmény az után a munkáltató által a magánszemély biztosított nevére megkötött biztosítás után, melynek díja adómentes.
A közcélú adományként befizetett összeg kedvezménye (99. és 100. sorok)
Ezekben a sorokban, a közcélú adományként befizetett összeg kedvezményét kell feltüntetni az erre jogosító igazolás(ok) alapján.
Az igazolások őrzéséről a munkáltatónak kell gondoskodnia. . Közcélú adománynak minősül a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvényben meghatározott tevékeny-sége(ke) t folytató közhasznú szervezetnek, kiemelkedően közhasznú szervezetnek közhasznú tevékenysége céljára, illetve közérdekű kötelezettségvállalás (ideértve az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár támogatását, illetőleg a költségvetési szervnek alapkutatásra, alkalmazott kutatásra vagy kísérleti fejlesztésre adott támogatás céljára az adóévben befizetett - átadott - pénzösszeget is) céljára (pénzben) juttatott összeg. Közcélú adománynak minősül az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő egyház számára az ugyanezen törvényben meghatározott tevékenység támogatása is.
A közhasznú szervezet, az egyház, a közérdekű kötelezettségvállalás, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár(ak) ba nem pénztártagként befizetett pénzbeli támogatói adomány, valamint a költségvetési szervnek alapkutatásra, alkalmazott kutatásra vagy kísérleti fejlesztésre adott támogatás céljára az adóévben befizetett (átadott) pénzösszegek esetében a befizetett összeg 30%-a az adókedvezmény, de ezen a címen legfeljebb 50 000 forint érvényesíthető (99. sor "c" oszlopa) .
Amennyiben kiemelkedően közhasznú szervezetnek juttat a magánszemély közcélú adományt, úgy szintén a befizetett összeg 30%-a vehető figyelembe adókedvezményként, de ekkor az adókedvezmény mértéke 100 000 forintig terjedhet (100. sor "c" oszlopa) .
Előfordulhat olyan eset, amikor kiemelkedően közhasznú szervezetnek és közhasznú szervezetnek is juttat adományt a magánszemély. Ebben az esetben is legfeljebb az előzőek szerint érvényesíthető ezen a címen adókedvezmény.
A közhasznú szervezetekről szóló törvényben meghatározott módon és feltételekkel nyújtott tartós adományozás további külön adókedvezményre jogosítja a magánszemélyt a támogatás második évétől kezdve.
Tartós adományozás esetén az előbb említett befizetett összeg 30%-án túl, a már említett korlátig az adóévben befizetett összeg további 5%-a érvényesíthető adókedvezményként az erről szóló igazolás alapján.
A külön kedvezményre visszafizetési kötelezettséget állapít meg a személyi jövedelemadó törvény, ha a tartós adományozásról szóló szerződésből eredő bármely kötelezettségét a magánszemély az adóévben nem teljesítette. Abban az esetben, amikor a másik szerződő felet a közhasznú nyilvántartásból törlik vagy az jogutód nélkül megszűnik, a korábban már érvényesített külön kedvezményt az adott évről szóló bevallásának benyújtásával egyidejűleg meg kell fizetnie a magánszemélynek. Amennyiben bármely más ok miatt nem teljesítette a magánszemély a tartós adományozásról szóló szerződésből eredő kötelezettségét, akkor a korábban már érvényesített külön kedvezmény kétszeresét kell az adott évről szóló bevallásának benyújtásával egyidejűleg megfizetnie. A magánszemély halála esetén nem keletkezik visszafizetési kötelezettség.
Az előzőekben leírtak miatt érdemes felhívni a magánszemély figyelmét arra, hogy elsődlegesen az "alapkedvezményeket" célszerű érvényesítenie, mivel a tartós adományozás külön kedvezményétől eltérően a közcélú adományok (alap) kedvezményére nincs visszafizetési kötelezettsége.
Amennyiben a magánszemély részére kiadott igazolásból megállapítható, hogy 1998-2004. és/vagy 2005. évben a magánszemély tartós adományozásra vonatkozó szerződést kötött és e szerződés alapján pénzbeli támogatást nyújtott (azonos vagy növekvő összegben), a számításnál először az alapkedvezményt kell kiszámítani, majd ezt követően a tartós adomány külön kedvezményét.
Ha az igazolás alapján a közcélú adomány kedvezménye meghaladja az 50 000 forintot, úgy a 99. sor "c" oszlopába 50 000 forintot kell beírni.
A 99. sor "a" oszlopában a kedvezményre jogosító ösz-szegből ("c" oszlop) a tartós adomány kedvezményére eső részt kell feltüntetni. Ha a "c" oszlopban 50 000 forintot lehet feltüntetni a tartós adomány figyelmen kívül hagyásával, úgy az "a" oszlopba 0 forintot célszerű beírni - az általános résznél leírtak miatt.
A 100. sor szolgál a kiemelkedően közhasznú szervezet részére befizetett összeg utáni kedvezmény érvényesítésére.
A kiemelkedően közhasznú szervezet részére befizetett összeg utáni kedvezmény felső határa a 100 000 forint, így, ha az igazolás alapján számított összeg ennél több, úgy a "c" oszlopba 100 000 forintot kell beírni:
A 100. sor "a" oszlopába a "c" oszlop összegéből a tartós adomány kedvezményére eső részt kell beírni.
A 89-100. sorok "c" oszlopainak összesítése
102. sor: E sor "c" oszlopa szolgál a 89-100. sorok "c" oszlopában feltüntetett, az ott leírtak alapján kiszámított adókedvezmények együttes összegének (legfeljebb 100 000 forint) feltüntetésére.
A 102. sor "c" oszlopában szereplő kedvezményből ténylegesen érvényesíthető összeg
103. sor: A jövedelemkorlátot is érvényesíteni kell a 100 000 forintos korláton túl. Abban az esetben, ha a 25. sorban feltüntetett éves összes jövedelem a 3 400 000 forintot meghaladja, akkor a 89-100. sorok "c" oszlopában feltüntetett kedvezmények, azaz a 102. sor "c" oszlopában feltüntetett összegből (ami nem lehet több 100 000 forintnál), a 100 000 forintnak a 3 400 000 forint feletti összes jövedelem 20 százalékát meghaladó részének megfelelő összegben érvényesíthető ténylegesen. Ezt az összeget kell ennek a sornak a "d" oszlopába beírni. A 3 900 000 forintot meghaladó éves összes jövedelem esetén a 89-100. sorok alapján kedvezmény már nem érvényesíthető. Ilyenkor a "c" oszlopba nullát kell írni.
Családi kedvezmény eltartottak után
104. sor: E sor "d" oszlopában kell a családi kedvezmény összegét szerepeltetni.
A kedvezményt annál a házastársnál (jogosult élettársnál) kell figyelembe venni, aki ezt az adóév végén a munkáltatójának adott nyilatkozatában kéri. Így az a házastárs (jogosult élettárs) érvényesítheti elsődlegesen a családi kedvezmény egészét vagy egy részét, aki erről adott nyilatkozatot. Élettársak esetén az érvényesítés feltétele, hogy arra az élettárs is jogosult legyen. Abban az esetben, ha az élettárs nem tekinthető jogosultnak a családi pótlék folyósítása szempontjából, csak a kedvezmény év végi megosztására van lehetősége. Ennek feltétele, hogy az élettársak egyike sem veszi igénybe az adóévben a gyermeket nevelő, egyedülálló családi pótlékát és a megosztás tényéről az adóbevallásukban (a munkáltatói . elszámolásukban) nyilatkozatot adnak, amelyen egymás adóazonosító jelét is feltüntetik.
A kedvezményezett eltartottak után családi kedvezmény érvényesíthető.
Kedvezményezett eltartott
- az, akire tekintettel a családok támogatásáról szóló törvény alapján családi pótlékot folyósítanak;
- az, aki rokkantsági járadékban részesül;
- a magzat, ikermagzat fogantatásának 91. napjától a megszületéséig;
- a saját jogán családi pótlékban részesülő személy.
Ha a kedvezményezett eltartott olyan személy, akire tekintettel családi pótlékot folyósítanak, akkor a kedvezmény érvényesítésére az a magánszemély jogosult, aki a családok támogatásáról szóló törvény alapján a családi pótlék igénylésére jogosult.
Magzat esetében a családi kedvezményre a várandós nő vagy a vele közös háztartásban élő házastársa jogosult.
A saját jogán családi pótlékban részesülő, illetőleg rokkantsági járadékban részesülő kedvezményezett eltartott esetében a kedvezményre az eltartottal közös háztartásban élő magánszemélyek közül - döntésük szerint - egy személy a jogosult.
A családi kedvezmény összege kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként 4 000 forint, ha az adott hónap bármely napján az eltartottak száma legalább három fő.
Az eltartottak számába azokat a személyeket is be kell számítani, akiket a családok támogatásáról szóló törvény szerint a családi pótlék összegének a megállapítása során figyelembe vesznek, de rájuk tekintettel családi pótlékot már nem folyósítanak.
A családi kedvezmény szempontjából az a hónap számít jogosultsági hónapnak, amely hónapra családi pótlékot vagy rokkantsági járadékot folyósítanak.
Magzat esetében a várandósság 91. napjától jogosultsági hónap minden olyan hónap, amelyben a várandósság legalább egy napig fennáll, kivéve azt a hónapot, amelyben a gyermek megszületik Ez a hónap már nem a magzat, hanem a megszületett gyermek utáni családi pótlék folyósítására tekintettel számít jogosultsági hónapnak.
A saját jogán családi pótlékra jogosult és a rokkantsági járadékban részesülő eltartott esetében az év végén is az a személy jogosult a kedvezmény érvényesítésére, akinél azt az adóelőleg megállapításánál figyelembe vették.
Az összevont adóalap adójából ténylegesen levonható családi kedvezmény összege az adómegállapításban (07M29. lap 25. sorának "d" oszlopában szereplő) elszámolt éves összes jövedelem összegétől és az eltartottak számától is függ, a következők szerint:
- ha az eltartottak száma az adóév bármely napján elérte, de egyetlen napján sem haladta meg a három főt, és a 25. sor "d" oszlopában szereplő összes jövedelem nem több mint 6 000 000 forint;
- ha az eltartottak száma az adóév bármely napján meghaladta a három főt, de egyetlen napján sem haladta meg a négy főt és a 25. sor "d" oszlopában szereplő összes jövedelem nem több mint 6 500 000 forint;
- ha az eltartottak száma az adóév bármely napján meghaladta a négy főt, de egyetlen napján sem haladta meg az öt főt és a 25. sor "d" oszlopában szereplő összes jövedelem nem több mint 7 000 000 forint;
- ha az eltartottak száma az adóév bármely napján meghaladta az öt főt, de egyetlen napján sem haladta meg a hat főt és a 25. sor "d" oszlopában szereplő összes jövedelem nem több mint 7 500 000 forint;
- ha az eltartottak száma az adóév bármely napján meghaladta a hat főt és a 25. sor "d" oszlopában szereplő összes jövedelem nem több mint 8 000 000 forint.
Abban az esetben, ha a magánszemély éves összes jövedelme a fentiek szerinti, az eltartottak számától függő jövedelemkorlátot meghaladja, akkor a magánszemély a kedvezmény összegének azt a részét érvényesítheti, amely meghaladja az adott jövedelemkorlát feletti összes jövedelme 20 százalékát.
A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult személy az őt megillető kedvezmény összegét a vele együtt élő házastársával, élettársával megoszthatja.
A családi kedvezmény nem érvényesített részét (illetőleg egészét) a családi pótlékra jogosult magánszeméllyel együtt élő házastársa (élettársa) érvényesítheti az adóévről benyújtandó 0753-as adóbevallásában, a munkáltatói adómegállapításában (07M29) illetve az adóhatósági adómegállapításra tett észrevétele alapján, a magánszemély adó-megállapításának módosításában. Megosztásnak tekintendő az is, ha a családi kedvezményt a jogosult egyáltalán nem tudja érvényesíteni.
A családi kedvezmény érvényesítésének további feltétele, hogy a magánszemély közölje az eltartottak természetes azonosító adatait vagy adóazonosító jelét. Erre szolgál a 07M29-03-as lap.
Abban az esetben, ha a családi kedvezményt érvényesítő magánszemély 2007. évi adóját nem a munkáltatója állapítja meg, az önadózó házastárs (jogosult élettárs) által igénybe nem vett családi kedvezmény összegéről az írásbeli nyilatkozatot a másik házastárs, illetve élettárs saját munkáltatójának adja át.
Elképzelhető, hogy a családi kedvezmény megosztott érvényesítése a rendelkezésre álló határidők letelte előtt nem valósítható meg. Szükség szerint önellenőrzéssel (észrevétellel) lehet a kedvezményt megosztani. Erre a lehetőségre célszerű felhívni a dolgozó figyelmét.
A saját jogán családi pótlékra jogosult és a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély esetében a vele közös háztartásban élő magánszemélyek közül - döntésük szerint -egy jogosult érvényesítem a családi adókedvezményt. Ennek feltétele, hogy aki érvényesíteni kívánja e kedvezményt, a munkáltatójával közölje az eltartott természetes azonosító adatait vagy adóazonosító jelét, mivel ezen adatokat fel kell tüntetni a munkáltatói adómegállapításban (07M29-03-as lap) . (Ha a kedvezményt igénybe venni kívánó magánszemély adóbevallást nyújt be vagy adóhatósági adómegállapítást kér, úgy a bevallásban vagy az adóhatósághoz benyújtott nyilatkozatában kell az előzőekben leírt adatokat szerepeltetnie.) . A saját jogán családi pótlékra jogosult és rokkantsági járadékban részesülő esetén is meg lehet osztani a kedvezményt, de azt elsősorban annál kell figyelembe venni, akinél az adóelőleg levonása során érvényesítették, de az év végén ő is megoszthatja a házastársával. Ha év közben az arra jogosultak közül senki nem érvényesített ezen a címen kedvezményt, úgy az adóév végén dönthetnek arról, ki éljen az érvényesítés lehetőségével és ki a megosztással.
Összes adókedvezmény
105. sor: Ennek a sornak a "d" oszlopa szolgál a 81-104. sorok "d" oszlopaiba írt kedvezmények összesítésére.
07M29-01 lap
Az Szja tv. előírja, hogy az adókedvezmények érvényesítésére az adóhatósági adómegállapításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, azaz a magánszemélyt megillető adókedvezményt a magánszemély által a nyilatkozatában meghatározott sorrend szerint (660-669. sorokban arab számmal beírva) érvényesíthető. A 660-669. sorok kitöltése nem kötelező.
A sorrendiségre vonatkozó jelölés hiányában a magánszemélyt megillető adókedvezmény az Szja tv.-nek az adókedvezményekre vonatkozó rendelkezési sorrendje szerint érvényesíthető. Ebben az esetben, a magánszemély nyilatkozatában valamely adókedvezmény figyelmen kívül hagyását is megjelölheti 671-680. sorban "X"-szel. Ebben az esetben utóbb a mégis benyújtott igazolás alapján sem érvényesíthet a munkáltató adókedvezményt.
A munkáltatói adómegállapítás során ezt a nyilatkozatot kell figyelembe venni az adókedvezmények érvényesítése (figyelmen kívül hagyása) során.
07M29-02 lap
Ez a lap a 07M29-es személyi jövedelemadó elszámolási nyomtatvány része és a családi kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatok részletezésére szolgál.
A lapot a magánszemély nyilatkozata alapján kell kitölteni. A táblában alkalmazott sorszámok a 0753-as bevallás sorszámaival egyeznek meg, kivéve azokat, amelyek a bevallásban nem található sorokhoz kapcsolódnak.
Ezt a lapot akkor kell az elszámoláshoz mellékelni, ha a magánszemély kívánja a családi kedvezményt érvényesíteni, illetve megosztani, vagy várandósság miatt történik a kedvezmény érvényesítése.
Nyilatkozat a családi kedvezmény érvényesítéséről
621. sor: Annak a magánszemélynek, aki az adóév végén családi kedvezményt kíván érvényesíteni, erről nyilatkoznia kellett. Ugyanis, ha a magánszemély adóját a munkáltatója (társas vállalkozása, továbbiakban munkáltatója) állapítja meg, a munkáltatónak tudnia kell, hogy az év végén a munkavállaló (tag) akar-e családi kedvezményt érvényesíteni, függetlenül attól, hogy az adóév során nála vagy a házastársánál, illetve ha a feltételeknek megfelel, az élettársánál vették-e figyelembe azt az adóelőleg levonása során.
Nyilatkozat a várandósság tényéről
154. sor: A családi adókedvezmény érvényesítésének feltétele, hogy a magánszemély az eltartottak természetes azonosító adatait vagy adóazonosító jelét feltüntesse a munkáltatói elszámolásban (07M29-03) . Abban az esetben, ha még nem született meg a baba (magzat), az előbbieket a várandósság tényéről adott nyilatkozat helyettesíti. Akkor is ki kell tölteni ezt a sort, ha év közben megszületett a gyermek.
A családi kedvezmény szempontjából kedvezményezett eltartottnak kell tekinteni a magzatot (ikermagzatot) a várandósság időszakában a fogantatásának 91. napjától a megszületéséig.
A családi kedvezmény érvényesítése szempontjából jogosultsági hónapnak a várandósság időszakában azt a hónapot kell tekinteni, amelyben a várandósság orvosi igazolása alapján a jogosultság legalább egy napig fennáll. Nem számít ebbe az időszakba az a hónap, melyben a gyermek megszületésével megnyílik a jogosultság a családi pótlékra. Ezesetben a várandósságról adott nyilatkozat mellett is meg kell adni a csecsemő adatait.
A családi kedvezmény érvényesítése független attól, hogy az adóelőleg megállapításánál mely jogosultnál történik annak figyelembe vétele, így előfordulhat az az eset, hogy a várandós nővel közös háztartásban élő házastársa munkáltatói elszámolásánál kerül kitöltésre a várandósság tényéről szóló nyilatkozat. A leírtak miatt a várandósság idejére vonatkozó részt is ki kell töltenie a magánszemélynek, azaz azon hónapokat kell figyelembe vennie, melyekre nézve a 2007. évben a magzat után jogosult a családi kedvezményre.
A nyilatkozatnak tartalmaznia kellett azokat az időpontokat, melyekre nézve a családi kedvezményt érvényesíteni kívánja a dolgozó (a tag), valamint a magzatok számát is, ha iker terhességről van szó, és tudomással bír erről a tényről. Az évszám kitöltése során a magánszemély nyilatkozatában előfordulhatott, hogy az adóévtől eltérő "várható" időtartamot közölte. Ha például a jogosultság 2006. 09. 15. napjától 2007. 03. 15 napjáig tart a nyilatkozat szerint, úgy várandósság címén 2007. évben 3 hónapot lehet a családi kedvezmény szempontjából figyelembe venni és ezen a lapon feltüntetni. Ha a jogosultság 2007. 08. 20. napjától 2008. 02. 20. napjáig tart a nyilatkozat szerint, 2007. évben 5 hónap vehető ilyen címen figyelembe és csak ennek megfelelő adatok beírására van lehetőség, vagyis a kedvezményre jogosító hónapok számánál csak a 2007. év hónapjait kell figyelembe venni.
Nyilatkozat a családi kedvezmény megosztásáról (155-157. sor)
Ha a magánszemély adóját a munkáltatója (társas vállalkozása) állapítja meg, ezen nyilatkozat a feltétele annak, hogy a családi kedvezményt megoszthassa a házastársával (élettársával) . Várandós nő esetében az élettársat nem tekinti jogosultnak az Szja tv., így a várandós nőnek a családi kedvezmény érvényesítéséről kell nyilatkoznia, élettárs esetén csak a megosztást engedi a törvény. A megadott kódkockában "X"-szel kell jelölni, ha a családi kedvezmény összegét a házastársak (élettársak) megosztják egymás között. Ebben az esetben a nyilatkozatot a dolgozó (tag) házastársának (élettársának) is alá kellett írnia, továbbá fel kellett tüntetnie a házastárs (élettárs) nevét és a házastárs (élettárs) adóazonosító jelét is.
A családi kedvezmény érvényesítéséről (621. sor), a várandósság tényéről (154. sor) és a családi kedvezmény megosztásáról tett nyilatkozat (155. sor) esetén az erre szolgáló négyzetbe "X"-et kell beírni.
A családi kedvezmény megosztásáról tett együttes nyilatkozat esetén, az elszámolás során a házastárs (élettárs) nevét és adóazonosító jelét ezen a lapon akkor is fel kell feltüntetni, ha a dolgozó az egész családi kedvezményt érvényesítette. Élettársak esetén a 157. sorban a tett nyilatkozat alapján kell a megosztást érvényesíteni.
Előfordulhat olyan eset, amikor a magánszemély részére a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóság (MATT) folyósította 2007-ben a családi pótlékot. Amennyiben a MÁTI nem ad a magánszemélynek a 2007. évről összesített igazolást a családi kedvezmény érvényesítéséhez, vagy a magánszemély nem rendelkezik olyan igazolásokkal, melyeket átadhat a munkáltatójának, a munkáltatói adómegállapítás során elfogadható az 5-ös számú melléklet szerinti adattartalmú írásos nyilatkozat.
Ugyanez a nyilatkozat szolgál a saját jogán családi pótlékra jogosult, a rokkantsági járadékban részesülő magánszeméllyel közös háztartásban élő magánszemély és az élettársak részére is, amennyiben érvényesíteni kíván e címen adókedvezményt. (Az 5. számú melléklet szerinti nyilatkozat a 2007. évi adómegállapítás részét képezi, azaz, az adóhatósághoz beküldendő a 07M29-02-es lap.)
07M29-03 lap
Ez a lap a 07M29-es személyi jövedelemadó elszámolási nyomtatvány része és a családi kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatok szolgál.
A lapon jelölni szükséges, hogy mennyit kellett igénybe venni a családi kedvezmény adatainak kitöltéséhez. E lap kitöltésénél a következők szerint kell eljárni.
Amennyiben családi kedvezményt érvényesít a magánszemély, vagy a családi kedvezmény egy részét (illetőleg egészét) a vele élő házastársával, élettársával megosztja, mindkét magánszemélynek ki kell töltenie a 07M29-03-as lapot (vagy a személyi jövedelemadó bevallás részét képező 0753-04-es, az adóhatósági adómegállapítás kérésekor a 07530-02-es lapot) feltüntetve azon az eltartott gyermek(ek) természetes azonosító adatait, vagy adóazonosító jelét. Abban az esetben, ha az eltartott rendelkezik adóazonosító jellel, a családi és utónév, valamint az adóazonosító jel és a születési idő kitöltésén túl más adatot nem kell szerepeltetni. A lapon fel kell sorolni a kedvezményezett eltartottakat, valamint azon eltartottakat is, akiket a nevelési ellátás összegének megállapítása szempontjából figyelembe vettek. Az eltartott kódkockájába a kedvezményezett eltartott adatai mellett "l"-est, az egyéb (nem kedvezményezett) eltartott adatainál "2"-est kell beírni.
Az erre szolgáló helyen a kedvezményezett (tehát az "1"-es számmal jelölt) eltartott esetén jelölni kell, hány hónapon át volt jogosult a kedvezményre.
Abban az esetben, ha év közben változik meg az eltartott gyermek "státusza" (kedvezményezett eltartottból eltartott lett), úgy kedvezményezettként kell értékelni és a kódkockába "l"-est kell írni. Az erre szolgáló helyen pedig jelezni kell, hány hónapig állt fenn a kedvezményezett eltartott állapot (pl. 05, 08, 10) .
A saját jogán családi pótlékra jogosult és a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély esetében a vele közös háztartásban élő magánszemélyek közül az érvényesítheti az adókedvezményt, akinél, az adóelőleg levonásánál figyelembe vették. A részletes szabályok a 157. sornál találhatók. További feltétel, hogy aki érvényesíteni kívánja e kedvezményt, a munkáltatójával közölje az eltartott természetes azonosító adatait vagy adóazonosító jelét.
Ebben az esetben a kedvezményezett eltartott kódkockájába rokkantsági járadékban részesülőnél pedig "3"-ast, saját jogán családi pótlékra jogosult esetében "4"-est, kell írni. Ez esetben is ki kell tölteni a kedvezményezetti állapot idejét.
07M29-04 lap
A lakáscélú hitel kedvezményének érvényesítéséhez szükséges részletező adatok
(a magánszemély nyilatkozata alapján)
Ez a lap a 07M29-es személyi jövedelemadó adómegállapítási nyomtatvány része és a lakáscélú hiteltörlesztési kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatok részletezésére szolgál.
A lapon fel kell tüntetni, hogy mennyi lapot kellett igénybe venni a lakáscélú hiteltörlesztés kedvezménye adatainak kitöltéséhez. E lap kitöltésénél a következők szerint kell eljárni.
A lakáscélú hiteltörlesztés kedvezménye érvényesítésének feltétele, hogy a magánszemély a munkáltatójának (társas vállalkozásának) adott nyilatkozatában feltüntesse mekkora (30 és/vagy 40%-os) kedvezményre jogosult, valamint a kedvezmény alapjául szolgáló összege(ke) t (619. sor) . Nyilatkoznia kell a munkáltatója (társasága) részére arról is (620. sor), házastársa (élettársa) az adóévben hat hónapot meghaladó időtartamban gyermekgondozási segélyre volt jogosult, és az adókedvezmény alapjául szolgáló hitelszerződésben adóstársa és egyben a hitel felhasználásával megszerzett önálló ingatlanban tulajdonostársa is.
A lakáscélú hiteltörlesztés kedvezménye érvényesítésének további feltétele, hogy a magánszemély a munkáltatójának (társas vállalkozásának) adott nyilatkozatában feltüntesse az érintett hitellel részben vagy egészben megszerzett önálló ingatlan fekvése szerinti település nevét (121. sor), az ingatlan helyrajzi számát (122. sor), valamint valamennyi adóstár-sa(i) nevét, adóazonosító jelét (611-618. sorok) .
Abban az esetben, ha a magánszemélynek nincs adóstársa, a rövidített nyilatkozatot kell kitölteni, azaz a 123. sorban nyilatkozik arról, hogy nincs adóstársa és a 611-618. sorok ebben az esetben üresen maradnak.
07M29-05 lap
Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárhoz történő utaláshoz szükséges részletező adatok
Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakba befizetett, illetőleg a tag egyéni számláján jóváírt összeg utáni adókedvezményi lehetőség 2006. január 1-jétől megszűnt, helyette azonos feltételekkel és mértékben meghatározott összegnek az egyéni számlára történő utalásáról rendelkezhet a pénztártag magánszemély a munkáltatói vagy az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatában, illetőleg az adóbevallásában. Ez a gyakorlatban egyrészt azt jelenti, hogy a "kedvezménnyel", vagyis az átutalni rendelt összeggel az összevont adóalap utáni adó nem csökkenthető, másrészt pedig azt, hogy rendelkezni csak abban az esetben lehet, ha a többi adókedvezmény levonása után marad még összevont adóalap utáni adó. A rendelkezési jogosultság gyakorlásához szükséges a pénztár igazolása.
Több önkéntes kölcsönös pénztárnál vezetett egyéni számla esetén is csak egy jelölhető meg az átutalás címzettjeként. A magánszemély csak akkor rendelkezhet, ha a rendelkezés időpontjában pénztártag, kivéve, ha a magánszemély, a rendelkezése időpontjában azért nem tagja az önkéntes nyugdíjpénztárnak, mert nyugdíjszolgáltatást igényelt, mert ekkor rá, a rendelkezési tilalom nem vonatkozik!
Csak olyan pénztár jelölhető meg, amely pénztárnál vezetett egyéni számla javára, a pénztár igazolása szerint történt a rendelkezési jogosultságot megalapozó befizetés, jóváírás, lekötés, illetve amely számla terhére történt a rendelkezési jogosultságot megalapozó szolgáltatás igénybevétele!
Rendelkezés esetén, ki kell tölteni a 07M29-06-os lapját is, amely a munkáltató által befizetett, a munkavállaló (tag) pénztári egyéni számláján támogatói adományként jóváírt összeget igazoló önkéntes kölcsönös biztosító pénztár nevének és adószámának közlésére szolgál.
Az átutalást az adóhatóságnak az adó visszatérítésére vonatkozó szabályok szerint kell teljesítenie, vagyis a munkáltatói adómegállapítás beérkezésétől számított 30 napon belül.
Abban az esetben, ha az adózónak az állami adóhatóságnál nem a munkáltatói adómegállapítás során keletkezett, nyilvántartott tartozása van, akkor az utalásra az adótartozás rendezését követő 30 napon belül kerülhet sor.
Rendelkezés
az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárhoz utalandó összegről
Amennyiben a magánszemély valamely önkéntes pénztár tagja, és a pénztártól a rendelkezési jogosultság gyakorlásához szükséges igazolást kapott, akkor a munkáltatójának a 132-139., valamint a 144. és 145. soroknak megfelelően kitöltött nyilatkozatot kell átadnia.
Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság
132. sor: Ha a magánszemély önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár tagja, akkor a befizetett összeg alapján rendelkezési jogosultság illeti meg. A rendelkezési jog alapjául a magánszemély által befizetett tagdíj, valamint a magánszemély egyéni számláján az adóévben támogatói adomány és más adóköteles jogcímen jóváírt, a pénztár által kiadott igazolásban szereplő összegek szolgálnak. A saját befizetéssel esik egy tekintet alá, és így kedvezményre is jogosítja a munkáltatója által fizetett hozzájárulásnak az a része, amely a bevételnek nem számító részt meghaladja, vagyis a magánszemélynél munkaviszonyból származó jövedelemnek minősült. Ezt, a kedvezményre jogosító összeget a munkáltató által kiadott jövedelemigazolás tartalmazza (07M30. lap 651. sor) . A munkáltató által az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett, az értékhatárt meg nem haladó hozzájárulás nem számít bevételnek, így ez után rendelkezési jog sem illeti meg. Az egyéni számláján adómentes jogcímen jóváírt összegek, a rendelkezésre ugyancsak nem jogosítják a magánszemélyt.
A kedvezmény mértéke a pénztár, illetőleg a munkáltató által kiadott igazoláson szereplő, a rendelkezési jogosultságra jogosító összeg 30 százaléka, ezt kell a 132. sorba a "c" oszlopba beírni. Ha a pénztár igazolásán a munkáltató által juttatott támogatói adomány jogcímen jóváírt összeg is szerepel, akkor az magánszemélynél egyéb összevonás alá eső jövedelemnek minősül (21. sor "d" oszlopa) . A pénztár az igazoláson csak a december 31-ig átutalt, illetőleg befizetett tagdíjat igazolja.
Az ezen a címen magánszemélyt megillető összeg nem lehet több, mint 100 000 forint.
Aki a rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt 2020. január 1-je előtt tölti be (145. sor), a rendelkezésre jogosító összeg 130 000 forint lehet.
Amennyiben magánszemély a nyugdíjpénztári tagsága mellett egészség és/vagy önsegélyező pénztárnak is a tagja, és e tagságával, tagságaival összefüggésben is jogosult a rendelkezési jog gyakorlására, akkor az együttesen érvényesíthető kedvezmény legmagasabb összege 120 000 forint, ha magánszemély a rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt 2020. január 1-je előtt tölti be (145. sor), akkor pedig 150 000 forint lehet.
Önkéntes kölcsönös egészségpénztárba és/vagy önsegélyező pénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság
133. sor: Ha magánszemély önkéntes kölcsönös egészségpénztárnak, önsegélyező pénztárnak vagy mindkettőnek a tagja, akkor a pénztár vagy pénztárak által kiadott igazolás alapján jogosult rendelkezési jogát gyakorolni. Ha a magánszemélyjavára a munkáltató is fizetett hozzájárulást és annak egy része vagy egésze adóköteles volt, akkor az adóköteles rész után magánszemély ugyancsak élhet a rendelkezési jogosultságával. A kedvezmény alapjául szolgáló munkaviszonyból származó jövedelmet a munkáltató az általa kiállított igazoláson feltüntette (07M30. lap 652. sor) .
A kedvezmény az igazoláson, igazolásokon feltüntetett összeg 30 százaléka, de legfeljebb 100 000 forint lehet. Amennyiben magánszemély a nyugdíjkorhatárt a rá irányadó szabályok szerint 2020. január 1-je előtt tölti be (145. sor), akkor a kedvezmény 130 000 forint lehet.
A kedvezmény összegét e sor "b" oszlopába kell beírni. Abban az esetben, ha magánszemély az egészségpénztárnál lévő egyéni számláján lévő összeget vagy annak egy részét lekötötte, vagy a prevenciós szolgáltatásra tekintettel is kedvezményt kíván érvényesíteni, akkor az egészségpénztárakkal, valamint - feltéve természetesen, hogy önsegélyező pénztári tagságára tekintettel is kíván a rendelkezési jogával élni - az önsegélyező pénztárakkal kapcsolatos kedvezmény együttes összege sem haladhatja meg a 100 000, illetőleg a 130 000 forintot.
Amennyiben magánszemély az önkéntes nyugdíjpénztári befizetésekre tekintettel is gyakorolja a rendelkezési jogát, akkor a kedvezmények együttes összege nem lehet több 120 000, illetőleg a 150 000 forintnál.
Az önkéntes kölcsönös egészségpénztárban lekötött összeg kedvezménye
134. sor: Amennyiben magánszemély az egészségpénztárnál vezetett egyéni számláján a fennálló számlakövetelésből a magánszemély által meghatározott összeget a lekötés időpontjától számítva legalább 24 hónapra leköti, akkor az adóév utolsó napján lekötött, számlakövetelésként kimutatott összeg 10%-a további rendelkezésre jogosítja a lekötés évéről szóló adóbevallásban.
Tekintettel az esetleges visszafizetési kötelezettségre ebben a sorban csak akkor szerepeltessen adatot a magánszemély, ha e többletkedvezménnyel együtt sem haladja meg az egészség- és önsegélyező pénztárhoz kapcsolódó kedvezmény együttes ösz-szege - a 135. sorban szerepeltethető prevenciós szolgáltatás utáni kedvezményre is tekintettel - a 100 000, illetőleg a 130 000 forintot, továbbá nyugdíjpénztári tagsághoz kapcsolódó kedvezménnyel együtt a 120 000, illetőleg a 150 000 forintot.
Az önkéntes kölcsönös egészségpénztár prevenciós szolgáltatásának kedvezménye
135. sor: Ha magánszemély egészségpénztár tagjaként az egyéni számlája terhére a külön kormányrendeletben meghatározott prevenciós szolgáltatásban részesült, akkor a megbízása alapján a pénztár által kifizetett összeg 10%-át további kedvezményként érvényesítheti. A kedvezményre jogosító összeget a pénztár az általa kiadott igazoláson külön feltünteti.
Amennyiben a magánszemély ezen a címen is jogosult kedvezményre, ügyelnie kell arra, hogy az e sor "b" oszlopában, valamint a lekötött összeghez kapcsolódó 134. sorban feltüntetendő kedvezménnyel együtt sem haladhatja meg az egészség és önsegélyező pénztárhoz kapcsolódó kedvezmény együttes összege a 100 000, illetőleg a 130 000 forintot, valamint a nyugdíjpénztári tagsággal összefüggő kedvezménnyel együtt a 120 000, illetőleg 150 000 forintot.
Az önkéntes kölcsönös egészségpénztári és/vagy önsegélyező pénztári kedvezmény együttes összege
136. sor: Ennek a sornak a "c" oszlopában az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárakhoz kapcsolódó kedvezmények együttes összegét kell feltüntetni. Ezen a címen érvényesíthető kedvezmény nem lehet több 100 000, illetőleg 130 000 forintnál.
Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári kedvezmények együttes összege
137. sor: Ennek a sornak a "d" oszlopában a 132. és 136. sorok "c" oszlopaiban feltüntetett kedvezmények együttes összegét kell szerepeltetni.
Amennyiben magánszemély csak nyugdíjpénztárhoz vagy csak egészség és/vagy önsegélyező pénztárhoz kapcsolódó kedvezményt érvényesít, az ebbe a sorba beírható összeg legfeljebb 100 000, illetőleg 130 000 forint lehet.
Abban az esetben azonban, ha nyugdíjpénztárhoz és egészség vagy önsegélyező pénztárhoz kapcsolódóan is érvényesít kedvezményt, akkor ebbe a sorba legfeljebb 120 000, illetőleg 150 000 forint kerülhet.
Az összevont adóalap utáni adó terhére utalandó összeg
138. sor: Ebbe a sorba azt, a legfeljebb a 137. sor"d"oszlo-pában szereplő összeget írja be, amelyet az összevont adóalap utáni adó terhére az önkéntes pénztárnál vezetett egyéni számlájára kíván utaltatni. Amennyiben az adókedvezmények levonása után fennmaradó összevont adóalap utáni adó (35. sor) kevesebb, mint amekkora összegre magánszemély egyébként a befizetései, és az adóköteles jóváírások alapján jogosult lenne, akkor ebben a sorban csak akkora összeg szerepelhet, hogy arra az összevont adóalap utáni adó fedezetet nyújtson.
Nyilatkozat az átutaláshoz
139. sor: Ebben a sorban kell feltüntetni a magánszemély által megnevezett azon önkéntes pénztárát, ahová az átutalást kéri. Fel kell tüntetni a pénztár adószámát, valamint a pénztár bankszámlaszámát is. Ez utóbbi szükséges ahhoz, hogy az adóhatóság teljesíteni tudja a megjelölt összeg átutalását a megjelölt önkéntes pénztárba. Az adatokat akkor is ki kell tölteni, ha a magánszemély nyugdíjszolgáltatás igénylése miatt nem tagja az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárnak.
Ha magánszemély több pénztárnál is rendelkezik egyéni számlával, akkor is csak egy jelölhető meg.
Az egyéni számlára az adóhatóság által átutalt összeg után nem kell adót fizetni.
07M29-06 lap
A munkáltató által befizetett, a magánszemély pénztári egyéni számláján támogatói adományként jóváírt összeget igazoló önkéntes kölcsönös biztosító pénztár neve és adószáma
Ez a lap a 07M29-es személyi jövedelemadó elszámolási nyomtatvány része és a munkáltató által befizetett, a magánszemély pénztári egyéni számláján támogatói adományként jóváírt összeget igazoló önkéntes kölcsönös biztosító pénztár neve és adószáma részletezésére szolgál.
Ezt a lapot akkor kell az elszámoláshoz mellékelni, ha a magánszemély pénztári egyéni számláján az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, a munkáltató által befizetett, jóváírt, összeget igazolt támogatói adományként. A lapot attól függetlenül be kell nyújtani, hogy a magánszemély kíván-e rendelkezni a 07M29-05-ös lapon.
A 682-687. sorokba kell beírni annak (azoknak) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár(ak) nak a nevét és adószámát, amely(ek) től igazolást kapott a magánszemély és ez alapján a támogatói adomány jóváírt összegét csak a munkáltató fizette be. Ha más kifizetőtől származó adományt (is) igazolt az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, úgy nem kérhet a magánszemély sem munkáltatói, sem adóhatósági adómegállapítást.
07M63
A mezőgazdasági kistermelő 15 százalékos egészségügyi hozzájárulásának megállapítása
A munkáltatói adómegállapítás részét képezi a mezőgazdasági kistermelő munkavállaló egészségügyi hozzájárulásának megállapítása is - a magánszemély nyilatkozata alapján. A 07M63-as lap kitöltésének feltétele, hogy ezen a lapon az őstermelői igazolvány számát feltüntessék.
Abban az esetben, ha a munkavállaló a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodónak minősül, illetve a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtag, fel kell tüntetni a családi gazdaság nyilvántartási számát is. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által vezetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott mezőgazdasági termelő magánszemély minősül mezőgazdasági kistermelőnek, így ilyenkor, a regisztrációs számot kell beírni.
Annak a tételes költségelszámolást választó mezőgazdasági őstermelőnek, illetve annak a családi gazdálkodónak, illetőleg a családi gazdaság tagjának, a regisztrált mezőgazdasági termelő magánszemélynek aki a munkáltatója felé 2008. február 15-ig az 07NY63. számú bevallást helyettesítő (egyszerűsített) nyilatkozaton közölte a mezőgazdasági őstermelésből származó bevételét -jogszabály alapján költségek fedezetére, fejlesztési célra kapott támogatás nélkül számított, az őstermelésből származó éves bevétele a 600 000 forintot meghaladja, de nem több 4 000 000 forintnál, és rendelkezik (a támogatásokkal együtt számított) a bevételének 20%-át kitevő, a tevékenységével összefüggésben felmerült kiadásokról számlával -, és az előlegként befizetett egészségügyi hozzájárulás összegét, a munkáltatója köteles a 15%-os mértékű egészségügyi hozzájárulás-különbözetet megállapítani, bevallani és megfizetni.
A nyilatkozat alapulvételével a munkáltató megállapítja a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás összegét. Egészségügyi hozzájárulást a bevétel 5%-a után kell megfizetni, ha a magánszemély őstermelői mivoltában nem biztosított, melynek mértéke 15%. Abban az esetben, ha a magánszemély az őstermelői tevékenysége mellett munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban is áll (bedolgozói, megbízási, segítő családtagi, vállalkozási), illetve gazdasági társaság választott tisztségviselője, ebben az esetben, őstermelőként biztosított. (A biztosítom' jogviszonnyal összefüggésben megfizetett járulékalappal csökkenteni kell, a 15%-os egészségügyi hozzájárulás alapját.)
A megállapított egészségügyi hozzájárulás összegéből le kell vonni az esetlegesen - igazoltan - befizetett előlegek összegeit. A bevallást olyan összeg(ek) ben kell teljesíteni, amilyen összeg(ek) ben a különbözetet, illetőleg a különbözet részleteit a munkáltató a munkabérből levonja. A bevallás hónapja(i) az(ok) az elszámolási hónap(ok), amely(ek) ben az egészségügyi hozzájárulás-különbözet egészét vagy egy részét a munkabérből levonták.
Igazolásként kell elfogadni azokat a befizetési bizonylatok (csekkek) másolatait, amelyekről a munkavállaló azt nyilatkozza, hogy azok 2007. évre 15%-os mértékű egészségügyi hozzájárulás címen kerültek befizetésre. (Célszerű a nyilatkozat átvételekor a csatolt befizetési bizonylatokkal kapcsolatban felhívni a munkavállaló figyelmét arra, hogy azokat a befizetéseket, amelyeket 2007. évben teljesített, de a 2007. évet megelőző időszakra történt a befizetés, ebben a tekintetben nem lehet figyelembe venni.)
A befizetési bizonylatok másolatait csak abban az esetben lehet igazolásként elfogadni, ha azokon a befizetést a Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-06056212 APEH Egészségügyi hozzájárulás beszedési számlára teljesítették.
A levonás utáni különbözetet a dolgozó az Art. jövedelemadó-különbözet levonására vonatkozó szabályai szerint köteles megfizetni.
Az egészségügyi hozzájárulás megállapítása, valamint a különbözet elszámolásának részletes szabályai a tájékoztató l/a. 1. és 2. pontja alatt találhatók.
Útmutató a 07M63 lapon található elszámoláshoz
A nyomtatványnak megfelelő adattartalommal a munkáltató és a dolgozó adataira vonatkozó sorok mindegyikét ki kell tölteni. A magánszemély természetes azonosító adatait teljes körűen fel kell tüntetni az adóazonosító jel közlésével együtt.
A nem magyar állampolgárságú munkavállaló esetében is fel kell tüntetni az adóazonosító jelet, tekintettel árra, hogy az őstermelői igazolvány kiállításának az egyik feltétele az adóazonosító jel megléte.
Abban az esetben, ha a munkavállaló a termőföldről szóló törvény szerinti családi gazdálkodónak minősül, illetve a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtag, fel kell tüntetni a családi gazdaság nyilvántartási számát is. Ha az Európai Unió Közös Agrárpolitikája magyarországi végrehajtásában, illetve a nemzeti agrártámogatási rendszerben érintett ügyfelekkel összefüggő ügyfélregiszter létrehozásáról és az ezzel kapcsolatos nyilvántartásba vételről szóló 141/2003. (IX. 9.) Korm. rendelet szerint nyilvántartott, (regisztrált) mezőgazdasági termelőként minősül mezőgazdasági kistermelőnek, úgy a regisztrációs számot kell beírni.
Abban az esetben, ha jogelőd kötelezettségét is teljesíti, úgy a jogelőd adószámát az erre szolgáló helyen fel kell tüntetni.
A nyomtatvány kitöltése
A mezőgazdasági kistermelő nyilatkozata a bevételéről és a kötelezettségéről
631. sor: Ha a munkavállaló őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, valamint regisztrált magánszemély, illetve családi gazdálkodó, vagy családi gazdaság tagja és tételes költségelszámolási módot alkalmaz, vagy tételes költség elszámolási módot alkalmazó mezőgazdasági kistermelőnek tekintendő, és jogszabály alapján költségek fedezetére, fejlesztési célra kapott támogatás nélkül számított, az őstermelésből származó éves bevétele 4 000 000 forintnál nem több, és rendelkezik (a támogatásokkal együtt számított) a bevételének 20%-át kitevő, a tevékenységével összefüggésben felmerült kiadásokról számlával, és az őstermelői jövedelem levezetése, bevallása helyett a 07NY63-as nyilatkozatában nyilatkozott az adóévi összes bevételéről, akkor nyilatkozat szerinti bevételt kell ebbe a sorba átvezetni.
632. sor: Ebbe a sorba a költségek fedezetére és fejlesztési célra kapott támogatás összegét kell a magánszemély nyilatkozatából, azaz a 07NY63. 632. sorából átírni.
633. sor: Ez a sor szolgál az egységes területalapú (földalapú) támogatás összegének feltüntetésére a magánszemély nyilatkozatából, azaz a 07NY63. 633. sorából átírni.
634. sor: Ebben a sorban kell szerepeltetni az egyéb jogcímen kapott támogatás összegét, a magányszemély nyilatkozatából, azaz a 07NY63. 634. sorából átírni.
635. sor: Ebben a sorban kell szerepeltetni a 2007. évi járulékfizetési kötelezettség alapjának összegét.
636. sor: Ha a munkavállalónak (mezőgazdasági kistermelőnek) a 0703-as bevallást nem kell kitöltenie és beküldenie a nyilatkozata szerint, úgy azt a 636. sorban "X" beírásával kell jelölni. A 07NY63-as nyilatkozat 636. sora is a bevallással egyenértékű. Ha nyilatkozatán a magánszemély üresen hagyta a jelölésre szolgáló négyzetet, akkor nyilatkozata szerint az illetékes adóhatósághoz a 0703-as adóbevallást be fogja nyújtani. Ebben az esetben a négyzet üresen marad.
637. sor: Ebben a sorban, ha a munkavállaló mezőgazdasági kistermelőként 2008. évre átalány szerinti adózást kíván választani - melyről az 07NY63-as nyomtatvány 637. sorában nyilatkozott - igen válasz esetén "X"-et kell szerepeltetni.
A mezőgazdasági kistermelő 15%-os mértékű egészségügyi hozzájárulásának megállapítása
641. sor: Ebbe a sorba kell beírni a mezőgazdasági őstermelőt terhelő egészségügyi hozzájárulás alapját.
Az egészségügyi hozzájárulás alapját kétféle képpen lehet meghatározni:
1. A 631. sorban feltüntetett bevétel 5%-a akkor, ha a munkáltatóval munkaviszonyban álló magánszemély vagy társas vállalkozó esetében történik az elszámolás;
2. Abban az esetben, ha a magánszemély őstermelői mivoltában biztosított (azaz a 07NY63-as nyilatkozatában a 635. sor adatát kitöltötte), és a tárgyévi bevétel 5%-a (631. sor összegének 5%-a) magasabb, mint a járulékok alapját képező összeg (635. sor), az egészségügyi hozzájárulást a különbözet 15 százalékában kell megállapítani.
642. sor: Ebben a sorban kell a 641. sor összege után kiszámított 15%-os mértékű egészségügyi hozzájárulás összegét közölni.
643. sor: Ebben a sorban az adózó által a 2007. évre előlegként igazoltan befizetett összeget kell feltüntetni (a 07NY63-as nyilatkozat 639. sorában szereplő összeg, feltéve, hogy a munkáltató felé igazolta a befizetést a magánszemély) .
644. sor: Ez a sor akkor tartalmaz adatot, ha a megállapított kötelezettség (642. sor) meghaladja a teljesített befizetés összegét (643. sor) .
645. sor: Amennyiben a teljesített befizetés összege (643. sor) meghaladja a kötelezettség összegét (642. sor), a különbözetet ebben a sorban kell szerepeltetni.
dr. Szikora János s. k.
az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke
1. sz. melléklet
1/a. sz. melléklet
07NY29-1
A magánszemély munkáltatói adómegállapítást akkor kérhet, ha
- egyébként adóhatósági adómegállapításra vonatkozó nyilatkozat megtételére jogosult lenne,
- az adómegállapításhoz szükséges igazolásokat, valamint ha önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat alapján adójának átutalásáról rendelkezik, e nyilatkozatát 2008. február 15-éig a munkáltatónak átadja,
- a munkaviszonyból származó jövedelmét ugyanazon munkaviszonyban vagy kizárólag időrendben egymást követő időszak(ok) ban fennálló munkaviszonyban szerezte;
Munkáltató adómegállapítás kérhető akkor is, ha a magánszemély az adóévben az adóhatósági adómegállapítást megalapozó bevételek mellett kizárólag adóköteles társadalombiztosítási, családtámogatási ellátás, önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetménye, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított ellátás címén szerzett bevételt feltéve, hogy
a) a bevétel folyósítója a munkáltató, vagy
b) a magánszemély a bevételről kiállított igazolást átadja a munkáltatónak, és egyébként nincs kizárva az adóhatósági adómegállapításból.
A munkáltatói adómegállapítás szempontjából munkáltatónak minősül a társas vállalkozás, a polgári jogi társaság is, ha a magánszemély tagja.
A munkáltatói adómegállapítás során a jövedelem meghatározásakor tételes költségelszámolásnak nincs helye (ide nem értve az igazolás nélkül elszámolható költség (elismert költség) figyelembevételét) .
Az adókedvezmények érvényesítésére az adóhatósági adómegállapításra vonatkozó rendelkezést kell irányadónak tekinteni.
Felhívjuk a figyelmet az adóhatóság internetes honlapján (www.apeh.hu) a 07530-as "Bejelentés és Nyilatkozat a 2007. évi személyi jövedelemadó adóhatósági megállapításához" című nyomtatványra és a hozzá tartozó útmutatóra.
A mezőgazdasági kistermelőknek, családi gazdálkodóknak és a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtagoknak a munkáltató által történő megállapításhoz ki kell tölteniük a 07NY63 -as számú nyilatkozatot is.
A munkáltató által aláírt, az átvételt igazoló másolati példányt a magánszemélynek 2013. XII. 31-éig kell megőriznie.
2. sz. melléklet
3. sz. melléklet
4. sz. melléklet
5. sz. melléklet
6. sz. melléklet
7. sz. melléklet
8. sz. melléklet
9. sz. melléklet
10. sz. melléklet
11. sz. melléklet
12. sz. melléklet A 2007. évre vonatkozó elektronikus úton történő 07M29 és 07M63 adatszolgáltatás általános szabályai A fájlok adattartalmát 852-es kódkészlettel kell megadni.
A fájlok azonosítóját (fájl neveket) a következők szerint kell képezni:
XXXXXXXX. kiterjesztés ahol XXXXXXXX az adatszolgáltató törzsszáma
vagy
XXXXXXXXXX. kiterjesztés, ahol XXXXXXXXXX az adatszolgáltató adóazonosító jele
Egy adatszolgáltatáson belül vagy csak törzsszámos, vagy csak adóazonosító jeles fájlok szerepelhetnek!
A kiterjesztés szerkezete: bizonylattípusjel_Z Z a fájl sorszáma (az első 0, majd 1,2,...9,A,B,C,.. folyamatosan növekvő sorrendben) .
A bizonylattípusjel, a következők szerint kódolt:
07M63 => 07M63
07M29 fix hossz
megadásban => 07M29 (főlap adatok és 1,2,5 lap nyilatkozat adatai)
07M29 változó hossz
megadásban =>07M29V (főlap adatok és 1,2,5 lap nyilatkozat adatai)
07M29-4 adóstársak adatai =>07M29XA (melléklet fájl)
07M29-6 önkéntes kölcsönös
biztosító pénztárak adatai =>07M29XB (melléklet fájl)
07M29-3 eltartottak adatai =>07M29XC (melléklet fájl)
Numerikus mezők kitöltése (típus: num)
- előjel nélkül, csak számjegyet tartalmaz
- jobbra igazított, balról vezető nullákkal teljes hosszra feltöltve
Szöveges mezők kitöltése (típus: alfa, alfanum)
- balra igazítva, "blank"-kel (space) teljes hosszra feltöltve
- a magyar ékezetes kis és nagybetűk táblázata

á = 160

Á = 181

é = 130

É = 144

£= 161

Í = 214

ó = 162

Ó = 224

ö = 148

Ö = 153

ő = 139

Ő = 138

ú = 163

Ú = 233

ü = 129

Ü = 154

ű = 251

Ű = 235

- a rekordsorszám kitöltése kötelező, jobbra igazított, numerikus, 1-től induló, egyesével növekvő
- folytatásfájlok esetén a rekordokban lévő sorszám is folyamatosan növekvő legyen
- fájlszervezés soros (text) és csak az!
- tömörített állomány nem lehet
- a rekord végjel CR LF
- a fájlvégjel Ctrl+Z
- a mezők tartalmának helyes kitöltéséhez kérjük, figyelmesen tanulmányozzák a bizonylatok kitöltési útmutatóját!
Elektronikus úton teljesített adatszolgáltatás esetén: A fájl-leírásnak megfelelő formátumban előzőleg létrehozott állományokat az ügyfélhez telepített megfelelő adóévi (eKONéé) kliens program segítségével lehet továbbítani az adóhatósághoz. A küldés módjáról részletes információt a kliens program felhasználói útmutatója ad.
07M29 FIX REKORDHOSSZÚSÁGÚ ALAKBAN
07M29 adatai kiegészítve a 07M29-1, 07M29-2, 07M29-5 adataival

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

1-5

5

alfanum

Rekordjel, fix adat: 07M29

6-6

1

alfa

üres (blank)

7-17

11

alfanum

A munkáltató adóazonosító száma, balra igazított jobbról space feltöltéssel. Kitöltése kötelező.

18-23

6

num

A rekord sorszáma, 000001-től indul, folyamatos sorszám, kitöltése kötelező

24-24

1

alfa

Az adatszolgáltatás jellege (E/P/H)

25-35

11

alfanum

Jogelőd adószáma. Csak akkor kitöltendő, ha a jogutód a jogelődje kötelezettségét teljesíti

36-65

30

alfanum

A dolgozó neve, balra igazított, jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező.

66-75

10

alfanum

A dolgozó adóazonosító jele. Kitöltése kötelező.

76-83

8

num

A dolgozó születési ideje (ééééhhnn). Kötelező kitölteni.

84-103

20

alfanum

A dolgozó születési helye. Kötelező kitölteni.

104-107

4

num

A dolgozó lakcímének irányítószáma. Kötelező kitölteni.

108-127

20

alfanum

A dolgozó lakcíme: helység. Kötelező kitölteni.

128-157

30

alfanum

A dolgozó lakcíme: utca, házszám. Kötelező kitölteni.

158-182

25

alfa

A dolgozó állampolgársága. Kötelező kitölteni.

183-212

30

alfanum

A dolgozó anyja születési neve. Kötelező kitölteni.

213-242

30

alfanum

A dolgozó születési neve. Kötelező kitölteni.

243-243

1

num

07M29-01 = kedvezmény érvényesítési sorrend

244-244

1

num

07M29-02 = csal. kedvezmény + eltartottakról nyilatkozat

245-245

1

num

07M29-03 = eltartottak adatai

246-246

1

num

07M29-04 = adóstársak adatai

247-247

1

num

07M29-05 = önk. kölcsönös bizt.pénztári részletező adatok

248-248

1

num

07M29-06 = nyilatkozat önk. bizt.pénztárakról   .

249-252

4

num

magánnyugdíj pénztár azonosítója

253-253

1

alfanum

Korábbi munkáltatótól származó jövedelem is szerepel

M29/2007 adatai (nyilatkozatok)
07M29-01 nyilatkozat a kedvezmény érvényesítés sorrendjéről

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

254-255

2

alfanum

megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék kedvezménye (660a)

256-257

2

alfanum

megállapodás alapján fizetett magánnyugdíjpénztári tagdíj kedvezménye (661a)

258-259

2

alfanum

magánnyugdíjpénztári tagdíjat kiegészítő befizetés kedvezménye (662a)

260-261

2

alfanum

felsőoktatási tandíj kedvezménye (663a)

262-263

2

alfanum

lakáscélú hiteltörlesztés kedvezménye (664a)

264-265

2

alfanum

súlyosan fogyatékos személyt megillető kedvezménye (665a)

266-267

2

alfanum

családi kedvezmény (666a)

268-269

2

alfanum

közcélú adomány kedvezménye (667a)

270-271

2

alfanum

tartós adomány külön kedvezménye (668a)

272-273

2

alfanum

biztosítások kedvezménye (669a)

274-274

1

alfanum

Nem kívánt - megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék kedvezménye (671a)

275-275

1

alfanum

Nem kívánt - megállapodás alapján fizetett magánnyugdíjpénztári tagdíj kedvezménye (672a)

 276-276

1

alfanum

Nem kívánt - magányugdí-jpénztári tagdíjat kieg befizetés kedvezménye (673a)

277-277

1     

alfanum

Nem kívánt - felsőoktatási tandíj kedvezménye (674a)

278-278

1     

alfanum

Nem kívánt - lakáscélú hiteltörlesztés kedvezménye (675a)

279-279

1     

alfanum

Nem kívánt - súlyosan fogyatékos személyt megillető kedvezménye (676a)

280-280

1     

alfanum

Nem kívánt - családi kedvezmény (677a)

281-281

1     

alfanum

Nem kívánt - közcélú adomány kedvezménye (678a)

282-282

1     

alfanum

Nem kívánt - tartós adomány külön kedvezménye (679a)

283-283

1     

alfanum

Nem kívánt - biztosítások kedvezménye (680a)

M29/2007 adatai (nyilatkozatok)
07M29-02-ről nyilatkozat családi kedvezményről

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

284-284

1

alfa

Családi kedv. érvényesítése (621a)

285-292

8

alfanum

Várandóság igazolt kezdő időpontja ééééhhnn (154a)

293-300

8

alfanum

Várandóság igazolt bezáró időpontja ééééhhnn (154b)

301-301

1

alfanum

Magzat-szám (154c)

302-309

8

alfanum

Várandóság igazolt kezdő időpontja ééééhhnn (154d)

310-317

8

alfanum

Várandóság igazolt bezáró időpontja ééééhhnn (154e)

318-318

1

alfanum

Magzat-szám (154f)

319-319

1

alfa

Családi kedv. megosztása (155a)

320-349

30

alfanum

Házastárs neve (155b)

350-359

10

alfanum

Házastárs adóazonosító jele (156a)

360-360

1

alfanum

Egyedülálló nem vesz igénybe (157a)

361-362

2

num

január (b)

363-364

2

num

január (c)

365-366

2

num

január (d)

367-368

2

num

február (b)

369-370

2

num

február (c)

371-372

2

num

február (d)

373-374

2

num

március (b)

375-376

2

num

március (c)

377-378

2

num

március (d)

379-380

2

num

április (b)

381-382

2

num

április (c)

383-384

2

num

április (d)

385-386

2

num

május (b)

387-388

2

num

május (c)

389-390

2

num

május (d)

391-392

2

num

június (b)

393-394

2

num

június (c)

395-396

2

num

június (d)

397-398

2

num

július (b)

399-400

2

num

július (c)

401-402

2

num

július (d)

403-404

2

num

augusztus (b)

405-406

2

num

augusztus (c)

407-408

2

num

augusztus (d)

409-410

2

num

szeptember (b)

411-412

2

num

szeptember (c)

413-414

2

num

szeptember (d)

415-416

2

num

október (b)

417-418

2

num

október (c)

419-420

2

num

október (d)

421-422

2

num

november (b)

423-424

2

num

november (c)

425-426

2

num

november (d)

427-428

2

num

december (b)

429-430

2

num

december (c)

431-432

2

num

december (d)

M29/2007 adatai (nyilatkozatok)
07M29-05-ről nyilatkozat pénztári utalásról

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

433-462

30

alfanum

pénztár megnevezése (139a)

463-473

11

alfanum

pénztár adószáma (139b)

474-497

24

alfanum

bankszámlaszáma (139c)

498-498

1

alfanum

Nyugdíjszolgáltatás miatt nem tagja az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárnak (144a)

499-499

1

alfanum

2020.01.01. előtt betölti a

jogszabályok alapján

az öregségi nyugdíjkorhatárt

(145a)

M29/2007 adatai (főlap)

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

500-510

11

num

A munkaviszonyból származó bérjövedelem érdekképviseleti tagdíj nélkül (1d)

511-521

11

num

A munkaviszonnyal kapcsolatos költségtérítés bevétel (2b)

522-532

11

num

A munkaviszonnyal kapcsolatos költség (2c)

533-543

11

num

A munkaviszonnyal kapcsolatos jövedelem (2d)

544-554

11

num

Külszolgálatért kapott jövedelem bevétel (3b)

555-565

11

num

Külszolgálatért kapott jövedelem költség (3c)

566-576

11

num

Külszolgálatért kapott jövedelem (3d)

577-587

11

num

Más bérjövedelem (4d)

588-598

11

num

Más nem önálló tevékenységből származó jövedelem (5d)

599-609

11

num

Nem önálló tevékenységből származó bevétel (6b)

610-620

11

num

Nem önálló tevékenységgel kapcsolatos költség (6c)

621-631

11

num

Nem önálló tevékenységből származó jövedelem (6d)

632-642

11

num

A 2007-ben kapott végkielégítés (7d)

643-653

11

num

Önálló tevékenységből származó bevétel (9b)

654-664

11

num

Önálló tevékenységből származó jövedelem (9d)

665-675

11

num

Nyugdíj (nyugdíjban részesülőt megillető baleseti járadék) (12b)

676-686

11

num

Gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás (13b)

687-697

11

num

Egyéb adóterhet nem viselő járandóság (17b)

698-708

11

num

Adóterhet nem viselő járandóságok összesen (18d)

709-719

11

num

Külföldi kiküldetésért kapott jövedelemből bevétel (20b)

720-730

11

num

Külföldi kiküldetésért kapott bruttó bevétel költsége (20c)

731-741

11

num

Külföldi kiküldetésért kapott jövedelem (20d)

742-752

11

num

Egyéb jogcímen kapott jövedelem (21d)

753-763

11

num

Összevont adóalap bér része (24a)

764-774

11

num

Összevont adóalap összege (24d)

775-785 

11

num

2007. évi összes jövedelem (25d)

786-796

11

num

A számított adó (26c)

797-798

2

num

Adójóváírás jogosultsági hónap (29a)

799-809

11

num

Adójóváírás (29b)

810-820

11

num

Adóterhet nem viselő járandóságok adója (30b)

821-831

11

num

A 29-30. sorok "b" oszlopának összege (32c)

832-842

11

num

Összevont adóalap adója (33c)

843-853

11

num

Összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmények (34c)

854-864

11

num

A kedvezményekkel csökkentett adó (35c)

865-875

11

num

Életjáradékból származó jövedelem (164b)

876-886

11

num

Életjáradékból származó jövedelem adója (164c)

887-897

11

num

Árfolyam nyereség (165b)

898-908

11

num

Árfolyam nyereség adója (165c)

909-919

11

num

10%-os osztalék (166b)

920-930

11

num

10%-os osztalék adója (166c)

931-941

11

num

25%-os. osztalék (167b)

942-952

11

num

25%-os osztalék adója (167c)

953-963

11

num

35%-os osztalék (168b)

964-974

11

num

35%-os osztalék adója (168c)

975-985

11

num

2006. évi eredménytart. (169b)

986-996

11

num

2006. évi eredménytart. 10%-os adója (169c)

997-1007

11

num

2006. évi tagi kölcsön (170b)

1008-1018

11

num

2006. évi tagi kölcsön 10%-os adója (170c)

1019-1029

11

num

Vállalkozásból kivont jövedelem (177b)

1030-1040

11

num

Vállalkozásból kivont jövedelem adója (177c)

1041-1051

11

num

164-177 sorok összesen (jövedelem) (183b)

1052-1062

11

num

164-177 sorok összesen adója

(183c)

1063-1073

11

num

Elkülönülten adózó

- nyilatkozat szerint mástól

származó -jövedelem (184a)

1074-1084

11

num

Összes jövedelem megállapításánál figyelembe vehető elkülönülten adózó jövedelem (184b)

1085-1095

11

num

Összes jövedelem megállapításánál figyelembe vehető elkülönülten adózó jövedelem adója (184c)

1096-1106

11

num

A 2007. évi adó összege, amely nem érinti a magánszemély adókötelezettségét (57a)

1107-1117

11

num

A 2007. évi adó összege (57c)

1118-1128

11

num

A levont adóelőleg összege (58b)

1129-1139

11

num

2006. évben kifizetett osztalékelőlegből levont adó összege (59b)

1140-1150

11

num

A levont forrásadó összegéből, amely nem érinti a magánszemélyt (60a)

1151-1161

11

num

A levont forrásadó összege (60b)

1162-1172

11

num

Levont adó, adóelőleg összesen (62c)

1173-1183

11

num

Még befizetendő adó (71c)

1184-1194

11

num

Visszaigényelhető adó, adóelőleg (72c)

1195-1205

11

num

Munkavállalói érdekképviseleti tagdíj (42c)

1206-1216

11

num

2007-ben felvett osztalékelőleg 10 és vagy 25% adója (43b)

1217-1227

11

num

2007-ben felvett osztalékelőleg (43c)

1228-1238

11

num

Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett munkáltatói hozzájárulás 1. sorban figyelembe vett rész (651c)

1239-1249

11

num

Önkéntes kölcsönös egészség és vagy önsegélyző pénztárba befizetett munkáltatói hozzájárulás 1. sorban figyelembe vett része (652c)

1250-1260

11

num

Különadó alapjául szolgáló összevonandó jövedelmek utáni kötelezettség, 24. sor "d" oszlopából az adó alapja (213b)

1261-1271

11

num

Különadó alapjául szolgáló összevonandó jövedelmek utáni kötelezettség (213c)

1272-1282

11

num

Levont külön adó összege (214c)

1283-1293

11

num

A még fizetendő különadó (221c)

1294-1304

11

num

Visszaigényelhető különadó

(222c)

1305-1315

11

num

Súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeg (81d)

1316-1326

11

num

Lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg 40%-os kedvezménye alapjául szolgáló összeg (82a)

1327-1337

11

num

Lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg 40%-os kedvezménye (82b)

1338-1348

11

num

Lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg 30%-os kedvezmény alapjául szolgáló összeg (83a)

1349-1359

11

num

Lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg 30%-os kedvezménye (83b)

1360-1370

11

num

Lakáscélú hiteltörlesztés együttes kedvezménye (84d)

1371-1381

11

num

Felsőoktatási tandíj 30%-a (89c)

1382-1392

11

num

A megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék 25%-a (95c)

1393-1403

11

num

A megállapodás alapján fizetett magánnyugdíj pénztári tagdíj 25%-a (96c)

1404-1414

11

num

A magánnyugdíjpénztári tagdíjat kiegészítő befizetés 30%-a (97c)

1415-1425

11

num

Élet- és nyugdíjbiztosítási díjnövekmény kedvezménye (98a)

1426-1436

11

num

Élet- és nyugdíjbiztosítási díj 20(+10)%-a (98c)

1437-1447

11

num

Közhasznú adományként befizetett összeg 30%-a, ebből tartós adomány kedvezménye (99a)

1448-1458

11

num

Közhasznú adományként befizetett összeg 30%-a összesen (99c)

1459-1469

11

num

Kiemelten közhasznú szervezet részére fizetett összeg 30%-a, ebből tartós adomány (100a)

1470-1480

11

num

Kiemelten közhasznú szervezet részére fizetett összeg 30%-a összesen (100c)

1481-1491

11

num

89-100 c oszlopok összege (102c)

1492-1502

11

num

102. sor "c"-ből ténylegesen érvényesíthető összeg (103d)

1503-1513

11

num

Családi kedvezmény eltartottak után (104d)

1514-1524

11

num

Összes adókedvezmény (105d)

M29/2007 adatai
07M29-05-ről az önk. kölcsönös biztosító pénztárhoz történő utaláshoz szükséges adatok

Pozíció    Hossz

Típus

Adattartalom

1525-1535

11

num

Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg 30%-a (132c)

1536-1546

11

num

Önkéntes kölcsönös egészségpénztárba befizetett összeg 30%-a (133b)

1547-1557

11

num

Önkéntes kölcsönös egészségpénztárban lekötött összeg 10% (134b)

1558-1568

11

num

Önkéntes kölcsönös egészségpénztári prevenciós szolgáltatás kedvezménye 10% (135b)

1569-1579

11

num

A 133-135 "b"oszlopainak összege (136c)

1580-1590

11

num

Önkéntes kölcsönös biztosítópénztári kedvezmények együttes összege (137d)

1591-1601

11

num

öszevont adóalap utáni adó terhére utalandó összeg (138d)

07M29 VÁLTOZÓ REKORDHOSSZÚSÁGÚ ALAKBAN
M29/2007 adatai kiegészítve 07M29-1, 07M29-2, 07M29-5 nyilatkozat adataival

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

1-5

5

alfanum

Rekordjel, fix adat: 07M29

6-6

1

alfa

= V

7-17

11

alfanum

A munkáltató adóazonosító száma, balra igazított jobbról space feltöltéssel. Kitöltése kötelező.

18-23

6

num

A rekord sorszáma, 000001-től indul, folyamatos sorszám, kitöltése kötelező

24-24

1

alfa

Az adatszolgáltatás jellege (E/P/H)

25-35

11

alfanum

Jogelőd adószáma. Csak akkor kitöltendő, ha a jogutód a jogelődje kötelezettségét teljesíti.

36-65

30

alfanum

A dolgozó neve, balra igazított, jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező.

66-75

10

alfanum

A dolgozó adóazonosító jele. Kitöltése kötelező.

76-83

8

num

A dolgozó születési ideje (ééééhhnn). Kötelező kitölteni.

84-103

20

alfanum

A dolgozó születési helye. Kötelező kitölteni.

104-107

4

num

A dolgozó lakcímének irányítószáma. Kötelező kitölteni.

108-127

20

alfanum

A dolgozó lakcíme: helység. Kötelező kitölteni.

128-157

30

alfanum

A dolgozó lakcíme: utca, házszám. Kötelező kitölteni.

158-182

25

alfa

A dolgozó állampolgársága. Kötelező kitölteni.

183-212

30

alfanum

A dolgozó anyja születési neve. Kötelező kitölteni.

213-242

30

alfanum

A dolgozó születési neve. Kötelező kitölteni.

243-243

1

num

07M29-01 = kedvezmény érvényesítési sorrend

244-244

1

num

07M29-02 = csal. kedvezmény + eltartottakról nyilatkozat

245-245

1

num

07M29-03 = eltartottak adatai

246-246

1

num

07M29-04 = adóstársak adatai

247-247

1

num

07M29-05 = önk. kölcsönös bizt.pénztári részletező adatok

248-248

1

num

07M29-06 = nyilatkozat önk. bizt.pénztárakról

249-252

4

num

magánnyugdíjpénztár azonosítója

253-253

1

alfanum

Korábbi munkáltatótól származó jövedelem is szerepel

M29/2007 adatai (nyilatkozatok)
07M29-01 nyilatkozat a kedvezmény érvényesítés sorrendjéről

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

254-255

2

alfanum

megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék kedvezménye (660a)

256-257

2

alfanum

megállapodás alapján fizetett magánnyugdíjpénztári tagdíj kedvezménye (661a)

258-259

2

alfanum

magánnyugdíjpénztári tagdíjat kiegészítő befizetés kedvezménye (662a)

260-261

2

alfanum

felsőoktatási tandíj kedvezménye (663a)

262-263

2

alfanum

lakáscélú hiteltörlesztés kedvezménye (664a)

264-265

2

alfanum

súlyosan fogyatékos személyt megillető kedvezménye (665a)

266-267

2

alfanum

családi kedvezmény (666a)

268-269

2

alfanum

közcélú adomány kedvezménye (667a)

270-271

2

alfanum

tartós adomány külön kedvezménye (668 a)

272-273

.2

alfanum

biztosítások kedvezménye (669a)

274-274

1

alfanum

Nem kívánt - megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék kedvezménye (671a)

275-275

1

alfanum

Nem kívánt - megállapodás alapján fizetett magánnyugdíjpénztári tagdíj kedvezménye (672a)

276-276

1

alfanum

Nem kívánt - magánnyugdíjpénztári tagdíjat kieg befizetés kedvezménye (673a)

277-277

1

alfanum

Nem kívánt - felsőoktatási tandíj kedvezménye (674a)

278-278

1

alfanum

Nem kívánt - lakáscélú hiteltörlesztés kedvezménye (675a)

279-279

1

alfanum

Nem kívánt - súlyosan fogyatékos személyt megillető kedvezménye (676a)

280-280

1

alfanum

Nem kívánt - családi kedvezmény (677a)

281-281

1

alfanum

Nem kívánt - közcélú adomány kedvezménye (678a)

282-282

1

alfanum

Nem kívánt - tartós adomány külön kedvezménye (679a)

283-283

1

alfanum

Nem kívánt - biztosítások kedvezménye (680a)

M29/2007 adatai (nyilatkozatok)
07M29-02-ről nyilatkozat családi kedvezményről

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

284-284

1

alfa

Családi kedv. érvényesítése (621a)

285-292

8

alfanum

Várandóság igazolt kezdő időpontja ééééhhnn (154a)

293-300

8

alfanum

Várandóság igazolt bezáró időpontja ééééhhnn (154b)

301-301

1

alfanum

Magzat-szám (154c)

302-309

8

alfanum

Várandóság igazolt

kezdő időpontja ééééhhnn (154d)

310-317

8

alfanum

Várandóság igazolt bezáró időpontja ééééhhnn (154e)

318-318

1

alfanum

Magzat-szám (154f)

319-319

1

alfa

Családi kedv. megosztása (155a)

320-349

30

alfanum

Házastárs neve (155b)

350-359

10

alfanum

Házastárs adóazonosító jele (156a)

360-360

1

alfanum

Egyedülálló nem vesz igénybe (157a)

361-362

2

num

január (b)

363-364

2

num

január (c)

365-366

2

num

január (d)

367-368

2

num

február (b)

369-370

2

num

február (c)

371-372

2

num

február (d)

373-374

2

num

március (b)

375-376

2

num

március (c)

377-378

2

num

március (d)

379-380

2

num

április (b)

381-382

2

num

április (c)

383-384

2

num

április (d)

385-386

2

num

május (b)

387-388

2

num

május (c)

389-390

2

num

május (d)

391-392

2

num

június (b)

393-394

2

num

június (c)

395-396

2

num

június (d)

397-398

2

num

július (b)

399-400

2

num

július (c)

401-402

2

num

július (d)

403-404

2

num

augusztus (b)

405-406

2

num

augusztus (c)

407-408

2

num

augusztus (d)

409-410

2

num

szeptember (b)

411-412

2

num

szeptember (c)

413-414

2

num

szeptember (d)

415-416

2

num

október (b)

417-418

2

num

október (c)

419-420

2

num

október (d)

421-422

2

num

november (b)

423-424

2

num

november (c)

425-426

2

num

november (d)

427-428

2

num

december (b)

429-430

2

num

december (c)

431-432

2

num

december (d)

M29/2007 adatai (nyilatkozatok)
07M29-05-ről nyilatkozat pénztári utalásról

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

433-462

30

alfanum

pénztár megnevezése (139a)

463-473

11

alfanum

pénztár adószáma (139b)

474-497

24

alfanum

bankszámla száma (139c)

498-498

1

alfanum

Nyugdíjszolgáltatás miatt nem tagja az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárnak (144a)

499-499

1

alfanum

2020.01.01. előtt betölti a jogszabályok alapján az öregségi nyugdíjkorhatárt (145a)

500-502

3

num

Mezőszámláló: az előforduló mezőnév-adat párosok száma.

6

alfanum

Mezőnév = lapjel + oszlop betűjele + sor száma. Lapjel = F1-M29/2007 esetén, A5-07M29-05 esetén

11

num

Adat = mezőnév szerinti érték Megjegyzés: a mezőnév - adat páros max. 101-szer ismétlődhet.

A max. rekordhossz = 2219.

Példa: a főlapon 2 kitöltött sor

van: az 1-es és 4-es,

az érték =150000,

és a 07M29-5 lapon 1 kitöltött

sor van: a 132-es, érték = 10000

a leíró karaktersorozat:
003F1D00100000150000F1D00400000150000A5C13200000010000

Mezőnév

ADAT:

F1D001

A munkaviszonyból származó bérjövedelem

érdekkép-viseleti tagdíj nélkül (1d)

F1B002

A munkaviszonnyal kapcsolatos költségtérítés

bevétel (2b)

F1C002

A munkaviszonnyal kapcsolatos költség (2c)

F1D002

A munkaviszonnyal kapcsolatos jövedelem

(2d)

F1B003

Külszolgálatért kapott jövedelem bevétel (3b)

F1C003

Külszolgálatért kapott jövedelem költség (3c)

F1D003

Külszolgálatért kapott jövedelem (3d)

F1D004

Más bérjövedelem (4d)

F1D005

Más nem önálló tevékenységből származó

jövedelem (5d)

F1B006

Nem önálló tevékenységből származó bevétel

(6b)

F1C006

Nem önálló tevékenységgel kapcsolatos költség

(6c)

F1D006

Nem önálló tevékenységből származó

jövedelem (6d)

F1D007

A 2007-ben kapott végkielégítés (7d)

F1B009

Önálló tevékenységből származó bevétel (9b)

F1D009

Önálló tevékenységből származó jövedelem (9d)

F1B012

Nyugdíj (nyugdíjban részesülőt megillető

baleseti járadék) (12b)

F1B013

Gyermekgondozási segély, gyermeknevelési

támogatás (13b)

F1B017

Egyéb adóterhet nem viselő járandóság (17b)

F1D018

Adóterhet nem viselő járandóságok összesen

(18d)

F1B020

Külföldi kiküldetésért kapott jövedelemből

bevétel (20b)

F1C020

Külföldi kiküldetésért kapott bruttó bevétel

költsége (20c)

F1D020

Külföldi kiküldetésért kapott jövedelem (20d)

F1D021

Egyéb jogcímen kapott jövedelem (21d)

F1A024

Összevont adóalap bér része (24a)

F1D024

Összevont adóalap összege (24d)

F1D025

2007. évi összes jövedelem (25d)

F1C026

A számított adó (26c)

F1A029

Adójóváírás jogosultsági hónap (29a)

F1B029

Adójóváírás (29b)

F1B030

Adóterhet nem viselő járandóságok adója (30b)

F1C032

A 29-30. sorok "b" oszlopának összege (32c)

F1C033

Összevont adóalap adója (33c)

F1C034

Összevont adóalap adóját csökkentő

kedvezmények (34c)

F1C035

A kedvezményekkel csökkentett adó (35c)

F1B164

Életjáradékból származó jövedelem (164b)

F1C164

Életjáradékból származó jövedelem adója

(164c)

F1B165

Árfolyam nyereség (165b)

F1C165

Árfolyam nyereség adója (165c)

F1B166

10%-os osztalék (166b)

F1C166

10%-os osztalék adója (166c)

F1B167

25%-os osztalék (167b)

F1C167

25%-os osztalék adója (167c)

F1B168

35%-os osztalék (168b)

F1C168

35%-os osztalék adója (168c)

F1B169

2006. évi eredménytart. (169b)

F1C169

2006. évi eredménytart. 10%-os adója (169c)

F1B170

2006. évi tagi kölcsön (170b)

F1C170

2006. évi tagi kölcsön 10%-os adója (170c)

F1B177

Vállalkozásból kivont jövedelem (177b)

F1C177

Vállalkozásból kivont jövedelem adója (177c)

F1B183

164-177. sorok összesen (jövedelem) (183b)

F1C183

164-177. sorok összesen adója (183c)

F1A184

Elkülönülten adózó - nyilatkozat szerint mástól

származó - jövedelem (184a)

F1B184

Összes jövedelem megállapításánál figyelembe

vehető elkülönülten adózó jövedelem (184b)

F1C184

Összes jövedelem megállapításánál figyelembe

vehető elkülönülten adózó jövedelem adója

(184c)

F1A057

A 2007. évi adó összege, amely nem érinti a

magánszemély adókötelezettségét (57a)

F1C057

A 2007. évi adó összege (57c)

F1B058

A levont adóelőleg összege (58b)

F1B059

2006. évben kifizetett osztalékelőlegből levont

adó összege (59b)

F1A060

A levont forrásadó összegéből, amely nem érinti

a magánszemélyt (60a)

F1B060

A levont forrásadó összege (60b)

F1C062

Levont adó, adóelőleg összesen (62c)

F1C071

Még befizetendő adó (71c)

F1C072

Visszaigényelhető adó, adóelőleg (72c)

F1C042

Munkavállalói érdekképviseleti tagdíj (42c)

F1B043

2007-ben felvett osztalékelőleg 10 és vagy 25%

adója (43b)

F1C043

2007-ben felvett osztalékelőleg (43c)

F1C651

Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett

munkáltatói hozzájárulás 1. sorban figyelembe

vett rész (651c)

F1C652

Önkéntes kölcsönös egészség és vagy

önsegélyző pénztárba befizetett munkáltatói

hozzájárulás 1. sorban figyelembe vett része

(652c)

F1B213

Különadó alapjául szolgáló összevonandó

jövedelmek utáni kötelezettség, 24. sor "d"

oszlopából az adó alapja (213b)

F1C213

Különadó alapjául szolgáló összevonandó

jövedelmek utáni kötelezettség (213c)

F1C214

Levont külön adó összege (214c)

F1C221

A még fizetendő különadó (221c)

F1C222

Visszaigényelhető különadó (222c)

F1D081

Súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeg

(81d)

F1A082

Lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg

40%-os kedvezménye alapjául szolgáló összeg

(82a)

F1B082

Lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg

40%-os kedvezménye (82b)

F1A083

Lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg

30%-os kedvezmény alapjául szolgáló összeg

(83a)

F1B083

Lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg

30%-os kedvezménye (83b)

F1D084

Lakáscélú hiteltörlesztés együttes kedvezménye

(84d)

F1C089

Felsőoktatási tandíj 30%-a (89c)

F1C095

A megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék

25%-a (95c)

F1C096

A megállapodás alapján fizetett magánnyugdíj

pénztári tagdíj 25%-a (96c)

F1C097

A magánnyugdíj pénztári tagdíjat kiegészítő

befizetés 30%-a (97c)

F1A098

Élet- és nyugdíjbiztosítási díjnövekmény

kedvezménye (98a)

F1C098

Élet- és nyugdíjbiztosítási díj 20(+10)%-a

(98c)

F1A099

Közhasznú adományként befizetett összeg

30%-a, ebből tartós adomány kedvezménye

(99a)

F1C099

Közhasznú adományként befizetett összeg

30%-a összesen (99c)

F1A100

Kiemelten közhasznú szervezet részére

fizetett összeg 30%-a, ebből tartós adomány

(100a)

F1C100

Kiemelten közhasznú szervezet részére fizetett

összeg 30%-a összesen (100c)

F1C102

89-100. "c" oszlopok összege (102c)

F1D103

102. sor "c"-ből ténylegesen érvényesíthető

összeg (103d)

F1D104

Családi kedvezmény eltartottak után (104d)

F1D105

Összes adókedvezmény (105d)

A5C132

Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett

összeg 30%-a (132c)

A5B133

Önkéntes kölcsönös egészségpénztárba

befizetett összeg 30%-a (133b)

A5B134

Önkéntes kölcsönös egészségpénztárban

lekötött összeg 10% (134b)

A5B135

Önkéntes kölcsönös egészségpénztári

prevenciós szolgáltatás kedvezménye 10%

(135b)

A5C136

A 133-135. "b" oszlopainak összege (136c)

A5D137

Önkéntes kölcsönös biztosítópénztári

kedvezmények együttes összege (137d)

A5D138

összevont adóalap utáni adó terhére utalandó

összeg (138d)

07AM29
07M29-4 adóstárs adatai

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

1-6

6

alfanum

Rekordjel, fix adat: 07AM29 kitöltése kötelező

7-17

11

alfanum

A munkáltató adóazonosító száma, balra igazított jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező

18-23

6

num

A rekord sorszáma, 000001-től indul, folyamatos sorszám, kitöltése kötelező

24-34

11

alfanum

A dolgozó adóazonosító jele, balra igazított jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező.

35-64

30

alfanum

A dolgozó neve, balra igazított jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező

65-70

6

num

Hivatkozási sorszám, a dolgozó 07M29 file-beli rekordsorszáma. Kitöltése kötelező

71-72

2

num

Alsorszám, kitöltése kötelező.

73-74

2

num

lakáscélú hitelszerződés (1) % (619a)

75-85

11

num

lakáscélú hitelszerződés (1) % alapjául szolgáló összeg (619b)

86-87

2

num

lakáscélú hitelszerződés (2) % (619c)

88-98

11

num

lakáscélú hitelszerződés (2) % alapjául szolgáló összeg (619d)

99-99

1

alfanum

nyilatkozat házas-(élet)társról (620a)

100-119

20

alfanum

Település neve (121a)

120-139

20

alfanum

Helyrajzi szám (122a)

140-140

1

alfanum

Adóstárs nincs-jelző (123a)

141-170

30

alfanum

Adóstárs 1 neve (611a)

171-180

10

alfanum

Adóstárs1 adóazonosító jele (612a)

181-210

30

alfanum

Adóstárs2 neve (613 a)

211-220

10

alfanum

Adóstárs2 adóazonosító jele (614a)

221-250

30

alfanum

Adóstárs3 neve (615a)

251-260

10

alfanum

Adóstárs3 adóazonosító jele (616a)

261-290

30

alfanum

Adóstárs4 neve (617a)

291-300

10

alfanum

Adóstárs4 adóazonosító jele (618a)

07BM29
07M29-6 önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak adatai

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

1-6

6

alfanum

Rekordjel, fix adat: 07BM29, kitöltése kötelező

7-17

11

alfanum

A munkáltató adóazonosító száma, balra igazított jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező

18-23

6

num

A rekord sorszáma, 000001-től

indul, folyamatos sorszám, kitöltése kötelező

24-34

11

alfanum

A dolgozó adóazonosító jele, balra igazított jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező.

35-64

30

alfanum

A dolgozó neve, balra igazított jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező

65-70

6

num

Hivatkozási sorszám, a dolgozó 07M29 fájl-beli rekordsorszáma. Kitöltése kötelező

71-72

1

num

Alsorszám = 1, kitöltése kötelező.

73-122

50

alfanum

önk.bizt. pt. neve (682a)

123-133

11

alfanum

önk.bizt. pt. adószáma (682b)

134-183

50

alfanum

önk.bizt. pt. neve (683a)

184-194

11

alfanum

önk.bizt. pt. adószáma (683b)

195-244

50

alfanum

önk.bizt. pt. neve (684a)

245-255

11

alfanum

önk.bizt. pt. adószáma (684b)

256-305

50

alfanum

önk.bizt. pt. neve (685a)

306-316

11

alfanum

önk.bizt. pt. adószáma (685b)

317-366

50

alfanum

önk.bizt. pt. neve (686a)

367-377

11

alfanum

önk.bizt. pt. adószáma (686b)

378-427

50

alfanum

önk.bizt. pt. neve (687a)

428-438

11

alfanum

önk.bizt pt adószáma (687b)

07CM29
07M29-3 eltartottak adatai

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

1-6

6

alfanum

Rekordjel, fix adat: 07CM29, kitöltése kötelező

7-17

11

alfanum

A kifizető adóazonosító száma, balra igazított jobbról space feltöltéssel. Kitöltése kötelező

18-23

6

num

A rekord sorszáma, 000001-től indul, folyamatos sorszám, kitöltése kötelező

24-34

11

alfanum

A dolgozó adóazonosító jele, balra igazított jobbról bank feltöltéssel. Kitöltése kötelező.

35-64

30

alfanum

A dolgozó neve, balra igazított jobbról blank feltöltéssel. Kitöltése kötelező

65-70

6

num

Hivatkozási sorszám, a dolgozó 07M29 file-beli rekordsorszáma. Kitöltése kötelező

71-73

3

num

Alsorszám. A dolgozó eltartottjainak 001-től induló folyamatos sorszáma. Kitöltése kötelező

74-74

1

num

Eltartott kód. Kitöltése kötelező

75-76

2

num

Kedvezményre jogosító hónapok száma

77-87

11

alfanum

Az eltartott adóazonosító jele. Ha ez üres, akkor a további mezők kitöltése kötelező

88-117

30

alfanum

Az eltartott neve. Kitöltése kötelező. Balra igazított, jobbról blank feltöltéssel

118-125

8

num

Az eltartott születési ideje. Kitöltése kötelező. Balra igazított, jobbról blank feltöltéssel

126-155

30

alfanum

Az eltartott születési helye. Balra igazított, jobbról blank feltöltéssel

156-185

30

alfanum

Az eltartott anyja neve, balra igazított jobbról blank feltöltéssel

186-195

10

alfanum

Az eltartott lakcíme: irányítószám.

196-225

30

alfanum

Az eltartott lakcíme: helységnév. Balra igazított, jobbról blank feltöltéssel

226-250

25

alfanum

Az eltartott állandó lakóhelye: közterület neve. Balra igazított,   jobbról blank feltöltéssel

251-260

10

alfa

Az eltartott állandó lakóhelye: közterület jellege (út, utca, tér) Balra igazított jobbról blank feltöltéssel

261-264

4

alfanum

Az eltartott állandó lakóhelye: házszám vagy helyrajzi szám. Balra igazított jobbról blank feltöltéssel

265-268

4

alfanum

Az eltartott állandó lakóhelye: épület.

269-270

2

alfanum

Az eltartott állandó lakóhelye: lépcsőház. Balra igazított, jobbról blank feltöltéssel

271-272

2

alfanum

Az eltartott állandó lakóhelye: emelet. Balra igazított, jobbról blank feltöltéssel

273-276

4

alfanum

Az eltartott állandó lakóhelye: ajtó. Balra igazított jobbról blank feltöltéssel

07M63

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

1-5

5

alfanum

Rekordjel, fix adat: 07M63

6-6

1

alfa

üres (blank)

7-17

11

alfanum

A munkáltató adóazonosító száma, kitöltése kötelező. Balra igazított, jobbról blank feltöltéssel.

18-23

6

num

A rekord sorszáma, 000001-től indul, folyamatos sorszám, kitöltése kötelező

24-24

1

alfa

Az adatszolgáltatás jellege (E/P/H)

25-35

11

alfanum

Jogelőd adószáma. Csak akkor kitöltendő, ha a jogutód a jogelődje kötelezettségét teljesíti

36-65

30

alfanum

A dolgozó neve, kitöltése kötelező, balra igazított, jobbról blank feltöltéssel

66-95

30

alfanum

Születési név.  

Balra igazított, jobbról blank.

feltöltéssel

96-105

10

alfanum

A dolgozó adóazonosító jele. Kitöltése kötelező.

106-113

8

num

A dolgozó születési ideje (ééééhhnn). Kötelező kitölteni.

114-133

20

alfanum

A dolgozó születési helye. Kötelező kitölteni.

134-137

4

num

A dolgozó lakcímének irányítószáma. Kötelező kitölteni.

138-157

20

alfanum

A dolgozó lakcíme: helység. Kötelező kitölteni.

158-187

30

alfanum

A dolgozó lakcíme: utca, házszám. Kötelező kitölteni.

188-212

25

alfa

A dolgozó állampolgársága. Kötelező kitölteni.

213-242

30

alfanum

A dolgozó anyja neve. Kötelező kitölteni.

243-262

20

alfanum

Regisztrációs szám

263-269

7

alfanum

őstermelői igazolvány szám

270-277

8

num

Családi gazdálkodás nyilvántartási száma

278-288

11

num

Bevételi nyilatkozat Ft (631a)

289-299

11

num

Költségek fedezetére és fejlesztési célra kapott támogatás összege a 631. sorból (632a)

300-310

11

num

Egységes területalapú (földalapú) támogatás összege a 631. sorból (633a)

311-321

11

num

Egyéb jogcímen kapott támogatás összege (634a)

322-332

11

num

A 2007. évi járulékfizetési kötelezettség alapjának összege (635a)

333-333

1

alfa

0703-as bevallásról nyilatkozat (636a)

334-334

1

alfa

Átalányadózási mód választása 2008. adóévre (637a)

,335-345

11

num

Mezőgazdasági őstermelőt terhelő egészségügyi hozzájárulás alapja (641a)

346-356

11

num

A 641.sor összege után fizetendő 15%-os egészségügyi hozzájárulás összege (642a)

357-367

11

num

Befizetett 15%-os egészségügyi hozzájárulás összege (643a)

368-378

11

num

Befizetendő 15%-os egészségügyi hozzájárulás összege (644a)

379-389

11

num

Visszajáró 15%-os egészségügyi hozzájárulás összege (645a)

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.