adozona.hu
AVI 2011.4.35
AVI 2011.4.35
Az adóhatóságnak a többszereplős jogviszony valamennyi elemére és résztvevőjére kiterjedően kell vizsgálnia az ügyleteket [1995. évi CXVII. tv. 1. § (5) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél, illetve a felperesi jogelődnél 2002-2004. évekre, valamint 2002-2003 évekre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
Az adóhatóság a revíziók eredményeként hozott határozataiban kötelezte a felperest 2002. évre összesen 3 654 000 Ft munkaadói járulék, munkavállalói járulék, egészségbiztosítási járulék, nyugdíjbiztosítási járulék, szakképzési hozzájárulás-különbözet, 658 000 Ft adóbírság, 1 308 000 Ft késedelmi pótlék, 832 000 Ft ...
AVI 2011.4.35 Az adóhatóságnak a többszereplős jogviszony valamennyi elemére és résztvevőjére kiterjedően kell vizsgálnia az ügyleteket [1995. évi CXVII. tv. 1. § (5) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél, illetve a felperesi jogelődnél 2002-2004. évekre, valamint 2002-2003 évekre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.Az adóhatóság a revíziók eredményeként hozott határozataiban kötelezte a felperest 2002. évre összesen 3 654 000 Ft munkaadói járulék, munkavállalói járulék, egészségbiztosítási járulék, nyugdíjbiztosítási járulék, szakképzési hozzájárulás-különbözet, 658 000 Ft adóbírság, 1 308 000 Ft késedelmi pótlék, 832 000 Ft mulasztási bírság, illetve 5 264 000 Ft munkaadói járulék, munkavállalói járulék, egészségbiztosítási járulék, nyugdíjbiztosítási járulék, szakképzési hozzájárulás-különbözet, 1 325 000 Ft adóbírság, 4 710 000 Ft késedelmi pótlék, 1 103 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljárt alperes határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
Az alperesi határozatokban megállapított tényállás szerint a felperes 2002. október 1-jén munkáltatói hozzájárulásról szóló megállapodást kötött a B. Önsegélyező Pénztárral (továbbiakban: pénztár) határozott időre. A megállapodás értelmében a felperes a pénztártag alkalmazottaira nézve rendszeresen, egységesen tagdíjfizetési kötelezettséget vállalt, amelynek havi mértéke a besorolt bér 11%-a + 2350 Ft, de minimum 9350 Ft és maximum 50 000 Ft, mínusz havi besorolási bér 3%-a volt. A felperes a tagdíjakat a bankon keresztül utalta át, a pénztár a kifizetéseket a tagok részére banki átutalással, illetve postai úton teljesítette. A dolgozók lakásfenntartási, iskoláztatási és időskorúak támogatása, családi pótlék kiegészítő támogatása, megváltozott munkaképességűek támogatása, átmeneti segély, gyógyászati segédeszköz-támogatás címén részesültek kifizetésben. A támogatáshoz elegendő volt a pénztártag nyilatkozata. A pénztár az első havi munkáltatói hozzájárulásból levonta a tagság létrejöttéhez szükséges minimum alapdíjat (7000 Ft), valamint minden hónapban a működési költségekre az átutalt tagdíj 13%-át.
A felperes könyvelésében a pénztárnak utalt összegeket személyi jellegű költségként szerepeltette, ezek után adó- és járulékfizetési kötelezettségét nem teljesítette. Az alperes jogi álláspontja szerint a felperes és a pénztár között a szerződés abból a célból jött létre, hogy a munkáltató a bérjövedelem valamely elemét - ideértve a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvény alapján folyósított adóköteles ellátást is - a pénztáron keresztül adó- és járulékmentesen fizethesse ki munkavállalóinak. Az alperes a munkáltatói hozzájárulás fizetést bérnek minősítette, e körben a következőket rögzítette: A pénztártagok a pénztár szolgáltatásait röviddel az után vették igénybe, hogy a felperes a tagdíj-hozzájárulás összegét átutalta. A pénztártól kapott összeg a munkáltatói hozzájárulástól függött. A tagdíj-hozzájárulás összege tagonként és havonta nem haladta meg a minimálbér összegét. A munkavállalók jövedelmének kiszámításánál ezt az összeget nem vették figyelembe, ez az összevont adóalapjukat is csökkentette, ugyanakkor, mint adómentes bevételt a befizetett pénzt is visszakapták, így a munkáltatót sem terhelte adó- és járulékfizetési kötelezettség. Ezt az eljárást az alperes rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősítette, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése volt.
Az alperes érdemi döntését a személyi jövedelemadóról szóló, módosított 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 1. § (3), (4), (5) bekezdésében, 3. § 21. pontjában, 24. § (1) és (3) bekezdésében, 47. § (3) bekezdésében, az 1. sz. melléklet 6.5. pontjában, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 2. § (1) bekezdésében, az önkéntes biztosítópénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (továbbiakban: Öpt.) 2. és 3. §-aiban, 10. § (1) bekezdés b) pontjában, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontjában, 18. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, a szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törvény 2. § (1) bekezdés a) pontjában, 3. § (1) bekezdés a) pontjában, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését kérte - eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozással - vitatta azok jogalapját és összegszerűségét. A felperes azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget az Art. 97. § (4)-(6) bekezdéseiben, a Pp. 336/A. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Kifejtette, hogy ő nem minősíthető kifizetőnek, a pénztár kifizetései pedig nem tekinthetők munkabérnek, az alperesi határozatban megállapított tényállás megalapozatlan, az abból levont ténybeli és jogkövetkeztetések jogszabálysértők.
A megyei bíróság a felperes kereseteit elutasította, jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes eljárásai során a tényállást teljes körűen feltárta, a határozatait az eljárási szabályok betartásával, az irányadó anyagi jogi jogszabályoknak megfelelően hozta meg. Az alperes helyesen minősítette a pénztár közbeiktatásával magánszemély részére nyújtott szolgáltatásokat munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelemnek. Az ügyletek nem az adókedvezmény célját valósították meg, az ezekben résztvevők célja kizárólag az volt, hogy a felperesi munkáltató munkavállalói részére a pénztár közbeiktatásával adó- és járulékterhek megfizetése nélkül juttasson jövedelmet.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a jogszabályoknak megfelelő új határozatok meghozatalát. A felperes azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 1. § (3) bekezdésében, 51. § (7) bekezdésében, az Szja. tv. 7. §-ában, 35. §-ában, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 8. § (1) bekezdésében, 66. § (2) bekezdésében, a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 213. §, 221. §-ában, 334/A. §-ában, az Öpt. VI. fejezetében, a 2/1998. KJE számú jogegységi határozatban és a Legfelsőbb Bíróság KK 34. számú állásfoglalásában, az APEH 8005/2003. és a 2003/18. számú tájékoztatásaiban foglaltaknak.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét és az alperes határozatait - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságokat új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az adóhatóság az Art. 97. § (4) és (6) bekezdése értelmében köteles a tényállást tisztázni és bizonyítani, ennek során az adózó javára szolgáló tényeket is feltárni, kivéve, ha a bizonyítást a törvény az adózó kötelezettségé teszi. Jelen ügyben a törvény a bizonyítást nem adózói kötelezettségként írja elő.
A Pp. 336/A. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a közigazgatási eljárás hivatalból indult, vagy a közigazgatási szerv a tényállás megállapítási kötelezettségének nem tett eleget, a közigazgatási szerv köteles a határozata alapjául szolgáló tényállás valóságának bizonyítására, ha azt a felperes vitatja.
A perbeli esetben a közigazgatási eljárás hivatalból indult, és a felperes a tényállást a keresetében és a peres eljárás során mindvégig vitatta.
A felperes alappal hivatkozott arra, hogy a közigazgatási iratok között nem lelhető fel a kifizetésekkel kapcsolatos alperesi megállításokat megalapozó valamennyi dokumentum. Iratszerű az a felperesi érvelés is, mely szerint nem állnak rendelkezésre azok a bizonyítékok, amelyek alapján - egy többszereplős jogviszonyban - az alperes adójogi minősítésének jogszerűsége érdemben vizsgálható, illetve felülbírálható lenne. Az átutalásoknak, kifizetéseknek és az ezekhez tartozó igényléseknek és egyéb dokumentumoknak a revízió, a hatósági eljárás és a bírósági felülvizsgálat iratanyagát kell képeznie. Az ügy eldöntése szempontjából releváns dokumentumok (bizonyítékok) hiányában nem végezhető el az érdemi felülvizsgálata annak az alperesi megállapításnak sem, amely pl. a szociális rászorultság vizsgálatának hiányára, vagy arra vonatkozik, hogy a támogatások folyósításának egyedüli feltétele a munkáltatói hozzájárulás átutalása és a formális igénylés volt…
Alapos tehát az a felperesi érvelés, mely szerint az alperes nem teljes körűen tett eleget a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének. Ezt támasztja alá egyébként az is, hogy a felperes a peres eljárás során - több személyt érintően - terjesztett elő okirati bizonyítékot annak alátámasztására, hogy egyes munkavállalóknak, illetve egyes pénztártag hozzátartozóknak kifizetett összegek nem illeszthetők be abba a konstrukcióba, amelyet az alperes jogszabálysértőnek minősített.
A felperes tanúként kérte meghallgatni a pénztár igazgatóját és könyvvizsgálójának képviselőjét is. A megyei bíróság azonban e körben bizonyítási indítványait helytállóan utasította el, mivel a ténybeli és jogkövetkeztetések levonása nem a tanúk feladata, az adójogi minősítés nem az ő véleményükön vagy az ügyletekben érdekelt személyek nyilatkozatain, hanem hiteles számviteli bizonylatokon, az ügy eldöntése szempontjából releváns tényeken, és ezeket igazoló bizonyítékokon alapulhat [Art. 1. § (7) bekezdése].
Az alperes a határozataiban teljes körűen és helytállóan jelölte meg azokat a jogszabályi rendelkezéseket, amelyek a perbeli jogvita eldöntésére irányadóak lehetnek. A jogkövetkeztetések levonásának alapja azonban kizárólag a konkrét tényállás lehet, ezért a Legfelsőbb Bíróság - felek által nevesített - korábbi határozataira csak akkor lehet alappal hivatkozni, ha azok az e perbelivel azonos ténybeli és jogi megítélésűek.
Az Szja. tv. 1. § (5) bekezdése értelmében a magánszemély, vagy annak adózásában közreműködő, azt befolyásoló más személy egyaránt köteles a vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló tényezők esetében érvényesíteni az adójogszabályokban foglalt alapelveket és konkrét jogszabályi rendelkezéseket. Ezért az alperesnek a többszereplős jogviszony valamennyi elemére és résztvevőire kiterjedően kellett volna megvizsgálnia az ügyleteket, és ezek valamennyi elemét egybevetve, együttesen is értékelnie kellett volna.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet és az alperes határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságokat új eljárásra kötelezte [Pp. 275. § (4) bekezdése, 339. § (1) bekezdése]. Az új eljárás során az adóhatóságnak a kellően feltárt és bizonyított tények alapján kell tényállást megállapítania, érdemi döntését ennek, valamint a határozatában is felsorolt jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kell meghoznia.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.234/2007.)