adozona.hu
AVI 2008.9.98
AVI 2008.9.98
A valószínűsítés a bizonyításnál alacsonyabb követelményeket támaszt, szűkebb körű bizonyítási terhet ró az adóhatóságra (2003. évi XCII. tv. 108. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos ellenőrzését és vagyonosodási vizsgálatot folytatott le 1999-2003-as adóévek tekintetében. Az ellenőrzés eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben összesen 3 415 858 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 1 101 929 Ft adóbírság, 1 658 324 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határoza...
AVI 2008.9.98 A valószínűsítés a bizonyításnál alacsonyabb követelményeket támaszt, szűkebb körű bizonyítási terhet ró az adóhatóságra (2003. évi XCII. tv. 108. §)
Az adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos ellenőrzését és vagyonosodási vizsgálatot folytatott le 1999-2003-as adóévek tekintetében. Az ellenőrzés eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben összesen 3 415 858 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet, 1 101 929 Ft adóbírság, 1 658 324 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-aiba, az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 4. § (1) bekezdésébe, 11. § (1) bekezdése, 28. §-aiba foglaltakra alapította. Az alperes határozatát azzal indokolta, hogy a felperes vizsgált időszakban szerzett jövedelmeinek együttes összege nem biztosított fedezetet a revízió által feltárt nagy összegű kiadásokra, ezért becslést alkalmazott. Jogi álláspontja szerint a felperes a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal nem tudta igazolni.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes nem tett eleget az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 26. § (1) bekezdése szerinti tényállás tisztázási kötelezettségének. Álláspontja szerint az alperesnek el kellett volna fogadnia a gázolaj felvásárlásából és értékesítéséből, apósa készpénz ajándékozásából és 3 db gépkocsi eladásából származó bevételeit jövedelemként és terhére adókülönbözetet nem állapíthatott volna meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes által felajánlott bizonyítást mellőzte, keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt: A becslés alkalmazásának tételes jogi feltételei fennálltak. A felperes terhelte az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettség, melynek a perben nem tett eleget. A felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni a gázolajmennyiség vásárlását, értékesítését. "Önmagában - egyéb adatok (az ellenőrzött időszakot megelőző időszak valamennyi bevétele és kiadása ismerete hiányában/híján) még valóságuk esetén sem alkalmasak - a felperes 1998. december 31-ei vagyoni helyzetének az igazolásához az általa állított készpénz ajándék, illetőleg autók értékesítéséből származó jövedelem", ezért az alperes határozata nem jogszabálysértő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú híróság utasítását új eljárásra, újhatározat hozatalára. Jogi álláspontja szerint az alperes eljárása nem felelt meg az Áe. 26. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az alperes tényállításainak igazolására bizonyítást nem folytatott le, a javára szóló tényeket nem tárta fel, döntésének indokolása az iratoknak ellentmondó megállapításokat rögzít. A jogerős ítélet sérti a Pp. 196. §-ában és 221. § (1) bekezdésében foglaltakat. Sérelmezte bizonyítási indítványának elutasítását, ebből eredően a tényállás jogszabálysértő voltára és téves ténybeli és jogkövetkeztetések levonására hivatkozott.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 5. § (1) bekezdése alapján az adóigazgatási eljárásra főszabályként nem az Áe.</a>, hanem az Art. rendelkezései az irányadóak. Az Art. 97. § (4) bekezdése szerint az ellenőrzés során az adóhatóság köteles a tényállást tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Ezért és az Art. 108-109. §-ai szerinti rendelkezések miatt az adóhatóságnak a becslési eljárás során nincs teljes körű tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettsége. A becslés az Art. 108. § (1) bekezdése szerint olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó alapját valószínűsíti. Ez - mint ahogy arra az alperes határozatában helyesen utalt - azt jelenti, hogy az ellenkező bizonyításáig a becslés alapján kidolgozott adóalapot úgy kell tekinteni, mintha az ténylegesen a becsült összeggel merült volna fel. A valószínűsítés a bizonyításnál alacsonyabb követelményeket támaszt, kevesebb, szűkebb körű bizonyítási terhet ró az adóhatóságra. Az Art. 108. § (2) bekezdéséből következően az adóhatóságnak azt kell bizonyítania, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennálltak, továbbá, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények és a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
Az Art. 109. § (1) bekezdésébe értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg. Ebben az esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. A kifejtettekből következően téves a felperesnek az Áe. 26. § (1) bekezdésére és bizonyítási teherre alapított érvelése.
A felperes a vizsgált évekre összesen 2 159 979 Ft-ot vallott be, amely a minimálbérnek megfelelő megélhetési költségeket fedezi. Ebből következően ez nem nyújtott fedezetet a feltárt és igazoltan felmerült kiadásokra, a tagi kölcsönökre, ingatlan és személygépkocsi vásárlásokra, pénzintézetnél elhelyezett pénzeszközökre, valutavételekre és eladásokra. Ebből okszerűen következik, hogy a bevallott adóköteles jövedelem, illetőleg a megjelölt egyéb jövedelemforrások nem állnak arányban a vagyongyarapodással és kiadásokkal, így az Art. 109. § (1) bekezdése szerint az adó alapjának becsléssel történő megállapítása tekintetében a jogalap fennállt.
Az Art. 109. § (3) bekezdése értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal. Az Art. 97. § (6) bekezdése értelmében a becslési eljárás során a nem bizonyított tény, körülmény is az adózó terhére értékelhető.
Az alperes határozatában indokolási kötelezettségének teljes körűen eleget tett. Részletesen indokolta, hogy mely okoknál fogva nem tekintette hitelt érdemlő adatokkal igazoltnak a gázolajfelvásárlásból és értékesítésből, az ajándékozásból, illetve személygépkocsi eladásokból származó jövedelmet.
Hangsúlyozza e körben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes maga sem vitatta, hogy adózatlan forrásból teljesített vagyongyarapodást. Az alperes pedig valószínűsítette, hogy az ismert forrású jövedelmek együttes összege a felperes esetében nem fedezte a vagyongyarapodást, így az adózatlannak minősül és ennél fogva az Szja. tv. 1. § (3) bekezdése, 4. § (1) bekezdése, 28. § (1) bekezdése alapján szja. adókötelezettséget keletkeztet.
A felperes figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés megállapítására nem bármely bizonyíték, hanem csak hitelt érdemlő adat, azaz az állítást kétséget kizáróan igazoló bizonyíték alkalmas. Az alperes határozatában a felperes által vitatott körben megállapításait iratszerűen tette meg. Az alperes és az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokra tekintettel iratszerűen és okszerűen rögzítette, hogy a felajánlott tanúbizonyítás alkalmatlan annak hitelt érdemlő igazolására, hogy 1999-ben - az ellenőrzés első évét megelőzően - a felperes rendelkezett azzal a vagyonnal, melyet állít. Ennél fogva a bizonyítás mellőzésére okszerűen került sor, és az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségének is eleget tett. E körben kiemeli a Legfelsőbb Bíróság a következőket: A számlákon számlakibocsátóként feltüntetett adózó nem felel meg az adóhatósági nyilvántartásban szereplő adózónak, a gázolajértékesítésről kiállított szállítólevelek nem tanúsítják hitelt érdemlően az értékesítés tényét tekintettel arra, hogy a vevő magánszemély nevén kívül más azonosító adatot nem tartalmaznak. A számlák jelentős részének kiállítására még a számlakibocsátó bejelentett tevékenységének megkezdése előtt került sor. A felperes apósa rokkantnyugdíjasként végezte vállalkozási tevékenységét 1998-ban bekövetkezett haláláig. Az adóhatósági nyilvántartásban szereplő adatok nem igazolnak olyan jövedelmi viszonyokat, amelyek a felperes által hivatkozott ajándékozás tényét igazolttá tehetnék. Az e tárgyban készült ajándékozási okirat csupán alaki bizonyító erővel bír, az ajándékozás kapcsán illetékhivatal felé bejelentés nem történt. Ennél fogva az ajándékozás tárgyát képező összeg forrása, a pénz tényleges átadása kétséget kizáróan nem bizonyított. A személygépkocsikkal kapcsolatos adásvételek nem a felperes nevében és/vagy általa kerültek lebonyolításra. Az egyes gépkocsik tekintetében az adásvételi szerződésekben - amelyek egyébként ellentétben állnak a nyilatkozatokkal - vagy csak a vételi, vagy csak az eladási ár szerepel. Ilyen adatok mellett a felperes által állítottak kétséget kizáró (hitelt érdemlő) igazolására hozzátartozók és ismerősök vallomása nem alkalmas. A jövedelmet igazoló nyilvántartások hiányát tanúvallomás nem pótolhatja [Szja. tv. 9. § (4) bekezdése], a számviteli dokumentumok (számlák, szállítólevelek) hitelességének igazolására pedig, az azokon nem szereplő személyek tanú vallomásai nem alkalmasak (2000. évi C. törvény 165-166. §-ai).
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt. Felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése, BE. 2002/29.] Nem állapítható meg a tényállás tekintetében jogszabálysértés akkor, ha a felek valamelyikének jogi álláspontja valamely bizonyíték bizonyító erejét illetően nem azonos a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség (BH 1994/639). A felperes tehát alap nélkül hivatkozott a tényállás kapcsán jogszabálysértésre, és tévesen kérte a bizonyítékok felülmérlegelését is.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt. Ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.101/2006.)