adozona.hu
AVI 2006.8.83
AVI 2006.8.83
A tényleges forgalmi érték és a fiktív értékesítési érték közötti különbözet adóköteles (1995. évi CXVII. tv. 69. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1996. december 18-án és 1998. február 4-én adásvételi előszerződést kötött a T. Kft.-vel egy-egy személygépkocsira. A későbbiekben az adásvételi szerződés megkötésére nem került sor, hanem ugyanezen gépkocsikat 1996. december 30-án és 1998. február 20-án a V. Kft., majd az E. Kft. bérbe adta a felperesnek határozott időre. A korábbi adásvételi szerződéskor kifizetett előlegeket a bérleti szerződés folytán a bérleti díjban elszámolták. Az 1996. évi bérlet esetén a teljes bérleti díj...
AVI 2006.8.83 A tényleges forgalmi érték és a fiktív értékesítési érték közötti különbözet adóköteles (1995. évi CXVII. tv. 69. §)
A felperes 1996. december 18-án és 1998. február 4-én adásvételi előszerződést kötött a T. Kft.-vel egy-egy személygépkocsira. A későbbiekben az adásvételi szerződés megkötésére nem került sor, hanem ugyanezen gépkocsikat 1996. december 30-án és 1998. február 20-án a V. Kft., majd az E. Kft. bérbe adta a felperesnek határozott időre. A korábbi adásvételi szerződéskor kifizetett előlegeket a bérleti szerződés folytán a bérleti díjban elszámolták. Az 1996. évi bérlet esetén a teljes bérleti díj 3 765 000 Ft + áfa volt, az első befizetés 1 807 200 Ft + áfa, a havi további bérleti díj 121 444 Ft volt. Az 1998. éves bérlet esetén a teljes bérleti díj 2 873 532 Ft + áfa volt, az első befizetés 1 620 000 Ft + áfa, a havi részlet díj 104 461 Ft + áfa.A bérleti szerződésekhez kapcsolódó visszavásárlási garancia szerződések alapján a szerződés lejártát követően a személygépkocsik visszakerültek a márkakereskedőhöz. A T. Kft.-től mindkét személygépkocsit a felperes ügyvezetőjének gyermekei vásárolták meg, az 1996-os gépjárművet 1998. évben 564 750 Ft-ért, az 1998. évben bérelt gépkocsit 1999-ben 1 417 500 Ft-ért.
Az adóhatóság a felperesnél ellenőrzést végzett 1997. és 1998. évekre, amelynek során a két fenti ügyletet az adóhatóság természetbeni juttatásnak minősítette a felperes és a felperes hozzátartozói között. Ennek következtében az elsőfokú adóhatóság 2002. november 5-én kelt határozatával 1998. és 1999. évekre a felperes terhére 1 960 000 Ft személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg, melyből 1 935 000 Ft minősült adóhiánynak. Ennek megfizetésére, valamint 581 000 Ft bírság és 1 568 000 késedelmi pótlék fizetésére kötelezte a felperest.
A fellebbezés folytán eljáró alperes a 2003. február 17-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Vitatta azt hogy a felperes részéről természetbeni juttatás nyújtása történt. Hangsúlyozta, hogy a felperes által kötött szerződés és az így kibocsátott számla nem vételárról, hanem bérleti díjról szólt, a kifizetőnek nem a felperes, hanem a márkakereskedő tekinthető.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A Fővárosi Bíróság 12. számú ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az elsőfokú bíróság ítéletét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 69. § (1) bekezdésére, valamint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § j) pontjára alapozta. A rendelkezések alapján az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy a felperesnek nem volt rendelkezési joga a perbeli gépjárművek felett, a felperes és a juttatás között nem volt a juttatást lehetővé tevő polgárjogi kapcsolat.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperesi kereset elutasítását.
Az adóhatóság hangsúlyozta, hogy a megállapított tényállás szerint a felperes egymásra tekintettel és egy időben megkötött szerződés-láncolatba beépített két másik résztvevőt, a bérbeadót és a szállító márkakereskedőt. A természetbeni juttatás a gépkocsi szokásos piaci értéke és a kedvezményezett magánszemélyek részére megállapított rendkívül alacsony vételár közötti különbözet volt, amelyet a felperes fizetett meg az irreálisan magas összegben kialakított "bérleti" díjakban.
A Legfelsőbb Bíróság a végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 12. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
Az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében az adóhatóság a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket jogosult és köteles is valódi tartalmuk szerint minősíteni. A perbeli esetben a nem vitás tényállás szerint a felperes eredetileg adásvételi szerződést kívánt kötni két Toyota személygépkocsira a rendelkezésre álló előszerződések alapján. Ezt követően a személygépkocsikra határozott időtartamú bérleti szerződést kötöttek és az előszerződés alapján kifizetett összeget a fennálló tartozás rendezéseként könyvelték. A bérleti szerződés értelmében a felperes által kiválasztott gépkocsit a márkakereskedőtől a lízing cég vásárolta meg. A bérleti szerződés megkötésének napján a bérbeadó és a márkakereskedő visszavásárlási szerződést kötöttek. A bérleti időtartam lejártát követően a márkakereskedő visszavásárolta a lízingcégtől a gépkocsikat, majd ezt követően a felperes cég tulajdonosa fiainak értékesítette a valós piaci árnál lényegesen alacsonyabb összegben.
A Legfelsőbb Bíróság - egyezően az alperessel - ezen adatokból arra a következtetésre jutott, hogy a per tárgyát képező szerződési láncolat célja az volt, hogy a felperesi társaság tulajdonosainak fiai a szokásos piaci érték alatti áron jussanak személygépkocsihoz, az ügylet tényleges terheit maga a felperes viselte a természetbeni juttatás utáni adófizetési kötelezettség teljesítése nélkül.
A felperes valójában a gépkocsik árát a maradványdíj kivételével megfizette. A maradványdíjon történő értékesítés lényegesen a piaci érték alatt történt, a tényleges forgalmi érték és a fiktív értékesítési érték különbözetet pedig a felperesnek a vevők, a tulajdonos fiai nem térítették meg.
Az adóhatóság helytállóan állapította meg, hogy az Art. 97. § j) pontja alapján a felperes kifizetőnek minősült, és az általa juttatott érték az Szja. tv. 69. § (1) bekezdése alapján természetbeni juttatásnak minősül, mely után a 69. § (6) bekezdése alapján adófizetési kötelezettség állt fenn.
Az elsőfokú bíróság alaptalanul hivatkozott ítéletében arra, hogy a felperesnek a legkorlátozottabb mértékű rendelkezési joga sem volt a perbeli gépjárműveken, figyelemmel arra, hogy a szerződési konstrukció létrehozása a felperes által történt, a felperes közreműködése és valódi ügyletkötési szándéka nélkül a szerződések létre sem jöttek volna.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kjv. I. 35.168/2004.)