adozona.hu
AVI 2002.2.15
AVI 2002.2.15
A vagyoni előny megszerzésére törekvés a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeibe ütközik, ha színlelt és így semmis szerződés alapján kívánják az adójogi kedvezményt igénybe venni [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes a K.-E. Kft. alkalmazásában állt, a munkáltató 1993-ban és 94-ben több alkalommal kötött a munkavállalóival kötvényvásárlási szerződést. A kötvények lejárati ideje 2 hónap volt, azokat a társaság 200%-os, 210%-os, illetve 300%-os árfolyamon vásárolta vissza, a dolgozóknál keletkezett "árfolyamnyereség" után a kft. 20%-os mértékű forrásadót vont le.
Az elsőfokú adóhatóság határozatával kötelezte a felperest 36 858 Ft adóhián...
AVI 2002.2.15 A vagyoni előny megszerzésére törekvés a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeibe ütközik, ha színlelt és így semmis szerződés alapján kívánják az adójogi kedvezményt igénybe venni [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes a K.-E. Kft. alkalmazásában állt, a munkáltató 1993-ban és 94-ben több alkalommal kötött a munkavállalóival kötvényvásárlási szerződést. A kötvények lejárati ideje 2 hónap volt, azokat a társaság 200%-os, 210%-os, illetve 300%-os árfolyamon vásárolta vissza, a dolgozóknál keletkezett "árfolyamnyereség" után a kft. 20%-os mértékű forrásadót vont le.Az elsőfokú adóhatóság határozatával kötelezte a felperest 36 858 Ft adóhiány és járulékai megfizetésére, mely határozatot módosított, és mellőzte az adóbírság, illetve késedelmi pótlék megfizetésére kötelező részét. Az alperes a határozatot helybenhagyta. Az adóhatóságok a jogügyletet az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban Art.) 1. § (7) bekezdése alapján úgy minősítették, hogy a munkáltató és a felperes tényleges akarata nem a kötvények adásvételére, hanem előre meghatározott összegű jövedelem nyújtására, illetve szerzésére irányult. A kft. a felperest árfolyamnyereség címén 1993-ban 246 900 Ft-hoz juttatta, amelyet csak 20%os forrásadó terhelt. A felperes a kedvezőbb adózás révén 36 858 Ft-tal kevesebb személyi jövedelemadót fizetett, és mentesült az összevonandó jövedelmet terhelőt egyéb kötelezettségektől. A munkáltatónál pedig nem keletkezett juttatott jövedelem után társadalombiztosítási járulék és az "árfolyamveszteség" összegével csökkenthette a társasági adóalapját. A felperesnél realizált jövedelem a személyi jövedelemadóról szóló 1991. évi XC. törvény (továbbiakban Szja. tv.) 8. §-a szerinti nem önálló tevékenységből származó összevonandó jövedelemnek minősült.
A felperes keresetében az alperes határozatának - elsőfokú határozatra is kiterjedő - hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint a jogszabályok a tárgyi időszakban megengedték a gazdálkodó szervezetek részére az ösztönzési rendszer alkalmazását. Az a tény, hogy a munkáltató nem kizárólag munkaviszony keretében tette érdekeltté a munkavállalókat, a társaság tevékenységében, hanem egy a polgári jog talaján létrejött jogviszony keretében is, nem jelenti az utóbbi jogügylet színlelt voltát. Az alperes államigazgatási szervként a polgári jogi jogügyletben résztvevő felek szerződési szabadságát megsértette, a felek szerződési akaratát megváltoztatta, illetőleg minősítette.
Az alperes a kereset elutasítását kérte utalva arra, hogy zártkörű kötvénykibocsátásra került sor, csak munkavállalók részére értékesítették. A konstrukcióból következik, hogy a kötvénykibocsátó gazdasági akarata nem a tőkeemelésre, hanem a munkabér kifizetéséhez kapcsolódó fizetési kötelezettségek helyetti árfolyamnyereség elszámolására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Álláspontja szerint a felperes visszterhes, értékpapír adásvételére vonatkozó szerződést kötött, amely megjelenésében is a valóságos szerződéstartalmat hordozta. A felperes valódi akaratától szerződéses nyilatkozata nem tért el, nem volt színlelt. A jogügylet nem irányult jogszabály kijátszására, nem palástolt, nem leplezett más szerződést.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az adóhatóság a felperes által kötött jogügylet vizsgálatára az Art. 1. § (7) bekezdése alapján jogosult volt, de az ellenőrzés során téves jogkövetkeztetést vont le. A felperes által szerzett jövedelem nem tekinthető összevonandó jövedelemnek, hanem kötvényforgalmazásból származó árfolyamnyereségnek minősül, amelyet a tárgyi időszakban irányadó jogszabályi rendelkezések alapján 10%-os mértékű forrásadó terhelt.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nincs jelentősége, hogy a kötvény forgalmazására zárkörűen került sor. Utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1/1998. és 2/1998. Jogegységi döntései nyomán alkalmazott gyakorlat az adóhatóság döntési szabadságát az Art. 1. § (7) bekezdése alapján szűkítette, amennyiben a jogszabályhely alkalmazására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a kifogásolt szerződés vonatkozásában a színleltség, illetőleg a valódi akarat leplezése egyértelműen megállapítható.
Mivel a felperes által igénybevett konstrukciót semmilyen jogszabály nem zárta ki, annak jogellenességére az alperes tévesen következtetett.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése alapján megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a cél a prémium jellegű juttatások kifizetésének költségkímélő módon történt megoldása volt. Erre utal a munkáltató által vásárolt "kötvény-kibocsátási rendszer" ajánlása is, mely szerint a megoldási javaslat, hogy a prémium jellegű juttatásokat a díjazottak értékpapír-hozam, árfolyamnyereség formájában kapják. A kötvénykibocsátó ésszerű gazdasági akarata a kötvényről szóló 1982. évi 28. Tvr. és az 1990. évi VI. törvény alapján nem a tőke emelése volt, hanem a prémium jellegű kifizetésekhez kapcsolódó fizetési kötelezettségek helyetti árfolyamnyereség elszámolására irányult. A gazdasági tartalom hiányát igazolja, hogy a kötvények értékesítési, illetve visszavásárlási árának a tényleges piaci viszonyokhoz semmi köze nem volt. Utalt arra, hogy az 1/1998. KJE számú jogegységi határozatban rögzített rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye is csorbát szenvedett, kétséget kizáróan megállapítható a jogszabály kijátszására irányuló szándék. A felperes jövedelme a Szja. tv. 8., 9.</a> és 32. §-ai alapján nem önálló tevékenységből (munkaviszonyból) származó összevonandó jövedelemnek minősül.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést a Pp. 256/A. § (1) bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Az Art. 1. § (7) bekezdése szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek, vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye is kimutatható. Ennek alapján az adóhatóság jogosult volt adójogi szempontból a jogügyletet vizsgálni, és azt adójogi szempontból minősíteni. A minősítés a szerződésben résztvevő felek polgári jogi jogviszonyára kihatással nincsen. Az Art. 1. §-ának (7) bekezdése szerinti vizsgálat és minősítés lehetőségét erősíti az Alkotmánybíróság 724/B/1994. számú AB határozata és a Legfelsőbb Bíróság 2/1998. KJE számú Jogegységi határozata is.
Az alperes a fellebbezésében a korábbi megállapításaihoz képest új körülményként hivatkozott arra, hogy a felperes által vásárolt "kötvény-kibocsátási rendszer" ajánlata alapján is egyértelműen megállapítható a valódi akarat leplezése. Közigazgatási eljárás során és a bírósági eljárás során sem történt bizonyítás és megállapítás ebben a körben, de e tényállási elem nélkül is a szerződésből jogszerű következtetést vont le az adóhatóság.
A Legfelsőbb Bíróság 2/1998. KJE számú Jogegységi határozata kifejtette, hogy nem ütközik jogszabályi előírásba, ha az adózó olyan szerződést köt, aminek eredményeként adójogilag kedvezőbb helyzetbe került, feltéve, ha azt az adót megállapító jogszabály lehetővé teszi. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság 1/1998. KJE számú Jogegységi határozata alapelvként rögzíti a rendeltetésszerű joggyakorlást. Önmagában a vagyoni előny megszerzésére törekvés nem ütközik a rendeltetésszerű joggyakorlás következményébe.
A jelen per kapcsán a Legfelsőbb Bíróság azonban kifejti, hogy a vagyoni előny megszerzésére törekvés már a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeibe ütközik, ha színlelt, és így semmis szerződés alapján kívánják az adójogi kedvezményt igénybe venni.
Az elsőfokú bíróság nem értékelte kellőképpen azt a körülményt, hogy a kötvény-kibocsátási rendszer zárjellegű volt, a kötvények eladásánál és vételénél alkalmazott árfolyamok a piaci viszonyoktól teljesen függetlenül kerültek kialakításra, a kötvények eladásának és visszavásárlásának időbeli közelsége és az alkalmazott árfolyamok alapján kizárható, hogy a munkáltató gazdasági akarata a tőke emelése lett volna.
Az érdekeltségi rendszer ténylegesen a munkateljesítmény díjazását jelentette, nem pedig az értékpapírnak a piactól függő árfolyamnyereségének kifizetését. Az alperes tehát helyesen állapította meg, hogy a felek szerződési akarata nem kötvények adásvételére, hanem a munkaviszonyhoz kapcsolódó jövedelem nyújtására, illetve szerzésére irányult. Ezért a felperes által realizált jövedelem az Szja. tv. 8. § szerinti nem önálló tevékenységből származó 32. § (1) bekezdés szerinti összevonandó jövedelemnek minősül.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.542/2000.)