AVI 2005.10.107

A jövedelem megszerzésének időpontját vizsgálnia kell az adóhatóságnak [1995. évi CXVII. tv. 10. § (1) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes 2000. november 16-án csoportos kockázati életbiztosítási szerződést kötött a Biztosító Rt.-vel. A biztosítási szerződés határozatlan időre jött létre, a biztosítottak száma 15 fő volt, a biztosítás egyösszegű díja 6 millió forint. A biztosítási szerződés megkötésekor életkort, illetve egyéb kockázati tényezőket (pl. munkakörből származó) figyelmen kívül hagyták, a biztosítási összegek személyenkénti differenciálása a betöltött munkakör függvénye volt. A beosztás, munkakör, éves jöv...

AVI 2005.10.107 A jövedelem megszerzésének időpontját vizsgálnia kell az adóhatóságnak [1995. évi CXVII. tv. 10. § (1) bek.]
A felperes 2000. november 16-án csoportos kockázati életbiztosítási szerződést kötött a Biztosító Rt.-vel. A biztosítási szerződés határozatlan időre jött létre, a biztosítottak száma 15 fő volt, a biztosítás egyösszegű díja 6 millió forint. A biztosítási szerződés megkötésekor életkort, illetve egyéb kockázati tényezőket (pl. munkakörből származó) figyelmen kívül hagyták, a biztosítási összegek személyenkénti differenciálása a betöltött munkakör függvénye volt. A beosztás, munkakör, éves jövedelem és biztosítási összeg között egyenes arány állt fenn. A felperes 2000. november 22-én szerződői jogait a biztosított személyekre ellenszolgáltatás nélkül átruházta. A biztosítottak a szerződést nem tartották fenn, azokat a biztosító 2000. november 23-án visszavásárolta, a kifizetett összegből a biztosítottak részére kiadott jövedelemigazolás alapján a biztosító 40%-os adóelőleget vont le.
Az adóhatóság a felperesnél 2000. évre vonatkozóan ellenőrzést végzett. Ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest összesen 2 377 000 Ft egészségbiztosítási alapot megillető, nyugdíjbiztosítási alapot megillető, munkaadói és munkavállalói járuléknak, mint adókülönbözetnek, 1 188 000 Ft adóbírságnak, 301 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. Az alperes a 2001. október 23. napján hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 1/A. § (1) bekezdésében, az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 9. § (1) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében, 24. § (1) bekezdésében, 25. § (1) bekezdésében, az 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) 4. § k) pontjában, 18. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, 19. § (1) és (2) bekezdésében, 20. §-ában, 50. § (1) bekezdésében, az 1991. évi IV. törvény 41. § (1) bekezdésében, 42. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakra alapította. A biztosítási szerződés megkötését nem tekintette rendeltetésszerű joggyakorlásnak, mivel az kizárólag adóelőny megszerzésére irányult. A biztosítási szerződéssel juttatott jövedelmet munkaviszonyból származó jövedelemnek minősítette. A bevételt eredményező jogviszony keletkezésének napjában állapította meg az adókötelezettség keletkezésének időpontját. A járulékfizetési kötelezettséget pedig azért rögzítette, mivel álláspontja szerint a felperes munkavállalói részére munkaviszony alapján juttatott jövedelem után nem vonta le, nem vallotta be, és nem fizette meg a különböző járulékokat.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését, illetve hatályon kívül helyezés mellett a közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes téves jogkövetkeztetéssel állapította meg, hogy a dolgozók részére bérjellegű kifizetés történt, rendeltetésellenes joggyakorlás nem valósult meg. A jövedelem megszerzésének időpontja a biztosító által eszközölt kifizetés napja. Álláspontja szerint azzal,
hogy a biztosítottak a felperes helyébe léptek a biztosítási konstrukcióban, az általuk tanúsított magatartásért a felperes nem tartozik felelősséggel. A határozatok összegszerűségét arra hivatkozva vitatta, hogy a dolgozók részére kifizetett maradékjog érvényesítéshez kapcsolódó összeg jóval alatta marad a biztosítási díj összegének. Így járulékalapnak ezt, és nem a teljes biztosítási díjat kellett volna tekinteni.
Az alperes - határozatában foglaltakat fenntartva - a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperesi munkavállalói munkavégzésükkel összefüggésben, ahhoz közeli, szinte egybeeső időpontban részesültek juttatásban. A biztosítási szerződés ily módon való teljesülésének egyetlen indoka a felperesi oldalon elérhető adó (járulék) nyereség volt. A perben nem vitatott tényállás mellett az alperes jogszerűen hivatkozott arra, hogy az életbiztosítási szerződések tekintetében rendeltetésellenes joggyakorlás valósult meg. A vitatott szerződés alapvető eleme volt, hogy munkabéren kívüli juttatással motiválja a dolgozók munkavégzését. Nem változtatott ezen az sem, hogy a munkavállaló vált később biztosítottá, egyéni szerződővé. Rendeltetésellenes joggyakorlás esetén pedig előtérbe kerül a szerződés valós jellege és nem kerülhető meg a biztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszony értékelése, a foglalkoztatói pozíció, amelyhez a járulékfizetési kötelezettség kapcsolódik. Ezért a jogalap tekintetében a felperes keresetét, mint megalapozatlant, elutasította.
Jogosnak találta azonban a felperes keresetét az összegszerűség tekintetében. Az volt a jogi álláspontja, hogy a Tbj. 4. § k/1. pontja az Szja. tv. rendelkezéseire való visszautalással nem a potenciális kifizetést, hanem a ténylegesen megszerzett jövedelmet tekinti járulékalapnak. Mindaddig, amíg a rendeltetésellenes joggyakorlás (a maradékjog érvényesítése) nem következik be, nincs olyan jövedelem, ami után járulékalap keletkezne. Az Szja. tv. 10. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésre állás nem egy valamikori potenciális összegszerűségre utal. A rendelkezési jognak nem egy biztosítási szerződés felett, hanem tételesen megjelölhető összegszerűség kapcsán kell fennállnia. Ezért az alperes jogsértően járt el akkor, amikor a felperes által befizetett biztosítási díj összegét (potenciális juttatást) és nem a visszavásárlási (megszerzett, rendelkezésre álló) összeget, azaz az egyedi biztosítottnál keletkező bevételt tekintette járulékalapnak. Erre figyelemmel az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárásra előírta, hogy a munkavállalóknál képződött, összevont adóalapja alá tartozó bevételek után kell megállapítani a felperest terhelő járulékfizetési kötelezettséget.
A jogerős ítélet keresetnek helyt adó rendelkezése ellen a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontjára alapítottan az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének teljes körű elutasítását. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 1. § (7) bekezdésében, 1/A. § (1) és (2) bekezdésében, az Szja. tv. 24. § (1) bekezdésében, 25. § (1) bekezdésében, a Tbj. 4. § k/1. pontjában, 18. § (1) bekezdésében, 19. § (1) és (3) bekezdésében, a 24. § (1) bekezdésében, az 1991. évi IV. törvény 40. § (1) bekezdésében, 410. §-ában, 42. § (3) bekezdésében foglaltaknak. Tévesen tekintette az elsőfokú bíróság a felperest terhelő járulékalapnak a biztosító által dolgozóknak maradékérvényesítés során kifizetett összeget. Kérte a Legfelsőbb Bíróság döntését abban az elvi jellegű jogkérdésben, hogy mi tekintendő járulékalapnak: a munkáltató által befizetett díj összege, vagy a visszavásárlási összeg.
A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 10. sorszámú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati, csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem nyújtott be. Ezért a felülvizsgálati eljárásban irányadónak kellett tekinteni a jogerős ítéletben megállapított tényállást, és az alperesi határozatok jogalapja tekintetében hozott döntést. E szerint pedig felperes a vele munkaviszonyban álló magánszemélyek részére beosztásuknak, munkakörüknek, teljesítményüknek, éves jövedelmüknek megfelelően, azzal egyenes arányban állóan kötötte meg a biztosítást. A biztosítási szerződés minősítése - az Art. 1. § (7) bekezdése szerinti szabályozásból következően, és annak helyes alkalmazásával - adójogi szempontból, tartalma szerint munkaviszonyból származó olyan jövedelem-kifizetésnek minősül, amelynél az alkalmazott forma célja a munkáltató járulékfizetésének elkerülése volt. A biztosítási konstrukció alkalmazása valójában nem a foglalkoztatottaknak a biztosítását szolgálta, hanem a munkajövedelmek biztosítón keresztül történő eljuttatását a munkavállaló részére, az adó- és járulékterhek megfizetése nélkül. A jogerős ítélet maga is megállapította a rendeltetésellenes joggyakorlást [Art. 1/A. § (1) bekezdése] éppúgy, mint a munkaviszonyból származó jövedelem keletkezését. Ezért téves jogkövetkeztetéssel rögzítette, hogy a felperes munkavállalói részére csupán potenciális juttatást adott. Ilyen megállapítást egyébként az alperes határozata sem tartalmaz. Az ún. potenciális juttatás kifejezés az alperesi határozatban nem a konkrét ügybeli ténymegállapítás körében, hanem a harmadik személy javára szóló szerződésekkel kapcsolatos elméleti fejtegetés kapcsán került rögzítésre. Tényként a közigazgatási határozat "a munkáltató részéről vagyoni érték nyújtását" rögzíti. Ez pedig valós juttatás, illetve kifizetés volt, amit a felperes a biztosító közbeiktatásával eszközölt.
A jogerős ítéletnek a jogalap tekintetében hozott, felülvizsgálati kérelemmel egyik fél részéről sem támadott döntéséből is az következik, hogy nem tekinthető felperest terhelő járulékalapnak a biztosító által dolgozóknak maradékjog érvényesítése során kifizetett összeg. Ezeket az összegeket ugyanis a dolgozók nem a felperestől, mint munkáltatótól, hanem a biztosítótól kapták.
A felperes, mint munkáltató által dolgozóinak juttatott jövedelemnek munkaviszonyból származó jövedelemkénti minősítéséből következik, hogy a jövedelem megszerzésének időpontja az a nap, amikor a magánszemély a bevételhez hozzájut, vagy az a rendelkezésére áll [Szja. tv. 10. § (1) bekezdése]. A perbeli esetben a munkavállalók rendelkezési joga azon a napon nyílt meg, amikor szerződőként a felperes helyébe léptek, ezen a napon szerezték meg a jövedelmet. Ennek munkaviszonyból származó jellege, munkakörhöz, beosztáshoz, teljesítményhez, éves jövedelemhez kötött volta kizárja az Szja. tv. 28. § (1) bekezdése szerinti egyéb jövedelemmé való átminősítést. Így a felperes által 2000. november hónapban juttatott 6 millió forint, mint munkaviszony alapján juttatott összeg minősül járulékalapnak. Ezért a felülvizsgálati bíróság azt állapította meg, hogy az előterjesztő alappal hivatkozott a Pp. 270. § (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra. A megfelelő határozat meghozatalához a szükséges tények megállapíthatóak voltak. Így a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét e körben is elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.582/2003.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.