adozona.hu
AVI 2005.7.77
AVI 2005.7.77
Az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésének a) pontját már abban az esetben is alkalmazni kell, ha az adóalany a szolgáltatást már részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységben használja fel (1992. évi LXXIV. tv. 33. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A P. Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. 1999. április 30. napján olvadt be a felperesi kft.-be. Az rt., mint termeltető szervezet (integrátor) növénytermeltetéssel foglalkozott. Az integrátor 1996., 1997., 1998. és 1999. években rövid lejáratú bankhitelt vett fel, amely után agrárfinanszírozási támogatást, kamattámogatást vett igénybe. Az integrátor a termelőknek áruhitelt nyújtott akként, hogy a termelők az integrátor árukészletéből hitelre vásároltak, ez után a kamattámogatást az integrátor a ...
AVI 2005.7.77 Az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésének a) pontját már abban az esetben is alkalmazni kell, ha az adóalany a szolgáltatást már részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységben használja fel [1992. évi LXXIV. tv. 33. §].
A P. Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. 1999. április 30. napján olvadt be a felperesi kft.-be. Az rt., mint termeltető szervezet (integrátor) növénytermeltetéssel foglalkozott. Az integrátor 1996., 1997., 1998. és 1999. években rövid lejáratú bankhitelt vett fel, amely után agrárfinanszírozási támogatást, kamattámogatást vett igénybe. Az integrátor a termelőknek áruhitelt nyújtott akként, hogy a termelők az integrátor árukészletéből hitelre vásároltak, ez után a kamattámogatást az integrátor a termelőkkel számolta el.A felperesi jogelőd 1997. évben három dolgozója és a legjelentősebb nagyüzemi partnerei közül 18 fő részére izraeli szakmai utat szervezett. A számlában szereplő általános forgalmi adót levonásba helyezte.
Az adóhatóság ellenőrzési eredményeként határozatával a felperes terhére 1997. évre szja. adónemben 3 008 000 Ft adóhiányt, agrárfinanszírozási támogatásban 1996. évre 464 000 Ft, 1997. évre 2 915 000 Ft, 1998. évre 3 013 000 Ft, 1999. évre 1 251 000 Ft adóhiányt, 1997. évre 69 000 Ft áfa adóhiányt állapított meg. Az alperes jogerős határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy az integrátor által az igénybe vett és elszámolt kamattámogatások különbözete jogosulatlan támogatás igénybevételének minősül. A 18 fő utáni kifizetés természetbeni juttatásnak minősül, amely után a felperesnek 44%-os szja. adófizetési kötelezettsége keletkezett. Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján a számlában feltüntetett általános forgalmi adó levonására a felperes nem volt jogosult.
A felperes keresetében mind az agrártámogatás igénybevételével, mind a személyi jövedelemadó, mind az általános forgalmi adóhiánnyal kapcsolatos adóhatósági megállapításokat vitatta.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát a keresettel támadott részben - a jegyzőkönyv IV/3. pontjában 1999. február és március hóra megállapított, összesen 69 000 Ft adóhiány, és a jegyzőkönyv
VII/7/8/9/10. pontjaiban megállapított agrárfinanszírozási támogatás tekintetében az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. A személyi jövedelemadó-hiány vonatkozásában a felperes keresetét elutasította.
A bíróság ítéletében megállapította, nem volt vitás, hogy a felperes integrátor, aki megfelelt a kamattámogatás igénybevétele feltételeinek. Az integrációs szerződésben került pontosan rögzítésre, hogy a termelők milyen áruhitelt igényelnek, és az integrátor azt milyen feltételekkel biztosítja. A 220/1996. (XII. 24.) Korm. rendelet 2. §-a, a 237/1999. Kormányrendelet 2. § (1)-(3) bekezdései, a 109/1997. (XII. 30.) FM rendelet 1. számú mellékletéből a bíróság álláspontja szerint nem vonható le az a következtetés, hogy a rövid lejáratú hitelek után igényelt teljes kamattámogatásra jogosultak lennének a vevők. A vevők kizárólag arra a kamattámogatásra voltak jogosultak, amilyen mértékben igénybe vették az áruhitelt, és amilyen időtartamra szólt ez. A bíróság szerint az integrátornak nem kizárólag szolgai módon azt a feladatot kell biztosítania, hogy az általa felvett hitelek kamattámogatását egy az egyben az integráltaknak tovább juttatja, hanem komplex feladatából adódóan az integráltak termelését kell biztosítania a hitelek felvétele folytán egy rugalmas rendszer keretében. Elfogadta a bíróság azt a felperesi álláspontot is, mely szerint az adóhatóság nem vizsgálhatta az integrátor és integrált közötti elszámolás módját. Erre a területileg illetékes földművelésügyi hivatal volt jogosult, amely a felperesnél az integráltakkal történő elszámolással kapcsolatban semmiféle hiányosságot nem állapított meg. A bíróság álláspontja szerint az alperes kizárólag azt vizsgálhatja, hogy a mezőgazdasági tevékenység költségének fedezetére hitelintézettől igénybe vett, legfeljebb egy éves lejáratú hitel után igényelte az integrátor a kamattámogatást.
A jogerős ítélet a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 69. § (1) bekezdése, 3. § 12. pontja alapján egyetértett azzal az alperesi állásponttal, hogy az üzleti partnerek külföldi utazása természetbeni juttatásnak minősül. Az Szja. tv. 69. § (4) és (6) bekezdése alapján a 44%-os szja adófizetési kötelezettség megállapítása így jogszerű volt.
Ugyanakkor az alperes helytelenül helyezkedett arra az álláspontra, hogy a számlák áfa-tartalma a Munka Törvénykönyv (sic!) 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem helyezhető levonásba. Minden gazdasági tevékenység közvetlen eredményt ugyan nem hozhat, de az üzleti partnerek szakmai utaztatása közvetve a bevétel elérése érdekében történt.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az agrárfinanszírozási támogatás és az általános forgalmi adó vonatkozásában tett jogerős ítéleti megállapítások ellen. Utalt arra, hogy a felperes sem vitatta, hogy a jogelődjénél maradt a kamattámogatás különbözet, így a felperes jogosulatlanul vette igénybe a kamattámogatást az áruhitelt meghaladó mértékben. A felperesnek a nála maradt kamatkülönbözetet önellenőrzéssel kellett volna korrigálnia, és azt visszajuttatni a költségvetésnek, vagy igazoltan más célra kellett volna felhasználni. A külföldi utaztatással kapcsolatosan kifejtette, hogy a felperes nem a gazdasági tevékenységéhez szükséges költség áfáját akarta elszámolni. Jogsértőnek tartotta a külföldi üzleti út kétféle minősítését.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta. Utalt arra, hogy a természetbeni juttatás a társasági adótörvény szempontjából elismert költségnek tekinthető.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 9. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
Az agrárfinanszírozási támogatással kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakra kíván rámutatni.
A nem vitás tényállás szerint a felperes, mint termeltető szervezet integrátor a termelőkkel termeltetési szerződést kötött és ehhez rövid lejáratú bankhitelt vett fel. A felperes a termelőknek a termeltetési szerződésben meghatározott összegű áruhitelt nyújtotta, és ezen áruhitel után felszámított kamatot úgy érvényesítette, hogy azt az igényelt támogatás tovább adásaként számolta el. Az áruhitelek alapján a termelőknek tovább adott kamattámogatás azonban kisebb összegű volt, mint az igénybe vett hitel után járó, a költségvetéstől igényelt kamattámogatás. Az adóhatóság ezt a különbözetet jogosulatlanul igénybe vettnek minősítette a 109/1997. (XII. 30.) FM rendelet 1. sz. melléklete és a 8/1999. (I. 20.) FVM rendelet 12. számú melléklete alapján, amely szerint az integrátor az igénybe vett támogatást és kedvezményeket az integráltnak tovább adja, illetve az elszámolás során azokat érvényesíti.
A Legfelsőbb Bíróság az adóhatóság ezen megállapításával egyetértett. Az agrárgazdasági célok megvalósítását elősegítő támogatások rendjét tartalmazó 3/1997. (I. 18.) FM rendelet, a 109/1997. (XII. 30.) FM rendelet és a 8/1999. (I. 20.) FVM rendeletből megállapítható volt, hogy az agrárfinanszírozási támogatáson belül a kamattámogatás célja a mezőgazdasági tevékenység költségeinek fedezetére hitelintézettől igénybe vett egy évnél rövidebb lejáratú hitelek kamat terheinek csökkentése. Ez a támogatás elsősorban a meghatározott tevékenységet folytató termelők és gazdák számára szólt, a jogszabályok azonban úgy rendelkeztek, hogy a termeltető, az integrátor szervezet számára is lehetőség van a kamattámogatások igénylésére azzal, hogy az igénybe vett támogatást és kedvezményeket az integrált részére tovább adja, illetőleg az elszámolás során érvényesíti. Az integrátor tehát e rendszerben akként működik közre, hogy eljár a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók érdekében a hitelintézetek felé az egy évnél nem hosszabb lejáratú hitelek kérelme ügyében.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alperes határozatában foglalt azon megállapítással, miszerint ez a kedvezmény hiteligénylés nem a termeltető az integrátor gazdálkodásához, működéséhez szükséges hitel, hanem kizárólag az integráltak zavartalan mezőgazdasági termelését hivatott biztosítani. Ebből következően nincsen lehetőség arra, hogy az integrátor a költségvetéstől kapott és megmaradt kamattámogatás összegét saját maga számára bevételként megtartsa. A felperes az eljárás során nem vitatta, hogy a termeltetési szerződések alapján igényelt banki hitelek után kapott támogatásoknál kevesebb összeget adott tovább az integráltak felé. Így a megmaradt kamattámogatás összege a jogszabály alapján jogosulatlan igénybe vett támogatásnak minősül, amelyet a felperes köteles megfizetni. Helyesen utalt az elsőfokú bíróság arra ítéletében, hogy az integrátor komplex feladata közé tartozik az integráltak termelésének biztosítása a hitelek felvétele folytán. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az integrátor is e jogszabályok alapján részesülne kifejezetten az integráltak termelési tevékenységét segítő költségvetési juttatásból.
Helytelennek tartotta a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet megállapítását az adóhatóság ellenőrzési jogosultságára vonatkozóan is. Az agrártámogatások igénybevételének általános feltételéül szóló 273/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet 8. § (6) bekezdése, illetőleg 11. § (1) bekezdése, de a perbeli időre vonatkozó 8/1999. (I. 20.) FVM rendelet 69-75. § rendelkezései alapján is az adóhatóságon keresztül folyósított támogatás, mint az egy éven belüli lejáratú forgóeszköz-hitel kamattámogatása teljesítésének ellenőrzésére az adóhatóság jogosult az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) VI. fejezetében foglaltak szerint végzett ellenőrzés keretében. Ezen ellenőrzés során állapította meg az alperes adóhatóság, hogy a felperes által különböző forgóeszközökre felvett hitel kamattámogatásának nem teljes mértékét adta át az integráltaknak, a különbözetet pedig nem igazolta egyéb cél szerinti költségekkel. A felperesnél maradt támogatás jogosulatlan igénybe vett támogatásnak minősül, melynek visszafizetéséről az alperes határozattal rendelkezhetett. Az adóhatóság a bírság mértékénél értékelte méltánylandó körülményként a felperes számára adott félreérthető korábbi adóhatósági állásfoglalást.
A jogerős ítélet nyilván elírás folytán a Munka Törvénykönyvének 33. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozott az Áfa. tv. helyett a külföldi kiküldetés általános forgalmi adó levonhatóságával kapcsolatban. E körben a jogerős ítélet maga is ellentmondó, mert a 18 fő utaztatását nem ismerte el külföldi kiküldetésnek, és megállapította az szja. fizetési kötelezettség megállapításának jogszerűségét, ugyanakkor az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdés a) pontját nem tartotta alkalmazhatónak.
Az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdése értelmében nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és a szolgáltatást egészben vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel, hasznosítja, kivéve, ha a terméket és a szolgáltatást részben a 7. § (3) bekezdésében meghatározott célok elérése érdekében használja fel, hasznosítja. Az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdés a) pontját tehát már abban az esetben is alkalmazni kell, ha az adóalany a szolgáltatást már részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel. A felperes pedig nem tudta bizonyítani, hogy a legjelentősebb nagyüzemi partnerei közül 18 fő külföldi utaztatására a felperes gazdasági tevékenységének érdekében történt. Az üzleti partnerek szakmai utaztatása közvetve lehet, hogy a bevétel elérése érdekében történt, de semmi nem bizonyítja és biztosítja, hogy az így kiutaztatott üzleti partnerek valóban a felperessel és csak a felperessel fognak ezen utazás hatására szerződést kötni, gazdasági kapcsolatot létesíteni vagy fenntartani.
Önmagában abból a körülményből, hogy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXI. törvény (Tao. tv.) a természetbeni juttatást elismert költségnek tekinti, és annak értékét reprezentáció címén kell könyvelni, nem jelenti azt, hogy ennek áfa-tartalma az Áfa. tv. hatályos szabályozása alapján levonható. Az elkülönült jogi szabályozásra tekintettel a két jogintézményt (költségelszámolás - áfa-levonhatósági jog) nem lehet egybe mosni, és azonosnak tekinteni.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az alperes felülvizsgálati kérelmével támadott részében is a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.169/2002.)
Lábjegyzet
Az ebben a határozatban foglaltakat a Wolters Kluwer Kft. (korábban CompLex Kiadó Kft.) 2005.156 számon, külön szerkesztett formában is közölte a Közigazgatási-Gazdasági Döntések Tárában.
