adozona.hu
BH+ 2008.6.287
BH+ 2008.6.287
Becslési eljárásban a bizonyítási teher megoszlik a hatóság és az ügyfél között [2003. évi XCII. tv. 109. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le 1999., 2000. és 2001. adóévek tekintetében, melynek eredményeként határozatával a felperes terhére személyi jövedelemadó adónemben 2 897 871 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 2 637 492 Ft adóhiánynak minősült. Kötelezte továbbá a felperest 1 318 746 Ft adóbírság és 1 752 654 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is. A felperes kiadásait és bevételeit a tárgyidőszakra táblázatba foglalta és ennek a...
BH+ 2008.6.287 Becslési eljárásban a bizonyítási teher megoszlik a hatóság és az ügyfél között [2003. évi XCII. tv. 109. §]
Az elsőfokú adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le 1999., 2000. és 2001. adóévek tekintetében, melynek eredményeként határozatával a felperes terhére személyi jövedelemadó adónemben 2 897 871 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 2 637 492 Ft adóhiánynak minősült. Kötelezte továbbá a felperest 1 318 746 Ft adóbírság és 1 752 654 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is. A felperes kiadásait és bevételeit a tárgyidőszakra táblázatba foglalta és ennek alapján állapította meg az időszakonként fennálló forráshiányt.Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy a felperes 2000 évben négy alkalommal összesen 7 200 000 Ft összegű kamatmentes tagi kölcsönt nyújtott, ezért az alperes az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 109. § (1) bekezdése alapján becslési eljárást alkalmazott. E körben vizsgálta a felperes hivatkozásait: családi segítség, pénzintézeteknél elhelyezett összegek, megtakarítások. Ennek alapján megállapította, hogy a felperesnél nem keletkezhetett olyan megtakarítás, amely a későbbi időszak kiadásainak finanszírozását lehetővé tette volna. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 2. § (4) bekezdése és 4. § (1) bekezdése alapján be nem vallott adózatlan jövedelmet állapított meg a felperes terhére.
A felperes keresetében elsődlegesen vitatta a becslési eljárás lefolytatásának jogalapját, másodlagosan annak módszerét, számítási hibákra hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az alperes tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett, a felperesnél a vizsgált időszakban keletkezett adóköteles, adókötelezettség alá nem eső és adómentes bevételei nem fedezhették minden esetben kiadásait.
Az adóhatósági határozatban rögzített táblázatokat vizsgálva megállapította, hogy a matematikai módszerek annak jogszerűségét támasztják alá. A felperes által hivatkozott oszloponkénti összeadás nem helyettesítheti az idősíkok szerinti megállapítható forráshiányok összegét. Egy korábbi időszakban történő kifizetés nem történhet később befolyt összeggel.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését és keresetének történt helyt adást, mivel az megsértette a Pp. 1. §, 177. §, az Art. 108. § (1) bekezdés és 109. § rendelkezéseit. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a becslésnek nem volt jogalapja, a becslési módszer nem volt követhető a határozatokból. Fenntartotta szakértő kirendelésére vonatkozó indítványát, számszaki hibákra utalt és arra, hogy esélyegyenlőtlenség áll fenn a becslési eljárás során.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban azt kellett vizsgálni, hogy helytállóak-e az elsőfokú bíróság megállapításai az Art. 109. § (3) bekezdése alapján; a felperes hitelt érdemlően tudta-e bizonyítani a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést.
A személyi jövedelemadó becsléssel való megállapítása körében a Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében elvi éllel fejtette ki álláspontját. Ennek lényege, hogy e körben a bizonyítási teher, a bizonyítási kötelezettség megoszlik a felek között. Az Art. 109. § (1) bekezdése alapján az adóhatóságnak kell bizonyítania, megállapítania, hogy az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, bevallott és bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege. Ezt követően a bizonyítási teher, illetve a bizonyítási lehetőség megfordul és a 109. § (3) bekezdésére figyelemmel már az adózó igazolhatja a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Ezen igazolás módját, a bizonyítás eszközeit az ellenőrzés időpontjában hatályos Art. nem sorolta fel, illetve nem szűkítette le az okirati bizonyítás lehetőségére.
A bizonyítottság szintjét ugyanakkor meghatározza, hogy az adózó "hitelt érdemlő adatokkal" igazolhatja az eltérést. Amennyiben kétely merül a bizonyítottság tekintetében, azt nem lehet az adózó előnyére értékelni, a nem megfelelő szintű bizonyítottság vagy bizonyítatlanság az adózó felperes hátrányára esik. Ezt az elvet fejtette ki egyértelműen a Legfelsőbb Bíróság Hivatalos Gyűjteményének 2006/1462. szám alatt megjelenő eseti döntése is.
A Legfelsőbb Bíróság ezen elv alapján vizsgálta, hogy a perbeli esetben a felperesnek sikerült-e hitelt érdemlően bizonyítania az 1999-2001 adóévek tekintetében kiadásai forrását. A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felperesnek nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania. A felperes részben a külföldön élő rokonai által devizában nyújtott segítségre hivatkozott. Ezzel kapcsolatban írásbeli nyilatkozatokat is csatolt, melyek csak azt igazolják, hogy a nyilatkozattevők a nyilatkozatban írt előadást megtették. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, annak igazolására nem alkalmasak, hogy ténylegesen ez a jövedelem a felperes rendelkezésére állt-e.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság már több ítéletében kifejtette, hogy nem elég azt bizonyítani az adózó részéről, hogy valamilyen pénzösszeget megszerzett, azt is bizonyítania kell, hogy ebből került sor a forráshiány fedezetére. A felperes arra hivatkozott, hogy édesanyját 1990-től támogatták anyagilag a külföldön élő bátyjai, de életszerűtlen, hogy ezen összegek majdnem 10 év múlva is rendelkezésre álltak volna.
A felperes kifogásolta továbbá, hogy az adóhatóság a banknál elhelyezett készpénzt kiadásként, a bankból kivett készpénzt bevételként szerepeltette és ennek különbözetét forráshiányként számolta el. A Legfelsőbb Bíróság e körben is megállapította, hogy az alperes módszere helytálló volt. A felperes vagyonának része volt az a készpénz, melyet bankban helyezett el, de az ott elhelyezett pénzből nem fedezhette életvitelének kiadásait, illetve a tagi hitel nyújtását. Ilyen célra csak az a pénz állt rendelkezésére, amelyet kivett a bankból és felhasználta.
Az adóhatóság által készített táblázat és az abban alkalmazott módszer is helytálló, hiszen időszakonként vizsgálta, hogy az adott időszakban meglévő felperesi jövedelem lehetővé tette-e az ugyanazon időszakra vonatkozó kiadásait.
A becslési eljárásban fennálló esélyegyenlőségre való felperesi hivatkozással a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem tudott foglalkozni, mert ez nem jogalkalmazási, hanem jogalkotási kérdés.
Összességében a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a perben felmerült bizonyítékokat az elsőfokú bíróság okszerűen mérlegelte, és a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. Az elsőfokú bíróság helytállóan utasította el a felperes igazságügyi szakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványát, annak okát részletesen megindokolta, mellyel a Legfelsőbb Bírósági egyetértett.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Kfv.I.35.016/2007.)