adozona.hu
BH+ 2006.12.573
BH+ 2006.12.573
Személyi jövedelemadó-kedvezmény érvényesíthetőségének törvényi feltételei [1995. évi CXVII. tv. 36-38., 63. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2001 évi személyi jövedelemadó (továbbiakban szja) bevallásában önkéntes kölcsönös biztosítási pénztári befizetés, élet- és nyugdíjbiztosítás, lakáscélú hiteltörlesztés és tandíjra befizetett összeg után 301 537 Ft adókedvezményt érvényesített, visszaigényelhető adóelőlegét 295 686 Ft-ban határozta meg.
Az adóhatóság a felperesnél kiutalás előtti adóellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 265 500 Ft adóhiánynak nem minősülő, pé...
BH+ 2006.12.573 Személyi jövedelemadó-kedvezmény érvényesíthetőségének törvényi feltételei [1995. évi CXVII. tv. 36-38., 63. §]
A felperes a 2001 évi személyi jövedelemadó (továbbiakban szja) bevallásában önkéntes kölcsönös biztosítási pénztári befizetés, élet- és nyugdíjbiztosítás, lakáscélú hiteltörlesztés és tandíjra befizetett összeg után 301 537 Ft adókedvezményt érvényesített, visszaigényelhető adóelőlegét 295 686 Ft-ban határozta meg.Az adóhatóság a felperesnél kiutalás előtti adóellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 265 500 Ft adóhiánynak nem minősülő, pénzügyi rendezést nem igénylő adókülönbözetet állapított meg. A jogszerűen visszajáró adóelőleg összegét 30 186 Ft-ban határozta meg. A jogosulatlanul visszaigényelt 265 500 Ft után a felperest 132 750 Ft adóbírsággal sújtotta, egyben az önellenőrzés be nem nyújtása miatt előterjesztett igazolási kérelmét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 36. § (1) bekezdés a) pontjába, 37. § (3) bekezdésébe, 38. § (1) bekezdésébe, 63. § (4) bekezdésébe, a 2001. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Ptv.) 161. § (1) és (7) bekezdéseibe, az 1997. évi LXXVIII. törvény 34. § (1) bekezdésébe foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes tandíj és hitelcélú törlesztés címén nem volt jogosult adókedvezményre.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja szerint az Szja. tv. 1. § (4) bekezdése, a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (4) bekezdése és a Pp. 164. § (1) bekezdése szerinti rendelkezések értelmében a felperesnek kellett volna igazolnia a bevallásában szereplő összegek tekintetében az adókedvezmény érvényesítésének jogszerűségét. E kötelezettségének azonban a felperes a perben lefolytatott bizonyítás eredményeként sem tudott eleget tenni, ezért a jogszerű igazolások hiányára alapított alperesi határozat megalapozott és törvényes.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára. Sérelmezte bizonyítási indítványainak elutasítását. Érvelése szerint a bíróság a tényállást nem tárta fel helyesen. Téves következtetéseket vont le, határozata megalapozatlan és jogszabálysértő. Bizonyítási kötelezettségének eleget tett, igazolta az adókedvezmények érvényesítésének jogszerűségét. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott az Szja. tv. 36. § (1) bekezdésébe, 38. § (1) bekezdésébe, a Ptv. 161. § (7) bekezdésébe foglalt rendelkezésekre, az adóbevallás kitöltéséhez kiküldött útmutatóban foglaltakra.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban az alapeljárás során fel nem merült tényre, bizonyítékra, jogcímre hivatkozni nem lehet. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt. A rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség a bizonyítékok ismételt egybevetésére, felülmérlegelésre sem. Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha a sérelmezett ítélet iratellenes megállapításokat, avagy okszerűtlen okfejtést, nyilvánvaló téves, a logika szabályaival ellentétes megállapításokat tartalmaz [Pp. 270. § (1) bekezdés, 275. § (1) bekezdés, EH 2002/653., BH 2002/447., BH 2002/29., BH 1998/401.].
Adóügyi perekben a bíróság hivatalból bizonyítást nem vehet fel [Szja. tv. 1. § (4) bekezdése, Art. 95. § (4) bekezdése, Pp. 164. § (2) bekezdése]. A tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján kell megállapítania. A bizonyítékokat a maguk összességében kell értékelnie, és meggyőződése szerint kell elbírálnia. Ítéletének indokolásában kell számot adnia arról, hogy döntése milyen bizonyítékokon, mely jogszabályokon alapul, illetve mi volt az oka a felajánlott bizonyítás mellőzésének [Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése].
Az előzőekben említett jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság nem vonhatta értékelési körébe a felülvizsgálati kérelemhez csatolt jogszabálynak egyébként se minősülő adóbevallási kitöltési útmutatót, melyre a felperes az alapeljárás során nem hivatkozott. Megállapítja egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen nem adott helyt a felperes tanúk meghallgatására, helyszíni szemlére, számla becsatolására vonatkozó bizonyítási indítványainak és ezekkel kapcsolatos érvelésének. Rögzíti egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy bár a bizonyítás mellőzése kapcsán az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének nem tett eleget, ez az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással nem volt a következők miatt:
A bíróságnak a perben az alperes határozatának jogszerűségéről kellett döntenie, azaz arról, hogy az megfelel-e a jogvita eldöntésére irányadó adójogi jogszabályi rendelkezéseknek (Art. 143. §). Ebből következően csupán abban a körben terhelte bizonyítás felvételi kötelezettség, amely a jogvita eldöntése szempontjából releváns tényekre vonatkozott.
E körben kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a magánszemély valamennyi jövedelme adóköteles. Adókedvezmény csakis és kizárólag abban a körben alkalmazható, érvényesíthető, amely a jogszabályi rendelkezéseknek teljes körűen megfelel, és az alkalmazhatóság és érvényesíthetőség tekintetében a bizonyítási kötelezettség nem a hatóságot, hanem az adózót terheli [Szja. tv. 1. § (1)-(4) bekezdései].
A perbeli esetben a felperes által vitatott körben az adójogi jogszabályi rendelkezések az adókedvezmények alkalmazhatóságát, érvényesíthetőségét, beleértve az igazolás módját is kötelező szabályként rögzítik. Nem adnak lehetőséget olyan okiratok, tanúvallomások, egyéb bizonyítási eszközök értékelésére, amelyek figyelmen kívül hagyására a felperes a keresetében és felülvizsgálati kérelmében is hivatkozott.
Az Szja. tv. 36. § (1) bekezdése értelmében ugyanis az összevont adóalap adóját csökkenti a felsőoktatási intézmény hallgatójának tandíja és/vagy költségtérítése címén megállapított összegnek a 30%-a, de legfeljebb hallgatóként az adóévben 60 000 Ft, a befizetésről a hallgató és a befizető magánszemély nevére kiállított igazolás alapján annál a magánszemélynél, akinek a neve az igazoláson befizetőként szerepel. Az igazolást a felsőoktatási intézmény a befizetés évét követő év január 31-ig adja ki a hallgatónak az átvétel igazolása ellenében.
A felperes az iratokból megállapíthatóan a közigazgatási és peres eljárás során nem terjesztett olyan felsőoktatási intézmény által a befizetés évét követő év január 31. napjáig kiadott igazolást, amelyen neve befizetőként szerepelt volna, tehát, olyat, amely megalapozta volna a 2001. évi személyi adóbevallásban érvényesített kedvezmény alkalmazhatóságát az igényérvényesítés idejére vonatkozóan az igény érvényesíthetőségére nyitva álló határidőben. Az első fokú bíróság ítéletének indokolásában iratszerűen és az anyagi jogi jogszabályi rendelkezésnek megfelelően helyesen mutatott rá arra, hogy a felperes által hivatkozott iratok egyrészt határidőn túliak, másrészt nem tartalmazzák a jogszabály által megkívánt tartalmat.
A Ptv. 161. § (1) és (7) bekezdés a)-c) pontja értelmében a 2001. január 1-jétől megszerzett jövedelemre és adókötelezettségre alkalmazható az Szja. Tv.-nek a Ptv. módosított 38. §-ának rendelkezése feltéve, hogy az 1993. december 31. után hitelintézettel megkötött szerződés alapján lakáscélú felhasználásra felvett hitel a belföldön fekvő lakás alapterületének legalább 1 lakószobával történő bővítését szolgálja. Az Szja. tv. 38. § (1) bekezdése alapján az összevont adóalap adóját csökkenti a hitelintézettel megkötött szerződés alapján a (2) bekezdésben meghatározott lakáscélú felhasználásra felvett hitel adósaként szereplő magánszemély által az adóévben a tőke, a kamat és a járulékos költség törlesztéseként megfizetett, a hitelintézet által igazolt összeg 40%-a. A magánszemély által igénybe vehető kedvezmény összege adóévenként nem haladhatja meg a 240 e Ft-ot. Lakáscélú felhasználás igazolására lakásbővítés esetén az építési engedélyt, az adólevonás, adókedvezmény alapjául szolgáló összeg felhasználását igazoló építési engedély érvényességi időtartamán belül keletkezett számlát kell az adózónak bemutatnia [Szja. tv. 37. § (3) bekezdése]. A lakásbővítést a használatbavételi vagy fennmaradási engedéllyel kell igazolni az összeg felhasználásának bizonyításával egyidejűleg [Szja. tv. 63. § (4) bekezdése]. Az Szja. tv. szabályai értelmében a lakásfelújítás nem minősül kedvezményre jogosító lakáscélú felhasználásnak (Szja. tv. 3. § 27. pont).
Az ismertetett szabályozásból következik, hogy a kedvezmény alkalmazhatóságának, érvényesíthetőségének nemcsak az a feltétele, hogy a lakás alapterülete egy lakószobával bővüljön, hanem ahhoz szükséges a jogszabály által megkívánt követelményeknek megfelelő dokumentumokkal történő igazolás is. A helyszíni szemle, tanúvallomás, illetőleg önmagában a számla az Szja. tv. értelmében nem elégséges az adókedvezmény érvényesítéséhez.
Az iratokból megállapíthatóan az elsőfokú bíróság helyesen, iratszerűen rögzítette, hogy a felperes csupán olyan igazolásokkal rendelkezik, amelyek még az azt kibocsátó hitelintézet szerint se minősülnek adóigazolásnak, továbbá nem lakáscélú felhasználásról, hanem személyi kölcsönről, kölcsönnek lakás felújítási célra fordításáról és ezek elszámolásáról szólnak, illetve nem a perrel érintett időszakra vonatkozóan tartalmaznak adatokat.
Ezért a felperes által felajánlott bizonyítékok nem alkalmasak a hitel lakáscélú felhasználásának igazolására a bevallással érintett időszakra vonatkozóan.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy már a törvényi kellékeknek megfelelő hitelintézeti igazolás hiánya is alapot ad a kedvezmény jogszerűtlen igénybevételének megállapítására. Ugyanakkor az alperes és az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra is, hogy az ismertetett szabályozásból következően további feltétel volt a bővítéssel megvalósuló lakáscélú felhasználás kapcsán a hatósági engedély is, amelyet a felperes a bevallás szerinti igényérvényesítéshez kapcsolódóan nem tudott bemutatni.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Kfv.I.35.333/2005.)