2011. évi LXXXV. törvény

a környezetvédelmi termékdíjról

Hivatalos rövidítése: Ktdt.
Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az Országgyűlés, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, illetve csökkentéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodásra irányuló tevékenységek ösztönzéséhez, valamint a környezetet vagy annak valamely elemét a termék előállítása, forgalmazása, felhasználása során, illetve azt követően közvetlenül, illetve közvetve terhelő vagy veszélyeztető termék által okozott környezeti veszélyeztetések, valamint károk megelőzéséhez és csökkentéséhez pénzügyi forrásokat ter...

2011. évi LXXXV. törvény
a környezetvédelmi termékdíjról
Az Országgyűlés, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, illetve csökkentéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodásra irányuló tevékenységek ösztönzéséhez, valamint a környezetet vagy annak valamely elemét a termék előállítása, forgalmazása, felhasználása során, illetve azt követően közvetlenül, illetve közvetve terhelő vagy veszélyeztető termék által okozott környezeti veszélyeztetések, valamint károk megelőzéséhez és csökkentéséhez pénzügyi forrásokat teremtsen, továbbá elősegítse az európai uniós és a hazai hulladékgazdálkodási szabályozás által hazánk, illetve a piaci szereplők részére meghatározott környezetvédelmi előírások teljesítését, az alábbi törvényt alkotja:
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. A törvény hatálya
1. § (1) E törvény céljának elérése érdekében környezetvédelmi termékdíjat (a továbbiakban: termékdíj) kell fizetni.
(2) E törvény hatálya a termékdíjköteles termékre és a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos tevékenységre terjed ki.
(3) E törvény alkalmazásában termékdíjköteles termék:
a) az akkumulátor;
b) a csomagolószer;
c) az egyéb kőolajtermék;
d) az elektromos, elektronikus berendezés;
e) a gumiabroncs;
f) a reklámhordozó papír.
g) az egyéb műanyag termék;
h) az egyéb vegyipari termék;
i) az irodai papír.
(4) A (3) bekezdés szerinti termékdíjköteles termékek vámtarifaszámok alá osztályozott körét az 1. melléklet határozza meg. A termékdíjköteles termékek az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben szereplő kódszámokkal kerülnek azonosításra.
(5) Új termékdíjköteles termék jön létre, ha a feldolgozás, megmunkálás vagy a felhasználás következtében a termék 1. mellékletben meghatározott vámtarifaszáma, az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott környezetvédelmi termékdíjkódjának vagy csomagolószer esetében a csomagolószer-katalógus szerinti kódszámának első három jegye megváltozik.
2. Értelmező rendelkezések
2. § E törvény alkalmazásában:
1.
1a. alapanyagként történő felhasználás: a termékdíjköteles termék oly módon történő felhasználása, amely során a termékdíjköteles termék a technológiai eljárás szerint épül be egy másik termékbe, egyéb kőolajtermék esetén elveszítve az eredeti tulajdonságait;
2. anyagáram: az egyes termékáramokon belül elkülönülő önálló hasznosítási kötelezettséggel rendelkező anyag, illetve termék;
3.
4. belföld: a Magyarország területe, ideértve a vámszabad és tranzitterületeket, valamint a vámszabad raktárakat is;
5. bérgyártás: a megrendelő (bérgyártató) által a Magyarországon letelepedett természetes vagy jogi személy (a továbbiakban együtt: bérgyártó) részére ellenszolgáltatás nélkül - részben vagy egészben - rendelkezésére bocsátott anyagokból, félkész termékekből ellenszolgáltatás ellenében termékdíjköteles termék előállítása, amely során a bérgyártó anyagáramonként és termékáramonként legfeljebb a termékdíjköteles termék tömegében számított ötven százalékos mértéket meg nem haladóan adhat hozzá terméket a bérgyártató részére gyártott termékdíjköteles termékhez;
5a. biológiailag lebomló műanyag: olyan műanyag, amely fizikai és biológiai bomlásra képes úgy, hogy végül szén-dioxiddá (CO2), biomasszává és vízzé bomoljon le, és amely a csomagolásra vonatkozó európai szabványokkal összhangban komposztálás és anaerob lebontás útján hasznosítható;
6. csekély mennyiségű kibocsátó: a tárgyévben
a) 30 kg akkumulátort,
b) csomagolószer termékkör esetén
ba) 3000 kg üveget,
bb) 300 kg - műanyag hordtasak nélkül számított - műanyagot,
bc) 75 kg műanyag hordtasakot,
bd) 300 kg társított vagy rétegzett csomagolószert,
be) 500 kg papír, fa, természetes alapú textil csomagolószert,
bf) 300 kg fém csomagolószert, vagy
bg) 300 kg egyéb csomagolószert,
de a bb)-bg) alpontok esetén mindösszesen legfeljebb 1000 kg csomagolószert,
c) 40 kg egyéb kőolajterméket,
d) 100 kg elektromos, elektronikus berendezést,
e) 60 kg gumiabroncsot,
f) 100 kg reklámhordozó papírt,
g) 2 kg egyéb műanyag terméket,
h) 200 kg egyéb vegyipari terméket, vagy
i) 200 kg irodai papírt
meg nem haladó tömegű termékdíjköteles terméket belföldi forgalomba hozó, saját célra felhasználó, vagy készletre vevő kötelezett;
7. csomagolás: valamennyi olyan,
a) bármilyen tulajdonságú anyagból készült termék, amelyet áru tartására, megóvására, átadására, átvételére, szállítására, valamint bemutatására használnak, beleértve minden terméket a nyersanyagoktól kezdve a feldolgozott árucikkekig, továbbá az ugyanilyen célra használt egyutas árucikkek; így:
aa) a fogyasztói vagy elsődleges csomagolás, amely értékesítési egységet képez a fogyasztó számára az értékesítés helyszínén;
ab) a gyűjtő- vagy másodlagos csomagolás, amely az értékesítés helyszínén meghatározott számú értékesítési egységet foglal magában, ha ezeket az egységeket a fogyasztó részére értékesítik, vagy ezek az egységek csupán a polcok feltöltésére szolgálnak, és a csomagolást a termékről a termék tulajdonságainak megváltoztatása nélkül el lehet távolítani, valamint
ac) a szállítási vagy harmadlagos csomagolás, amely megkönnyíti a fogyasztói vagy gyűjtőcsomagolás átadását, átvételét és szállítását annak érdekében, hogy a fizikai átadásnál, átvételnél és szállításnál megóvja az árut a károsodástól, ide nem értve a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedésben használatos tartályokat;
b) árucikk, ha a csomagolás fogalom-meghatározásnak a csomagolás által még biztosított egyéb funkciók sérelme nélkül megfelel, kivéve, ha az adott árucikk a termék szerves részét képezi, és erre az árucikkre a termék tartásához vagy megőrzéséhez a termék teljes élettartama alatt szükség van, valamint az egyes alkotóelemeket együttes felhasználásra, fogyasztásra vagy értékesítésre szánták,
c) az értékesítés helyén történő megtöltésre tervezett és szánt árucikk, továbbá az értékesítés helyén eladott, megtöltött vagy az értékesítés helyén történő megtöltésre tervezett és szánt egyszer használatos (eldobható) árucikk, ha azok csomagolási funkciót látnak el,
d) a csomagolásba beépülő egyes alkotóelem és kiegészítő elem, amelyet azon csomagolás részének kell tekinteni, amelybe azok beépültek; továbbá a termékre közvetlenül ráakasztott vagy ahhoz rögzített, csomagolási funkciót ellátó kiegészítő elem kivéve, ha azok a termék szerves részét képezik, és minden alkotóelem, amelyet együttes fogyasztásra vagy értékesítésre szántak.
7a. csomagolás alkotóeleme: olyan alkotórész, amelyből a csomagolás vagy a csomagolás-összetevő készül, és amely kézzel vagy egyszerű mechanikai eszközzel a csomagolástól vagy a csomagolás-összetevőtől nem választható el;
7b. csomagolás-összetevő: a csomagolás olyan része, amely kézzel vagy egyszerű mechanikai eszközzel a csomagolástól elválasztható;
7c. csomagolás része: a csomagolás alkotóeleme és a csomagolás összetevője;
7d. csomagolási hulladék: hulladékká vált csomagolás, csomagolószer, ide nem értve az ipari vagy termelési tevékenység során képződő gyártási vagy maradék hulladékot;
8. csomagolóanyag: a csomagolóeszközök előállítására, illetve az ideiglenes védőburkolat kialakítására közvetlenül alkalmazható szerkezeti anyagok gyűjtőfogalma;
9. csomagolóeszköz: a termék vagy a kisebb csomagolás befogadására, egységbe fogására kialakított, meghatározott anyagú, szerkezetű - általában ipari, vagy szolgáltató jellegű tevékenység keretében előállított - ideiglenes védőburkolat, továbbá a raklap;
10. csomagolási segédanyag: a csomagolás kiegészítő vagy járulékos részeként felhasználható - így különösen záró, rögzítő, párnázó, díszítő - elemek, valamint kellékek, így különösen címke, páralekötő anyag, hordfogantyú, ragasztó gyűjtőfogalma;
11. csomagolószer: a csomagolóanyag, a csomagolóeszköz és a csomagolási segédanyag;
12.
13. elektromos, elektronikus berendezés: legfeljebb 1000 V váltakozó feszültségű, valamint legfeljebb 1500 V egyenfeszültségű árammal működő berendezés, amelynek rendeltetésszerű működése elektromágneses mezőktől vagy elektromos áramtól függ, ideértve az elektromágneses mező, illetve elektromos áram előállítását, mérését, átvitelét biztosító eszközöket is, kivéve a nagyméretű rögzített ipari szerszámot és a világűrben való felhasználásra tervezett elektromos, elektronikus berendezést;
13a. elkülönített hulladék gyűjtésére szolgáló műanyag zsák: a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott elkülönített hulladék gyűjtésére szolgáló műanyag zsák;
13b. építési termék: az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2011. március 9-i, az Európai Parlament és a Tanács 305/2011/EU rendeletének 2. cikk 1. pontja szerinti építési termék;
13c.
14. forgalomba hozatal: a termékdíjköteles termék tulajdonjogának
a) belföldi ingyenes vagy visszterhes átruházása,
b) belföldön gazdasági céllal letelepedett vagy belföldön nyilvántartásba vett kötelezett általi átruházása, ha a külföldön küldeményként vagy a fuvarozásra feladott termék a küldeményként való megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor belföldön van,
c) külföldön letelepedett gyártó által elektronikus kereskedelmi szolgáltatásként belföldre, végfelhasználók részére történő átruházása,
ideértve a tulajdonjog más termék tartozékaként vagy alkotórészeként való átruházását, továbbá a csomagolószer csomagolás részekénti átruházását;
14a. gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott gazdálkodó szervezet;
14b. gépjármű:
a) a 8702 vtsz. alá tartozó termék,
b) a 8703 vtsz. alá tartozó termékek,
c) a 8704 vtsz. alá tartozó termék,
d) a 8711 vtsz. alá tartozó termék, kivéve a kerékpár segédmotorral felszerelve;
15. harmadik ország: az Európai Közösségen kívüli állam;
16.
17.
18. ipari termékdíj raktár: az e törvény alapján, az állami adóhatóság engedélyével üzemeltett belföldi ingatlan, ahol az e törvényben és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint a termékdíjköteles termék előállítható, feldolgozható, alkotórészként, tartozékként más termékbe beépíthető, újbóli felhasználásra előkészíthető és készletezhető;
18a. irodai papír: információ hordozására alkalmas író, nyomtató vagy fénymásoló papír, amely további megmunkálás nélkül alkalmas írásra, nyomtatásra vagy fénymásolásra, továbbá az iratok, dokumentumok, folyóiratok vagy hasonló termékek tartására, rendezésére szolgáló, papírból készült iratrendező, dosszié, iratborító, levélrendező és irattartó mappa;
19.
20.
20a. kereskedelmi termékdíj raktár: az e törvény alapján, az állami adóhatóság engedélyével üzemeltett belföldi ingatlan, ahol az e törvényben és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint a termékdíjköteles termék tárolható;
20b. kézműipari termék: a kézműipari tevékenység keretében előállított termék;
20c. kézműipari tevékenység: olyan termék-előállítási forma, amely során a termék lényeges jellegét a közvetlen emberi tevékenység, megmunkálás adja;
21. kiskereskedelmi értékesítés: a kereskedelemről szóló törvény szerinti kiskereskedelmi tevékenység;
22. könnyű műanyag hordtasak: olyan műanyag hordtasak, amelynek falvastagsága 50 mikronnál kevesebb;
23.
24. külföld: az Európai Közösség Magyarországon kívüli állama és a harmadik ország;
24a. műanyag: a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk 5. pontja értelmében vett polimer, amelyhez esetleg adalékanyagokat vagy egyéb anyagokat is adtak és amely alkalmas a műanyag hordtasakok fő szerkezeti alkotóelemeként való felhasználásra, beleértve a biológiailag lebomló műanyagokat is;
25. műanyag hordtasak: olyan, műanyagból készült, fogófüllel ellátott vagy fogófül nélküli hordtasak, amelyet az áruk vagy termékek értékesítési pontján biztosítanak a fogyasztók részére, a hajlékonyfalú műanyag hűtőtasak vagy hűtőtáska kivételével;
25a. nagyméretű rögzített ipari szerszám: gépek, berendezések, illetve azok alkatrészeinek nagyméretű összessége, amelyek egy adott alkalmazás céljából működnek együtt, és amelyeket szakemberek állandó jelleggel egy adott helyen beüzemelnek, leszerelnek, használnak, illetve karbantartanak valamely ipari gyártó létesítményben vagy kutatási és fejlesztési létesítményben;
25b. nagyon könnyű műanyag hordtasak: olyan műanyag hordtasak, amelynek falvastagsága 15 mikronnál kevesebb, és amelynek felhasználása higiéniai célokat szolgál, vagy amelyet ömlesztett élelmiszerek elsődleges csomagolására használnak azokban az esetekben, amikor az segít megelőzni az élelmiszer-pazarlást;
26. reklámhordozó papír: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben meghatározott gazdasági reklámot tartalmazó, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által meghatározott
a) sajtótermékek közül az időszaki lap egyes számai,
b) egyéb nyomtatott anyagok közül a grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, a térkép, a nyomtatott képeslap, a névjegykártya kivételével az üdvözlő- és más hasonló kártya, a nyomtatott naptár, a nyomtatott üzleti reklámanyag, a katalógus, a prospektus, a reklámposzter és hasonlók, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány,
ideértve azt is, ha más kiadvány mellékletét képezik, kivéve az ISBN-számmal ellátott könyvet, és a tankönyvjegyzékbe felvett tankönyvet;
27. rétegzett italkarton: az a legalább hetven százalékban papír alapanyagú (karton) csomagolószer, amely alkalmas folyékony élelmiszer csomagolására;
28. termékáram: az egyes termékek hulladékgazdálkodási szempontok alapján képzett termékcsoportonkénti összessége;
29. termékdíj-kötelezettség: termékdíjköteles termékkel, illetve a termékdíjjal összefüggő
a) bejelentkezési,
b) bejelentési, változás-bejelentési,
c) termékdíj-megállapítási, termékdíj-előleg megállapítási,
d) termékdíj-bevallási, termékdíj-előleg bevallási,
e) termékdíj-fizetési, termékdíj-előleg fizetési,
f) bizonylatkiállítási, -megőrzési, számlamegőrzési, számlán történő feltüntetési,
g) nyilvántartás-vezetési, és
h) adatszolgáltatási - ideértve a nem csomagolószerként forgalomba hozott, az e törvényhez tartozó végrehajtási rendeletben meghatározott csomagolószer katalógusban szereplő árukra vonatkozóan is -
kötelezettség;
30. termékdíjátalány:
a) a csekély mennyiségű kibocsátó,
b)
c) a gépjármű alkotórészeként, tartozékaként termékdíjköteles terméket belföldi forgalomba hozó, saját célra felhasználó vagy készletre vevő kötelezett
számára meghatározott díjfizetési kötelezettség;
30a. termékdíjhiány: a kötelezett terhére megállapított termékdíj-különbözet, ha a termékdíj-különbözetet az esedékesség időpontjáig nem fizették meg. Az eredeti esedékesség napján fennálló túlfizetést a termékdíj-fizetési kötelezettség teljesítéseként csak akkor lehet figyelembe venni, ha a túlfizetés az ellenőrzés megkezdésének napján is fennáll.
30b. termékdíj-különbözet: a bevallott (bejelentett), bevallani (bejelenteni) elmulasztott és az állami adóhatóság által utólag megállapított termékdíj különbözete vagy a büntetőeljárás során a bíróság által jogerősen vagy az ügyészség határozata alapján megállapított és az állami adóhatóság által határozattal megfizetni rendelt termékdíjbevétel-csökkenés, vagyoni hátrány, ide nem értve a következő időszakra átvihető követelés különbözetét;
30c. termékdíj-tartozás: az esedékességkor meg nem fizetett termékdíj;
31. újrahasználható csomagolószer: olyan csomagolószer, amely az MSZ EN 13429:2004 Csomagolás - Újrahasználat szerinti szabvány, vagy azzal egyenértékű megoldás alapján alkalmas csomagolásként történő többszöri felhasználásra;
32. újbóli felhasználásra előkészítés: a hulladékká nem vált termékdíjköteles termék, illetve alkotórészének vagy tartozékának ellenőrzése, tisztítása, valamint javítása az eredeti felhasználási célra való alkalmassá tétel érdekében;
32a. vámtarifaszám: a vám- és statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, a Tanács 1987. július 23-i 2658/87/EGK tanácsi rendelet tárgyévet megelőző év január 1-jén hatályos áruosztályozási szabályai alapján megállapított, a tanácsi rendelet I. melléklete szerinti áruazonosító szám;
33. Végfelhasználó: a terméket tovább már nem értékesítő, a szükséglete kielégítésére felhasználó természetes, vagy jogi személy.
2/A. § Az e törvényben nem meghatározott fogalmakat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben (a továbbiakban: Ht.) meghatározottak szerint kell értelmezni.
3. A termékdíj-kötelezettség általános szabályai
3. § (1) A környezetvédelmi termékdíj-kötelezettség a termékdíjköteles termék forgalomba hozatala, saját célú felhasználása vagy készletre vétele esetén keletkezik.
(2) A termékdíj-kötelezettség
a) az első belföldi forgalomba hozót vagy első saját célú felhasználót,
b) belföldi előállítású egyéb kőolajtermék esetében az első belföldi forgalomba hozó első vevőjét, vagy a saját célú felhasználót,
c) bérgyártás esetén a bérgyártatót,
d) a külföldi előállítású csomagolást alkotó termékdíjköteles csomagolószer első belföldi forgalomba hozóját vagy a lebontott csomagolásból képződő csomagolási hulladék első belföldi birtokosát,
e) a 6. § (1) bekezdés alapján készletre vételt végzőt [a továbbiakban a)-e) pontok együtt: kötelezett]
terheli.
Reklámhordozó papír esetében az a) pont szerinti első belföldi forgalomba hozatalnak - belföldi előállítás esetén - a nyomdai szolgáltatás teljesítése (nyomtatás és átadás) minősül.
(2a) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően a termékdíj megfizetése nélkül vagy a termékdíj visszatérítését követően a termékdíj raktárban tárolt, feldolgozott, előállított, újbóli felhasználásra előkészített termékdíjköteles termék, termékdíj raktárból belföldre - a tulajdonjog átruházásával - történő kitárolása, első belföldi forgalomba hozatalnak minősül.
(3) Saját célú felhasználásnak minősül a termékdíjköteles termék, ideértve más termék tartozékaként vagy alkotórészeként, továbbá a csomagolószer esetében a csomagolás részeként:
a) a kötelezett saját vagy alkalmazottja magánszükséglete kielégítésére való felhasználása;
b) a számvitelről szóló törvényben meghatározott
ba) alapkutatás,
bb) alkalmazott kutatás,
bc) kísérleti fejlesztés,
bd) beruházás,
be) felújítás,
bf) karbantartás keretében való felhasználása;
c) megsemmisítése, alaktalanítása, elfogyasztása;
d) minden más, az a)-c) pontokban nem említett használata, ideértve a szolgáltatásnyújtás keretében történő használatot, felhasználást vagy használatba adást is, ami nem a számvitelről szóló törvényben meghatározott saját termelésű készlet létrehozását eredményezi.
(3a) A termékdíjköteles termék alapanyagként történő felhasználása esetében a gyártási folyamat során keletkező gyártási selejt, hulladék nem minősül saját célú felhasználásnak. A gyártási selejt, hulladék a hulladékkezelési teljesítményben nem számolható el.
(3b) Nem minősül a (3) bekezdés d) pontja szerinti saját célú felhasználásnak, ha az újrahasználható raklapot a tulajdonos a 3/A. § szerinti engedéllyel bíró bérleti rendszer üzemeltetője számára - az engedélyezett bérleti rendszer keretén belül történő használat céljából - rendelkezésre bocsátja.
(4) A csomagolószer saját célú felhasználásának minősül a csomagolás végleges elválasztása a terméktől - kivéve a belföldi gazdálkodó szervezet tulajdonában lévő külföldről visszahozott újrahasználható csomagolószer elválasztását -, amennyiben a csomagolást alkotó csomagolószer után a termékdíj-kötelezettség nem került korábban teljesítésre vagy a csomagolószer termékdíja visszatérítésre került.
(5) Saját célú felhasználás címén keletkezik termékdíj-kötelezettség:
a) a kötelezett jogutód nélküli megszűnése esetében, ha a kötelezett
aa) felszámolás esetén a felszámolási zárómérleg fordulónapján,
ab) végelszámolás esetén a végelszámolást lezáró beszámoló fordulónapján, vagy
ac) a kötelezett felszámolás vagy végelszámolás nélküli megszűnése esetén a megszűnés időpontjában
ad) kényszertörlési eljárás esetén a kényszertörlés időpontjában
olyan termékdíjköteles terméket tart tulajdonában, amelyre a termékdíj nem került megfizetésre,
b) a termékdíjköteles termék éves kibocsátási mennyiségéből 0,5%-ot meghaladó mennyiségű ténylegesen bekövetkezett hiány mennyiségére, vagy a termékdíjköteles termék megsemmisülése esetén - az elháríthatatlan külső okból bekövetkezett megsemmisülés kivételével - a megsemmisült mennyiségre.
(6) A termékdíjköteles termék termékdíját nem kell megfizetni, ha - e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint - a kötelezett vevője (a továbbiakban: nyilatkozó) nyilatkozik arról, hogy
a)
b) az alkalmazott
ba) csomagolószert visszaváltási díjas rendszerben, vagy
bb) újrahasználható csomagolószerek nyilvántartásába a felhasználó kérelmére felvett raklapot a beszerzéstől számított legalább 365 napig újrahasználható csomagolóeszközként csomagolás létrehozására
használja fel,
c) a csomagolóanyagot vagy a csomagolási segédanyagot
ca) mint annak végfelhasználója nem csomagolás előállítására, vagy
cb) más termék előállításához közvetlen anyagként (alapanyagként)
használja fel.
d) a termékdíjköteles terméket termékdíj raktárba szállítja be.
e) a raklapot a 3/A. § szerinti engedéllyel bíró bérleti rendszer üzemeltetőjeként - a 3/A. § szerinti engedélyezett bérleti rendszer keretében történő használat céljából - vásárolja meg,
f) a raklapot a 3/A. § szerinti engedéllyel bíró bérleti rendszer üzemeltetője számára a 3/A. § szerinti engedélyezett bérleti rendszer keretében történő használatra átadja.
g) az irodai papírt ISBN-számmal ellátott könyv, a tankönyvjegyzékbe felvett tankönyv, vagy ISSN-azonosítószámmal rendelkező időszaki kiadvány előállításához közvetlen anyagként (alapanyagként) használja fel.
(7) A (6) bekezdés szerinti nyilatkozó kötelezettnek minősül, ha a nyilatkozatával ellentétesen jár el, egyébként a kötelezett ellenőrzésére vonatkozó szabályokat kell rá alkalmazni.
(8) Amennyiben a (6) bekezdés szerinti nyilatkozó nem, vagy nem a nyilatkozat tartalma szerint jár el vagy ezt nem tudja igazolni, a termékdíjköteles termék termékdíját és a termékdíj-kötelezettség keletkezésének 5. § (1) bekezdésben meghatározott időpontjától számított késedelmi pótlékot a nyilatkozó köteles megfizetni. E bekezdés szerinti jogkövetkezmény a hulladékhasznosítási teljesítménybe el nem számolható gyártási selejt vagy hulladék esetén nem alkalmazható.
(9) A termékdíjköteles termék termékdíját nem kell megfizetni, ha a kötelezett
a) az egyéb kőolajterméket alapanyagként használja fel;
b) a Magyarországon hulladékká vált egyéb kőolajtermékből újrafinomítás vagy más célra történő újrahasználat eljárással előállított termékdíjköteles terméket belföldön forgalomba hozza, saját célra felhasználja vagy készletre veszi;
c) a belföldön hulladékká vált termék az újrafelhasználásra előkészítését vagy a használt termék újbóli felhasználásra történő előkészítését követően létrejött terméket belföldön forgalomba hozza, saját célra felhasználja vagy készletre veszi, a termékbe beépített új termékdíjköteles alkotórészek, tartozékok kivételével;
d) az elkülönített hulladék gyűjtésére szolgáló műanyag zsákot belföldön forgalomba hozza, saját célra felhasználja vagy készletre veszi;
e)
f) olyan reklámhordozó papírt hoz belföldön forgalomba, használ fel saját célra vagy vesz készletre,
fa) amely teljes nyomtatott felületére vetítve legfeljebb ötven százalékában gazdasági reklám terjesztésére szolgál, vagy
fb) amelyet közhasznú szervezet, állami, önkormányzati szerv alapfeladata körében ad ki.
(10) A reklámhordozó papír forgalomba hozatala során a (9) bekezdés f) pontja alapján a termékdíjat abban az esetben nem kell megfizetni, ha a kötelezett megrendelője a megrendelésével egyidejűleg írásban nyilatkozik a (9) bekezdés f) pont alpontjaiban meghatározott feltétel fennállásáról.
(11) Ha a közhasznú szervezet, állami, önkormányzati szerv szerződéses partnere a nyomda megrendelője, abban az esetben a megrendelőnek a (10) bekezdés szerinti nyilatkozata megtétele előtt be kell szereznie a közhasznú szervezet, állami, önkormányzati szerv nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a megrendelt áru a (9) bekezdés f) pont fb) alpontjában meghatározott feltételeknek megfelel.
(12) A (10) bekezdés szerinti megrendelő kötelezettnek minősül, ha nem a nyilatkozat tartalma szerint jár el, és a termékdíjköteles termék termékdíját, valamint a termékdíj-kötelezettség keletkezésének 5. § (1) bekezdésben meghatározott időpontjától számított késedelmi pótlékot fizeti meg, egyebekben a kötelezett ellenőrzésére vonatkozó szabályokat kell rá alkalmazni.
3/A. § (1) Az újrahasználható csomagolószerek első belföldi bérbeadójának az újrahasználható csomagolószer termékdíját az első saját célú felhasználás során - ide nem értve a hulladékká válást - nem kell megfizetni, ha a csomagolószer belföldi tulajdonosa vagy külföldi tulajdonos esetén első belföldi bérbeadója, az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott, a hulladékgazdálkodási hatóság által kiadott engedéllyel rendelkezik, amely tanúsítja, hogy olyan bérleti rendszert üzemeltet, amelyből a csomagolószerek belföldi felhasználása nyomon követhető.
(2) Az e törvényben és a végrehajtásáról kiadott kormányrendeletben meghatározott bérleti rendszer szabályainak megtartását a hulladékgazdálkodási hatóság és az állami adóhatóság a közreműködőknél ellenőrizheti.
3/B. § A gépjármű termékdíjköteles alkotórészei termékdíjának vagy a termékdíjátalány összegének
a) hetven százalékát kell megfizetni a hajtómotorként elektromos motorral is működő vagy
b) ötven százalékát kell megfizetni a kizárólag elektromos hajtómotorral működő
gépjármű forgalomba hozatala, saját célú felhasználása vagy készletre vétele esetén.
4. § (1) A termékdíjköteles termék tulajdonjogának
a) természetes személy által, nem gazdasági tevékenység keretében végzett átruházása,
b) az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adóraktárba való beraktározás keretében és az adóraktáron belüli átruházása,
c) vámjogi szabadforgalomba kerülését megelőző átruházása
d) termékdíj raktáron belüli átruházása
e) az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott feltételek alapján általános forgalmi adófizetési kötelezettséggel nem járó apport, jogutódlással történő megszűnés vagy üzletág-átruházás keretében történő átadása
nem minősül forgalomba hozatalnak.
(2) Nem keletkezik termékdíj-kötelezettség
a) a termékdíjköteles termék igazolt külföldre kiszállítása esetén, ideértve a termékdíjköteles termék változatlan állapotban más termék alkotórészeként, tartozékaként, illetve a csomagolást alkotó csomagolószer igazolt külföldre kiszállítását is;
b) természetes személy esetén a termékdíjköteles termék személyes szükséglet kielégítését meg nem haladó mennyiségű saját célú felhasználása során;
c) a technológiai folyamatba visszavezetett maradék anyag vagy a selejt felhasználása esetén;
d) a külföldről behozott csomagolás részét képező újrahasználható csomagolószer saját célú felhasználása során, ha a kötelezett nyilvántartásával, bizonylatokkal alá tudja támasztani, hogy az újrahasználható csomagolószert a kötelezettség keletkezésének időpontját követő 365 napon belül közvetlenül külföldre vagy ipari termékdíj raktárba visszaszállították;
e) a csomagolószer csomagolás részeként történő első belföldi forgalomba hozatala vagy első saját célú felhasználása esetén, ha a csomagolószert visszaváltási díjas rendszerben használják fel;
f) az újrahasználható csomagolószerek nyilvántartásába a felhasználó kérelmére felvett újrahasználható raklapnak a beszerzéstől számított legalább 365 napig újrahasználható csomagolóeszközként csomagolás létrehozására céljából történő felhasználása esetén;
g) a termékdíjköteles termék nemzetközi közforgalmú repülőtéren a repülésre nyilvántartásba vett induló utasok tartózkodására szolgáló tranzit területen kialakított, kizárólag nem helyben fogyasztásra történő értékesítést végző üzletben, végső úti céllal külföldre utazó utasok részére történő értékesítése esetén; vagy
h) belföldön lévő termékdíjköteles termék tulajdonjogának belföldön gazdasági céllal letelepedett, vagy belföldön nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezet részére első alkalommal történő átruházása esetén, ha külföldi rendeletetési helyre fuvarozásra vagy küldeményként feladott termékdíjköteles termék igazolt módon külföldre kiszállításra került.
(2a) A 4. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott feltételek teljesítésének hiányában a 366. napon saját célú felhasználással termékdíj kötelezettség keletkezik.
(3) Az állami adóhatóság és a hulladékgazdálkodási hatóság
a) a (2) bekezdés d) pontja szerinti felhasználónál a termékdíjköteles termék külföldre történő kiszállítására,
b) a (2) bekezdés e) pontja szerinti felhasználónál és a 3. § (6) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozónál a visszaváltási díjas rendszerben kezelt csomagolószer felhasználására
vonatkozó szabályok megtartását ellenőrizheti.
4. A termékdíj-kötelezettség keletkezésének időpontja
5. § (1) A termékdíj-kötelezettség - ha e törvény másként nem rendelkezik - az első belföldi forgalomba hozatalkor a számlán vagy számlakibocsátás hiányában az ügylet teljesítését tanúsító egyéb okiraton feltüntetett teljesítés napján, ezek hiányában az ügylet teljesítésének napján keletkezik.
(2) A termékdíj-kötelezettség a belföldi előállítású egyéb kőolajtermék esetében az első belföldi forgalomba hozó első vevője által kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy számlakibocsátás hiányában az ügylet teljesítését tanúsító egyéb okiraton feltüntetett teljesítés napján, ezek hiányában az ügylet teljesítésének napján vagy a saját célú felhasználás költségként történő elszámolásának napján keletkezik.
(3) A termékdíj-kötelezettség - ha e törvény másként nem rendelkezik - saját célú felhasználás esetén
a) a saját célú felhasználás költségként való elszámolásának napján,
b) ha az a) pont alapján nem határozható meg időpont, az ügylet teljesítésének napján
c) ha a külföldről behozott csomagolás esetén az a) vagy a b) pont alapján nem határozható meg az időpont, a csomagolás végleges lebontásának napján
keletkezik,
(4) A termékdíj-kötelezettség
a) a 3. § (5) bekezdés a) pontja esetén az aa)-ac) alpontokban meghatározott időpontban,
b) a 3. § (5) bekezdés b) pontja esetén a hiányról vagy a termékdíjköteles termék megsemmisülése tényéről felvett okirat alapján, annak könyvelése napján
keletkezik.
(5)
6. § (1) A kötelezett ilyen tartalmú bejelentése esetén a tárgyévtől fennálló termékdíj-kötelezettsége a termékdíjköteles termék készletre vételének napján keletkezik (a továbbiakban: készletre vétel). A készletre vétel napja
a) termékbeszerzés esetén a termék beszerzéséről kiállított számlán, számlakibocsátás hiányában az ügylet teljesítését tanúsító egyéb bizonylaton feltüntetett teljesítés napja vagy ennek hiányában
b) az a nap, amelyen a terméket a számviteli szabályoknak megfelelően a számviteli nyilvántartásba eszközként fel kell venni.
(2) A termékdíj-kötelezettség készletre vétellel történő teljesítésének a naptári év fordulójával történő választása esetén a kötelezett köteles a tárgyév első napján készleten lévő termékdíjköteles termékeiről leltárt készíteni, amely egyben a termékdíjköteles termékek nyitókészlete, és a termékdíjat - a tárgyévben érvényes termékdíjtétel mértékével - tárgyév első termékdíj megállapítási időszakának bevallásában bevallani és megfizetni.
(3) A termékdíj-kötelezettség készletre vétellel történő teljesítése esetén a kötelezett a termékdíj-kötelezettsége keletkezésének időpontját a tárgyéven belül nem változtathatja meg.
(4) Ha a kötelezett a termékdíj-kötelezettsége keletkezésének időpontját e §-ban foglaltak alkalmazását követően ismét az 5. §-ban foglaltak alapján állapítja meg, az év fordulónapján készleten levő termékdíjköteles termékeiről leltárt készít és ezen készleten levő termékeket elkülönítetten nyilvántartja. A kötelezettnek a készleten levő termékek után az egyszer már megfizetett termékdíjat ismételten nem kell megfizetnie.
5. A termékdíj alapja, összetevői, mértéke
7. § (1) A termékdíj alapja a termékdíjköteles termék tömege.
(2) A termékdíj tételeit és kiszámításának módját a 2. melléklet tartalmazza.
(3)
6. Eljárási szabályok
8. § (1) A környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos eljárás, mint adóigazgatási eljárás során - az e törvényben meghatározott eltérésekkel - az adóigazgatási rendtartásról szóló törvényt (a továbbiakban: Air.) és az adózás rendjéről szóló törvényt (a továbbiakban: Art.) kell alkalmazni.
(2) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az állami adóhatóság látja el a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos adóztatási feladatokat.
7. Képviselet
9. § Ha a kötelezett gazdasági céllal harmadik országban telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye harmadik országban van, a termékdíjjal kapcsolatos ügyének intézéséhez az Air. szerinti pénzügyi képviselő megbízása kötelező.
7/A. Termékdíj raktár
9/A. § (1) Termékdíj raktár üzemeltetése kérelemre annak a gazdálkodó szervezetnek engedélyezhető
a) amely a termékdíj raktár működésére szolgáló ingatlan jogszerű használója,
b) amely olyan nyilvántartási, bizonylati rendszert alkalmaz, amelynek alapján a felhasznált, előállított, feldolgozott, alkotórészként, tartozékként más termékbe beépített, újbóli felhasználásra előkészített, raktározott termékdíjköteles termék mennyiségi számbavétele ellenőrizhető,
c) amely az állami adóhatóságnál nyilvántartott vám- vagy adótartozással nem rendelkezik kivéve, ha arra részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyeztek,
d) amely nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási, valamint kényszertörlési eljárás alatt,
e) amely - ipari termékdíj raktár esetében - a termékdíj raktári engedély kiadásának évét követő évtől vállalja, hogy független könyvvizsgáló által hitelesített (auditált) mérleggel rendelkezik,
f) amely termékdíj ügyintéző szakképesítéssel rendelkezik vagy ilyen szakképesítéssel rendelkező ügyintézőt foglalkoztat, képviselőt alkalmaz a termékdíj raktár ügyeinek intézésére, és
g) amelynek vezetője, vezető tisztségviselője, egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozó
ga) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) szerinti gazdasági vagy a közélet tisztasága elleni,
gb) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XXVII. vagy XXXVIII-XLIII. Fejezetében meghatározott
bűncselekmény elkövetése miatt nem áll jogerős ügydöntő határozat hatálya alatt vagy mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól.
(2) Az engedély határozatlan időre szól.
(3) Termékdíj raktár üzemeltetése olyan belföldi ingatlanra engedélyezhető, ahol az e törvény végrehajtási rendeletében megállapított feltételek szerint termékdíjköteles termék tárolható, illetve feldolgozható, előállítható.
(4) A termékdíj raktár üzemeltetésének feltételeit - az e törvényben és a végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak alapján - az engedélyben kell meghatározni.
(5) A termékdíj raktár engedélyesére e törvényben foglalt rendelkezések figyelembevételével a kötelezettre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A termékdíj raktár engedélyese felelős a termékdíj raktárba beszállított termékdíjköteles termékkel kapcsolatos kötelezettségek és az engedélyben meghatározott feltételek teljesítéséért.
(6) A termékdíj raktárban
a) nem termékdíjköteles termék tárolása, előállítása, feldolgozása, alkotórészként, tartozékként más termékbe beépítése, ha az elkülönítés a nyilvántartások alapján biztosított, és
b) a termékdíjköteles termék kereskedelmi termékdíj raktárban történő, e törvény végrehajtási rendeletében meghatározott kezelése
is végezhető.
(7) Az engedélyt vissza kell vonni, ha
a) a termékdíj raktár engedélyese az ellenőrzés során megállapított hiányosság megszüntetésére vonatkozó felszólításban meghatározott határidőn belül a megállapított hiányosságot nem szüntette meg;
b) a termékdíj raktár engedélyes vezetőjét, vezető tisztségviselőjét, egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozót
ba) a 2013. június 30-ig hatályban volt, 1978. évi IV. törvény szerinti gazdasági vagy a közélet tisztasága elleni,
bb) a Btk. XXVII. vagy XXXVIII-XLIII. Fejezetében meghatározott
bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélték vagy még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól;
c) a termékdíj raktár engedélyezésének feltételei már nem állnak fenn.
(8)
(9)
(10)
(11) Az engedélyesnek az engedély visszavonását követő napon saját célú felhasználással termékdíj-kötelezettsége keletkezik azon raktárkészlet után, amely esetében a termékdíj nem került megfizetésre vagy korábban visszatérítésre került.
(12) A termékdíj raktárban kiskereskedelmi értékesítés - a 3920 vámtarifaszám alá tartozó csomagolóanyag nem csomagolási célú felhasználója, továbbá a nemzetközi közforgalmú repülőtéren a repülésre nyilvántartásba vett induló utasok tartózkodására szolgáló tranzit területen kialakított, kizárólag nem helyben fogyasztásra értékesítést végző üzletben, végső úti céllal külföldre utazó utas részére történő értékesítés kivételével -, továbbá bizományosi értékesítés nem végezhető.
II. FEJEZET
A TERMÉKDÍJ-KÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSE
8. A bejelentési és nyilvántartásba vételi kötelezettség
10. § (1) A kötelezett a termékdíjköteles termékkel végzett tevékenység megkezdésétől számított 15 napon belül az állami adóhatóságnak bejelenti, hogy
a) kötelezettségét a 2. melléklet szerinti díjtételekkel vagy termékdíj-átalány fizetőként, továbbá
b) a termékdíj-kötelezettségét a készletre vételre vagy a forgalomba hozatalra, illetve a saját célú felhasználásra vonatkozó szabályok szerint
teljesíti.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidő elmulasztása esetén a kötelezett az átalányfizetésre, a készletre vételre vonatkozó szabályokat nem alkalmazhatja és a határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.
(3)
(3a) A tárgyévet megelőzően az állami adóhatóság nyilvántartásában lévő, a tárgyévre vonatkozóan termékdíjátalány-fizetést választó kötelezettnek az (1) bekezdés szerinti bejelentést tárgyév január 31-ig kell megtennie. E bekezdés szerinti bejelentést a kötelezettnek tárgyévenként nem kell megismételnie, ha a bejelentés alapjául szolgáló termékdíjátalány-fizetési kötelezettség feltételei változatlanul fennállnak.
(4) A 6. § (1) vagy (4) bekezdésében foglaltak tárgyévtől történő alkalmazását választó kötelezettnek január 31-ig kell bejelentést tennie, amennyiben a kötelezettségét a bejelentést megelőzően a bejelentésében foglaltaktól eltérő időpontban keletkeztette.
(5) A (3a) és (4) bekezdésben előírt határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye és a (3a) vagy (4) bekezdésben meghatározottak nem alkalmazhatók.
(6) Az állami adóhatóság által az (1) bekezdés alapján a környezetvédelmi termékdíj fizetésére kötelezettekről vezetett nyilvántartás - azon adat kivételével, amelyet jogszabály más nyilvántartás részeként közhitelesnek minősít - közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.
(7) A kötelezett a termékdíj-kötelezettségre kiható bármely változást, annak bekövetkeztét követő 15 napon belül köteles az állami adóhatóságnak bejelenteni.
(8)
(9) A kötelezett az e § szerinti bejelentését az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott adattartalommal, elektronikus úton teljesíti az állami adóhatóság felé. A termékdíj-kötelezettségre kiható változásnak minősül, ha az adatok bármelyike módosul.
8/A. Nyilvántartás-vezetési kötelezettség
10/A. § (1) A kötelezett - e törvényben, a Ht.-ben, valamint ezek felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban meghatározottak szerint - a termékdíjköteles termékekkel, hulladékaikkal, továbbá a nem csomagolószerként forgalomba hozott, e törvény végrehajtási rendeletében meghatározott csomagolószer-katalógusban szereplő árukkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrizhetősége céljából a valóságot (tényhelyzetet) tükröző nyilvántartást vezet.
(2)
9. A bevallási kötelezettség
11. § (1) A kötelezett - a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - a nyilvántartása alapján az állami adóhatósághoz - annak honlapján közzétett - elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig bevallást nyújt be.
(2) A termékdíjátalány-fizetésre jogosult csekély mennyiségű kibocsátó kötelezett, a tárgyévet követő év január hónap 20. napjáig teljesíti bevallási kötelezettségét.
(2a)
(3)
(4) A kötelezett a bevallás pénzügyi adatait forintban, a termékre vonatkozó adatok közül a tömeg adatokat - a gépjármű alkotórészét, tartozékát képező termékdíjköteles termék kivételével - két tizedesjegy pontossággal kilogrammban, a mennyiségi adatokat darabszámban tünteti fel. Termékdíjátalány-fizetés választása során a gépjármű alkotórészét, tartozékát képező termékdíjköteles termék esetében a gépjármű mennyiségét kell a bevallásban feltüntetni.
(5) A kötelezettnek az e § szerinti bevallási kötelezettségét számviteli bizonylattal, és az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott nyilvántartás szerinti adattartalommal megegyezően kell teljesítenie az állami adóhatóság felé.
10. A befizetési kötelezettség
12. § (1) A kötelezett a termékdíjat a bevallás benyújtására meghatározott határidőig az e célra vezetett központi költségvetési számlaszámra (a továbbiakban: termékdíjszámla) forintban fizeti be.
(2) Ha a bevallásban a termékdíj összege az ezer forintot nem éri el, továbbá az Air. és az Art. szerinti ellenőrzés vagy önellenőrzés során a termékdíj-különbözet az ezer forintot nem éri el, azt nem kell megfizetni. Az állami adóhatóság az ezer forintot el nem érő termékdíj-visszatérítést nem utalja ki.
(3)
10/A. Termékdíj-előleg megállapítási, bevallási, fizetési kötelezettség
12/A. § (1) A kötelezettet - a 3. § (7) bekezdése, valamint a 15/B. § szerinti kötelezett kivételével - a tárgyév (adóév) negyedik negyedévére nézve termékdíj-előleg megállapítási, -bevallási és -megfizetési kötelezettség terheli.
(2)
(3) A termékdíj-előleg mértéke a tárgyév (adóév) első három negyedéve után fizetett termékdíj harmadának a nyolcvan százaléka, amelyben figyelembe kell venni az erre az időszakra vonatkozóan elfogadott önellenőrzés, pótlólag benyújtott bevallás alapján befizetett vagy visszafizetett összeget is.
(4)
(5) A kötelezett az (1) bekezdésben meghatározott termékdíj-előlegre vonatkozó bevallási kötelezettségének a harmadik negyedévre vonatkozó bevallás benyújtásával együtt tesz eleget.
(6)
(7) A termékdíj-előleget tárgyév december 20-ig kell megfizetni.
(8) A termékdíj-előleget a kötelezett a negyedik negyedévi bevallásban a ténylegesen megfizetendő termékdíj mértékéig kiegészíti, vagy a különbözetet visszaigényli.
(9)
11. A számlán történő termékdíj-feltüntetési kötelezettség
13. § (1) A számlán
a) a számlán vagy szerződéssel történő átvállalás esetén,
b) a kötelezett és vevőinek visszaigénylésre jogosult vevő partnerei által igényelt esetben,
c) a 3. § (6) bekezdésben foglaltak alkalmazása során,
d) a termékdíj raktárba a termékdíj visszaigénylésével történő beszállítás során, továbbá
- a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével - az e törvény végrehajtására kiadott rendeletekben meghatározott számla záradékkal megegyező szöveget kell feltüntetni.
(2) A 15/B. § szerint termékdíj-átalányfizetést választó kötelezett a 13. § (1) bekezdés b) pontja szerinti számlazáradékot - az átalánytermékdíj-fizetéssel teljesített termékdíj-kötelezettség esetében - nem tüntethet fel a számlán.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja alapján a visszaigénylésre jogosult vevő igénye alapján a kötelezettnek, illetve a kötelezett vevőinek a számlán fel kell tüntetni a termékdíjköteles termék környezetvédelmi termékkódját (a továbbiakban: KT kód), csomagolószer esetében a csomagolószer-katalógus kódját (a továbbiakban: CsK kód), a termékdíj mértékét és összegét, továbbá a termékdíj megfizetését (bevallását) igazoló dokumentumok adatait. Megfizetést igazoló dokumentumok adatai közül - legalább a termék első belföldi forgalombahozatalakor - a kötelezett által kibocsátott számla számát, keltét, a kötelezett nevét, címét, adószámát a számlának tartalmaznia kell.
(4)
III. FEJEZET
A TERMÉKDÍJ-KÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSÉNEK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI
12. A termékdíj-kötelezettség átvállalása
14. § (1) A termékdíj-kötelezettség számla vagy szerződés alapján, az e törvényben, továbbá az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott módon átvállalható.
(2) A termékdíj-kötelezettséget e § alapján átvállalót kötelezettnek kell tekinteni és a termékdíj-kötelezettséggel összefüggő jogok az átvállaló felet illetik, továbbá a kötelezettségek az átvállaló felet terhelik.
(3) A termékdíj-kötelezettség
a) számlán történő átvállalása esetén, vagy
b) szerződéssel történő átvállalás esetén a szerződés hatályosságának időszaka alatt,
az 5. § (1) bekezdésében meghatározott időpontban száll át az átvállalóra.
(3a) Hibás teljesítés esetén a termékdíj-kötelezettség nem száll át az átvállalóra. Hibás a teljesítés, ha az átvállalás nem a kötelezettől történt, a záradékszöveg nem kerül a számlán feltüntetésre vagy a termékdíj nem a hatályos díjtétellel került kiszámításra. Nem minősül a követelmény hibás teljesítésének a betűhiba, ide nem értve a záradékszövegben történő jogszabályi helyre való hivatkozást.
(4) Számla alapján a termékdíj-kötelezettséget belföldi előállítású termékdíjköteles egyéb kőolajtermék esetén az első belföldi forgalomba hozó, annak a kibocsátott számlán történő feltüntetésével a kötelezettől átvállalhatja.
(5) Szerződés alapján a termékdíj-kötelezettséget a kötelezettől
a) a termékdíjköteles termék
aa) első belföldi vevője, vagy
ab) a d) pont szerinti értékesítés belföldi vevője,
ha az átvállalt kötelezettséggel megvásárolt termékdíjköteles termék legalább hatvan százalékát változatlan formában vagy más termékbe beépítve külföldre értékesíti, vagy az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adóraktárba tárolja be,
b) a bérgyártó,
c) a 1234/2007/EK rendelet szerinti mezőgazdasági termelői szerveződésen keresztül forgalomba hozott termékdíjköteles termék esetén a termelői szerveződés,
d) csomagolószer esetében - ide nem értve a csomagolást alkotó csomagolószert- az azt változatlan formában és állapotban vagy más kiszerelésben továbbértékesítő vagy saját célra felhasználó első belföldi vevő,
e) a csomagolószer
ea) első belföldi vevője vagy
eb) a d) pont szerinti értékesítés belföldi vevője,
ha csomagolást hoz vagy bércsomagoltatás keretében csomagolást hozat létre a csomagolószerből, továbbá ha az újrahasználható csomagolószer engedélyezett bérleti rendszerének szabályai szerint az újrahasználható csomagolószert bérbe adja,
f) csomagolóanyag esetében az azt anyagában, méretében, megjelenésében továbbfeldolgozott csomagolóanyag, csomagolóeszköz, illetve csomagolási segédanyag előállítására felhasználó
fa) első belföldi vevő vagy
fb) a d) pont szerinti értékesítés belföldi vevője,
g) a 3920 vámtarifaszám alá tartozó csomagolóanyag esetében az azt változatlan formában és állapotban, vagy más kiszerelésben, kiskereskedelmi értékesítés keretében továbbértékesítő
ga) első belföldi vevő vagy
gb) a d) pont szerinti értékesítés belföldi vevője
átvállalhatja.
(6) Átvállalás esetén a termékdíj-kötelezettség az átvállaló általi belföldi forgalomba hozatalkor, saját célú felhasználáskor, vagy készletre vételkor keletkezik.
(7) Szerződés alapján legfeljebb 3 év időtartamra vállalható át a kötelezettség.
(8) Az (5) bekezdés a) pontja szerint tárgynegyedévben átvállalt termékdíjköteles termék mennyisége hatvan százalékát az átvállalás tárgynegyedévének utolsó napjától, legfeljebb 365 napon belül kell igazoltan külföldre kiszállítani, vagy az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adóraktárba betárolni, ellenkező esetben a 366. napon a termékdíj-kötelezettség - az átvállalás napján hatályos szabályok szerint - beáll az átvállalónál a ki nem szállított, vagy az adóraktárba be nem tárolt mennyiség tekintetében. A kiszállítás vagy az adóraktárba történő betárolás mértékének elmaradása esetén az állami adóhatóság mulasztási bírságot szabhat ki.
14/A. § Az átvállalási szerződés hatályosságához, ideértve annak módosítását is, a szerződésnek az állami adó- és vámhatóság részéről történő nyilvántartásba vétele szükséges. Az átvállalónak a nyilvántartásba vételre, módosításra vagy a nyilvántartásból történő törlésre vonatkozó kérelmet, vagy a jogutódlás tényét a szerződés vagy a szerződésmódosítás, továbbá a szerződés megszűnésére vonatkozó dokumentum keltétől számított 15 napon belül kell elektronikus úton megküldenie az állami adó- és vámhatóságnak. A szerződés nyilvántartásba vételéről szóló kérelemhez a szerződést nem kell csatolni. A szerződés az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásba vételének napjától, vagy ha a felek a szerződésben későbbi időpontban állapodnak meg, a szerződésben megjelölt időponttól hatályos. Az állami adó- és vámhatóság a nyilvántartásba vételről mindkét szerződő felet értesíti.
14/B. § A kötelezett átalakulása, egyesülése, szétválása során létrejövő, új adóazonosító számmal rendelkező kötelezett esetében, vagy az átvállalás jogcímének módosítása esetén új átvállalási szerződés kötése, és annak a 14/A. § szerinti nyilvántartásba vétele szükséges.
13. Termékdíjátalány
15. § (1) E törvény II. Fejezete szerinti termékdíj-kötelezettség teljesítését ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A
a) csekély mennyiségű kibocsátó,
b)
c) a gépjármű alkotórészeként, tartozékaként termékdíjköteles terméket belföldi forgalomba hozó, saját célra felhasználó vagy készletre vevő
kötelezett termékdíjátalány fizetésére jogosult.
(3) A kötelezett a termékdíjátalány-fizetési kötelezettségre vonatkozó választását - a 15/B. § (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - nem változtathatja meg a tárgyéven belül.
15/A. §
15/B. § (1) A csekély mennyiségű kibocsátó kötelezett termékdíjátalánya:
a) akkumulátor termékáram esetén 2000 Ft/év;
b) csomagolószer termékáram esetén 12 000 Ft/év;
c) egyéb kőolajtermék termékáram esetén 4000 Ft/év;
d) elektromos, elektronikus berendezés termékáram esetén 10 000 Ft/év;
e) gumiabroncs termékáram esetén 3000 Ft/év;
f) reklámhordozó papír termékáram esetén 8000 Ft/év;
g) egyéb műanyag termék termékáram esetén 4000 Ft/év;
h) egyéb vegyipari termék termékáram esetén 4000 Ft/év;
i) irodai papír termékáram esetén 4000 Ft/év.
(2) Ha a termékdíjátalány-fizetést választó csekély mennyiséget kibocsátó kötelezett a 2. § 6. pontjában meghatározott mennyiségi határt, vagy határokat túllépte, termékdíjátalány-fizetésre már nem jogosult. A túllépés időpontját követően termékdíj-kötelezettségének az általános szabályok szerint tesz eleget.
15/C. § A gépjármű alkotórészét, tartozékát képező termékdíjköteles termékek tömegét és a fizetendő termékdíjátalány összegét a 4. melléklet tartalmazza.
16. §
14/A.
16/A. §
IV. FEJEZET

17. §
18. §
19. §
20. §
21. §
22. §
22/A. §
22/B. §
22/C. §
V. FEJEZET
NYILVÁNTARTÁS ÉS ADATKEZELÉS
17. Nyilvántartás
23. § A 24. § szerinti adatokat az állami adóhatóság a kötelezett termékdíj-kötelezettségének keletkezésétől számított 6 évig tartja nyilván.
18. Adatkezelés
24. § (1) Az állami adóhatóság a hulladékgazdálkodási hatóság részére a termékdíj-kötelezettséggel összefüggő, a hulladékgazdálkodási hatóság az állami adóhatóság részére a hulladékgazdálkodási kötelezettségekkel összefüggő, nyilvántartásában szereplő adatokat, a kiadott engedélyek, határozatok adatait a kötelezettségek ellenőrzése céljából - az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint - rendelkezésre bocsátja.
(2) Az állami adóhatóság a környezetvédelmi termékdíj bevallásban a kötelezett által feltüntetett, a termékdíj-kötelezettséggel kapcsolatos feladat- és hatáskörei kapcsán részére érkező adattartalmat kezeli, és az adótitkot képező, az 1. § (3) bekezdés a), b), d)-f) és i) pontja szerinti termékdíjköteles termékek (3) bekezdésben meghatározott, az adott negyedévre vonatkozó adattartalmat a hulladékgazdálkodási kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése céljából legalább negyedévente, de legkésőbb a negyedévet követő második hónap 20. napjáig átadja a hulladékgazdálkodási hatóság részére.
(3) Az állami adóhatóság a bevallás adatai közül
a) a kötelezett nevét, címét, adószámát,
b) a tárgyidőszakra vonatkozó adatát, és
c) a termékdíjköteles termék
ca) KT és CsK kódját,
cb) megnevezését,
cc) fizetési kötelezettség alapját képező mennyiségét,
cd) termékdíjtételét, és
ce) a fizetési kötelezettségének összegét
adja át a hulladékgazdálkodási hatóság részére.
(4) A bevallásban közölt adatok valódiságát az állami adóhatóság ellenőrzi.
VI. FEJEZET
A TERMÉKDÍJ VISSZAIGÉNYLÉSE
25. § (1) A befizetett termékdíj, a 15/B. §-ban meghatározott termékdíjátalány kivételével
a) a termékdíjköteles termék külföldre történő igazolt kiszállítása;
b) a termékdíjköteles termék változatlan formában, illetve változatlan formában és állapotban más termékbe beépített külföldre történő értékesítése;
c) a nemzetközi szerződés szerint köztehermentes beszerzéssel összefüggő tevékenység;
d) az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja megvalósításával összefüggő tevékenység;
e) a termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként (alapanyag) felhasznált termékdíjköteles termék felhasználása;
f) a 4. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott csomagolószer termékdíj-megállapítási időszakon túli külföldre történő igazolt visszaszállítása;
g) a csomagolóanyag vagy csomagolási segédanyag esetében, annak - a továbbforgalmazás kivételével - nem csomagolás előállítására való felhasználása;
h) a csomagolás alkotórészeként forgalomba hozott záróelem kereskedelmi csomagolószerként vagy fém ital-csomagolószerként megfizetett termékdíja
esetén visszaigényelhető.
(2) A kötelezett az általa befizetett egyéb kőolajtermék termékdíját visszaigényelheti, amelyre vonatkozóan a használt vagy hulladékká vált, a kötelezettnél termékdíjköteles egyéb kőolajtermék anyagában történő hasznosításra történő átadás-átvételének tényét és a hasznosítás tényét igazolja.
(2a) Visszaigényelhető a növényvédőszerrel közvetlenül érintkező, a növényvédőszer csomagolását képező csomagolószerek után megfizetett termékdíjnak azon része, amelyet a visszaigénylő a hulladékkezelés szervezését ellátó non-profit szervezet részére szolgáltatási díjként - a hulladékká vált csomagolást alkotó csomagolószer tömegére vonatkozóan - igazoltan megfizetett.
(2b)
(3) A külföldre történő értékesítés számlával vagy az ügylet teljesítését igazoló egyéb okirattal és szállítólevéllel vagy fuvarokmánnyal igazolható. A visszaigénylés további feltétele a termék beszerzéséről kiállított számla vagy az ügylet teljesítését igazoló egyéb okirat, amely tartalmazza a termék első belföldi forgalomba hozatalakor a kötelezett által kibocsátott számla vagy az ügylet teljesítését igazoló egyéb okirat számát, azonosító adatát, a kötelezett nevét, címét, adószámát, és a kötelezett által kiállított számlán vagy annak mellékletében, illetve az ügylet teljesítését igazoló egyéb okiraton feltüntetett termékdíj mértékét és összegét.
(4) A befizetett termékdíjat e § alapján visszaigénylőre, a kötelezettre vonatkozó bejelentéssel, változás-bejelentéssel, termékdíj megállapítással termékdíj bevallással és nyilvántartás-vezetéssel, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat kell alkalmazni.
(5) A termékdíj visszaigénylése szempontjából külföldre történő kiszállítással, külföldre történő ingyenes vagy visszterhes tulajdonjog-átruházással esik egy tekintet alá a termékdíjköteles termék ipari termékdíj raktárba történő betárolása.
(6) A termékdíjköteles termék alapanyagként történő felhasználása során keletkező gyártási selejt és hulladék mennyiségére is visszaigényelhető a termékdíj.
(7) A 25. § (2) bekezdésében meghatározott visszaigénylés mellett a 3. § (9) bekezdés b) pontjában meghatározott eljárás nem alkalmazható.
25/A. § (1) A termékdíjat azon termékek után lehet visszaigényelni, amelyekre vonatkozóan a termékdíj megfizetése ténylegesen és igazolható módon megtörtént.
(2) A termékdíj visszaigénylésére - a használt vagy hulladékká vált kenőolaj hasznosításával kapcsolatos visszaigénylés kivételével - a visszaigénylésre való jogosultság keletkezésének időpontja szerinti tárgyidőszakra vonatkozó bevallásban kerülhet sor.
(3) A visszaigénylés mértéke - a használt vagy hulladékká vált kenőolaj hasznosításával kapcsolatos visszaigénylés és a termékdíj-előleg visszaigénylése kivételével - a termékdíjköteles termék forgalomba hozója által az árban felszámított és a kiállított számlán feltüntetett termékdíj.
(4) Külföldre történő értékesítés esetén nem lehet a termékdíjat visszaigényelni a használt vagy hulladékká vált termékdíjköteles termék után, kivéve
a) az újrahasználható csomagolószer-nyilvántartásban található csomagolószer, illetve
b) az egyéb kőolajtermék
esetében.
(5) A 25. § (2) bekezdésében meghatározott visszaigénylés a tárgynegyedévben hasznosításra átadott használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyiségére, ha a kötelezett egyben hasznosító is, akkor az általa hasznosításra átvett használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyiségére vehető igénybe. Abban az esetben, ha a kötelezett saját maga hasznosítja a saját célra felhasznált termékdíjköteles kenőolajból keletkezett használt vagy hulladékká vált kenőolajat, a visszaigénylés alapja a hasznosított használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyisége. A negyedévente visszaigényelt termékdíj összegének göngyölített összege nem haladhatja meg a tárgyévre vonatkozó befizetések göngyölített összegét.
(6) A 25. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a negyedévente visszaigényelt termékdíj összegének göngyölített összege nem haladhatja meg a tárgyévre vonatkozó befizetések göngyölített összegét.
VII. FEJEZET
AZ EGYES TERMÉKDÍJKÖTELES TERMÉKEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK
19. A gumiabroncs termékdíja
26. § Magyarországon gyűjtött használt gumiabroncs külföldön történő felújítását követően a felújított gumiabroncs Magyarországra történő behozatala esetén a felújítás során hozzáadott anyagmennyiség tömege után nem keletkezik termékdíj-kötelezettség.
20. A csomagolószer környezetvédelmi termékdíja
27. § (1) Összetett vagy társított csomagolószer esetén a fizetendő termékdíj megállapítására,
a) ha az fizikai módon összetevőire szétválasztható, az egyes összetevőkre vonatkozó termékdíjtételt,
b) ha az fizikai módon összetevőire szét nem választható és legalább kilencvenöt százalékban egynemű anyagból áll, a csomagolószer teljes tömegére a fő összetevőre vonatkozó termékdíjtételt,
c) ha az fizikai módon összetevőire szét nem választható és nincs olyan összetevő, amely a csomagolószer tömegének kilencvenöt százalékát eléri, a társított anyagokra vonatkozó termékdíjtételt
kell alkalmazni.
(2) A hulladékgazdálkodási hatóság a kötelezett, vagy a csomagolószer felhasználójának kérelmére akkor veszi fel a csomagolószert az újrahasználható csomagolószerek nyilvántartásába, ha az megfelel az újrahasználható csomagolószerre vonatkozóan a 2. § 31. pontban meghatározott feltételeknek.
(3)
20/A. A reklámhordozó papír termékdíja
27/A. § (1) A reklámhordozó papír esetében a termékdíj-kötelezett a reklámhordozó papír elektronikus vagy nyomtatott példányát 6 évig megőrzi, és azt az állami adóhatóság ellenőrzése, hatósági eljárása során kérésre bemutatja.
(2) Ha a termék egyidejűleg
a) csomagolószer és reklámhordozó papír funkciót is betölt, akkor a termékdíj-kötelezettség a csomagolószer jelleg alapján áll fenn, vagy
b) irodai papír és reklámhordozó papír funkciót is betölt, akkor a termékdíj-kötelezettség a nyomtatott felületre vetített 50 százalékot meghaladó gazdasági reklámtartalom esetén reklámhordozó papír jelleg alapján áll fenn.
VIII. FEJEZET
ELLENŐRZÉS
21. Az ellenőrzés általános szabályai
28. § (1) Az állami adóhatóság a termékdíj-kötelezettség teljesítését az Air. és az Art. szerinti ellenőrzés keretében vizsgálja azzal, hogy termékdíjköteles tevékenységgel összefüggő jármű, jármű rakománya is megvizsgálható.
(2) Az állami adóhatóság az ellenőrzései során mintát vehet vagy mintavételre felkérheti az ellenőrzött személyt vagy szervezetet. A mintát és a mintavételhez szükséges edényt, eszközt, helyszínt díjmentesen az ellenőrzött személy vagy szervezet bocsátja rendelkezésre. Az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles a mintavétel során közreműködni, az állami adóhatóság kérésére a mintavételt elvégezni.
(3) A helyszíni ellenőrzés gyakorolható folyamatos jelenléttel és vizsgálattal vagy eseti vizsgálattal. Az állami adóhatóság a folyamatos jelenlét elrendelése esetén köteles az ellenőrzött személyt vagy szervezetet előzetesen értesíteni.
28/A. §
29. §
29/A. §
29/B. §
30. §
IX. FEJEZET
JOGKÖVETKEZMÉNYEK
24. Termékdíjbírság
31. § (1) Termékdíjbírságot kell megállapítani
a) termékdíjhiány,
b) a termékdíj jogellenes visszaigényelése, jogosulatlan visszatérítése,
c)
esetén.
(2) A termékdíjbírság mértéke
a) az (1) bekezdés a) pontja esetében a hiány száz százaléka;
b) az (1) bekezdés b) pontja esetén a visszaigényléssel vagy visszatérítéssel érintett összeg háromszorosa;
c)
(3) Csomagolószerrel kapcsolatosan megállapított termékdíjhiány esetén az egyéb anyagok díjtételének alapulvételével szabja ki az állami adóhatóság a termékdíjbírságot, ha a kötelezett nyilvántartásaiból a csomagolószer anyagárama tételesen nem állapítható meg.
(4) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltakra az Air. és az Art. adóbírságra vonatkozó szabályait a jelen §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
(5) A kötelezettet terhelő termékdíj-tartozás, valamint a bírság, vagy pótléktartozás mérséklésére vagy elengedésére az Air. és az Art. rendelkezései az irányadóak. Nincs helye a termékdíjbírság mérséklésének, ha a termékdíjhiány a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.
24a. Késedelmi pótlék
31/A. § (1) A termékdíj késedelmes megfizetése vagy megállapított termékdíjhiány esetén késedelmi pótlékot kell fizetni, melynek megállapítására az Art. késedelmi pótlékra vonatkozó szabályai értelemszerűen az irányadók.
(2)
25. Mulasztási bírság
32. § Az állami adóhatóság a kötelezettet legfeljebb 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtja. A bírság kiszabása során az állami adóhatóság az Art. mulasztási bírságra vonatkozó rendelkezései közül
a) az általános bírságszabályra,
b) a hiánypótlásra felhívás kötelező alkalmazására,
c) az iratmegőrzési kötelezettség szabályainak megsértésére,
d) bírságkiszabásnál alkalmazandó mérlegelési szempontokra és
e) a mulasztási bírság kiszabásának időbeli korlátjára
vonatkozó szabályait megfelelően alkalmazza.
26. Lefoglalás és elkobzás
33. § (1) Az állami adóhatóság a termékdíjköteles termékhez kapcsolódó eljárása során (tényállás tisztázása), továbbá az e törvény szerinti elkobzás érvényesítése érdekében lefoglalást rendelhet el.
(2) A lefoglalásnál a kötelezett jelenlétét biztosítani kell. Ha kötelezett nem kíván jelen lenni vagy ebben akadályozott, és megfelelő képviseletről nem gondoskodik, az állami adóhatóság a lefoglalást két hatósági tanú jelenlétében foganatosítja.
(3) A lefoglalásról az állami adóhatóság a kötelezett, annak képviselője, meghatalmazottja, ezek hiányában két hatósági tanú jelenlétében jegyzőkönyvet vesz fel, a lefoglalt termékdíjköteles terméket és ha a termékdíjköteles termék más termékkel együtt képez egységet, más termék része vagy összetevője akkor a termékkel együtt (a továbbiakban: lefoglalt termék) zár alá veszi vagy a kötelezett költségére elszállíttatja és megőrzi.
(4) Az állami adóhatóság, amennyiben
a) a termékdíjköteles termék birtokosa a termékdíjköteles termék eredetét vagy felhasználásának célját nem igazolja, és
b) az eljárás során felmerül,
ba) a termékdíjköteles termék intézkedés alóli kivonásának lehetősége,
bb) a kötelezett fizetésképtelenségének veszélye, vagy
bc) a fizetési kötelezettség elkerülésének veszélye, illetve
c) szükséges a tényállás tisztázása érdekében a termékdíjköteles termék, valamint előállítására, felhasználására, tárolására és szállítására használt eszköz tárgyi bizonyítási eszközként történő lefoglalása,
a termékdíjköteles terméket lefoglalja.
34. § (1) Az állami adóhatóság a lefoglalásról végzésben rendelkezik.
(2) A lefoglalást elrendelő végzéssel szemben az ügyfél - jogszabálysértésre hivatkozással - kifogással élhet. A kifogást a végzés közlésétől számított nyolc napon belül kell előterjeszteni a lefoglalást végző állami adóhatóságnál.
(3) A kifogást a felettes szerv a benyújtástól számított tizenöt napon belül bírálja el. A kifogásnak a lefoglalás végrehajtására nincs halasztó hatálya.
(4) A lefoglalást végzéssel kell megszüntetni:
a) ha a lefoglalt környezetvédelmi termékdíjköteles termékre az eljárás eredményes lefolytatása érdekében már nincs szükség;
b) ha környezetvédelmi termékdíj és termékdíjbírság vagy mulasztási bírság nem kerül megállapításra;
c) ha a lefoglalt termékre a tényállás tisztázása során a kiszabott környezetvédelmi termékdíjat és termékdíjbírságot mulasztási bírságot és termék elszállításával, tárolásával, őrzésével kapcsolatos költségeket befizették vagy arra - elidegenítési tilalom alkalmazása mellett - fizetéskönnyítést engedélyeztek;
d) ha a termékdíjas szabályok megsértésével kapcsolatban indult büntetőeljárásban lefoglalásnak van helye, és ennek érdekében a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az állami adóhatóságot megkereste.
35. § (1) A lefoglalt termék annak adható ki, aki a tulajdonjogát minden kétséget kizáróan igazolja, vagy annak, akitől azt (azokat) az állami adóhatóság lefoglalta, feltéve, hogy a jogszerű birtoklás tényét igazolta.
(2) Ha a lefoglalt termék (így különösen mennyisége, fajtája, minősége) az állami adóhatóság részéről kétséget kizáróan nem azonosítható, akkor szakértői vizsgálattal kell tisztázni.
(3) A lefoglalt termék elszállításával, tárolásával, őrzésével, megsemmisítésével, valamint a szakértői vizsgálat díjával kapcsolatos költségek az ügyfelet terhelik, ha jogerősen végrehajtható környezetvédelmi termékdíj, termékdíjbírság, mulasztási bírság megfizetésére kötelezték. Ellenkező esetben a felmerült költségeket az állam viseli.
(4) A lefoglalt terméknek, valamint az előállítására, felhasználására, tárolására és szállítására használt eszköznek az állami adóhatóság által üzemeltetett raktárban történő tárolása esetén a lefoglalt minden megkezdett 100 kg tömege után 500 forint naptári naponkénti tárolási költség fizetendő. Egyéb raktárban történő tárolás esetén a raktár üzemeltető által szokásosan felszámított díjtétel az irányadó.
36. § (1) A lefoglalt termékeket el kell kobozni, ha a környezetvédelmi termékdíjas ügyben jogerősen termékdíjbírság, mulasztási bírság kerül kiszabásra és azt a kötelezett az esedékességtől számított 15 napon belül nem fizette meg. Továbbá a jogerősen végrehajtható környezetvédelmi termékdíj és termékdíjbírság, mulasztási bírság megfizetésére kötelezett ügyfél tulajdonában lévő termék elszállításával, tárolásával, őrzésével, megsemmisítésével kapcsolatos költségek együttes összege eléri a termék lefoglaláskori értékét és a kötelezett a fizetési kötelezettségének nem tett eleget.
(2) Az elkobzott termékdíjköteles terméket a keletkezett fizetési kötelezettségek teljesítése és a költségek megtérülése érdekében az állami adóhatóság az állam javára a végrehajtásra vonatkozó szabályok alapján értékesíti, ennek meghiúsulása esetén megsemmisíti.
(3) Az elkobzott terméket nem kell megsemmisíteni, ha az állami adóhatóság, mint az állam nevében az elkobzott termék felett rendelkezésre jogosult, a terméket:
a) a külön jogszabály szerinti katasztrófa esetén az illetékes védelmi bizottság elnökének, illetve I-III. fokú árvíz- és belvíz-védekezési készültség esetén az érintett terület települési önkormányzat polgármesterének vagy a vízügyi igazgatási szervezet területi szerve vezetőjének,
b) a szellemi alkotáson fennálló jog jogosultja hozzájárulásával karitatív tevékenységet végző szervezet vezetőjének az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználására vonatkozó külön jogszabály rendelkezései szerint,
c) az anyagában vagy energetikai célra hasznosítható termékdíjköteles termék esetében hasznosítási céllal a hasznosító üzem vezetőjének
átadja és a kedvezményezettek azt elfogadják, továbbá az a)-c) pontokban meghatározott célokra használják fel.
(4) Az elkobzott termékek közül meg kell semmisíteni:
a) az élelmiszerekről szóló törvény hatálya alá tartozó terméket, ha a külön jogszabály szerinti szakhatóság nem járul hozzá a megsemmisítés mellőzéséhez;
b) azokat a termékeket, amelyek értékesítése valamely szellemi alkotáson fennálló tulajdonjogot sértene és a szellemi alkotáson fennálló jog jogosultja nem járul hozzá a megsemmisítés mellőzéséhez.
(5) Nem kobozható el az áru, ha a 33. § (4) bekezdés c) pontja szerinti lefoglalás esetében részletfizetést vagy fizetési halasztást - a fizetési kötelezettség esedékességétől számított öt munkanapon belül benyújtott kérelem alapján - engedélyeztek. Egyéb jogcím alapján történő lefoglalás esetében részletfizetés vagy fizetési halasztás nem adható.
(6) Az állami adóhatóság az elkobzásról rendelkező döntést követően, de annak jogerőre emelkedését megelőzően jogosult a lefoglalt termék előzetes megsemmisítésére, ha az gyors romlásnak van kitéve, huzamosabb tárolásra alkalmatlan vagy annak kezelése, tárolása, illetve őrzése - különösen a termék értékére vagy az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolására tekintettel - aránytalan és jelentős költséggel járna. Az elkobzás, az átadás és az előzetes megsemmisítés elrendeléséről végzésben kell intézkedni.
37. §
X. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
28. Felhatalmazó rendelkezések
38. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg
a) a termékdíj-kötelezettség, a termékdíj átvállalásának, visszaigénylésének, a készletre vétel részletes szabályait,
b)
c)
d) a veszélyes hulladéknak minősülő csomagolási hulladékok hulladékkezelési rendszerében a közvetítői feladatok ellátására jogosult szervet és a közvetítői feladatok ellátásának rendjét,
e) a csomagolószerként is felhasználható áruk katalógusát (csomagolószer-katalógus) és a besorolás és alkalmazás részletes szabályait,
f)
g)
h) az újrahasználható csomagolószer bérleti rendszerének részletes szabályait.
i)
(1a)
(2)
29. Hatályba léptető rendelkezések
39. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel - 2011. szeptember 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény 1-18. §-a, 19. § (3) és (4) bekezdése, 23-37. §-a, 43. §-a, valamint 1., 2. és 3. melléklete 2012. január 1-jén lép hatályba.
(3)
30. Átmeneti rendelkezések
39/A. § (1) Az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló 2023. évi LXX. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 9/A. § (2) és (11) bekezdését a hatálybalépésükkor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.
(2) A Módtv. hatálybalépése előtt határozott időtartamra kiadott és a Módtv. hatálybalépésekor hatályos engedély határozatlan időtartamúvá válik.
40. § (1) A 2023. július 1-je előtti időszakban keletkezett termékdíj-kötelezettséget a 2023. július 1-jét megelőzően hatályos rendelkezések szerint teljesíti a kötelezett.
(2) A 2023. évre egyéni hulladékkezelést választó kötelezett a termékdíj-bevallási és termékdíj-fizetési kötelezettségét 2023. december 1-ig - a hasznosítást végző szervezet 2023. október 31-ig a kötelezett részére kiadott igazolása alapján, és a kötelezettség keletkezésének napján hatályos szabályok szerint - teljesíti azzal, hogy az adómegállapítási időszaknak a 2023. január 1. és 2023. június 30. közötti időszakot kell tekinteni. A 16/A. § (3) bekezdés b) pontjának alkalmazása során a tárgyévet megelőző év forgalombahozatali mennyiségének felét kell alapul venni a hulladékhasznosítási teljesítmény kiszámítása során. A 2023. évre egyéni hulladékkezelést választó kötelezettet termékdíj-előleg megállapítási, bevallási és fizetési kötelezettség nem terheli.
(3) A 2023. július 1-je előtti időszakban keletkezett e törvény szerinti kötelezettségekkel kapcsolatos feladatait az állami adóhatóság - a kötelezettség keletkezésének napján hatályos szabályok szerint - 2023. július 1-jét követően is ellátja.
(4) Az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet a 2023. július 1-jét megelőző időszakra vonatkozó 19-22. §-ban meghatározott, valamint a 2023. július 1-jét megelőzően létrejött jogviszonyokból származó feladatait a hulladékgazdálkodásért felelős miniszter 2023. július 1-jét követően is ellátja.
(5) A 2023. év negyedik negyedévére vonatkozó termékdíj-előleg mértéke a tárgyév (adóév) harmadik negyedéve után fizetett termékdíj nyolcvan százaléka, amelyben figyelembe kell venni az erre az időszakra vonatkozóan elfogadott önellenőrzés, pótlólag benyújtott bevallás alapján befizetett vagy visszafizetett összeget is.
(6) A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet alapján a körforgásos termék után 2023. július elsejét követő belföldi forgalomba hozatal alapján kiterjesztett gyártói felelősségi díjat igazoltan megfizető visszaigényelheti a termékdíjköteles termék után az általa vagy a csomagolószer kötelezettje által 2023. július elsejét megelőzően megfizetett termékdíj azon összegét, amely az igazoltan megfizetett kiterjesztett gyártói felelősségi díjjal megegyezik.
40/A. §
40/B. §
40/C. §
40/D. §
40/E. §
40/F. §
40/G. §
30/A. Európai Unió jogának való megfelelés
40/H. § Ez a törvény a 94/62/EK irányelvnek a könnyű műanyag hordtasakok felhasználásának csökkentése tekintetében történő módosításáról szóló, 2015. április 29-i 2015/720 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
31. Bejelentés az Európai Unió részére
41. § (1) A törvény tervezetének a következő közösségi jogi aktusok szerinti előzetes bejelentése megtörtént:
a) az Európai Parlament és a Tanács - 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel, továbbá a 2006/96/EK tanácsi irányelvvel módosított - 98/34/EK irányelve (1998. június 22.) a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról;
b) az Európai Parlament és a Tanács 94/62/EK irányelve (1994. december 20.) a csomagolásról és a csomagolási hulladékról, 16. cikk (1) és (2) bekezdése.
(2) A törvény tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.
32. Módosító rendelkezések
42. §
33. Hatályon kívül helyező rendelkezések
43. §
Dr. Schmitt Pál s. k.,
köztársasági elnök
Lezsák Sándor s. k.,
az Országgyűlés alelnöke
1. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez Termékdíjköteles termékek, anyagok köre Az "ex" jelzéssel ellátott vámtarifaszámok alá tartozó termékek közül azok a termékdíjköteles termékek, amelyek az 1. § (3) bekezdésében meghatározott tárgyi hatály alá tartoznak, ide nem értve a megnevezésben kivételként megnevezett termékeket.
a) akkumulátorok

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és HR,
KN alszám

1.

Elektromos akkumulátorok, beleértve ezek akár téglalap (beleértve a négyzet) alakú
elválasztólemezeit is

kivéve: a 8507 50 a 8507 60 és a 8507 90 alszám alá tartozó termékek és a nátrium-kén
(NaS) helyhez kötött energiatároló berendezés

ex. 8507

b) csomagolószerek

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és HR,
KN alszám

1.

Elsősorban fonatkészítésre használatos növényi anyag

ex. 1401 90

2.

Máshol nem említett növényi eredetű termék

ex. 1404 90

3.

Élvédőprofil csomagolási segédanyag

3916

4.

Rugalmas tömlő csomagolószer

3917 32
3917 39

5.

Öntapadó műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag, csík és más sík formában, tekercsben is
kivéve: az építési termék; a bútoripari áru; a villamosszigetelési; az elektrotechnikai áru

ex. 3919

6.

Más műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, amely nem porózus, és nem erősített,
nem laminált, nem alátámasztott vagy más anyagokkal hasonlóan nem kombinált
kivéve: az építési termék, a bútoripari áru; a villamos szigetelési áru; az elektrotechnikai áru;
a kordonszalag;

ex. 3920

7.

Más műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag és csík

kivéve: az építési termék, a bútoripari áru; a villamos szigetelési áru; az elektrotechnikai áru

ex. 3921

8.

Műanyag eszközök áruk szállítására vagy csomagolására; műanyag dugó, fedő, kupak és
más lezáró

kivéve: a 300 liter feletti űrtartalommal rendelkező eszköz, továbbá a gyűjtőedények közül
a szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtő edényzet

ex. 3923

9.

Egyszer használatos műanyag edények

3924 10 00

10.

Más csomagolószerek műanyagból

3926

11.

Vulkanizált lágygumiból készült eszközök áruk szállítására vagy csomagolására; vulkanizált
lágygumiból készült dugó, fedő, kupak és más lezáró

ex. 4016

12.

Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolószer; kábeldob fából;
rakodólap, keretezett és más szállítólap; rakodólapkeret fából

4415

13.

Természetes parafából készült dugó és lezáró

ex. 4503 10

14.

Agglomerált parafából (kötőanyaggal is) készült dugó és lezáró

ex. 4504 10 11
ex. 4504 10 19
ex. 4504 90 20

15.

Kosáráru, fonásáru és fonásanyagból közvetlenül kész alakban előállított más áru vagy
a 4601 vtsz. alá tartozó anyagokból készült áru; szivacsból (luffaszivacs) készült áru
kivéve: nem egyszer használatos termékek; szivacsból (luffaszivacs) készült áru

ex. 4602

16.

Nem bevont papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, és nem perforált
lyukkártya- és lyukszalagpapír tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzetet) alakú
ívben, bármilyen méretben, a 4801 vagy 4803 vtsz. alá tartozó papír kivételével; kézi
merítésű papír és karton

kivéve: a kézi merítésű papír és karton; a tapéta alappapír; a képeslappapír és könyvnyomó
papír; az irodai papír; pénztárgéppapír; biztonsági papír

ex. 4802

17.

Toalett vagy arcápoló selyem alappapír, törülköző vagy szalvéta alappapír, továbbá
hasonló háztartási vagy egészségügyi cikk előállítására felhasználható, kreppelt,
ráncolt, domborított, perforált, felületileg színezett, díszített vagy nyomtatott alappapír,
cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék tekercsben vagy ívben
kivéve: törülköző vagy szalvéta alappapír; háztartási, egészségügyi alappapír; bútoripari,
ruhaipari áru,

ex. 4803

18.

Nem bevont nátronpapír és -karton tekercsben vagy ívben, a 4802 vagy 4803 vtsz. alá
tartozók kivételével

ex. 4804

19.

Nem bevont más papír és karton tekercsben vagy ívben az árucsoporthoz tartozó
Megjegyzések 3. pontjában megengedettnél nem nagyobb mértékben megmunkálva
vagy feldolgozva
kivéve: szűrőpapír és karton

ex. 4805

20.

Növényi pergamen, zsírpapír, pauszpapír (átmásolópapír), és pergamenpapír és más
fényezett, átlátszó vagy áttetsző papír tekercsben vagy ívben
kivéve: pauszpapír (átmásolópapír); sütőpapír

ex. 4806

21.

Többrétegű papír és karton (ragasztóval összeragasztott papír- vagy kartonlapból
összeállítva) felületi impregnálás vagy bevonás nélkül, belső erősítéssel is, tekercsben vagy
ívben

ex. 4807

22.

Hullámpapír és -karton (ragasztott, sima felületű lapokkal is), kreppelt, redőzött,
domborított vagy perforált papír és karton tekercsben vagy ívben, a 4803 vtsz. alá tartozók
kivételével

ex. 4808

23.

Papír és karton egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal (kínai agyaggal) vagy más szervetlen
anyaggal bevonva, kötőanyag felhasználásával is, de más bevonat nélkül, felületileg
színezett, díszített vagy nyomtatott is, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú
ívben, bármilyen méretben
kivéve: irodai papír

ex. 4810

24.

Papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék bevonva, impregnálva,
borítva, felületileg színezve, díszítve vagy nyomtatva, tekercsben vagy téglalap (beleértve
a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben, a 4803, 4809 vagy 4810 vtsz. alá tartozók
kivételével

kivéve: háztartási áru, ruhaipari áru, pénztárgéppapír

ex. 4811

25.

Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy
cellulózszálból álló szövedékből

kivéve: iratgyűjtő doboz; levéltartó doboz és hasonló cikk irodai, üzleti vagy hasonló célra

ex. 4819

26.

Mindenféle címke papírból vagy kartonból, nyomtatott is

kivéve: tanszerek; dokumentumok, árut nem tartalmazó levélküldemények azonosító
címkéi

ex. 4821

27.

Orsó, cséve, kopsz és hasonló tartó papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból
(perforálva vagy merítve is)

ex. 4822

28.

Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra
vágva; más termék papíripari rostanyagból, papírból, kartonból, cellulózvattából vagy
cellulózszálból álló szövedékből

kivéve: a szűrőpapír és karton; az előre nyomtatott regisztrálóhengerek, -ívek és számlapok
önfeljegyző készülékekhez; pénztárgéppapír

ex. 4823

29.

Jutaszövet vagy az 5303 vtsz. alá tartozó más textil háncsrostból készült szövet
kivéve: építési termék, erózió- és rézsüvédelmi áru

ex. 5310

30.

Nem szőtt textília, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is

kivéve: háztartási áru, textil- és ruhaipari áru, járműipari áru; építési termék, bútoripari,

erózió- és rézsüvédelmi célokra szolgáló áru; geotextil

ex. 5603

31.

Zsineg, kötél fonva vagy sodorva, és gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva,
beborítva vagy burkolva is

kivéve: hajókötél és kábel; bálázó zsineg; 5 mm-nél nagyobb átmérőjű áruk; háztartási áru;
textil- és ruhaipari áru; építési termék; bútoripari áru

ex. 5607

32.

Zsák és zacskó áruk csomagolására
kivéve: árvízvédelmi homokzsák

6305

33.

Korsó, tégely és hasonló áru kerámiából, áru szállítására vagy csomagolására

ex. 6909 90

34.

Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más
üvegtartály áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró
üvegből

ex. 7010

35.

Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű pántolószalag vasból vagy ötvözetlen
acélból

7211
7212

36.

Tartály, hordó, dob, konzervdoboz, doboz és hasonló edény bármilyen anyag (a sűrített
vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, vasból vagy acélból, legfeljebb 300 liter
űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, mechanikai vagy hőtechnikai berendezés
nélkül

kivéve: a bélelt vagy hőszigetelt tartályok, illetve a helyhez kötött tartályok; gyűjtőedények

ex. 7310

37.

Tartály vasból vagy acélból, sűrített vagy folyékony gáz tárolására
kivéve: a 300 liter feletti űrtartalmú, illetve a helyhez kötött tartályok

ex. 7311

38.

Alumíniumfólia (papír, karton, műanyag vagy hasonló alátéten vagy nyomtatva is), ha
vastagsága (az alátétet nem számítva) legfeljebb 0,2 mm
kivéve: elektrotechnikai áru

ex. 7607

39.

Alumíniumhordó, -dob, -kanna, -doboz és hasonló edény (a merev vagy összenyomható
cső alakú tartály is) bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására,
legfeljebb 300 liter űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, mechanikai vagy
hőtechnikai berendezések nélkül

kivéve: a bélelt vagy hőszigetelt tartályok, illetve a helyhez kötött tartályok; gyűjtőedények

ex. 7612

40.

Alumíniumtartály sűrített vagy folyékony gáz tárolására

kivéve: a 300 liter feletti űrtartalmú, illetve a helyhez kötött tartályok

ex. 7613

41.

Asztali, konyhai vagy más háztartási cikk, valamint ezek részei alumíniumból
kivéve: nem egyszer használatos áruk

ex. 7615 10

42.

Dugó, kupak és fedő (beleértve a korona-, csavar- és kiöntődugót is), palackfedél vagy
kupak, csavarmenetes hordódugó, hordódugóvédő, pecsét és más csomagolási tartozékok
nem nemesfémből

kivéve: csavarmenetes hordódugó; hordódugóvédő, pecsét

ex. 8309

43.

Páralekötő csomagolási segédanyag

3824 99

c) egyéb kőolajtermékek

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és
HR, KN alszám

1.

Motorolaj, kompresszor-kenőolaj, turbina-kenőolaj, biodízel-tartalommal is

2710 19 81
2710 20 90

2.

Hidraulikaolaj, biodízel-tartalommal is

2710 19 83
2710 20 90

3.

Fehérolaj, folyékony paraffin, biodízel-tartalommal is

2710 19 85
2710 20 90

4.

Hajtóműolaj és reduktorolaj, biodízel-tartalommal is

2710 19 87
2710 20 90

5.

Keverék fémmegmunkáláshoz, formaleválasztó olaj, korróziógátló olaj, biodízel-tartalommal
is

2710 19 91
2710 20 90

6.

Villamosszigetelési olaj, biodízel-tartalommal is

2710 19 93
2710 20 90

7.

Más kenőolaj és más olaj, biodízel-tartalommal is
kivéve: kenőzsírok

2710 19 99
2710 20 90

8.

Kenőanyagok (beleértve a kenőanyagokon alapuló vágóolaj-, a csavar vagy csavaranya
meglazítására szolgáló-, rozsdagátló- vagy korróziógátló- és az öntvényformakenő
készítményeket is), és textil, bőr, szőrme vagy más anyagok olajos vagy zsíros kikészítéséhez
használt készítmények, kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal
kivéve: kenőzsírok

3403

9.

Hidraulikus fékfolyadék és más elkészített folyadék hidraulikus hajtóműhöz, amely kőolajat
vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban
tartalmaz

kivéve: amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem tartalmaz

3819 00 00

d) egyéb műanyag termékek

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és
HR, KN alszám

1.

Műanyagból készült virág, fa-, levél- és gyümölcsutánzat és ezek részei; ezekből készült áru

6702 10 00
ex. 9505

e) egyéb vegyipari termékek

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és
HR, KN alszám

1.

Szappan; szappanként használt szerves felületaktív termékek és készítmények rúd, kocka
vagy más formába öntve, szappantartalommal is; bőr (testfelület) mosására szolgáló
szerves felületaktív termékek és készítmények folyadék vagy krém formájában és
a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, szappantartalommal is; szappannal vagy
tisztítószerrel impregnált, bevont vagy borított papír, vatta, nemez és nem szőtt textília
kivéve: a bruttó 50 kilogrammnál nagyobb kiszerelésű termékek, illetve a kézműipari termék

3401

2.

Szerves felületaktív anyagok (a szappan kivételével); felületaktív készítmény,
mosókészítmények (beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is), és tisztítókészítmények,
szappantartalommal is, a 3401 vtsz. alá tartozók kivételével

kivéve: a bruttó 50 kilogrammnál nagyobb kiszerelésű termékek, illetve a kézműipari termék

3402

3.

Súrolókrémek és -porok és más súrolókészítmények

kivéve: a bruttó 50 kilogrammnál nagyobb kiszerelésű termékek, illetve a kézműipari termék

3405 40

4.

Hajápoló szerek

kivéve: kézműipari termék

3305

5.

Borotválkozás előtti, borotválkozó vagy borotválkozás utáni készítmények, dezodorok,
fürdőhöz való készítmények, szőrtelenítők és máshol nem említett illatszerek, szépség- vagy
testápolószerek; helyiségszagtalanítók, illatosított vagy fertőtlenítő tulajdonságúak is
kivéve: kézműipari termék

3307

f) elektromos, elektronikus berendezések

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és
HR, KN alszám

1.

Központi fűtés céljára szolgáló elektromos vezérlésű kazán

ex. 8403 10*

2.

Segédberendezés a 8403 vtsz. alá tartozó elektromos vezérlésű kazánhoz

ex. 8404 10*

3.

Folyadékszivattyú mérőszerkezettel vagy anélkül; folyadékemelő (elevátor)
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8413*

4.

Lég- vagy vákuumszivattyú, lég- vagy más gázkompresszor és ventilátor; elszívó vagy
visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8414*

5.

Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és
nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség
külön nem szabályozható
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8415*

6.

Hűtőgép, fagyasztógép és más hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos működésű;
hőszivattyú a 8415 kód alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8418*

7.

Centrifuga, beleértve a centrifugális szárítót is; folyadék vagy gáz szűrésére vagy tisztítására

szolgáló gép és készülék

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8421*

8.

Mosogatógép; palack vagy más tartály tisztítására vagy szárítására szolgáló gép; palack,
kanna, doboz, zsák vagy más tartály töltésére, zárására vagy címkézésére szolgáló gép;
palack, befőttesüveg, kémcső és hasonló tartály dugaszolására szolgáló gép; más csomagoló-
vagy bálázógép (beleértve a zsugorfóliázó bálázógépet is); ital szénsavazására szolgáló gép
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8422*

8a.

Folyadék vagy por kilövésére, szórására vagy porlasztására szolgáló mechanikus
készülék (kézi is); töltött vagy töltetlen tűzoltó készülék; szórópisztoly és hasonló
készülék; homok- vagy gőzszóró és hasonló gép

ex. 8424*

9.

Csigasor és csigás emelő, a vedres felvonó kivételével; csörlő és hajóorsó; gépjárműemelő

ex. 8425*

10.

Szövőgép (szövőszék)

ex. 8446*

11.

Háztartásban vagy mosodában használatos mosógép, beleértve az olyan gépet is, amely mos
és szárít is

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8450*

12.

Textilfonal, szövet, vagy kész textilárú fehérítésére, festésére, appertálására, végkikészítésére,
bevonására vagy impregnálására szolgáló mosó-, tisztító-, csavaró-, szárítógép (a 8450 vtsz.
alá tartozó gép kivételével), vasaló-, sajtológép (beleértve a gőzsajtót is), és padlóburkoló
anyag, pl. linóleumgyártásra használt pépnyomó gép, amely szövetre vagy más alapra viszi
fel a pépet; átcsévélő-, lecsévélőgép, textilszövet-hajtogató, -vágó vagy -csipkéző gép
kivéve: padlóburkoló anyag, pl. linóleumgyártásra használt pépnyomó gép, amely szövetre
vagy más alapra viszi fel a pépet; átcsévélő-, lecsévélőgép, textilszövet-hajtogató, -vágó vagy
-csipkéző gép; alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8451*

12a.

Additív gyártásra szolgáló gépek

ex. 8485*

13.

Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével]

8501*

14.

Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító

8502*

15.

Elektromos transzformátor, statikus áramátalakító (pl. egyenirányító) és induktor
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

8504*

16.

Elektromágnes; állandó mágnes és olyan áru, amely mágnesezés után állandó mágnessé
válik; elektro- vagy állandó mágneses tokmány, befogó és hasonlómunkadarab-befogó
szerkezet; elektromágneses tengelykapcsoló, kuplung és fék; elektromágneses emelőfej
kivéve: elektro- vagy állandó mágneses tokmány, befogó és hasonló munkadarab-befogó
szerkezet; elektromágneses tengelykapcsoló, kuplung és fék; elektromágneses emelőfej;
alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8505*

17.

Elektromos gyújtó- vagy indítókészülék szikragyújtású vagy kompressziós gyújtású,
belső égésű motorhoz (pl. gyújtómágnes, mágnesdinamó, gyújtótekercs, gyújtógyertya
és izzófej, indítómotor); generátor (pl. dinamó, alternátor) és az ilyen motorhoz használt
árammegszakító

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

8511*

18.

Mérleg (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével)
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8423*

19.

Kötőgép, hurkológép és paszományozott fonal-, tüll-, csipke-, hímzés-, paszomány-, zsinór-
vagy hálókészítő és -csomózó (bojt-, rojtkészítő) gép

kivéve: paszományozott fonal-, tüll-, csipke-, hímzés-, paszomány-, zsinór- vagy hálókészítő és
-csomózó (bojt-, rojtkészítő) gép

ex. 8447*

20.

Varrógép a 8440 vtsz. alá tartozó könyvkötő gép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére
alkalmas bútor, állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű
kivéve: varrógép beépítésére alkalmas bútor, állvány és speciálisan varrógéphez kialakított
borító; varrógéptű; alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8452*

21.

A 84. árucsoportban máshol nem említett gép és mechanikus készülék egyedi feladatokra
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8479*

22.

Porszívók

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8508*

23.

Elektromechanikus háztartási készülék, beépített elektromotorral, a 8508 alá tartozó

porszívók kivételével

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

8509*

24.

Villanyborotva, -hajnyíró gép és szőreltávolító készülék beépített elektromotorral
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

8510

25.

Elektromos világító- vagy jelzőkészülék (a 8539 vtsz. alá tartozó kivételével), ablaktörlő,
jegesedésgátló és páramentesítő készülék kerékpárhoz vagy gépjárműhöz
kivéve: kerékpárhoz, illetve elektromos világítókészülék gépjárműhöz; alkatrész alszám alá
tartozó áruk

ex. 8512

26.

Elektromos átfolyásos vagy tárolós vízmelegítő és merülőforraló; helyiségek fűtésére szolgáló,
elektromos lég- és talajmelegítő készülék; elektrotermikus fodrászati készülék (pl. hajszárító,
sütővas, sütővas-melegítő) és kézszárító készülék; villanyvasaló; más elektrotermikus
háztartási készülék; elektromos fűtőellenállás a 8545 vtsz. alá tartozó kivételével
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8516*

27.

Legfeljebb 1000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére, vagy
elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék,
(például kapcsolók, relék, olvadóbiztosítékok, túlfeszültség-csökkentők, dugaszok, foglalatok,
lámpafoglalatok és más csatlakozók, csatlakozódobozok); optikai szálakhoz, optikai szálból
álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók

8536

28.

Szerelt piezoelektromos kristály

8541 60 00

29.

Elektromos, vibrációs masszírozó készülék

9019 10 10

30.

Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is, nemesfémből vagy nemesfémmel
plattírozott fémből készült tokkal

ex. 9101

31.

Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is a 9101 vtsz. alá tartozó kivételével

ex. 9102

32.

Óra "kisóraszerkezettel", a 9104 vtsz. alá tartozó kivételével

ex. 9103

33.

Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi, űr- vagy vízi
járműhöz

ex. 9104

34.

Más óra

ex. 9105

35.

Időpont-regisztráló készülék és időtartam mérésére, regisztrálására vagy más módon történő
jelzésére szolgáló készülék, óraszerkezettel vagy kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral
(pl. időszámláló, időregisztráló)

ex. 9106

36.

Óraszerkezettel vagy kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral működő időkapcsoló

ex. 9107

37.

Kisóraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt

ex. 9108

38.

Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt

ex. 9109

39.

Nyomtatók, másológépek és faxgépek, kombinálva is;

ex. 8443*

40.

Számológép és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő, előhívó és
megjelenítő gép; könyvelőgép, postai bérmentesítő gép; jegykiadó gép és hasonló gép
számolószerkezettel; pénztárgép

ex. 8470

41.

Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses vagy optikai leolvasó, adatátíró
gép a kódolt adat adathordozóra történő átírására és máshol nem említett gép ilyen adatok
feldolgozásához

ex. 8471

42.

Más irodai gép (pl. stencil- vagy más sokszorosítógép, címíró gép, érmeválogató,
érmeszámláló vagy érmecsomagoló gép, ceruzahegyező, lyukasztó- vagy fűzőgép);

ex. 8472

43.

A 8470-8472 vtsz. alá tartozó géphez kizárólag vagy elsősorban használt alkatrész és tartozék
(a gép tárolására, szállítására szolgáló tok és hasonló kivételével)

ex. 8473

44.

Távbeszélő-készülékek, beleértve a mobiltelefon-hálózatokhoz vagy más vezeték nélküli
hálózatokhoz való készülékeket; hang, képek vagy más adatok adására, továbbítására vagy
vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatok (helyi-
vagy nagy kiterjedésű hálózat) távközlési berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 vtsz.
alá tartozó, adására, továbbítására vagy vételre szolgáló készülékek kivételével

ex. 8517*

45.

Lemezek, szalagok, szilárd, állandó nem felejtő tároló eszközök, "intelligens" kártyák és
más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, rögzített is, beleértve a matricát és
a mesterlemezt lemezek gyártásához, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével

ex. 8523

46.

Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék

8526*

47.

Monitorok és kivetítők, beépített televízióvevő-készülék nélkül; televíziós adás vételére
alkalmas készülék, rádióműsor-vevőkészüléket vagy hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó
készüléket magában foglaló is

8528*

48.

Elektronikus integrált áramkörök

8542

49.

A 85. árucsoportban máshol nem említett elektromos gép és készülék egyedi feladatokra

ex. 8543*

50.

Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; fejhallgató és fülhallgató,
mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló
egység; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8518*

51.

Hangfelvevő- vagy hanglejátszó készülék

8519*

52.

Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is

8521*

53.

Rádió- vagy televízióműsor-adókészülék, -vevőkészülékkel vagy hangfelvevő vagy
-lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamerák (felvevők), digitális fényképezőgép,
videokamera-felvevő

kivéve: Televíziós kamerák, legalább 3 kameracsővel

8525*

54.

Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával kombinálva is,
közös házban

8527

55.

Fotovoltaikus panel (fényelem, amely modullá vagy panellé van összeállítva, bármely
külső méret meghaladja az 50 cm-t)

8541 43

56.

Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, a 8539 vtsz. alá tartozó kisülési cső kivételével, kivéve továbbá a nem
elektromos eszközök, továbbá a fényképezőgép, nyomólemez vagy -henger készítésére,
víz alatti használatra, légi felvételekre vagy belső szervek orvosi vagy sebészeti vizsgálatára
tervezett speciális fényképezőgép; törvényszéki vagy kriminológiai célra összehasonlító
fényképezőgép, fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9006

57.

Mozgóképfelvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő vagy hanglejátszó készülékkel vagy
anélkül

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9007*

58.

Állóképvetítő, a mozgófényképészeti-gép kivételével; fényképészeti nagyító és kicsinyítő
(a mozgófényképészeti kivételével)
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9008*

59.

Hangszer, amelyben a hangot elektromos úton keltik vagy erősítik (pl. orgona, gitár,
tangóharmonika)

9207*

60.

Mezőgazdasági, kertgazdasági vagy erdőgazdasági talaj-előkészítésre vagy - megmunkálásra
szolgáló gép; gyep- vagy sportpályahenger
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8432*

61.

Elektromos, motoros, körforgó vízszintes vágószerkezettel fűkaszáló pázsit, park vagy
sportpálya nyírására

8433 11 10*

62.

Fémipari eszterga (beleértve az esztergálóközpontot is)

ex. 8458*

63.

Anyagleválasztással működő fémipari fúró-, furatmegmunkáló, maró-, menetvágó vagy
menetfúró gép (beleértve a hordozható fúrógépet is), a 8458 vtsz. alá tartozó eszterga
(beleértve az esztergáló központot is) kivételével

ex. 8459*

64.

Sorjázó, élező, köszörülő, csiszoló, tükrösítő, fényező vagy más módon simító szerszámgép
fém vagy cermet köszörűkővel, csiszolókoronggal vagy polírozóval történő megmunkálására,
a 8461 vtsz. alá tartozó fogaskerékmaró, -köszörülő vagy -simító gép kivételével

ex. 8460*

65.

Gyalugép, véső-, hornyoló-, üregelő-, fogaskerékmaró, fogaskerék- köszörülő vagy
fogaskerék-simítógép, fűrészgép, vágógép, valamint más vtsz. alá nem osztályozható, fém
vagy cermet leválasztásával működő más szerszámgép

ex. 8461*

66.

Anyagleválasztás nélkül működő más szerszámgép, fém vagy más cermet megmunkálására

ex. 8463*

67.

Szerszámgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag vagy üveg
hidegmegmunkálására

ex. 8464*

68.

Szerszámgép (beleértve a szegező-, ragasztó- vagy más összeállító gépet is) fa, parafa, csont,
keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

ex. 8465*

69.

Kézi használatú szerszám, pneumatikus, hidraulikus vagy beépített elektromos vagy nem

elektromos motorral működő

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8467*

70.

Forrasztó-, keményforrasztó vagy hegesztőgép és készülék, vágásra alkalmas is, a 8515 vtsz.
alá tartozó gép kivételével; gázzal működő gép és készülék felületi hőkezelésre
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8468*

71.

Föld, kő, érc vagy más szilárd halmazállapotú (beleértve a port vagy a pépet) ásványi anyag
válogatására, osztályozására, rostálására, mosására, zúzására, őrlésére, keverésére vagy
gyúrására szolgáló gép; szilárd ásványi fűtőanyag, kerámiapép, nem szilárd beton, gipsz vagy
más ásványi por vagy pép tömörítésére, formálására vagy öntésére szolgáló gép; öntödei
homokforma készítésére szolgáló gép
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8474*

72.

Elektromos (elektromosan hevített gázzal működő is), lézer- vagy más fény- vagy
fotonsugaras, ultrahangos, elektronsugaras, mágnesimpulzusos vagy plazmaívforrasztó,
keményforrasztó vagy hegesztőgép és -készülék, vágásra alkalmas kivitelben is; fém vagy
cermet meleg porlasztására (szórására) szolgáló gép és készülék
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

8515*

73.

Triciklik, rollerek, pedálos autók és hasonló kerekes játékok; játék babakocsik; babák; más
játékok; csökkentett méretű ("méretarányos") modellek és szórakozásra szánt hasonló
modellek, működő is; mindenféle kirakós játékok (puzzle)

ex. 9503

74.

Videojáték-konzol és -gép, szórakozóhelyi felszerelés, asztali vagy társasjáték, beleértve
a tivoli játékot, a biliárdot, különféle típusú játékkaszinó-asztalt és az automata tekepálya-felszerelést is

Kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9504*

75.

Elektromosan működő akusztikus vagy vizuális jelzőberendezés (pl. csengő, sziréna,
jelzőtábla, betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék), a 8512 vagy a 8530 alá tartozó
kivételével

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

8531*

76.

Legfeljebb 1000 V feszültségig kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és
más foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vtsz. alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal
magában, elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt
is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus
vezérlésű készülék, a 8517 vtsz. alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével

ex. 8537 10*

77.

Más elektromos hajtómotorral működő kerékpár

8711 60 90

78.

Fajsúlymérő és hasonló folyadékban úszó mérőműszer, hőmérő, pirométer, barométer,
higrométer és pszichrométer, regisztrálóval is, és mindezek egymással kombinálva is
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9025*

79.

Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek
mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző,
manométer, hőmennyiségmérő), a 9014, 9015, 9028 vagy a 9032 vtsz. alá tartozó műszer és
készülék kivételével

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9026*

80.

Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló műszer és készülék (pl. polariméter, refraktométer,
spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget
vagy hasonló jellemzőket mérő vagy ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- vagy
fénymennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló műszer és készülék (a megvilágítási-időmérő is); mikrotom (metszetkészítő)
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9027*

81.

Gáz-, folyadék- vagy áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék,
ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9028*

82.

Fordulatszámláló, termékszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és hasonló
készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy 9015 vtsz. alá tartozó készülék
kivételével; stroboszkóp
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9029*

83.

A 90. árucsoportban máshol nem említett, mérő- vagy ellenőrző műszer, berendezés és gép;
profilvetítő

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9031*

84.

Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék
kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 9032*

85.

Automata elárusítógép (pl. postai bélyeg, cigaretta, étel vagy ital árusítására), beleértve

a pénzváltó gépet is

kivéve: alkatrész alszám alá tartozó áruk

ex. 8476*

86.

Egylábú, kétlábú vagy háromlábú állvány és hasonló áru

ex. 9620*

87.

Dohányt, visszanyert dohányt, nikotint, illetve dohány- vagy nikotinpótlókat
tartalmazó, égés nélküli belégzésre szánt termékek; az emberi szervezetbe való
nikotinbevitelre szánt más nikotintartalmú termékek

ex. 2404

A * jelzéssel ellátott vtsz. számok olyan elektromos, elektronikai berendezés termékcsoportokat jelentenek, melyben azok a termékek termékdíjkötelesek, melyeknek bruttó tömege legfeljebb 200 kg, vagy elektromos teljesítmény felvétele legfeljebb 4 kW.

g) gumiabroncsok

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és
HR, KN alszám

1.

Új gumi légabroncs

kivéve: a kerékpár gumiabroncs

4011

2.

Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs,
gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag

kivéve: a gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag, továbbá a kerékpár
gumiabroncs

4012

h) irodai papírok

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és
HR, KN alszám

1.

Nem bevont papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, és nem perforált
lyukkártya- és lyukszalagpapír tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben,
bármilyen méretben, a 4801 vagy a 4803 vtsz. alá tartozó papír kivételével; kézi merítésű papír
és karton a végfelhasználó számára kiszerelve

kivéve: nem perforált lyukkártya- és lyukszalagpapír, kézi merítésű papír

ex. 4802

2.

Karbonpapír, önmásolópapír, és más másoló vagy átíró papír, nyomtatott is (beleértve
a sokszorosító stencilezéshez vagy az ofszet nyomólemezhez való bevont vagy impregnált
papírt is) tekercsben vagy ívben

ex. 4809

3.

Papír és karton egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal (kínai agyaggal) vagy más szervetlen
anyaggal bevonva, kötőanyag felhasználásával is, de más bevonat nélkül, felületileg színezett,
díszített vagy nyomtatott is, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben,
bármilyen méretben írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra a végfelhasználó számára
kiszerelve

ex. 4810

4.

Papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék bevonva, impregnálva, borítva,
felületileg színezve, díszítve vagy nyomtatva, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet)
alakú ívben, bármilyen méretben a 4803, 4809 vagy a 4810 vtsz. alá tartozók kivételével

ex. 4811

5.

Karbonpapír, önmásolópapír, és más másoló- vagy átírópapír (a 4809 vtsz. alá tartozók
kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is

ex. 4816

6.

Iratgyűjtő doboz, levéltartó doboz, tárolódoboz és hasonló cikk irodai, üzleti vagy hasonló
célra

4819 60

7.

Regiszter, üzleti könyv, jegyzetfüzet (notesz), megrendelőkönyv, orvosi vénytömb, írótömb,
előjegyzési jegyzettömb, napló és hasonló termék, iskolai füzet, írómappa, iratrendező
(cserélhető lapokkal vagy más), dosszié, iratborító, sokszorosított üzleti űrlap, karbon
betétlapos tömb és más irodaszer papírból vagy kartonból; album, minták vagy gyűjtemények
számára és könyvborító papírból vagy kartonból

kivéve: a reklámhordozó papírnak minősülő termékeket, az üzleti könyv, a megrendelőkönyv,
az orvosi vénytömb, az iskolai füzet és a könyvborító

ex. 4820

i) reklámhordozó papírok

A

B

C

ssz.

Megnevezés

Vámtarifaszám és
HR, KN alszám

1.

Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk

ex. 48

2.

Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek

ex. 49

2. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez Az egyes termékdíjköteles termékek termékdíjtételei 1. A termékdíj meghatározása
1.1. A termék- és anyagáramonként fizetendő termékdíjtételeiket meghatározó általános formula:
T = (AT - F)
1.2. Az 1.1. pontban foglalt képlet alkalmazásában:
1.2.1. T: a két tizedes pontossággal kiszámított és a kerekítés általános szabályai szerint forintra kerekített termékdíjtétel (Ft/kg) azzal, hogyha (AT - F) eredménye negatív összeg, a T értéke nulla,
1.2.2. AT: a 2. pont szerinti táblázatban meghatározott, az adott termék- vagy anyagáramra vonatkozó általános termékdíjtétel (Ft/kg),
1.2.3. F: az adott termék- vagy anyagáramra vonatkozó, a termékdíj megállapítási időszak első napján hatályos, Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj kollektív teljesítés esetére díjmoduláció nélkül miniszteri rendeletben megállapított összege (Ft/kg) csomagolószer esetén az abból előállításra kerülő csomagolás után fizetendő Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj kollektív teljesítés esetére díjmoduláció nélkül miniszteri rendeletben megállapított összegét kell figyelembe venni. Azon termék- és anyagáramok esetén, amelyekre a Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj nem kerül megállapításra, az F értéke 0.
2. Általános termékdíjtételek termék- és anyagáramonként:
2.1. Akkumulátor

A

B

1

Termékáram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Akkumulátor (elektrolittal feltöltött vagy fel nem töltött)

57

2.2. Csomagolószer

A

B

1

Anyagáram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Műanyag (a műanyag hordtasak kivételével)

57

3

Műanyag hordtasak a biológiailag lebomló műanyagból készült műanyag
hordtasak kivételével

1900

4

Biológiailag lebomló műanyagból készült műanyag hordtasak

500

5

Társított (kivéve társított rétegzett italkarton)

57

6

Társított rétegzett italkarton

19

7

Fém

19

8

Papír

19

9

Fa, természetes alapú anyag

19

10

Üveg

19

11

Egyéb

57

2.3. Egyéb kőolajtermék

A

B

1

Termékáram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Kenőolaj

114

2.4. Egyéb műanyag termék

A

B

1

Termékáram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Műanyag művirág, levél- és gyümölcsutánzat és ezek részei; ezekből
készült áru

1900

2.5. Egyéb vegyipari termék

A

B

1

Termékáram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek

11

3

Szépség- vagy testápoló készítmények

57

2.6. Elektromos, elektronikus berendezés

A

B

1

Termékáram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Hőcserélő berendezések

57

3

Képernyők, monitorok és olyan berendezések, amelyek 100 cm2-nél
nagyobb felszíni képernyőt tartalmaznak

57

4

Nagygépek (bármely külső méret meghaladja az 50 cm-t) a fotovoltaikus
panel (fényelem, amely modullá vagy panellé van összeállítva) kivételével

57

5

Fotovoltaikus panel (fényelem, amely modullá vagy panellé van
összeállítva, bármely külső méret meghaladja az 50 cm-t)

57

6

Kisgépek (egyik külső méretük sem haladja meg az 50 cm-t)

57

7

Kisméretű számítástechnikai berendezések és távközlési berendezések
(egyik külső méretük sem haladja meg az 50 cm-t)

57

2.7. Gumiabroncs

A

B

1

Termékáram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Gumiabroncs

57

2.8. Irodai papír

A

B

1

Termékáram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Irodai papír

19

2.9. Reklámhordozó papír

A

B

1

Termék áram

Termékdíjtétel
(Ft/kg)

2

Reklámhordozó papír

85

3. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez
4. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez Termékdíjátalány fizetés választása esetén a gépjárművek termékdíjköteles termék alkotórészeinek, tartozékainak átlagos tömege és az átalánydíj összege 1. A 2. pont szerinti gépjárműcsoportok esetén fizetendő termékdíj-átalányt meghatározó általános formula:
T = [akkumulátor (AT - F) * t] + [gumiabroncs (AT - F) * t] + [kenőolaj (AT - F) * t] + [elektromos, elektronikus berendezés (AT - F) * t]
1.1. Ahol
1.1.1. T: a megfizetendő termékdíj-átalány összege, a kerekítés általános szabályai szerint ezer forintra kerekítve.
1.1.2. AT: a 2. melléklet 2. pontjában meghatározott termékáramra vonatkozó általános termékdíjtétel.
1.1.3. F: az adott termékáramra vonatkozó - a termékdíj megállapítási időszak első napján hatályos - Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj kollektív teljesítés esetére díjmoduláció nélkül miniszteri rendeletben megállapított összege (Ft/kg), azzal, hogy azon termék- és anyagáramok esetén, amelyekre a Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj nem kerül megállapításra, az F értéke 0.
1.1.4. t: a 2. pontba foglalt táblázat B-E oszlopában az adott termékáramra vonatkozó átlagos tömeg.
1.2. A két tizedes pontossággal kiszámított termékáramonként számított összeget forintra kerekítve kell megállapítani. Amennyiben AT-F eredménye negatív összeg, nullának kell tekinteni.
2. A gépjármű termékdíjköteles alkotórészének, tartozékának átlagos tömege termékáramonként

A

B

C

D

E

1

Vtsz. és HR alszám, megnevezés

akkumulátor
(kg/db)

gumiabroncs
(kg/db)

kenőolaj
(kg/db)

elektromos,
elektronikus
berendezés
(kg/db)

2

8702 10 Kizárólag
kompressziós gyújtású,
dugattyús, belső égésű
(dízel vagy féldízel) motorral
működő

40

150

20

60

3

8702 20 Kompressziós
gyújtású, dugattyús, belső
égésű (dízel vagy féldízel)
motorral és hajtómotorként
elektromos motorral is
működő

40

150

20

150

4

8702 30 Szikragyújtású,
dugattyús, belső égésű
motorral és hajtómotorként
elektromos motorral is
működő

40

150

20

150

5

8702 40 00 Kizárólag
elektromos hajtómotorral
működő

40

150

20

150

6

8702 90 Más gépjármű
a vezetőt is beleértve
10 vagy annál több személy
szállítására

18

45

11

35

7

8703 10 Speciálisan, havon
való közlekedésre tervezett
járművek; golfkocsik és
hasonló járművek

10

25

7

17

8

8703 21 Más jármű, kizárólag
szikragyújtású, dugattyús,
belső égésű motorral
működő, legfeljebb 1000 cm3
hengerűrtartalommal

10

25

7

17

9

8703 22 Más jármű, kizárólag
szikragyújtású, dugattyús,
belső égésű motorral működő,
1000 cm3-t meghaladó,
de legfeljebb 1500 cm3
hengerűrtartalommal

13

35

9

20

10

8703 23 Más jármű, kizárólag
szikragyújtású, dugattyús,
belső égésű motorral működő,
1500 cm3-t meghaladó,
de legfeljebb 3000 cm3
hengerűrtartalommal

15

40

11

23

11

8703 24 Más jármű, kizárólag
szikragyújtású, dugattyús,
belső égésű motorral működő,
3000 cm3-t meghaladó
hengerűrtartalommal

15

45

11

35

12

8703 31 Más jármű, kizárólag
kompressziós gyújtású,
dugattyús, belső égésű
(dízel vagy féldízel) motorral
működő legfeljebb 1500 cm3
hengerűrtartalommal

18

35

7

17

13

8703 32 Más jármű,
kizárólag kompressziós
gyújtású, dugattyús,
belső égésű (dízel vagy
féldízel) motorral működő
1500 cm3-t meghaladó,
de legfeljebb 2500 cm3
hengerűrtartalommal

20

40

9

22

14

8703 33 Más jármű,
kizárólag kompressziós
gyújtású, dugattyús,
belső égésű (dízel vagy
féldízel) motorral működő
2500 cm3-t meghaladó
hengerűrtartalommal

22

45

11

30

15

8703 40 Más jármű,
szikragyújtású, dugattyús,
belső égésű motorral és
hajtómotorként elektromos
motorral is működő, a külső
elektromos áramforrásra
csatlakoztathatóan tölthetők
kivételével

15

45

11

80

16

8703 50 Más jármű,
kompressziós gyújtású,
dugattyús, belső égésű (dízel
vagy féldízel) motorral és
hajtómotorként elektromos
motorral is működő, a külső
elektromos áramforrásra
csatlakoztathatóan tölthetők
kivételével

22

45

11

80

17

8703 60 Más jármű,
szikragyújtású, dugattyús,
belső égésű motorral és
hajtómotorként elektromos
motorral is működő, külső
elektromos áramforrásra
csatlakoztathatóan tölthető

15

45

11

80

18

8703 70 Más jármű,
kompressziós gyújtású,
dugattyús, belső égésű (dízel
vagy féldízel) motorral és
hajtómotorként elektromos
motorral is működő, külső
elektromos áramforrásra
csatlakoztathatóan tölthető

22

45

11

80

19

8703 80 Más jármű, kizárólag
elektromos hajtómotorral
működő

15

45

2

80

20

8703 90 Más gépkocsi és
más gépjármű, elsősorban
személyszállításra tervezett
(a 8702 vtsz. alá tartozó
kivételével), beleértve
a kombi típusú gépkocsit és
a versenyautót is

12

40

2

60

21

8704 10 Dömper, terepjáró
kivitelű

40

500

20

20

22

8704 21 Más áruszállító
gépjármű kizárólag
kompressziós gyújtású,
dugattyús, belső égésű
(dízel vagy féldízel) motorral
működő, legfeljebb 5 tonna
össztömegű

20

50

18

22

23

8704 22 Más áruszállító
gépjármű kizárólag
kompressziós gyújtású,
dugattyús, belső égésű
(dízel vagy féldízel) motorral
működő, 5 tonnát meghaladó,
de legfeljebb 20 tonna
össztömegű

30

360

25

17

24

8704 23 Más áruszállító
gépjármű kizárólag
kompressziós gyújtású,
dugattyús, belső égésű
(dízel vagy féldízel) motorral
működő, - 20 tonna
össztömeget meghaladó

120

450

35

22

25

8704 31 Más áruszállító
gépjármű, kizárólag
szikragyújtású, dugattyús,
belső égésű motorral
működő, legfeljebb 5 tonna
össztömegű

15

40

11

22

26

8704 32 Más áruszállító
gépjármű, kizárólag
szikragyújtású, dugattyús,
belső égésű motorral
működő, 5 tonna össztömeget
meghaladó

80

180

23

17

27

8704 41 Más áruszállító
gépjármű kompressziós
gyújtású, dugattyús, belső
égésű (dízel vagy féldízel)
motorral és hajtómotorként
elektromos motorral is
működő, legfeljebb 5 tonna
össztömegű

22

45

11

80

28

8704 42 Más áruszállító
gépjármű kompressziós
gyújtású, dugattyús, belső
égésű (dízel vagy féldízel)
motorral és hajtómotorként
elektromos motorral is
működő, 5 tonnát meghaladó,
de legfeljebb 20 tonna
össztömegű

20

360

25

100

29

8704 43 Más áruszállító
gépjármű kompressziós
gyújtású, dugattyús, belső
égésű (dízel vagy féldízel)
motorral és hajtómotorként
elektromos motorral
is működő, - 20 tonna
össztömeget meghaladó

120

450

35

120

30

8704 51 Más áruszállító
gépjármű, szikragyújtású,
dugattyús, belső égésű
motorral és hajtómotorként
elektromos motorral is
működő, legfeljebb 5 tonna
össztömegű

15

45

11

80

31

8704 52 Más áruszállító
gépjármű, szikragyújtású,
dugattyús, belső égésű
motorral és hajtómotorként
elektromos motorral is
működő, 5 tonna össztömeget
meghaladó

80

250

30

100

32

8704 60 Más áruszállító
gépjármű, kizárólag
elektromos hajtómotorral
működő

60

250

15

150

33

8704 90 Más áruszállító
gépjármű

45

60

20

17

34

8711 10 Motorkerékpár
(beleértve a segédmotoros
kerékpárt [moped] is),
oldalkocsival is; legfeljebb
50 cm3 hengerűrtartalmú,
dugattyús, belső égésű
motorral működő

3

6

1

2

35

8711 20 Motorkerékpár
(beleértve a segédmotoros
kerékpárt [moped] is),
oldalkocsival is; 50 cm3-t
meghaladó, de legfeljebb
250 cm3 hengerűrtartalmú,
dugattyús, belső égésű
motorral működő

4

10

2

6

36

8711 30 Motorkerékpár
(beleértve a segédmotoros
kerékpárt [moped] is),
oldalkocsival is; 250 cm3-t
meghaladó, de legfeljebb
500 cm3 hengerűrtartalmú,
dugattyús, belső égésű
motorral működő

4

10

3

10

37

8711 40 Motorkerékpár
(beleértve a segédmotoros
kerékpárt [moped] is),
oldalkocsival is; 500 cm3-t
meghaladó, de legfeljebb
800 cm3 hengerűrtartalmú,
dugattyús, belső égésű
motorral működő

4

11

4

14

38

8711 50 Motorkerékpár
(beleértve a segédmotoros
kerékpárt [moped] is),
oldalkocsival is; 800 cm3-t
meghaladó hengerűrtartalmú,
dugattyús, belső égésű
motorral működő

4

14

5

18

39

8711 60 Elektromos
hajtómotorral működő
motorkerékpár (beleértve
a segédmotoros kerékpárt
[moped] is), oldalkocsival
is (kivéve a 8711 60 90 vtsz.
hatálya alá tartozó termékek)

4

9

3

15

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.