adozona.hu
BH 2025.4.101
BH 2025.4.101
Az általános jellegű, a járulékfizetés pontos jogcímére, összegére vonatkozóan konkrétumokat nem tartalmazó tanúvallomások nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a felperes mint a gazdasági munkaközösség segítő családtagja után a perben vitás időszakra a nyugdíjjárulékot megfizették [89/1990 (V. 1.) MT rendelet (MTr.) 126. § (7) bek. b) pont; 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 43. § (2) bek. a)-c) pont; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 346. § (4)-(5) bek.; 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)-(4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes kérelmére indult adategyeztetési eljárásban a Kormányhivatal Járási Hivatala 2019. február 27. napján kelt határozatával megállapította, hogy a felperes az 1978. és 2017. december 31. közötti időszakban 34 év 81 nap figyelembe vehető szolgálati időt, 32 év és 220 nap nők kedvezményes öregségi nyugdíjra jogosító időt, ezen belül 28 év 217 nap keresőtevékenységgel járó vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő szerzett.
[2] A felperes fellebbezésében ...
BH 2025.4.101 Az általános jellegű, a járulékfizetés pontos jogcímére, összegére vonatkozóan konkrétumokat nem tartalmazó tanúvallomások nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a felperes mint a gazdasági munkaközösség segítő családtagja után a perben vitás időszakra a nyugdíjjárulékot megfizették [89/1990 (V. 1.) MT rendelet (MTr.) 126. § (7) bek. b) pont; 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 43. § (2) bek. a)-c) pont; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 346. § (4)-(5) bek.; 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)-(4) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes kérelmére indult adategyeztetési eljárásban a Kormányhivatal Járási Hivatala 2019. február 27. napján kelt határozatával megállapította, hogy a felperes az 1978. és 2017. december 31. közötti időszakban 34 év 81 nap figyelembe vehető szolgálati időt, 32 év és 220 nap nők kedvezményes öregségi nyugdíjra jogosító időt, ezen belül 28 év 217 nap keresőtevékenységgel járó vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő szerzett.[2] A felperes fellebbezésében az 1989. január 1. és 1993. december 31. közötti időszakban a GMK-nál (a továbbiakban: GMK) munkaviszony keretében teljesített munkavégzése elsőfokú határozattal el nem ismert időszakai beszámítását kérte. A másodfokú társadalombiztosítási szerv 2020. november 27. napján kelt határozatával az elsőfokú döntést - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 96/B. §-a, 18. § (2b)-(2c) bekezdései, 37. § (1), (4) bekezdései, 43. § (2) bekezdése, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tny.vhr.) 29. § (1) bekezdése és (8) bekezdés b) pontja, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 103/A. § (5) bekezdése, valamint a T. végrehajtására kiadott 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr.) 2. §-a és 291. § (5) bekezdése alkalmazásával - megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperes 34 év 81 nap figyelembe vehető szolgálati idővel, 33 év 293 nap nők kedvezményes öregségi nyugdíjra jogosító idővel, ezen belül 29 év 290 nap keresőtevékenységgel járó vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idővel rendelkezik. Megállapította, hogy a fellebbezésben megjelölt 1989. január 18. és 1993. december 31. közötti időszakban a felperes a GMK-nál állt "jogviszonyban", erre az időszakra a társadalombiztosítási nyilvántartásban nem található adat, csak az 1994. január 1. és 1997. március 31. közötti időre. A megszűnt foglalkoztató iratőrzője iratanyaggal nem rendelkezik. A felperes által csatolt okiratok (munkakönyv, szja igazolások, adófolyószámla kivonat, adóbevalláshoz kiadott munkáltatói igazolások, csekkek, 1993. május, augusztus, október bérkifizetés), valamint az 1992. február 6-án, 1996. szeptember 27-én és 2001. március 28-án kelt ellenőrzési jegyzőkönyvek alapján "feltételezhető", hogy a felperes a GMK-ban segítő családtag volt, segítő családtagi időt azért nem lehet figyelembe venni, mert az okiratokból a járulék megfizetése nem állapítható meg. Az alperes a felperes által csatolt okiratok és az ellenőri jegyzőkönyvek alapján az 1989. január 18. és március 31. közötti időt szolgálati és nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító, ezen belül keresőtevékenységgel járó vagy azzal egy tekintet alá eső szolgálati időként elismerte és bejegyezte a hatósági nyilvántartásba, míg az 1991. március 13. és április 1., az 1992. január 1. és december 31., az 1993. március 1. és - elírás folytán 1995. március 31., helyesen - 1993. március 31., az 1993. augusztus 1. és augusztus 31., valamint az 1993. október 1. és október 31. közötti, munkaviszonyként bejegyzett adatot segítő családtagra módosította azzal, hogy a kereseti adatokat is ennek megfelelően rögzítette.
A felperes keresete, az alperes védekezése
[3] A felperes módosított keresetében kérte elsődlegesen az alperes határozatának megváltoztatását, az "1989. április 2-től 1989. december 31., 1990. január 1-től 1990. december 31., 1991. január 1-től 1991. december 31., továbbá az 1993. év január, február, március, április, június, július, szeptember, november és december hónapokra" vonatkozóan a szolgálati idő elismerését, másodlagosan az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályú megsemmisítését és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését. Állította, hogy a vitatott időszakban is megfizette a nyugdíjjárulékot, ennek hiányában a hatóságok eljárást indítottak volna. Állításának alátámasztására okirati bizonyítékokat csatolt, valamint tanúként kérte meghallgatni foglalkoztatójának könyvelőjét.[4] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy szolgálati időként csak az az időszak számolható el, amely alatt a járulék megfizetése is igazolt, a csatolt iratokból azonban nyugdíjjárulék megfizetésének ténye nem, csupán az adó megfizetése állapítható meg.
A jogerős ítélet, a Kúria hatályon kívül helyező végzése
[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatállyal megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A Kúria a 2023. március 28. napján kelt végzéssel a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, valamint új határozat meghozatalára kötelezte. Határozatában az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján rögzítette, hogy a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni, azonban a szolgálati időt az 1998. január 1. napját megelőző és az azt követő időtartamra egyaránt a Tny. 43. § (2) bekezdése alapján kell igazolni, a szolgálati idő igazolására ugyanis a Tny. 37. § (4) bekezdése és más rendelkezése sem írta elő az MTr. bizonyítási szabályainak alkalmazását. Az elsőfokú bíróság ezzel ellentétesen, a Tny. 37. § (4) bekezdése téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli esetben az MTr. 137. § (1) bekezdését kell alkalmazni, az MTr. 126. § (7) bekezdés b) pontja alkalmazását pedig helytelenül mellőzte. Utalt arra, hogy a követendő gyakorlat (Kfv.VII.37.077/2021/5.) szerint a szolgálati idő elismerésénél a Tny. 43. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések nem állítanak fel sorrendiséget a figyelembe vehető okiratok, igazolások, illetve az egyéb hiteltérdemlő bizonyítékok tekintetében, a törvényben megállapított feltételek vagylagosak. Erre tekintettel az igénylő - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás alapján nem igazolt időket vagy a foglalkoztató által kiállított egykorú eredeti okirattal (igazolással) vagy a foglalkoztató eredeti nyilvántartásai alapján kiállított igazolással vagy egyéb hitelt érdemlő módon bizonyíthatja. Utalt továbbá arra, hogy az irányadó kúriai gyakorlat (Kfv.VII.37.241/2021/7.) szerint a segítő családtagnak az a magánszemély tekinthető, aki a vállalkozás tevékenységében személyesen és díjazás ellenében - nem munkaviszony keretében - végzett munkát. A segítő családtag, mint jogintézmény biztosította a foglalkoztatás jogszerűségét a családtagok számára, ezért a segítő családtag éppen úgy, mint a munkaviszony, önálló társadalombiztosítási kategória és nem munkakör.[6] A fentiek alapján a Kúria rámutatott, hogy a munkaviszonyban történt foglalkoztatást, munkavégzést igazoló bizonyítékok (pl. munkakönyv, munkajogviszonyból származó kereset, jövedelem megszerzését és az ilyen jövedelem bevallását, adó- és járulékfizetés megtörténtét igazoló okiratok) nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a gazdasági munkaközösség részére teljesített rendszeres munkavégzése segítő családtagi jogviszony keretében történt, az ilyen okiratok ugyanis a munkaviszony alapján fennállt biztosítást és szolgálati idő szerzését támaszthatják alá. A segítő családtagi idő tekintetében a jogszabály előírja, hogy szolgálati időnek az az idő számít, amely alatt a gazdasági munkaközösségi tag segítő családtagja biztosított volt, feltéve, hogy erre az időre utána járulékot fizettek, ezért a felperesnek - a társadalombiztosítási szervek nyilvántartásai alapján nem igazolt szolgálati idők tekintetében - bizonyítania kellett, hogy a GMK utána, mint segítő családtag után a járulékfizetési kötelezettségének eleget tett. Ebben a körben tehát - a nyilvántartások alapján nem igazolt szolgálati idők Tny. 43. § (2) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott módokon való bizonyításával - kétséget kizáróan szükséges annak alátámasztása is, hogy a járulékfizetés megtörtént. A segítő családtagi jogviszony szolgálati időbe beszámíthatóságának vizsgálata során a tanúvallomás (mint bizonyítási mód), a tanú (mint bizonyítási eszköz) igénybevétele nem kizárt az egyéb hitelt érdemlő módon történő bizonyítás köréből [Tny. 43. § (2) bekezdés c) pont]. A perbeli esetben azonban nem elegendő annak - tanúvallomással vagy más, egyéb hitelt érdemlő módon történő - bizonyítása, hogy a felperes a peresített időszakban a GMK részére segítő családtagként rendszeresen munkát végzett, azt is bizonyítani kell, hogy utána, mint segítő családtag után az elismerni kért időszakokban (az igényérvényesítéssel érintett hónapokban) a hatályos jogszabályokban előírt járulékfizetés megtörtént.
[7] A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Tny. 37. § (4) bekezdése, az MTr. 126. § (7) bekezdés b) pontja, a Kp. 78. § (2) bekezdése és a Pp. 346. § (5) bekezdése megsértésével hozta meg döntését, a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatásában rögzítette, hogy az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a Tny. 37. § (4) bekezdése, az MTr. 126. § (7) bekezdés b) pontjának helyes értelmezésével és alkalmazásával, a rendelkezésre álló valamennyi okirati bizonyíték és a meghallgatott tanú vallomásának értékelésével, a Tny. 43. § (2) bekezdésében foglalt bizonyítási szabály megfelelő alkalmazásával kell döntenie a keresetettel érvényesíteni kívánt időszakok szolgálati időbe való beszámíthatóságáról, döntését a hatályon kívül helyező végzésben megjelölt hiányosságok felszámolásával teljeskörűen, a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdésének megfelelő tartalommal és részletességgel kell megindokolnia, számot adva a bizonyítékok Kp. 78. § (2) bekezdése szerinti értékeléséről is.
A megismételt eljárásban meghozott jogerős ítélet
[8] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban meghozott jogerős ítéletében az alperes 2020. november 27. napján kelt határozatát megsemmisítette, az alperest új eljárásra, valamint 381 000 forint perköltség, továbbá 20 000 forint felülvizsgálati eljárásban felmerült költség megfizetésére kötelezte.[9] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletének indokolásában a hatályon kívül helyező kúriai végzésben felhívott jogszabályi rendelkezéseket, az indokolást, továbbá a kúriai iránymutatásban foglaltakat lényegében megismételte.
[10] A megismételt eljárásban a bíróság tanúként hallgatta meg A.B.-t, a felperes volt házastársát, a GMK vezetőjét. A megelőző peres eljárásban tanúként meghallgatott, a GMK könyvelési feladatait ellátó C.D., valamint A.B. vallomásai alapján rögzítette, hogy "a tanúk egyértelműen állították a felperes segítő családtagként végzett munkát GMK-nál a perbeli időszakban, és ekkor a nyugdíjjárulék is megfizetésre került. Bár az alperes szerint a tanúk nyilatkozta konkrétumot nem tartalmazott, a bíróság szerint ilyen hosszú idő távlatából nem várható el tőlük, hogy részletezően emlékezzenek a havonta befizetett egyes tételek összegszerűségére. A bíróság szerint önmagában az a körülmény, hogy a tanúk nem tudtak az alperes által várt részletességgel nyilatkozni, nem teszi helytelenné a vallomásukat, és nem válik bizonyítatlanná a felperes azon tényállítása, miszerint a nyugdíjjárulékot a perbeli időszakban a felperes segítő családtagként végzett munkavégzésével összefüggésben megfizették." A bíróság szerint "elegendő volt azt a körülményt figyelembe venni, hogy a közvetlen tudomással bíró tanúk egymástól függetlenül egybehangzóan állították a felperest illető jogviszony folyamatos fennállását, és a rendszeres hatósági ellenőrzések lefolytatását, valamint azt is, hogy azok során hiányosságot nem tártak fel." Az elsőfokú bíróság a perben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy a felperes eredményesen bizonyította tényállítását, a tanúk vallomásai ugyanis - a bíróság meggyőződése szerint - alátámasztották, hogy a GMK-ban segítő családtagként dolgozott, és a nyugdíjjárulék befizetése a vitatott perbeli időszakban megtörtént.
[11] Az elsőfokú bíróság a járulékfizetés tényleges megtörténtének vizsgálata körében a felperes által csatolt okirati bizonyítékok (az 1993. évre vonatkozó járulékelszámolási nyilvántartó lap, a 10/1992. számú ellenőrzési jegyzőkönyv) bizonyítékként való figyelembevételét mellőzte. A járulékelszámolási nyilvántartó lapot nem tartotta relevánsnak, mivel annak kitöltése nem volt jogszabály által előírt kötelezettség, a jogszabályi felhatalmazás nélkül kiállított nyilvántartó lap nem tekinthető hitelt érdemlő bizonyítéknak, hatósági ellenőrzés tárgya sem lehetett. A tanúk vallomása alapján - az ellenőrzési jegyzőkönyvek bemutatása nélkül - tényként fogadta el, hogy a GMK-nál rendszeresek voltak a hatósági ellenőrzések, és a járulékfizetés hiánya hatósági oldalon megmutatkozott volna, azonban ez a ténymegállapítás konkrétan az 1993. évre vonatkozó járulékelszámolási nyilvántartó lappal nem hozható összefüggésbe. A 10/1992. számú ellenőrzési jegyzőkönyv tekintetében utalt arra, hogy az nem tartalmazott a felpereshez köthető olyan azonosító adatot, amely a perben bizonyításra szoruló ténnyel összefüggésbe hozható lenne, az 1996. szeptember 27-én kelt ellenőri jegyzőkönyv pedig kívül esik a per tárgyát képező időszakon. A felperes által csatolt okirati bizonyítékok ugyan nem fedik le a teljes peres időszakot, és önmagában az a körülmény, hogy a felperes ilyen hosszú időtávlatból nem tudja a bíróság rendelkezésre bocsátani a hatósági ellenőrzések dokumentumait és megállapításait, nem eredményezi a hatósági ellenőrzések hiányának megállapítását, mivel a tanúk egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy ellenőrzések rendszeresen voltak, és ha a befizetés elmaradt volna, azt a hatósági ellenőrzés feltárta volna, ilyen jellegű hiányosság azonban a tanúk egybehangzó vallomása szerint nem merült fel.
[12] Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy "a pernyertes felperes perköltség iránti igényét megbízási szerződés alapján számította fel 150 000 forint + Áfa összegben, valamint a megismételt eljárásra vonatkozóan ugyanezt a költség igényt terjesztette elő. A bíróság ezt a költség igényt megalapozottnak találta a perben igazoltan felmerült és indokolt költségek megtérítésére pervesztessége okán a Kp. 35. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 83. § (1) bekezdése alapján az alperes köteles. A bíróság a perköltség igényt megalapozottnak találta, az arányban állt a perben elvégzett jogi munkával, figyelemmel arra is, hogy a jogi képviselő a tárgyalásokon megjelent, és az ügyben felkészült érdemi nyilatkozatokat tett. A felülvizsgálati eljárásban felmerült költség megtérítéséről a bíróság a Kúria végzése alapján határozott, figyelembe véve, hogy a megismételt eljárásra való tekintettel a költségek viselésére szintén a pernyertesség-pervesztesség szabálya alkalmazandó. A Kúria végzése szerint a felperest 20 000 forint felülvizsgálati költség illeti meg" (jogerős ítélet [82]-[83] bekezdés).
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[13] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte, perköltséget nem kért. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Tny. 43. § (2) bekezdés c) pontját, az MTr. 126. § (7) bekezdés b) pontját, a Kp. 78. § (2) bekezdését, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (4)-(5) bekezdéseit, a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 3. § (3)-(4) bekezdéseit, valamint figyelmen kívül hagyta a Legfelsőbb Bíróság Mfv.III.10.868/2010/5. számú határozatában, valamint az Mfv.III.10.187/2014/3., Kfv.VII.37.241/2021/7. és a Kfv.VII.45.234/2022/7. számú kúriai döntésekben foglaltakat.[14] Az alperes felülvizsgálati kérelmében részletesen ismertette az ügy előzményeit, a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokat, a felek által a tárgyaláson és a beadványokban előadottakat, valamint a meghallgatott tanúk vallomását. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a tanúk egyértelmű állítása szerint segítő családtagként végzett munkát a GMK-ban a perbeli időszakban és erre az időszakra a nyugdíjjárulékot is megfizették. Álláspontja szerint a tanúk vallomása a felperes foglalkoztatására, a járulékfizetésre vonatkozóan nem egyértelmű, nem hiteltérdemlő, a tanúk nem szavahihetők. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelése során megsértette az Mfv.III.10.187/2014/3. kúriai döntésben foglaltakat, mert az ítélet több esetben iratellenes, kirívóan okszerűtlen, logikai ellentmondásokat tartalmaz. A bíróság a tanúk vallomásait feltétel nélkül elfogadta, azokat nem ütköztette, a tényállást megfelelően nem tisztázta, ezért a tényállás okszerűtlen, logikai ellentmondásokat tartalmaz.
[15] Álláspontja szerint C.D. tanú még valószínűsítve sem állította a 2022. június 15-én megtartott tárgyaláson, hogy a felperes a teljes perbeli időszakban segítő családtagként végzett munkát a GMK-ban; tanúvallomása az általánosság szintjén mozog; a járuléknyilvántartó lap vezetésére vonatkozó nyilatkozata pontatlan (a vitatott időszakban azt nem kellett vezetni); nem nyilatkozott a járulékfizetéssel kapcsolatban a befizetések pontos jogcímére, összegére, csupán arra utalt, hogy azokat biztosan meg kellett fizetni, illetve a segítő családtag nyilvántartásait úgy vezették mint a többiekét; a tanú szavahihetőségével kapcsolatos aggályait a bíróság nem vette figyelembe. A.B. a 2024. január 17-én megtartott tárgyaláson a pontos évszámokra nem emlékezett, valószínűsítve adta elő tényállításait. A felperes a tanúvallomásokkal a perben még azt sem bizonyította, hogy a perbeli időszakban pontosan mikortól-meddig dolgozott segítő családtagként a GMK-ban, a vallomások figyelembevétele ellentétes a Legfelsőbb Bíróság Mfv.III.10.868/2010/5. számú határozatában foglaltakkal. A bíróság a hatályon kívül helyező végzés kúriai iránymutatása félreértelmezésével alapította döntését a járulékfizetésre vonatkozóan konkrétumokat nem tartalmazó, általános jellegű tanúvallomásokra.
[16] Az alperes szerint az elsőfokú bíróság iratellenesen állapította meg, hogy az ellenőrzések során a hatóság a vitatott időszakra vonatkozóan nem állapított meg hiányosságot a GMK-nál, illetve az ellenőrzés a perrel érintett időszakon kívül esik, ugyanis az 1996. szeptember 27-én kiállított ellenőri jegyzőkönyv az 1992. januártól 1996. augusztusig végzett ellenőrzési időszakra vonatkozik, a felperest tagként, nem segítő családtagként nevesítette, illetve az ellenőr a járulékelszámolási, és a társadalombiztosítási egyéni nyilvántartó lapok vezetésével összefüggésben hiányosságokat állapított meg.
[17] Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság jogsértő módon és eltúlzott mértékben állapította meg a perköltséget, ezzel megsértette az IM rendelet 3. § (3)-(4) bekezdéseiben foglaltakat. Előadta, hogy a megelőző eljárásban született jogerős ítélet alapján a felperes részére 150 000 forint perköltséget kifizetett, ezért a megismételt eljárásban pernyertessége esetére kérte a felperes perköltség visszafizetésére kötelezését. Az elsőfokú bíróság a perköltség megállapításánál a kifizetés tényét nem vette figyelembe és ismételten kötelezte a 150 000 forint perköltség megfizetésére is. Megjegyezte, hogy a megismételt eljárásban a felperes nem nyújtott be sem megbízási szerződést, sem a felmerült költségekről jegyzéket vagy más dokumentumot, jogi képviselő által tett nyilatkozatot. Tévesnek tartotta a bíróság ítéletében foglaltakat, amely szerint a jogi képviselő a tárgyaláson megjelent és az ügyben felkészült érdemi nyilatkozatokat tett. Ezzel szemben a jogi képviselő a két megtartott tárgyaláson meglehetősen kevés jognyilatkozatot tett, az előkészítő iratra írásban érdemi nyilatkozatot nem tett. Nincs tudomása a jogi képviselőnek a két tárgyaláson kívüli tevékenységéről, igazolt más tevékenységéről, költségéről, a periratok között a perköltséget tartalmazó, alátámasztó irat nincs. Az elsőfokú bíróságnak be kellett volna mutatnia és tételesen levezetnie a perköltség elemeit és döntésének jogszabályi alapjait. Utalt továbbá arra, hogy felperes jogi képviselője nyilatkozott arról, hogy nem tartozik az áfa körbe, ennek ellenére a bíróság kötelezte az áfa megfizetésére is.
[18] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, perköltséget nem kért. Álláspontja szerint a megismételt eljárás során az ügy érdemére kiható jogszabálysértés nem történt, a döntés a segítő családtag tekintetében eddig kialakult egységes joggyakorlattal nem ellentétes. Az alperes alaptalanul hivatkozott az Mfv.III.10.187/2014/3. számú kúriai döntésre, mert a jogerős ítélet az abban foglalt hiányosságokban, fogyatékosságban nem szenved, az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a maguk összességében értékelte, a megállapított tényállás egyértelmű és következetes, ellentmondást nem tartalmaz. A meghallgatott tanúk vallomásából más logikus döntést nem lehetett levonni, mert egybehangzóan nyilatkoztak, vallomásaikban ellentmondás nem fedezhető fel, nem elvárható, hogy az alperes által igényelt részletességgel, konkretizáltsággal tegyenek nyilatkozatot a járulék összegszerűségéről és egyéb körülményekről. Az elsőfokú bíróság nem értelmezte félre a tanúvallomásokban foglaltakat, nem vont le okszerűtlen következtetést, a tanúvallomások nem iratellenesek. Az alperes által hivatkozott ellenőri jegyzőkönyvvel kapcsolatban előadta, hogy az a perben vitatott időszakból csak az 1993. január 1-jétől április 30-ig és január 1-jétől július 31-ig, valamint és a szeptember, november, december hónapokat érintette, a járulékbevallás területén eltérést nem állapítottak meg annak ellenére, hogy a felperes segítő családtagi minősége nem volt nevesítve. Az eljárás során becsatolta az 1993. év május, augusztus, október hónapjaira vonatkozó járulékbefizetést igazoló okiratokat, amelyből észszerűen levonható az a következtetés az ellenőri jegyzőkönyvvel összhangban, hogy a felperes a teljes időszakban segítő családtag volt és a járulékot utána befizették.
[19] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség nem túlzott mértékű, a jogi képviselő annyi érdemi nyilatkozatot tett, amennyi a per szempontjából szükséges volt, a tárgyalások között eltelt időtartam és az ügy bonyolultsága megkövetelte minden alkalommal a tárgyalásokra történő alapos felkészülést, az iratok és az irányadó jogszabályok áttanulmányozását. Az alperes előkészítő iratára vonatkozó válaszadás a korábbi nyilatkozatok megismétlése lett volna. A felszámított utazási költség és a több alkalommal történő megjelenés megalapozza a perköltségigényt.
A Kúria döntése és jogi indokai
[20] A felülvizsgálati kérelem - az alábbiak szerint - alapos.[21] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó 108. § (1) bekezdése szerint, a felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem keretei között, az alperes által megjelölt jogszabálysértések - a Tny. 43. § (2) bekezdés c) pontja, az MTr. 126. § (7) bekezdés b) pontja, a Kp. 78. § (2) bekezdés, a Kp. 84. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdései, az IM rendelet 3. § (3)-(4) bekezdései - mentén vizsgálta felül.
[22] A perben az elsőfokú bíróságnak arról a vitás kérdésről kellett állást foglalnia, hogy a felperes a GMK-ban a gazdasági munkaközösségi tag segítő családtagjaként biztosított volt-e, a peresített időszakra utána a járulék befizetése bizonyíthatóan megtörtént-e, a perben vitás időszak szolgálati időként elismerhető-e. Az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján szolgálati időnek csak az az idő ismerhető el, amely alatt a gazdasági munkaközösségi tag segítő családtagja biztosított volt, feltéve, hogy erre az időre utána a járulék bizonyíthatóan megtörtént [MTr. 126. § (7) bekezdés b) pont], ezért a perben a felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy a GMK-nál a munkaközösségi tag segítő családtagjaként a vitatott időszakban munkát végzett és erre az időszakra vonatkozóan utána a járulékot befizették.
[23] A Kúria hatályon kívül helyező végzésében kifejtettek szerint a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni, azonban a szolgálati időt az 1998. január 1. napját megelőző és az azt követő időtartamra egyaránt a Tny. 43. § (2) bekezdése alapján kell igazolni, valamint alkalmazandó az MTr. 126. § (7) bekezdés b) pontja. A követendő, a hatályon kívül helyező végzésben kifejtettekkel egyező kúriai gyakorlat (Kfv.VII.37.077/2021/5.) szerint a szolgálati idő elismerésénél a Tny. 43. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések nem állítanak fel sorrendiséget a figyelembe vehető okiratok, igazolások, illetve az egyéb hiteltérdemlő bizonyítékok tekintetében, a törvényben megállapított feltételek vagylagosak. Erre tekintettel az igénylő - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás alapján nem igazolt időket vagy a foglalkoztató által kiállított egykorú eredeti okirattal (igazolással) vagy a foglalkoztató eredeti nyilvántartásai alapján kiállított igazolással vagy egyéb hitelt érdemlő módon bizonyíthatja.
[24] A segítő családtagnak az a magánszemély tekinthető, aki a vállalkozás tevékenységében személyesen és díjazás ellenében - nem munkaviszony keretében - végzett munkát. A segítő családtag mint jogintézmény biztosította a foglalkoztatás jogszerűségét a családtagok számára, ezért a segítő családtag, éppen úgy, mint a munkaviszony, önálló társadalombiztosítási kategória és nem munkakör (Kfv.VII.37.241/2021/7.).
[25] A fentiek alapján a munkaviszonyban történt foglalkoztatást, munkavégzést igazoló bizonyítékok (pl. munkakönyv, munkajogviszonyból származó kereset, jövedelem megszerzését és az ilyen jövedelem bevallását, adó- és járulékfizetés megtörténtét igazoló okiratok) nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a gazdasági munkaközösség részére teljesített rendszeres munkavégzése segítő családtagi jogviszony keretében történt, az ilyen okiratok ugyanis a munkaviszony alapján fennállt biztosítást és szolgálati idő szerzését támaszthatják alá.
[26] A segítő családtagi idő tekintetében az az idő vehető figyelembe szolgálati időként, amely alatt a gazdasági munkaközösségi tag segítő családtagja biztosított volt, feltéve, hogy erre az időre utána járulékot fizettek [MTr. 126. § (7) bekezdés b) pont], ezért a felperesnek - a társadalombiztosítási szervek nyilvántartásai alapján nem igazolt szolgálati idők tekintetében - a perben bizonyítania kellett a Tny. 43. § (2) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott módokon, hogy a vitatott időszakban a GMK-nál segítő családtagként rendszeresen dolgozott és utána, mint segítő családtag után erre az időszakra vonatkozóan a nyugdíjjárulékot megfizették.
[27] A Kp. 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 346. § (4) bekezdése az ítélet indokolása tekintetében előírja, hogy annak tartalmaznia kell a bíróság által megállapított tényeket, a feleknek a per tárgyára vonatkozó kérelmét, illetve nyilatkozatát és azok alapjának rövid ismertetését, az érdemi rendelkezés tartalmára történő utalást, továbbá a jogi indokolást. Az (5) bekezdés szerint a jogi indokolás tartalmazza az ítélet alapjául szolgáló jogszabályokat és szükség esetén azok értelmezését, a megállapított tényekre vonatkozó bizonyítékokat azokkal a körülményekkel együtt, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, a tények megállapításának egyéb körülményeit, továbbá azokat az okokat, amelyek miatt a bíróság valamely tényállítást nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
[28] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság jogerős ítéletének indokolásában a Kp. 78. § (2) bekezdése szerint a bizonyítékokat egyenként és összességükben, a megelőző eljárásban megállapított tényállással összevetve értékelte, és a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdésében előírtak szerint az indokolás tartalmazza - egyebek mellett - az általa megállapított tényeket, az azokra vonatkozó bizonyítékokat azokkal a körülményekkel együtt, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, a tények megállapításának egyéb körülményeit. Megalapozottan hivatkozott azonban az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a jogerős határozat meghozatalakor rendelkezésre álló iratok és bizonyítékok alapján a bizonyítékok ismételt egybevetése, felülmérlegelése nem mellőzhető.
[29] A Kúria mindenekelőtt rögzíti, hogy az ügy érdemére kiható egyéb eljárási szabályszegés megállapításával kapcsolatban az alperes által hivatkozott Mfv.III.10.187/2014/3. számú közzétett kúriai döntésben foglalt elvi tartalom, amely szerint a bizonyítékok mérlegelésén alapuló jogerős ítélet felülvizsgálattal eredményesen csak akkor támadható, ha a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen vagy iratellenes volt, a megváltozott jogszabályi környezetben is irányadó. A Kúria a hatályos szabályozás alapján a hivatkozott döntés elvi tartalmát több követendő határozatában megerősítette (Kfv.VII.38.167/2021/15., Kfv.V.37.705/2022/6., Kfv.VII.45.168/2022/7., Kfv.VII.45.207/2022/10., stb.), és azokban rögzítette, hogy a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a jogerős határozat meghozatalakor rendelkezésre álló iratok és bizonyítékok alapján dönt [Kp. 120. § (5) bekezdés], továbbá a Kp. 78. §-a és a Pp. 279. § (1) bekezdése alkalmazásával kapcsolatban következetes abban, hogy a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének általában nincs helye, a bizonyítékok ismételt egybevetése, felülmérlegelése csak kivételesen, akkor lehetséges, ha a megállapított tényállás iratellenes vagy a bizonyítékok hiányos, iratellenes, kirívóan okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó mérlegelése állapítható meg.
[30] Az elsőfokú bíróság C.D. könyvelőt a 2022. június 15-én megtartott tárgyaláson, A.B.-t a felperes volt házastársát, a GMK volt vezetőjét a 2024. január 17-én megtartott tárgyaláson tanúként hallgatta meg. A tanúk által előadottak alapján helytállóan állapította meg, hogy a munkavégzés óta eltelt hosszú időtartamra is tekintettel a felperes a vitás perbeli időszakban rendszeresen végzett munkát a GMK-ban, azonban - ahogy azt Kúria a hatályon kívül helyező végzése elvi tartartalmában rögzítette - a szolgálati idő szerzéséhez nem elegendő annak bizonyítása, hogy a felperes segítő családtagként rendszeresen munkát végzett, azt is bizonyítani kell, hogy a felperes mint segítő családtag után az igényérvényesítéssel érintett hónapokban a hatályos jogszabályokban előírt járulékfizetés megtörtént.
[31] Az alperes a könyvelő tanúvallomásának a járulékfizetésre vonatkozó részével és annak az elsőfokú bíróság általi értékelésével kapcsolatban hivatkozott az Mfv.III.10.868/2010/5. számú határozatban foglaltakra. Ezzel összefüggésben a Kúria utal arra, hogy a Kp. 99. § (1) bekezdése értelmében, ha törvény lehetővé teszi, az elsőfokú ítélet ellen jogszabálysértésre, illetve a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással fellebbezéssel (felülvizsgálattal) élhet a fél, az érdekelt, valamint a rendelkezés rá vonatkozó része ellen az, akire az ítélet rendelkezést tartalmaz. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontjára és 41/B. § (1) bekezdésére figyelemmel ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az alatt a Kúria által - azaz 2012. január 1. után - meghozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatot kell érteni (Kfv.VII.38.217/2021/2.). A Kúria megállapította azt is, hogy az ügyek között az ügyazonosság sem állapítható meg, mert a hivatkozott ügy tárgya a gazdasági munkaközösség tagja, a perbeli ügy tárgya a tag segítő családtagja szolgálati idejének elismerése. Mindezekre figyelemmel az alperes által hivatkozott döntés ebben a perben nem irányadó.
[32] A fentiekben ismertetett és követendő kúriai gyakorlat (Kfv.VII.37.077/2021/5.) szerint a szolgálati idő egyéb hitelt érdemlő módon is bizonyítható, hiteltérdemlő tanúvallomás alapján is megállapítható, ha az abban foglaltak alkalmasak a tisztázandó tény bizonyítására, illetve jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik.
[33] Az alperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a járulékfizetésre vonatkozóan a tanúvallomásokat kirívóan okszerűtlenül értékelte, a könyvelő tanúvallomása nem fogadható el, mert az általánosság szintjén mozog, a járuléknyilvántartó lap vezetési kötelezettségre vonatkozó nyilatkozata pontatlan (jogszabály nem írta elő a vitatott időszakban annak vezetését), nem nyilatkozott a járulékfizetéssel kapcsolatban a befizetések jogcímére, összegére, csupán utalt arra, hogy mindig teljesítették a jogszabály által előírt befizetéseket, a járulékokat biztosan meg kellett fizetni, a segítő családtag nyilvántartásait úgy vezették mint a többiekét, A.B. pedig a járulékfizetésre vonatkozó adatokat, körülményeket nem adott elő. Az elsőfokú bíróság megalapozatlan, kirívóan okszerűtlen bizonyítékértékelésre alapította döntését, az általános jellegű, a járulékfizetés pontos jogcímére, összegére vonatkozóan konkrétumokat nem tartalmazó tanúvallomásokra döntés nem alapozható, hiteltérdemlő bizonyítékként nem vehetők figyelembe, mert az azokban foglaltak nem alkalmasak a tisztázandó tény bizonyítására. A követendő kúriai gyakorlat szerint (Kfv.X.37.885/2019/10.) a bizonyítékok hiányos, kirívóan okszerűtlen vagy logikátlan mérlegelése jogszabálysértést valósít meg, erre figyelemmel a Kúria a perbeli esetben megállapította, hogy a nem hiteltérdemlő bizonyítékokon alapuló jogerős ítélet jogszabálysértő.
[34] Az elsőfokú bíróság a felperes által becsatolt okiratok (az 1993. évre vonatkozó járulékelszámolási nyilvántartó lap, a 10/1992. számú ellenőrzési jegyzőkönyv) bizonyítékként való figyelembevételét a járulékfizetés tényleges megtörténtének vizsgálata körében mellőzte, amelyet az alperes felülvizsgálati kérelmében érdemben nem kifogásolt, ezért ebben a körben a Kúria - a felülvizsgálat korlátjaira tekintettel - nem vizsgálódhatott.
[35] Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást kellő mértékben feltárta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak [Pp. 279. § (1) bekezdés], azonban a határozat indokolásában a bizonyítékok mérlegelése - a fentiekben kifejtettekre figyelemmel - kirívóan okszerűtlen, ami az ügy érdemére kiható olyan lényeges eljárási szabálysértés, amelyre tekintettel a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése nem mellőzhető.
[36] A Kp. 116. § c) pontja szerint nincs helye felülvizsgálatnak a jogerős határozatnak csupán a kamatfizetésre, a perköltségre, a teljesítési határidőre vagy a részletfizetésre vonatkozó rendelkezései ellen, vagyis a perköltség vonatkozásában a Kp. általános jelleggel a felülvizsgálatot nem zárja ki. Felülvizsgálatnak a jogerős határozat perköltségre vonatkozó rendelkezése ellen csupán annak érdemi döntéssel kapcsolatos rendelkezései felülvizsgálatára vonatkozóan előterjesztett felülvizsgálati kérelem alapján van helye.
[37] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős határozat érdemi felülvizsgálatával egyidejűleg a perköltségre vonatkozó rendelkezései felülvizsgálatát is kérte. Azt állította, hogy az elsőfokú bíróság a felperes perköltségének eltúlzott (aránytalan) mértékben megállapításával a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdéseit, az IM rendelet 3. § (3)-(4) bekezdéseit (az indokolási kötelezettségre, illetve a nem megállapítható pertárgyértékű ügyeket érintő díjazásra vonatkozó szabályokat) megsértette.
[38] Az alperes felülvizsgálati kérelme annyiban alapos, hogy a jogerős ítéletnek a perköltségre vonatkozó része - az alábbiakban kifejtettekre figyelemmel - érdemi felülvizsgálatra alkalmatlan.
[39] Ahogy arra a fentiekben már utalás történt a Kp. 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 346. § (4)-(5) bekezdései tartalmazzák az ítélet indokolásával kapcsolatos törvényi követelményeket, amelyeket az ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezése indokolásával kapcsolatban is alkalmazni kell.
[40] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletének perköltségre vonatkozó jogi indokolásában csak a Kp. 35. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 83. § (1) bekezdésére utalt, amely szerint törvény eltérő rendelkezése hiányában a pernyertes fél perköltségét a pervesztes fél téríti meg, nem tartalmazza azonban az indokolás, hogy a bíróság a perköltség összegét mely jogszabályi rendelkezések figyelembevételével állapította meg. A jogerős ítéletben foglaltak szerint a bíróság a pernyertes felperes perköltség iránti igényét megbízási szerződés alapján számította fel (a megismételt eljárásra vonatkozóan is), figyelembe vette a Kúria által megállapított, a felülvizsgálati eljárásban felmerült költséget, továbbá a perköltség igényt megalapozottnak, a perben elvégzett jogi munkával arányban állónak fogadta el. Nem tartalmazza azonban annak jogi indokait, és mérlegelését, hogy a perköltség összegét mindezen körülmények és az irányadó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével hogyan határozta meg, továbbá a felperes jogi képviselőjének nyilatkozata ellenére, amely szerint nem tartozik az áfa körbe, a perköltség összege miért tartalmaz áfát. A Kúria utal arra, hogy a jogerős ítéletben a peres eljárás során felmerült perköltség egésze tekintetében kell a bíróságnak döntést hoznia, a fél időközi teljesítése ennek során szükségképpen figyelmen kívül marad.
[41] A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság a perköltségre vonatkozóan nem tett eleget a Pp. 346. § (5) bekezdésében rögzített indokolási kötelezettségének, a jogerős ítélet a perköltség jogalapja tekintetében csak részben tartalmazza a jogi indokolással kapcsolatos törvényi követelményeket, valamint ebben a körben a bíróság a bizonyítás eredményének a mérlegelését nem végezte el [Pp. 279. § (1) bekezdés], amely hiányosság a felülvizsgálati eljárásban nem orvosolható, a jogerős ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezése hatályon kívül helyezésére és a bíróság új eljárásra utasítására alapot adó eljárási jogszabálysértés.
[42] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - a Kp. 121. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazásával, mellőzve az IM rendelet felülvizsgálati kérelemben felhívott rendelkezései megsértésének vizsgálatát -, hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
[43] Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a bizonyítékok (különös tekintettel a tanúvallomások) fentiek szerin)ti figyelembevételével kell döntenie a keresetettel érvényesíteni kívánt időszakok szolgálati időbe való beszámíthatóságáról, az alperes határozata jogszerűségéről. Az elsőfokú bíróságnak a perköltségre vonatkozó döntését az ebben a határozatban megjelölt hiányosságok felszámolásával, a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdésének megfelelő tartalommal és részletességgel kell megindokolnia.
(Kúria Kfv.VII.45.036/2024/7.)