adozona.hu
ÍH 2023.29
ÍH 2023.29
INGATLAN GAZDASÁGI EGYSÉGKÉNT TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSE, MUNKÁLTATÓI JOGUTÓDLÁS, MUNKAVISZONY FOLYAMATOSSÁGA Ha a felek közti adásvételi szerződés tárgya nem csupán egy ingatlan, hanem egy már jól bejáratott autószalon, javítóműhely és szerviz mint gazdasági egység átruházása, amely megőrzi identitását, a munkaviszony folytonosnak minősül. Ez esetben a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek az átadóról az átvevő munkáltatóra szálltak át, ezért a munkaviszony megszüntetése esetén a felmondási időre, a
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2003. október 7. napjától dolgozott a k-i gépjárműjavító műhelyben autószerelő munkakörben. 2009. december 1. napján a P. A. Kft.-vel kötött határozatlan idejű munkaszerződést, amelyben a munkáltató elismerte a korábbi munkáltatónál fennállt munkaviszonyát. Amikor 2017. év elején a P. A. Kft. a K., V. út 6. szám alatti ingatlan értékesítéséről tárgyalt az alperes képviselőivel, az alperes jelezte, hogy szintén autószalont és...
ÍH 2023.29 INGATLAN GAZDASÁGI EGYSÉGKÉNT TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSE, MUNKÁLTATÓI JOGUTÓDLÁS, MUNKAVISZONY FOLYAMATOSSÁGA
Ha a felek közti adásvételi szerződés tárgya nem csupán egy ingatlan, hanem egy már jól bejáratott autószalon, javítóműhely és szerviz mint gazdasági egység átruházása, amely megőrzi identitását, a munkaviszony folytonosnak minősül. Ez esetben a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek az átadóról az átvevő munkáltatóra szálltak át, ezért a munkaviszony megszüntetése esetén a felmondási időre, a végkielégítés mértékére és a ki nem vett szabadság megváltására vonatkozó szabályokat ennek a figyelembevételével kell alkalmazni. [Mt. 36. § (1) bekezdés, 66. § (3), (5) bekezdés, 27. § (1) bekezdés, Európai Tanács 2001/23/EK irányelv 4. cikk (1) és (2) bekezdés]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2003. október 7. napjától dolgozott a k-i gépjárműjavító műhelyben autószerelő munkakörben. 2009. december 1. napján a P. A. Kft.-vel kötött határozatlan idejű munkaszerződést, amelyben a munkáltató elismerte a korábbi munkáltatónál fennállt munkaviszonyát. Amikor 2017. év elején a P. A. Kft. a K., V. út 6. szám alatti ingatlan értékesítéséről tárgyalt az alperes képviselőivel, az alperes jelezte, hogy szintén autószalont és szervizt kíván működtetni, a megbízható munkavállalókat foglalkoztatni kívánja, de az ingatlan adásvételi szerződésben a dolgozók munkaviszonyának folytonossága ne szerepeljen. Közösen kezdeményezték a márkaképviseleténél, hogy az új tulajdonos is elláthassa a gépjárművek szervizelését márkaszervizként, amely jogosultságot az alperes megszerezte.A P. A. Kft. vezetője, L. M. úgy tájékoztatta a dolgozókat a tulajdonosváltás előtt, hogy a munkaviszonyt közös megegyezéssel meg kell szüntetni, viszont az új munkáltatónál alkalmuk lesz rátermettségük bizonyítására, munkavégzésük tovább folytatódhat, ahogy korábban ő is átvette őket. A P. A. Kft. és az alperes 2017. március 10-én kötötték meg az ingatlan adásvételi szerződést, de a birtokbalépés csak március 31-én valósult meg. A felperes 2017. március 31. napján aláírta a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetéséről szóló okiratot, és még aznap megkötötte az alperessel az új munkaszerződést, amely a korábbi jogviszony folytonosságára utalást nem tartalmazott. Ennek ellenére a felperes - aki a gépjárművek javításában szakképesítéssel és nagy gyakorlattal rendelkezett - azonos munkavégzési helyen, azonos munkakörben, azonos munkát végzett, munkaeszközeivel nem számolt el, folyamatban lévő munkáit tovább folytatta, munkakörülményeiben semmilyen változás nem állt be, és a felek próbaidőt sem kötöttek ki. A szerviz működése folyamatos volt, az eladó a szerviztevékenységhez szükséges eszközöket a telephelyen hagyta, de azokat a vevő folyamatosan lecserélte.
Az alperes a 2020. április 17. napján kelt felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 64-70. §-aira utalással, 35 nap felmondási idővel, 2020. május 22. napjával. Egy hónap végkielégítés és a 35 nap felmondási időre járó távolléti díj kifizetéséről rendelkezett a részére. A felperes ezt meghaladó követelését nem ismerte el, mert álláspontja szerint nem valósult meg a munkajogi jogutódlás.
A felperes módosított keresetében a 2003. október 7. napjától 2020. június 16. napjáig fennálló, jogfolytonos munkaviszonyára tekintettel további 25 nap, bruttó 374.142 forint felmondási időre járó távolléti díj, további három havi bérnek megfelelő végkielégítés, bruttó 987.735 forint, 2 munkanapra járó, 26.000 forint összegű szabadságmegváltás megfizetésére kérte kötelezni az alperest azzal, hogy egy havi távolléti díjának összege bruttó 329.245 forint volt. Előadása szerint az Mt. 36. § (1) bekezdésében írt munkáltatói jogutódlás megvalósult az autószalon és szerviz 2017 márciusi eladásával, így munkaviszonya 2003. október 7. napjától folyamatos volt, a kora alapján pedig évi 28 nap szabadság illette meg.
Az alperesnek az elsőfokú bíróság által kibocsátott bírósági meghagyással szembeni ellentmondással egyidejűleg előterjesztett ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint a felperes jogviszonya nem tekinthető jogfolytonosnak 2003. október 7-től, mert 2017. április 1. napjától kezdődő hatállyal munkáltatói jogutódlás nélkül kötöttek munkaszerződést, de a korábbi munkáltatóval, a P. A. Kft.-vel is csak 2009. december 1. napjától állt jogviszonyban a felperes. A P. A. Kft.-vel fennállt munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg a szerződő felek, és ő mint új munkáltató új munkaszerződést kötött a felperessel. Kizárólag az ingatlant vásárolta meg a P. A. Kft.-től, a munkavállalók jogviszonyát nem tartotta fenn, a tevékenysége sem azonos, mivel alapvetően egy másik autómárkát értékesít és szervizel, továbbá az ingóságok, a technika és a vevőkör átvétele sem történt meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes módosított keresetét alaposnak találta, és kötelezte az alperest 374.142 forint távolléti díj, 987.735 forint végkielégítés, 26.000 forint szabadságmegváltás megfizetésére. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 36. § (1) bekezdésének megfelelő munkáltatói jogutódlás megvalósult, hiszen az alperes nem kizárólag az ingatlant, hanem az egész gazdasági egységet vásárolta meg, autószalont és szervizt üzemeltetett a továbbiakban is, és a külvilágnak folytonosságot kívánt sugározni. Az Európai Tanács 2001/23/EK irányelve 4. cikk (1) és (2) bekezdéséből következően, figyelemmel az Mt. 66. § (3) bekezdésére, a munkáltató személyében bekövetkezett változás nem indokolja a munkaviszony megszüntetését. A gazdasági egység a jogutódlást követően megőrizte az identitását, az ingó- és ingatlanvagyontárgyak átadása megtörtént, továbbá a személyzet jelentős részét tovább foglalkoztatta az alperes. Tevékenysége hasonló, és nem releváns, hogy más márkájú gépjárművek szervizelésével és értékesítésével foglalkozik, az ügyfélkör átvételének hiánya pedig nem mond ellent az előbbieknek. A felperes korábbi munkaszerződésének lényeges tartalma változatlan maradt, azaz határozatlan idejű munkaviszonyban, ugyanazon munkavégzési helyen, ugyanúgy autószerelő munkakörben, lényegében azonos munkakörülmények között dolgozott tovább. Mivel az előző munkaviszonya megszűnésének indoka kizárólag a munkáltató személyében bekövetkezett változás volt, hiszen a felperesnek nem állt szándékában a munkaviszonyát megszüntetni, és a korábbi munkáltatótól azt a tájékoztatást kapta, hogy változatlan feltételek mellett, azonos munkahelyen folytathatja a munkáját, így jogszabályba ütköztek, illetőleg annak megkerülésére irányultak a munkaviszonyt megszüntető és új munkaviszonyt létesítő szerződések az Mt. 27. § (1) bekezdése szerint, amit az Mt. 27. § (3) bekezdése alapján hivatalból kellett észlelnie a bíróságnak. Ezekre az indokokra tekintettel arra a következtetésre jutott, hogy a felperes munkaviszonya 2003. október 7. napjától folyamatos volt. Az alperes a felperes kereseti kérelmének összegét nem vitatta, ezért azzal egyezően marasztalta az alperest az elsőfokú bíróság.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést annak megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. A megállapított tényállás módosítását és abból eltérő jogi következtetés levonását kérte. Hangsúlyozta, hogy nem állt be a jogfolytonosság a felperes munkaviszonyában, mert nem egy teljes gazdasági egységet vett át, az átvételkor a felperesnek nem volt fennálló munkaviszonya. A munkaviszonyt megszüntető, illetve az új munkaviszonyt létesítő szerződések a felek akaratának megfeleltek, nem semmisek, továbbá a jogfolytonosság sem került bele az új munkaszerződésbe. A korábbi munkaviszonyt megszüntető szerződésbe neki mint új munkáltatónak nem volt beleszólása. Amennyiben ez a megállapodás semmis, azért a P. A. Kft. tartozik felelősséggel. Továbbá, ha az új munkaszerződés is érvénytelen, azt az Mt. 29. §-a alapján meg kell szüntetni, amelyet megtett, és már rendezte is az ebből fakadó kötelezettségeit, egyéb tartozása nincs. A gazdasági egység körében előadta, hogy a P. A. Kft. minden használható ingóságot magával vitt, így nem maradt működő telephely, amit átvehetett volna. Az ügyfélkör sem azonos, 80 %-ban más márkával foglalkoznak, ami azt jelenti, hogy más a diagnosztika, más a technika, más az alkatrészigény. A régi munkavállalók más képzésen vettek részt, ezzel ők is speciális szaktudásra tettek szert.
A felperes a fellebbezésre ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A fellebbezés nem alapos.
A másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperesnek az alperesnél létesített munkaviszonya a korábbitól teljesen független, új munkaviszony, vagy a P. A. Kft. munkáltatónál (illetőleg azt megelőzően) fennállt munkaviszonya jogfolytonosnak tekinthető. A másodfokú bíróság a felperes álláspontját osztotta, és egyetértett az elsőfokú bíróság érvelésével.
A felperes személyes meghallgatása során tett nyilatkozatából egyértelmű, hogy a munkaviszonyát nem kívánta megszüntetni, illetőleg a hosszú ideje fennálló munkaviszonyához kapcsolódó, őt megillető juttatásokról (pl. végkielégítés) lemondani nem kívánt. A P. A. Kft. ügyvezetője, L. M. megnyugtatta, hogy nem kell aggódnia, mert folytathatja a munkát az alperesnél, és ugyanaz lesz a feladata, nem lesz változás a munkájában.
L. M. tanúvallomásából az derült ki, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére azért került sor, mert így tekintette folytathatónak a munkavállalók fennálló jogviszonyát. A vele mint régi munkáltatóval való kapcsolatot annak érdekében zárta le, hogy az új munkáltatóval létesíthessenek munkaviszonyt, amelyet azonban nem tartott teljesen új jogviszonynak, hiszen a saját korábbi gyakorlata is az volt, amikor új telephelyet vásárolt, hogy a munkavállalókat megtartotta. Úgy gondolta, hogy a telephely eladásával a munkavállalók sorsa nem fog változni. Kezdetben az alperes ügyvezetőjének édesapjával egyeztetett, akivel mindketten értéknek tartották a dolgozók hűségét és szaktudását. Valójában nem tulajdonított jelentőséget annak a körülménynek, hogy az alperes az ingatlan adásvételi szerződésbe a dolgozók munkaviszonyának jogfolytonosságát belevenni nem kívánta, mert az előzetes tárgyalások során szóban olyan tartalmú megállapodás körvonalazódott közöttük, hogy a dolgozókat megtartják. Végkielégítést azért nem kívánt fizetni a felperesnek sem, mert az alperes a munkaviszonyt fenn akarta tartani vele.
Mindebből az a következtetés vonható le, hogy sem a felperes, sem a korábbi munkáltatója nem kívánták megszüntetni a felperes munkaviszonyát. Arra abból az elképzelésből került csupán sor, hogy a munkaviszonyt az alperessel folytathassa tovább a felperes.
A felperes munkaviszonyának megszüntetése tehát önmagában a munkáltató személyében bekövetkező változásra tekintettel történt, ez pedig ellenétes az Mt. 66. § (3) bekezdésében írt, és a jelen helyzetre is irányadó azzal a szabállyal, hogy kizárólag a munkáltató személyében bekövetkező változás nem szolgálhat a munkáltató felmondásának indokául. A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését tartalmazó megállapodás tehát az azt megkötő felek szándékával ellentétes volt, és emiatt a vállalkozások átruházása esetére a munkavállalói jogokról szóló 2001/23/EK irányelv 4. cikk (1) és (2) bekezdésébe, valamint az Mt. 66. § (3) bekezdésébe ütközött, ezáltal az Mt. 27. § (1) bekezdése alapján munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközés, illetőleg annak megkerülésére irányuló volta miatt semmis.
Az alperes következetes álláspontja az volt, hogy nem kívánta fenntartani a jogfolytonosságot az autószalon és szerviz munkavállalóinak munkaviszonyában. Úgy gondolta, hogy kizárólag az általa arra érdemesnek tartott munkavállalókkal köt új munkaszerződést a korábbi jogok és kötelezettségek fenntartása nélkül, emellett a szabadpiacról vesz fel új munkavállalókat. Amennyiben elfogadnánk az alperes érvelését, a munkavállaló kerülne hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy a korábbi és az új munkáltatója közül egyik sem lenne felelőssé tehető a korábbi jogok és kötelezettségek teljesítéséért. Erre tekintettel a felek által megkötött új munkaszerződés szintén az Mt. 27. § (1) bekezdésébe ütközött, illetőleg a munkaviszonyra vonatkozó szabály megkerülésére irányult, azaz semmis. A semmisséget pedig az Mt. 27. § (3) bekezdése alapján helyesen vette figyelembe az elsőfokú bíróság hivatalból, amelyről a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglaltan megfelelően tájékoztatta a feleket a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 237. § (3) bekezdés b) pontja szerinti anyagi pervezetést elvégezve.
A perbeli adatok mind abba az irányba mutatnak, hogy az alperes - állításával ellentétben - nem csupán egy ingatlant vásárolt, hanem egy már jól bejáratott autószalont, javítóműhelyt és szervizt mint gazdasági egységet, amely lényegében megőrizte az identitását. Nem volt vitás, hogy az alperes a munkavállalók több, mint 50%-át tovább foglalkoztatta, az eszközöket és a beépített berendezési tárgyakat átvette, még akkor is, ha azok elavultak voltak, és az új márka előtérbe kerülése miatt más diagnosztikai eszközöket kellett bevezetnie. L. M. tanúvallomása egyértelmű volt abban a kérdésben, hogy kizárólag az autószalonban értékesített gépjárműveket és az azokhoz tartozó alkatrész-raktárkészletet vitte magával a p-i értékesítő szalonba és szervizbe, az egyéb eszközöket, a gépparkot, a javításhoz szükséges berendezési és felszerelési tárgyakat a helyszínen hagyta. A telephely folyamatosan működött, a vevők és a megrendelők felé a folyamatos működést sugározta, miután ez volt az új munkáltató célja. Az ügyfélkörre vonatkozó adatok átvételének hiánya önmagában nem bírt jelentőséggel a gazdasági egység átadásának megállapítása körében. Nem zárta ki a javítást az alperes a korábban értékesített márkákra vonatkozóan sem, azaz a régi ügyfelek megbízásait is teljesítette. Az a körülmény, hogy a korábbiakhoz képest más márkát értékesített és szervizelt nagyobbrészt, szintén nem változtat a telephely gazdasági egységként történt átadásán, mint ahogy az sem, hogy a megtartott régi munkavállalók új ismereteket szereztek, amikor Ford képzésen is részt vettek. A gazdasági egység identitásának megőrzése az emberi erőforrás és az eszközök többségének átvételén, valamint a folytatott tevékenység azonosságán, illetve hasonlóságán alapult (Kúra Mfv.I.10.285/2017/5., Mfv.II.10.008/2018/3.). Az autójavítás és -értékesítés nyilvánvalóan azonos tevékenység, a gépjármű márkájától függetlenül. Ráadásul a perbeli esetben az új márka mellett a régi márka javítását és szervizelését is megtartotta az alperes.
A felperes munkavégzési helye, munkaköre és munkakörülményei változatlanok voltak a felek egyező előadása szerint. A munkaviszonyt megszüntető és létesítő szerződéseket ugyanazon a napon írták alá, munkavégzés közben, azaz ugyanazt a munkát folytatta a felperes az alperes alkalmazásában, ugyanazokkal az eszközökkel, mint amit és ahogy a P. A. Kft. alkalmazásában végzett.
A fentiekre tekintettel helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az autószalont és szervizt az identitását megőrző gazdasági egységként vette át az alperes, ezért a felperes munkaviszonyát folyamatosan fennállónak kell tekinteni (EBH 2014.M.6.). A munkáltató személyének változásával megkötött megállapodások semmisségének tehát az a következménye, hogy a munkaviszony folytonosnak minősül az Mt. 36. § (1) bekezdése alapján, és a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek az átadóról az átvevő munkáltatóra szálltak át.
Mindezekből az következik - ahogy azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította -, hogy a felperes munkaviszonya 2003. október 7. napjától jogfolytonos volt. Emiatt az alperes köteles megfizetni a felperes részére a munkaviszony 2022. április 17-én kelt felmondással történő megszüntetése miatt plusz 25 nap felmondási időre járó távolléti díjat [Mt. 69. § (1) bekezdése, a (2) bekezdés e) pontja], plusz három havi végkielégítést [Mt. 77. § (1) bekezdés a) pontja, a (3) bekezdés d) pontja] és plusz 2 nap szabadságmegváltást [Mt. 116. §-a, 117. § (1) bekezdés h) pontja és 125. §-a], amely követeléseket az alperes összegében nem, kizárólag jogalapjában vitatott.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Mf.I.30.061/2022/3. szám)