adozona.hu
BH 2022.7.188
BH 2022.7.188
A pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás nem tulajdonjogi természetű, nem tulajdonjog, hanem követelés érvényesítésére irányul, így ezen igény elévülése is bekövetkezhet [2013. évi CCXL. törvény (Bvtv.) 323. §, 436. § (1) bek.; 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 210/D. § (1) bek., 57. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Miskolci Városi Bíróság 2011. év július 6. napján jogerőre emelkedett 16.B.4776/2010/11. számú ítélete alapján kiállított egységes értesítővel végrehajtást rendelt el (Vh.6508/2011. számon) a felperessel szemben 12 106 669 Ft összegre, vagyonelkobzás jogcímén. Továbbá 2011. július 8. napján egységes értesítő került kiállításra ugyanezen jogerős ítélet alapján további 148 980 Ft bűnügyi költség jogcímén fennálló tartozásra is (szám: 8894/2011.Vh.).
...
BH 2022.7.188 A pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás nem tulajdonjogi természetű, nem tulajdonjog, hanem követelés érvényesítésére irányul, így ezen igény elévülése is bekövetkezhet [2013. évi CCXL. törvény (Bvtv.) 323. §, 436. § (1) bek.; 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 210/D. § (1) bek., 57. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Miskolci Városi Bíróság 2011. év július 6. napján jogerőre emelkedett 16.B.4776/2010/11. számú ítélete alapján kiállított egységes értesítővel végrehajtást rendelt el (Vh.6508/2011. számon) a felperessel szemben 12 106 669 Ft összegre, vagyonelkobzás jogcímén. Továbbá 2011. július 8. napján egységes értesítő került kiállításra ugyanezen jogerős ítélet alapján további 148 980 Ft bűnügyi költség jogcímén fennálló tartozásra is (szám: 8894/2011.Vh.).[2] A végrehajtás során a megyei bírósági végrehajtó a 2011. december 20. napján kelt foglalási jegyzőkönyvben megállapította, hogy az adósnak (felperesnek) letiltható jövedelme, lefoglalható ingósága, ingatlana nincs, ezért az eljárás a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 52. § d) pontja alapján szünetel. A Miskolci Törvényszék 2019. június 19. napján kelt levelével megkereste Bevételi Csoportját és a Vh.6508/2011. szám alatt folyamatban volt végrehajtás folytatását, majd a 2019. augusztus 7. napján kelt levelével ugyancsak megkereste Bevételi Csoportját és a Vh.8894/2011. szám alatt folyamatban volt végrehajtás folytatását kérte.
[3] A 2019. január 1. napján bekövetkezett jogszabályváltozások miatt a Miskolci Törvényszék 2020. november 7. napján a folyamatban lévő végrehajtási ügyet átadta az illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság) részére.
[4] Az elsőfokú adóhatóság 2020. november 10-én fizetési felszólítást bocsátott ki a felperes felé azzal, hogy tartozását az adóhatóság letéti számlájára fizesse meg. A felperes az elsőfokú adóhatóságnál 2020. november 17. napján előterjesztett beadványában a Vh.6508/2011. szám alatt folyamatban volt végrehajtás elévülésére hivatkozással a tartozás törlését és a vele szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárás megszüntetését kérte.
[5] Az elsőfokú adóhatóság a 6440031377 számú végzésével a felperes végrehajtás megszüntetése iránti kérelmét elutasította. Kifejtette, hogy a követelés végrehajthatósága elévülésének bejelentésére 2019. december 31-ig nem került sor. Az a körülmény, hogy a törvényszéki végrehajtó szüneteltette a végrehajtási eljárást, nem jelenti azt, hogy annak időtartama alatt a követelés elévült. Hiszen az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 125/A. § (7) bekezdése szerint a végrehajtáshoz való jog elévülését bármely végrehajtási cselekmény megszakítja, és a végrehajtás folytatása céljából a behajthatatlan követelés folyamatban lévő ügyként átadásra került az adóhatósághoz, ami végrehajtási cselekménynek számít és az elévülést megszakítja, ezért a végrehajtási jog nem évült el. Hivatkozott az Avt. 18. § (1) bekezdés d) pontjára, a 125/A. § (7), a 131/A. § (2), (7) és (10) bekezdésére, valamint a bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szól 1/2002. (I. 17.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 33. § m) pontjára.
[6] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2021. február 16. napján kelt 6422147629 számú végzésével az elsőfokú adóhatóság végzését az indokolási rész kiegészítésével helybenhagyta.
[7] Indokolása szerint az IM rendelet 33. §-ának m) pontja és az Avt. együttes értelmezése alapján, mivel a Miskolci Törvényszék folyamatban lévő végrehajtási eljárásként adta át a felperes ellen folyamatban volt törvényszéki végrehajtási ügyet, a végrehajtási eljárást az alperes jogszerűen folytatta, hiszen a végrehajtási ügyek átadása alkalmával a bíróságoknak figyelemmel kell lenniük arra, hogy a végrehajtás még folytatható-e az adóhatóság által vagy elévülés okán már nem tartozik a végrehajtási eljárás hatálya alá.
[8] A felperessel szemben a végrehajtás alá vont tartozás vagyonelkobzás tekintetében áll fenn. Hivatkozott a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 75. § (3) bekezdésére, miszerint az elkobzott vagyon törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:35. §-ára, amely szerint a tulajdoni igények mint abszolút szerkezetű jogviszonyból eredő igények nem évülnek el. Hivatkozott a Btk. nagy kommentárjára is, miszerint a vagyonelkobzás lényege a bűncselekmény elkövetéséből származó javak elvonása, azaz a bűncselekmény elkövetése előtti vagyoni helyzet visszaállításában áll. A vagyonelkobzás általában a helyreállítást és a megelőzést célozza, de elrendelhető a megelőzés mellett megtorlási céllal is. A vagyonelkobzás alapján a végrehajtási eljárás jogszerűen folytatható, mivel az állam tulajdonába kerülő vagyontárgyak esetében az elévülés a törvény erejénél fogva kizárt.
[10] A felperes a 10 éve folyamatban lévő végrehajtási eljárás során az iratokba betekinthetett volna, illetve alaptalan az a hivatkozása, hogy az elmúlt 10 évben végrehajtási cselekmény az ügyében nem történt. Az alperes utalt a Miskolci Törvényszék 2021. január 7. napján kelt tájékoztatására, miszerint a tartozásállomány vagyonelkobzás eredménye, mely jogcímen átadott tétel a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján nem évül el.
A kereset és a védirat
[11] A felperes keresetében az alperes végzésének megsemmisítését, illetve megváltoztatását kérte akként, hogy a végrehajtási eljárást a bíróság szüntesse meg. Indokolása szerint 7,5 év telt el anélkül, hogy az elévülést megszakító, bármilyen végrehajtási cselekményre sor került volna. Kifejtette, hogy a pénzösszegben megállapított vagyonelkobzás soha nem alapozhat meg dologi jogi igényt.[12] Az alperes védiratában a felperes keresetének elutasítását kérte.
A jogerős ítélet
[13] Az elsőfokú bíróság az alperes keresettel támadott végzését az elsőfokú végzésre kiterjedően megváltoztatta és a végrehajtási eljárást megszüntette.[14] Leszögezte, a felek között nem volt vitatott, hogy a végrehajtási eljárás szünetelése megállapításától (2011. december 20.) számítottan a következő végrehajtási cselekményre jóval 5 évvel később, majdnem 7,5 év elteltével (2019. június 19.) került sor. Az alperes részben helyes jogszabályhelyekre alapította döntését, azonban lényeges jogszabályhelyeket nem alkalmazott, a felhívott jogszabályhelyeket tévesen értelmezte. A felperes és az alperes beadványaiban az új Btk., illetve az új Ptk. rendelkezéseire hivatkozott, azonban mivel a felperessel szemben a bíróság jogerősen a 2011. évben alkalmazott vagyonelkobzási intézkedést, a felperes esetében alkalmazandó jogszabályok a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) vonatkozó rendelkezései voltak. A régi Btk. 70. §-a, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Bvtvr.) 90. §-a alapján alkalmazandó Vht. 210/D. § (1) bekezdése alapján elsődlegesen azt rögzítette, hogy különbség van a vagyonelkobzás mint intézkedés kiszabása és a vagyonelkobzás végrehajthatóságának elévülése között. A vagyonelkobzás mint intézkedés alkalmazhatósága nem évül el, a Vht. 210/D. § (1) bekezdése szerint azonban, ha a bíróság a vagyonelkobzást pénzösszegben rendelte el, annak végrehajtását a pénzkövetelés behajtásának szabályai szerint kell foganatosítani. Ezért a Vht. 57. §-a szerint, figyelemmel a Tvr. 90. §-ára, a kiszabott vagyonelkobzás mint intézkedés végrehajthatósága viszont már bekövetkezhet, így az elévülést vizsgálni kell. A pénz mint kötelmi igény elévül, ezért a pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás végrehajthatóságának elévülésére a régi Ptk. általános elévülési szabályai az irányadóak, ezért a felperes alappal hivatkozott elévülésre. Megállapította, hogy a vagyonelkobzás jelen ügyben pénzkövetelésre vonatkozott, amely kötelmi jogi igény, ezért a Ptk. rendelkezéseinek értelmében elévülhet, és az alperesnek az Avt. 18. § (1) bekezdés d) pontja alapján a végrehajtási eljárást meg kellett volna szüntetnie. Nem tulajdonított jelentőséget az alperes azon hivatkozásának, hogy a vagyonelkobzás végrehajthatósága esetén, amennyiben pénzösszegre vonatkozik és elévülhetne, akkor olyan lenne, mint egy pénzbüntetés, amely nem feleltethető meg a jogalkotói szándéknak. A két jogintézményt nem kellett elhatárolni, mivel a bíróságnak kizárólag abban kellett állást foglalnia, hogy a pénzösszegre vonatkozó végrehajtást a felperes esetében elévülés jogcímén meg kell-e szüntetni. Ezért az elsőfokú bíróság a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 89. § (1) bekezdése és a 90. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felülvizsgált alperesi végzést az elsőfokú döntésre is kiterjedően megváltoztatta, és a végrehajtási eljárást az Avt. 18. § (1) bekezdés d) pontja alapján megszüntette.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
[15] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Szerinte a jogerős ítélet sérti az Alaptörvény 28. cikkét, az Avt. 131/A. § (7) és (10) bekezdéseit, a Vht. 210/D. § (1) és az 57. § (1) bekezdéseit, valamint a Ptk. 5:35. §-át. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a végrehajtási eljárás tárgyát képező vagyonelkobzás jogcímén fennálló tartozás dologi jogi természetű tulajdonjogi igényt keletkeztet, amelynek kapcsán az elévülés a törvény erejénél fogva kizárt, de az elsőfokú bíróság nem vizsgálta teljeskörűen a vonatkozó jogszabályi előírásokat, és nem vette figyelembe az a mögött álló jogalkotói szándékot.[16] A régi Btk. 70. § (1) bekezdéséhez fűzött kommentár szerint a vagyonelkobzás célja a bűncselekményből származó vagyon elvonása, ami elsődlegesen reparációs célt szolgál. Amennyiben a vagyonelkobzás ingó vagy ingatlan dologra irányulna, akkor ennek a dolognak a tulajdonjoga az államra szállna és ezt a per során a felperes is elismerte. A vagyonelkobzás pénzösszegben történő elrendelését szabályozó régi Btk. 77/C. § (1) bekezdése az általános szabályokhoz képest szubszidiárius, kiegészítő szabálya a vagyonelkobzásnak, amely speciális esetre vonatkozik. A vagyonelkobzás pénzösszegben történő elrendelése nem változtat a büntetőjogi intézkedés állami tulajdonjogot eredményező jogi természetén, vagyis ezen intézkedés az ingóra és ingatlanra vonatkozó vagyonelkobzással egyezően dologi jogi hatállyal bír.
[17] Fenntartotta azt az álláspontját, hogy amennyiben a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás körében az elévülés kérdése vizsgálható lenne, úgy nem lenne értelme különbséget tenni a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás és a pénzbüntetés jogintézménye között. A jogalkotó azonban indokoltnak tartotta a két szankció különálló szabályozását, ami azt mutatja, hogy a két intézmény eltérő jogkövetkezményekkel jár.
[18] Az alperes álláspontját támasztja alá az Avt. 131/A. § (7) és (10) bekezdéseinek együttes értelmezése is, az adóhatóság részére ugyanis csak a behajtható és el nem évült követelések adhatók át a törvényszéki végrehajtó részéről. Ugyanakkor az Avt. 131/A. § (10) bekezdése vagyonelkobzás esetén az elévülés és behajthatóság vizsgálatát előíró (7) bekezdés alkalmazását nem teszi lehetővé.
[19] A pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás esetén a jogalkotó valójában egy jogi fikciót állít fel, amikor az alapvetően kötelmi jogi jogviszonyok tárgyát képező pénzfizetési kötelezettséghez dologi jogi természetű tulajdoni igényt fűz. A régi Btk. nagy kommentár 77/C. §-hoz fűzött indokolása is az alperesi álláspontot támasztja alá, mely szerint kimondható vagyonelkobzás akkor is, ha az elkövetőnek az elbírálás idején már nincs vagyona. A jogintézmény jogpolitikai indoka is ezt igazolja, a vagyonelkobzás célja a bűnös úton elért vagyongyarapodás elvonása (Legfelsőbb Bíróság 69/2008. BK vélemény).
[21] Az alperes által hivatkozott jogalkotói szándékot támasztja alá az is, hogy a pénzkövetelés behajtásának szabályait ténylegesen a Vht. második része tartalmazza, amely rendelkezések a törvény 58. §-ától kezdődően kerültek meghatározása, ellenben az elévülés kérdését szabályozó 57. § még a Vht. általános szabályokat rögzítő első részében lelhető fel. Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor ezen utaló szabály révén az adott ügyben irányadónak tekintette a Vht. elévülést szabályozó 57. §-ának rendelkezését. A Vht. pénzkövetelés végrehajtásának szabályairól szóló második része azon végrehajtási cselekmények részletszabályait tartalmazza, amelyek révén a pénzkövetelés behajtására ténylegesen is sor kerülhet (letiltás, ingó-végrehajtás stb.). Ezért a Vht. 210/D. § (1) bekezdésének utaló szabálya a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás behajtásának módjait, eszközeit határozza meg, de nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint a pénzben elrendelt vagyonelkobzás elévültethető kötelmi igénynek minősülne.
[22] E jogszabályhelyet hatályba léptető, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény és a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról szóló 2008. évi LXXX. törvény miniszteri indokolása is egyértelműen azt mondja, hogy a pénzkövetelések behajtására vonatkozó szabályok alkalmazását azon okból rendeli el a jogalkotó, hogy a követelés az elkövető bármely vagyontárgyából kielégíthető legyen. Figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság, hogy a Vht. 210/D. § (1) bekezdése kifejezetten az e fejezetben foglalt eltérésekkel írta elő a pénzkövetelés behajtásának szabályait alkalmazni. Az említett fejezet - vagyonelkobzás végrehajtása [Vht. 13. fejezet] - egyéb szabályai ingatlanfoglalás esetében kifejezetten kimondják az állami tulajdonjog keletkezését.
[23] Hivatkozott az Avt. 125/C. § (2) bekezdésére, amely alapján szerinte egyértelműen megállapítható, hogy nem az ingó vagyontárgy egyedi vagy helyettesíthető jellege a meghatározó a jogviszony kötelmi vagy dologi jellegének meghatározásakor, hiszen valamely pénzösszeg éppúgy lehet mind a régi Btk. 77/B. §-a szerint, mind a régi Btk. 77/C. §-a szerint elrendelt vagyonelkobzás tárgya. Vitatta az elsőfokú ítélet azon megállapítását is, miszerint a vagyonelkobzás mint intézkedés elrendelhetőségének elévülése elválik a vagyonelkobzás végrehajtásának elévülésétől. Ez a jogszabályi rendelkezésekből nem következik.
[24] Másodlagos érvelése szerint az elsőfokú bíróság ítéleti indokolása nem teljes körű. Nem adta indokát annak, hogy a vagyonelkobzás dologi jogi természetét alátámasztó, a régi Btk. 77/C. §-ának szubszidiárius jellegére vonatkozó alperesi érvelést miért nem tekintette helytállónak, csak azt rögzítette, hogy a pénzbüntetéssel való összevetésnek nem tulajdonít jelentőséget.
A Kúria döntése és jogi indokai
[27] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.[29] A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv.tv.) 323. §-ának rendelkezése szerint a vagyonelkobzást a bíróság értesítése vagy a jogerősítési záradékkal ellátott és a 34/A. §-ban meghatározott követelményeknek megfelelő határozata alapján az állami adó- és vámhatóság az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló törvény rendelkezései szerint hajtja végre.
[30] A vagyonelkobzással érintett vagyoni elemek iránti igény érvényesítésének anyagi jogalapját az teremti meg, hogy a jogerős büntetőjogi szankció elrendelésével a követelés az államra száll.
[31] Azt mindenképp le kell elöljáróban szögezni, hogy a jelen ügy tárgyát képező végrehajtás egységes értesítő kiállításával indult, amelynek alapján a bíróság a végrehajtást vagyonelkobzás jogcímén, pénzösszegben rendelte el.
[32] A Bv.tv. 436. § (1) bekezdése értelmében a régi Btk. alkalmazásával kiszabott büntetések és alkalmazott intézkedések végrehajtása során - a (2)-(9) bekezdésben foglalt eltérésekkel - a Bv.tv. rendelkezései irányadóak, márpedig ezek a hivatkozott bekezdések a vagyonelkobzással kapcsolatban külön eljárást nem fogalmaznak meg.
[33] A vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezés jogerőre emelkedésekor (2011. július 6.) hatályos Vht. akként rendelkezett, hogy a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzást a pénzbeli követelések szabályai szerint kell végrehajtani [Vht. 210/D. § (1) bekezdés]. Ebből az következik, hogy ezesetben a vagyonelkobzás nem tulajdonjogi természetű, nem tulajdonjogra, hanem követelés érvényesítésére irányul, ezért az igény elévülése is bekövetkezhet, az erre vonatkozó, törvényben meghatározott elévülési idő elteltével (Győri Ítélőtábla BPKF II.336/2021/3.). Pénzbeli követelés okán ez a régi Ptk. elsőfokú bíróság által idézett (az új Ptk.-val egyező rendelkezést tartalmazó) 324-326. § rendelkezéseiben meghatározott időtartam. Ezért az elsőfokú ítélet nem sérti az alkalmazandó régi Ptk. rendelkezéseit, de az Alaptörvény 28. cikkének sérelmét sem állapította meg a Kúria, mert ez az értelmezés felel meg a jogszabályok szövegének, azok céljának és az Alaptörvénnyel összhangban történő értelmezésének.
[34] A Kúria szerint ezért az alperes dologi jogi természetű igényre történő hivatkozása nem alapos. Azzal kapcsolatban, hogy a vagyonelkobzás pénzösszegben történő elrendelése eltérő megítélés alá esik-e, mint az ingó és ingatlanra vonatkozó vagyonelkobzás, annak van jelentősége, hogy a büntetőjogi jogszabályi rendelkezések - vagyis a Vht. 57. § (1) bekezdésében nevesített, az elévülés szempontjából mérvadó végrehajtandó követelésre irányadó rendelkezések - a vagyonelkobzás végrehajtása vonatkozásában külön eljárást jelentő tételes jogi szabályozást nem tartalmaznak, ugyanakkor a Vht. felhívott szabálya a vagyonelkobzás végrehajtására a pénzbeli követelések szabályait rendelte alkalmazni. Nem hiányos ezért az elsőfokú ítélet indokolása és helyesen utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy fentiek miatt annak nincs jelentősége, hogy a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás, illetve a pénzbüntetés jogintézménye között végrehajtási szempontból megfogalmazható-e valamely különbség.
[35] Az, hogy az alperes szerint a vagyonelkobzás pénzösszegben történő elrendelése az általános szabályokhoz képest kiegészítő szabály, illetve, hogy a jogintézmény jogpolitikai indoka a bűnös úton elért vagyongyarapodás elvonása, nem vonja kétségbe a tételes jogi szabályozás helyes értelmezéséből következő, fentiekben kifejtett, a vagyonelkobzás végrehajtására irányadó eljárási rendet és azzal nem is áll ellentétben. Egyébiránt a felülvizsgálati kérelemben az alperes maga is hivatkozik a régi Btk. kommentár szövegét idézve arra, hogy az elévülésre vonatkozó szabályokról az nem tesz említést. Az elsőfokú bíróság ezért nem értelmezte tévesen és kiterjesztően a Vht. 210/D. § (1) bekezdésében foglaltakat, és nem ellentétes e jogszabályhely felülvizsgálati kérelemben idézett miniszteri indokolása (a pénzkövetelések behajtására vonatkozó szabályok alkalmazását azon okból rendeli el a jogalkotó, hogy a követelés az elkövető bármely vagyontárgyából kielégíthető legyen) sem az elsőfokú bíróság értelmezésével, hiszen a pénzkövetelések behajtására vonatkozó szabályok elrendelése e szerint is kifejezetten az eredményes vagyoni reparációt szolgálja.
[36] Annak pedig, hogy a Vht. második része tartalmazza a pénzkövetelés behajtásának szabályait az 58. §-tól kezdődően, az elévülés szabályai pedig az 57. §-ban szerepelnek, nem lehet olyan rendszertani értelmezést tulajdonítani, hogy a Vht. 210/D. § (1) bekezdésének hivatkozott szabálya csupán a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás behajtásának módjait, eszközeit határozza meg. A Vht. 57. §-a az elévülésre irányadó általános szabályokat fogalmaz meg, a 210/D. § (1) bekezdésének helyes értelmezését pedig az irányadó egyéb jogszabályokkal összhangban, a fentiekben kifejtette a Kúria. Az, hogy a Vht. 210/D. § (1) bekezdése az e fejezetben (Vht. 13. fejezet) foglalt eltérésekkel írta elő a pénzkövetelés behajtásának szabályait alkalmazni és az említett fejezet egyéb szabályai ingatlan foglalás esetében kifejezetten kimondják, hogy az állam a végrehajtást kérő, ugyancsak nem áll ellentétben a már kifejtett jogértelmezéssel. A vagyonelkobzást a pénzbeli követelések szabályai szerint kell végrehajtani, amit az eltérő rendelkezések nem cáfolnak, a követelés jellegét nem változtatják meg.
[37] Azzal kapcsolatban, hogy csak el nem évült követelések adhatók át a törvényszéki végrehajtó részéről az adóhatóság részére, a Kúria hangsúlyozza, hogy a Ptk. 6:23. § (4) bekezdése szerint a bírósági és más hatósági eljárásban az elévülést hivatalból nem lehet figyelembe venni, hanem arra valamely jogosultnak feltétlenül hivatkoznia kell. A törvényszéki végrehajtók feladatainak az adóhatóság részére történő teljes körű átkerülésével egyidejűleg az irányadó jogszabályok pontosították az e feladatok ellátásához kapcsolódó végrehajtható okiratok körét. Bevezetésre került a bűnügyi követelés fogalma, figyelemmel arra, hogy az állami adó- és vámhatóság 2019. január 1-jével átvette a törvényszéki végrehajtási feladatokat, és 2020. január 1. napjától az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról rendelkező Avt.-ben kerültek elhelyezésre az adott követelések végrehajtásának részletszabályai, amelyeket addig a Vht. tartalmazott. A bűnügyi követelések fogalma alatt azok az igazságügyi követelések értendők, amelyek a büntetőeljárásban szankcióként kerültek kiszabásra, és végrehajtásuk a törvényszéki végrehajtó hatáskörébe tartozott, illetve végrehajtásuk az állami adó- és vámhatósághoz átkerült. Ide tartozik az intézkedések közül a vagyonelkobzás. A jelen ügyben a végrehajtás fentiek szerinti átadására 2020. november 7. napján került sor. Azonban ezen időpontig az adós nem hivatkozott az elévülés bekövetkeztére, annak tényét tehát hivatalból nem lehetett figyelembe venni, ilyen módon a tartozás továbbra is behajthatónak minősült, az elévülését nem lehetett megállapítani (Győri Ítélőtábla BPKFII.336/2021/3.).
[38] Nem osztja a felülvizsgálati kérelem azon állítását a Kúria, miszerint az Avt. 131/A. § (10) bekezdése vagyonelkobzás esetén az elévülés és a behajthatóság vizsgálatát előíró (7) bekezdés alkalmazását nem teszi lehetővé, ami az alperes álláspontját támasztja alá az elévülés körében. Egyrészt a hivatkozott (10) bekezdés nemcsak a vagyonelkobzásra, hanem a bűnügyi követelésekre vonatkozik. Másrészt az alperesi megközelítés nem következik e jogszabályhelyekből, amelyek az ügyek átadására vonatkozó átmeneti rendelkezések csupán, és nem jelentik azt, hogy a végrehajtás elévülése körében hivatalból az alperesi álláspont szerinti érdemi megállapítás lenne tehető ezen ügyekben, hisz ez a megközelítés ellentétes lenne a fentiekben az elévülés kérelemre történő vizsgálata kapcsán kifejtettekkel is. De nem jelentik azt sem, hogy e szabályok alapján az elévülés megállapíthatósága ezen követelések esetén - kérelemre is - kizárt lenne, mert ezek a követelések nem évülnek el.
[39] A felülvizsgálati kérelem szerint nem az ingó vagyontárgy egyedi vagy helyettesíthető jellege a meghatározó a jogviszony kötelmi vagy dologi jellegének meghatározásakor [Avt. 125/C. § (2) bekezdés]. A Kúria ismét visszautal a már kifejtett jogértelmezésére, amelynek alapján a jogviszony jellege megállapítható és az alperes dologi jogi természetű igényre történő hivatkozása nem alapos.
[40] Alaptalanul vitatta a felülvizsgálati kérelem az elsőfokú ítélet azon megállapítását, miszerint különbség van a vagyonelkobzás mint intézkedés kiszabása és a vagyonelkobzás végrehajthatóságának elévülése között. A büntethetőség és a büntetés elévülése valóban nem azonos fogalom. Egyik esetben az elkövetett bűncselekmény elévüléséről, a másik esetben pedig a már jogerősen kiszabott büntetés elévüléséről beszélünk, eltérő szabályozás mentén. Az ítéleti indokolás mindössze erre utal, ugyanakkor a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás végrehajtásának elévülése körében helytálló az elsőfokú ítélet indokolása.
[41] Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a szükséges jogi indokolást tartalmazza, jogértelmezése helytálló, ezért a Kúria a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv.V.35.595/2021/6.)