BH+ 2014.4.180

Ha a közalkalmazotti munkáltató a meghatározott tevékenysége átadására kiírt közbeszerzési pályázatban, illetve a nyertes gazdasági társasággal megkötött vállalkozási szerződésben nem kötötte ki az érintett közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását, és így erre a tevékenységet átvevő gazdasági társaság kötelezettséget nem vállalt, ezesetben a törvényben az átadó és az átvevő munkáltatóra előírt eljárási szabályokat nem kell alkalmazni [1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 25/A. § (3)-(6) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperesek a keresetükben a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeiben kérték marasztalni egyetemlegesen az I. és II. r. alperest, továbbá formaruha ellenértékének megfizetését is kérték az I. r. alperestől. A keresetüket arra alapították, hogy az alperesek elmulasztották a Kjt. 25/A. §-ban foglalt eljárás lefolytatását.
A munkaügyi bíróság közbenső- és részítéletében megállapította, hogy az I. r. alperes jogellenesen szüntette meg a felperesek közalkalmazot...

BH+ 2014.4.180 Ha a közalkalmazotti munkáltató a meghatározott tevékenysége átadására kiírt közbeszerzési pályázatban, illetve a nyertes gazdasági társasággal megkötött vállalkozási szerződésben nem kötötte ki az érintett közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását, és így erre a tevékenységet átvevő gazdasági társaság kötelezettséget nem vállalt, ezesetben a törvényben az átadó és az átvevő munkáltatóra előírt eljárási szabályokat nem kell alkalmazni [1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 25/A. § (3)-(6) bek.].
A felperesek a keresetükben a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeiben kérték marasztalni egyetemlegesen az I. és II. r. alperest, továbbá formaruha ellenértékének megfizetését is kérték az I. r. alperestől. A keresetüket arra alapították, hogy az alperesek elmulasztották a Kjt. 25/A. §-ban foglalt eljárás lefolytatását.
A munkaügyi bíróság közbenső- és részítéletében megállapította, hogy az I. r. alperes jogellenesen szüntette meg a felperesek közalkalmazotti jogviszonyát. A munkaruha iránti követeléseket elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesek az I. r. alperes kórháznál közalkalmazotti jogviszonyban álltak alkalmazásban, a Biztonsági Osztályon végezték munkájukat. 2010. június 1-jén az I. r. alperes tájékoztatta a felpereseket, hogy a rendészeti és a biztonsági feladatok kiszervezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményeként e feladatokat a 2010. június 17-én aláírandó megállapodás következtében 2010. július 1-jétől a II. r. alperes gazdasági társaság fogja ellátni.
2010. június 4-én szóban is tájékoztatták a felpereseket a további foglalkoztatási lehetőségeikről, illetőleg a közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnéséről. Elhangzott az is, hogy a felperesek közalkalmazotti jogviszonya 2010. június 30-ával megszűnik. A II. r. alperes képviselői tájékoztatták a felpereseket, hogy azokat a közalkalmazottakat tudják átvenni, akik személy- és vagyonőri szakmai végzettséggel és kamarai tagsággal rendelkeznek. A felperesek sem az I. r., sem a II. r. alperes részéről nem kaptak írásban tájékoztatást arról, hogy az átadást követően a továbbfoglalkoztatásukat a II. r. alperes hogyan és miként biztosítja, munkaszerződésre vonatkozó ajánlatot sem kaptak.
2010. június 17-én az I. r. alperes értesítette a felpereseket, hogy a II. r. alperes a kiszervezés után biztonsági őrként nem kívánja alkalmazni őket, ezért a közalkalmazotti jogviszonyuk 2010. június 30-ával megszűnik. A felperesek jogviszonya 2010. június 30-ával jogutód nélküli megszűnés címén szűnt meg.
Az elsőfokú bíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 25/A. § (3) bekezdés alapján megállapította, hogy a tájékoztatással egyidejűleg az átadó és átvevő munkáltató köteles írásban tájékoztatni a közalkalmazottakat arról, hogy az átvevő az átadást követően foglalkoztatásukat hogyan és miként biztosítja, továbbá a tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződésre vonatkozó ajánlatot is. A Kjt. kötelezően írja elő az átadó és átvevő munkáltató részére az írásbeli tájékoztatás és a munkaszerződés (kinevezés) tartalmi elemére vonatkozó ajánlat adását. Az alperesek azonban mindezen kötelezettségüket maguk által sem vitatottan elmulasztották, ezért a közalkalmazotti jogviszonyok megszüntetése jogellenesen történt. A közalkalmazottak írásbeli ajánlat hiányában nem kaptak tájékoztatást az esetleges foglalkoztatás jogszabályi feltételeiről, így nem volt lehetőségük arra, hogy kamarai tagságot létesítsenek, az igazolványokat beszerezhessék.
Valamennyi peres fél által benyújtott fellebbezés folytán eljáró törvényszék részítéletével az elsőfokú bíróság közbenső- és részítéletének fellebbezéssel nem támadott rendelkezését nem érintette, a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése jogellenessége körében az I. r. alperessel szemben hozott rendelkezést megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította. Az ítélet indokolásából a II. r. alperesre vonatkozó megállapításokat mellőzte, és vele szemben az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a felperesek fellebbezését alaptalannak, az I. r. alperes fellebbezését megalapozottnak találta.
Nem értett egyet az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállásból levont jogkövetkeztetéssel.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az irányadó tényállás szerint az I. r. alperes saját döntése alapján szervezeti egysége feladatkörét az Mt. hatálya alá tartozó II. r. alperesnek adta át. Erre tekintettel a perbeli időben hatályos Kjt. 25/A. § (1) bekezdés alapján az átadásra kerülő szervezet illetve tevékenység keretében foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya az átadás időpontjában meg kellett hogy szűnjön [Kjt. 25. § (1) bek. c) pont].
A Kjt. 25/A. § (3) bekezdés szerint csak arra van kötelezettsége az átadó munkáltatónak, hogy amennyiben az átvevő a közalkalmazott foglalkoztatását biztosítja, erről írásban tájékoztassa a közalkalmazottat. A közalkalmazott döntése szerint kerülhet sor a Kjt. 25/B. § rendelkezései szerint az átvevő munkáltatónál az új munkaszerződés megkötésére, de csak az átadó munkáltatónál fennálló közalkalmazotti jogviszony megszűnését követően.
Az I. r. alperes a közbeszerzési pályázaton nyertes II. r. alperessel megkötött vállalkozási szerződésben nem kötötte ki a közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását, erre az átvevő sem vállalt kötelezettséget, következésképp a Kjt. 25/A. § (3) - (6) bekezdés rendelkezéseit nem kellett alkalmazni. Az elsőfokú bíróság tehát alaptalanul állapította meg az I. r. alperes által kiadott munkaviszony megszüntető intézkedés jogellenességét az átadó- és átvevő munkáltató írásbeli tájékoztatása, a munkaszerződés és kinevezés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlat elmaradása miatt.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a II. r. alperes fellebbezése tartalmában az elsőfokú határozat indokolásának megváltoztatására irányult. A II. r. alperes fellebbezése megalapozottsága körében nem foglalt állást, mert az elsőfokú közbenső- és részítélet a II. r. alperes marasztalására irányuló keresetről nem rendelkezett, ezért annak indokolásából a II. r. alperesre vonatkozó megállapításokat mellőzte és vele szemben az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és határozat hozatalára utasította, melynek során figyelemmel kell lenni a felperesek másodfokú tárgyaláson tett keresetmódosítására és előadására.
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben a jogerős részítélet "megváltoztatását és a keresetnek megfelelő ítélet meghozatalát" kérték.
Hivatkozásuk szerint az I. és a II. r. alperes előtt 2010. június 1-jén a közbeszerzési pályázat eredménye már ismert volt, hiszen az átvevő személyét is megnevezte, ezért a szerződéskötés időpontjától függetlenül a II. r. alperes megtehette volna a Kjt. 25/A. § (3) bekezdésben előírt előkészületeket. Az I. és a II. r. alperesek a 2010. június 4-én tartott értekezleten tájékoztatták a felpereseket arról, hogy a II. r. alperes továbbfoglalkoztatja azokat, akik rendelkeznek a személyi- és vagyonőri igazolvánnyal, illetve kamarai tagsággal.
A felperesek álláspontja szerint a Kjt. 2003. július 1-jétől hatályos 25/A. § (3) bekezdése alapján az átvevő munkáltató köteles valamennyi közalkalmazott számára az átvett tevékenység körében munkaszerződéssel a munkavégzés lehetőségét biztosítani, ebből következően köteles felajánlani a továbbfoglalkoztatás lehetőségét az átadásra kerülő szervezettel közalkalmazotti jogviszonyban állóknak. Így a Kjt. 25/A. § (3) bekezdésben meghatározott kötelezettségek az átadó- és az átvevő munkáltatót együtt terhelik.
A II. r. alperes szóban is vállalta azon közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását, akik a szükséges képesítéssel, igazolvánnyal és kamarai tagsággal rendelkeznek. A kötelezettség vállalására azonban írásban kellett volna hogy sor kerüljön, de a szóban elhangzottakat is alappal tekinthették a felperesek kötelezettségvállalásnak. Az I. és a II. r. alperesek között létrejött szerződés nem írhatja felül a mindkét alperest terhelő törvényi kötelezettséget és a továbbfoglalkoztatás kötelezettségét.
A felperesek a szükséges képesítéssel - egy részük kamarai tagsággal is - rendelkeztek, így nem lett volna akadálya a II. r. alperesnél történő továbbfoglalkoztatásuknak amennyiben határidőben megkapják a tájékoztatást, így a szükséges engedélyeket pótolni tudták volna. Az alperesek azonban a kötelező írásbeli tájékoztatást is elmulasztották. Megsértették tehát a Kjt. 25/A. § (3) bekezdésében foglaltakat, mely kötelezettségek az alpereseket együttesen terhelik, ezért a felpereseket a közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben ért hátrányokért egyetemlegesen kell helytállniuk.
Hivatkozásuk szerint a perbeli esetben az I. r. alperesnek nem a jogutód nélküli megszűnés jogcímével kellett volna a felperesek jogviszonyát megszüntetni, hanem a Kjt. 25/A. §-ban foglalt eljárást le kellett volna folytatni, és a felpereseket a felmentési illetmény megfizetésével egyidejűleg fel kellett volna menteni.
A II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályában történő fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az I. r. alperes közbeszerzési eljárás eredményeként a szervezeti egysége feladatkörét (a rendészeti és biztonsági feladatokat) 2010. július 1-jétől az Mt. hatálya alá tartozó II. r. alperesnek adta át. Erre tekintettel a Kjt. 25/A. § (1) bekezdés alapján az átadásra kerülő szervezet illetve tevékenység keretében foglalkoztattak közalkalmazotti jogviszonya az átadás időpontjában megszűnt [Kjt. 25. § (1) bek. d) pont]. Ezért alaptalan az a felülvizsgálati érvelés, miszerint az I. r. alperesnek a felperesek közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel kellett volna megszüntetnie.
A másodfokú bíróság az átadás időpontjában hatályos Kjt. 25. § és 25/A. §, valamint a 25/B. § rendelkezései helyes értelmezésével foglalt állást arról, hogy az I. r. alperes jogviszony megszűnést megállapító döntése nem tekinthető jogellenesnek azért, mert az alperesek nem biztosították a továbbfoglalkoztatás lehetőségét a felperesek részére az Mt. hatálya alatt álló II. r. alperesnél.
A perbeli időben hatályos Kjt. 25/A. § (3) bekezdés szerint az átadó munkáltató kötelezettsége az volt, hogy amennyiben az átvevő a közalkalmazott foglalkoztatását biztosítja, arról írásban tájékoztassa a közalkalmazottat, akinek döntése szerint kerülhetett sor a Kjt. 25/B. § rendelkezései alapján az átvevő munkáltatónál az új munkaszerződés megkötésére, de csak az átadó munkáltatónál fennálló közalkalmazotti jogviszonya megszűnését követően [Kjt. 25/A. § (1) bek., 25. § (1) bek. d) pont].
Az I. r. alperes a tevékenység átadására kiírt közbeszerzési pályázatban, továbbá a nyertes II. r. alperessel megkötött vállalkozási szerződésben nem kötötte ki a közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását, erre kötelezettséget a tevékenységet átvevő kft. nem vállalt, ezért a Kjt. 25/A. § (3) - (6) bekezdés rendelkezéseit nem kellett alkalmazni.
Az Mt. hatálya alatt álló átvevő munkáltató továbbfoglalkoztatási kötelezettségére a 2003. július 1-jétől bekövetkezett Kjt. 25/A. §-át érintő jogszabályváltozásokból sem lehet következtetést levonni. A módosítást bevezető 2003. évi XX. tv. javaslatának indokolása a módosítás indokaként a 2001/23/EK irányelv átvételének szükségességét jelölte meg, valamint azt hangsúlyozta, hogy a közalkalmazotti jogviszony a törvény erejénél fogva abban az esetben is megszűnik, ha a munkáltató egy része vagy egésze az 1992 évi XXII. tv. (Mt.), vagy az 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) hatálya alá tartozó munkáltató részére kerül átadásra. A Kjt. 25/A. § (1) bekezdése ezt a megszűnési módot rögzítette, valamint a következő jogszabályhelyekben rendelkezett az eljárási szabályokról. A perbeli időben hatályos Kjt. 25. § (1) bekezdés d) pontja rendelkezése pedig már a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének külön esetenként nevesítette a Kjt. 25/A. § (1) bekezdésében foglalt úgynevezett jogállásváltozást.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.318/2013.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria a dr. Túri Aranka ügyvéd által képviselt I. r., II. r., III. r., IV. r., V. r., VI. r., VII. r., VIII. r., IX. r., X. r., XI. r., XII. r. felpereseknek a dr. Falusi Andrea ügyvéd által képviselt Sz. R. Kórház és Intézményei I. r. és a dr. Grád András ügyvéd által képviselt N. T. B. Kft. II. r. alperesek ellen közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 37.M.5832/2010.szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.637.017/2012/4. számú részítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen a felperesek által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

r é s z í t é l e t e t :

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.637.017/2012/4. számú részítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felpereseket, hogy fizessenek meg a II. r. alperesnek fejenként 10 000 (tízezer) forint és 2 700 (kettőezer-hétszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s :

A felperesek a keresetükben a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeiben kérték marasztalni egyetemlegesen az alpereseket, továbbá az I., III., IV., V., VI., VII., VIII., X., XI. és XII. r. felperesek a kollektív szerződésben rögzített ki nem adott formaruha utolsó 3 évi ellenértékének megfizetését is kérték az I. r. alperestől. A keresetüket arra alapították, hogy az alperesek elmulasztották a Kjt. 25/A. §-ban foglalt eljárás lefolytatását.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 37.M.5832/2010/22. számú közbenső- és részítéletében megállapította, hogy az I. r. alperes jogellenesen szüntette meg a felperesek közalkalmazotti jogviszonyát. A munkaruha iránti követeléseket elutasította. Kötelezte az I., III., IV., V., VI., VII., VIII., X., XI. és XII. r. felpereseket az I. r. alperes javára részperköltség megfizetésére megállapítva, hogy az eljárási részilletéket az állam viseli.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesek az I. r. alperesnél közalkalmazotti jogviszonyban álltak alkalmazásban, a Biztonsági Osztályon végezték munkájukat. 2010. június 1-jén az I. r. alperes tájékoztatta a felpereseket, hogy a rendészeti és a biztonsági feladatok kiszervezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményeként e feladatokat a 2010. június 17-én aláírandó megállapodás következtében 2010. július 1-jétől a II. r. alperes fogja ellátni.
2010. június 4-én szóban is tájékoztatták a felpereseket a további foglalkoztatási lehetőségeikről, illetőleg a közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnéséről. Elhangzott az is, hogy a felperesek közalkalmazotti jogviszonya 2010. június 30-ával megszűnik. A II. r. alperes képviselői tájékoztatták a felpereseket, hogy azokat a közalkalmazottakat tudják átvenni, akik személy- és vagyonőri szakmai végzettséggel és kamarai tagsággal rendelkeznek. A felperesek sem az I. r., sem a II. r. alperes részéről nem kaptak írásban tájékoztatást arról, hogy az átadást követően a továbbfoglalkoztatásukat a II. r. alperes hogyan és miként biztosítja, munkaszerződésre vonatkozó ajánlatot sem kaptak.
2010. június 17-én az I. r. alperes értesítette a felpereseket, hogy a II. r. alperes a kiszervezés után biztonsági őrként nem kívánja alkalmazni őket, ezért a közalkalmazotti jogviszonyuk 2010. június 30-ával megszűnik. A felperesek jogviszonya 2010. június 30-ával jogutód nélküli megszűnés címén szűnt meg.
Az elsőfokú bíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 25/A. § (3) bekezdés alapján megállapította, hogy a tájékoztatással egyidejűleg az átadó és átvevő munkáltató köteles írásban tájékoztatni a közalkalmazottakat arról, hogy az átvevő az átadást követően foglalkoztatásukat hogyan és miként biztosítja, továbbá a tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződésre vonatkozó ajánlatot is. A Kjt. kötelezően írja elő az átadó és átvevő munkáltató részére az írásbeli tájékoztatás és a munkaszerződés (kinevezés) tartalmi elemére vonatkozó ajánlat adását. Az alperesek azonban mindezen kötelezettségüket maguk által sem vitatottan elmulasztották, ezért a közalkalmazotti jogviszonyok megszüntetése jogellenesen történt. A közalkalmazottak írásbeli ajánlat hiányában nem kaptak tájékoztatást az esetleges foglalkoztatás jogszabályi feltételeiről, így nem volt lehetőségük arra, hogy kamarai tagságot létesítsenek, az igazolványokat beszerezhessék.
Valamennyi peres fél által benyújtott fellebbezés folytán eljáró Fővárosi Törvényszék 51.Mf.637.017/2012/4. számú részítéletével az elsőfokú bíróság közbenső- és részítéletének fellebbezéssel nem támadott rendelkezését nem érintette, a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése jogellenessége körében az I. r. alperessel szemben hozott rendelkezést megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította. Az ítélet indokolásából a II. r. alperesre vonatkozó megállapításokat mellőzte, és vele szemben az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és határozat hozatalára utasította. Kötelezte a felpereseket az I. r. alperes részére első- és másodfokú perköltség megfizetésére.
A másodfokú bíróság a felperesek fellebbezését alaptalannak, az I. r. alperes fellebbezését megalapozottnak találta.
Nem értett egyet az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállásból levont jogkövetkeztetéssel.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az irányadó tényállás szerint az I. r. alperes saját döntése alapján szervezeti egysége feladatkörét az Mt. hatálya alá tartozó II. r. alperesnek adta át. Erre tekintettel a perbeli időben hatályos Kjt. 25/A. § (1) bekezdés alapján az átadásra kerülő szervezet illetve tevékenység keretében foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya az átadás időpontjában meg kellett hogy szűnjön [Kjt. 25. § (1) bekezdés c) pont].
A Kjt. 25/A. § (3) bekezdés szerint csak arra van kötelezettsége az átadó munkáltatónak, hogy amennyiben az átvevő a közalkalmazott foglalkoztatását biztosítja, erről írásban tájékoztassa a közalkalmazottat. A közalkalmazott döntése szerint kerülhet sor a Kjt. 25/B. § rendelkezései szerint az átvevő munkáltatónál az új munkaszerződés megkötésére, de csak az átadó munkáltatónál fennálló közalkalmazotti jogviszony jogutód nélküli megszűnését követően.
Az I. r. alperes a közbeszerzési pályázaton nyertes II. r. alperessel megkötött vállalkozási szerződésben nem kötötte ki a közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását, erre az átvevő sem vállalt kötelezettséget, következésképp a Kjt. 25/A. § (3)-(6) bekezdés rendelkezéseit nem kellett alkalmazni (Mfv.I.10.501/2011/6.). Az elsőfokú bíróság tehát alaptalanul állapította meg az I. r. alperes által kiadott munkaviszony megszüntető intézkedés jogellenességét az átadó- és átvevő munkáltató írásbeli tájékoztatása, a munkaszerződés és kinevezés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlat elmaradása miatt.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a II. r. alperes fellebbezése tartalmában az elsőfokú határozat indokolásának megváltoztatására irányult. A II. r. alperes fellebbezése megalapozottsága körében nem foglalt állást, mert az elsőfokú közbenső- és részítélet a II. r. alperes marasztalására irányuló keresetről nem rendelkezett, ezért annak indokolásából a II. r. alperesre vonatkozó megállapításokat mellőzte és vele szemben az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és határozat hozatalára utasította, melynek során figyelemmel kell lenni a felperesek másodfokú tárgyaláson tett keresetmódosítására és előadására.
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben a jogerős részítélet "megváltoztatását és a keresetnek megfelelő ítélet meghozatalát" kérték.
Hivatkozásuk szerint az I. és a II. r. alperes által 2010. június 1-jén a közbeszerzési pályázat eredménye már ismert volt, hiszen az átvevő személyét is megnevezte, ezért a szerződéskötés időpontjától függetlenül a II. r. alperes megtehette volna a Kjt. 25/A. § (3) bekezdésben előírt előkészületeket. Az I. és a II. r. alperesek a 2010. június 4-én tartott értekezleten tájékoztatták a felpereseket arról, hogy a II. r. alperes továbbfoglalkoztatja azokat, akik rendelkeznek a személyi- és vagyonőri igazolvánnyal, illetve kamarai tagsággal.
A felperesek álláspontja szerint a Kjt. 2003. július 1-jétől hatályos 25/A. § (3) bekezdése alapján az átvevő munkáltató köteles valamennyi közalkalmazott számára az átvett tevékenység körében munkaszerződéssel a munkavégzés lehetőségét biztosítani, ebből következően köteles felajánlani a továbbfoglalkoztatás lehetőségét az átadásra kerülő szervezettel közalkalmazotti jogviszonyban állóknak mint ahogyan azt az Egészségügyi Minisztérium 2003. május 23-ai tájékoztatója is tartalmazza. Így a Kjt. 25/A. § (3) bekezdésben meghatározott kötelezettségek az átadó- és az átvevő munkáltatót együtt terhelik.
A II. r. alperes szóban is vállalta azon közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását, akik a szükséges képesítéssel, igazolvánnyal és kamarai tagsággal rendelkeznek. A kötelezettség vállalására azonban írásban kellett volna hogy sor kerüljön, de a szóban elhangzottakat is alappal tekinthették a felperesek kötelezettségvállalásnak. Az I. és a II. r. alperesek között létrejött szerződés nem írhatja felül a mindkét alperest terhelő törvényi kötelezettséget és a továbbfoglalkoztatás kötelezettségét.
A felperesek a szükséges képesítéssel - egy részük kamarai tagsággal is - rendelkeztek, így nem lett volna akadálya a II. r. alperesnél történő továbbfoglalkoztatásuknak amennyiben határidőben megkapják a tájékoztatást, így a szükséges engedélyeket pótolni tudták volna. Az alperesek azonban a kötelező írásbeli tájékoztatást is elmulasztották. Megsértették tehát a Kjt. 25/A. § (3) bekezdésében foglaltakat, mely kötelezettségek az alpereseket együttesen terhelik, ezért a felpereseket a közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben ért hátrányokért egyetemlegesen kell helytállniuk.
Hivatkozásuk szerint a perbeli esetben az I. r. alperesnek nem a jogutód nélküli megszűnés jogcímével kellett volna a felperesek jogviszonyát megszüntetni, hanem a Kjt. 25/A. §-ban foglalt eljárást le kellett volna folytatni, és a felpereseket a felmentési illetmény megfizetésével egyidejűleg fel kellett volna menteni.
A II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályában történő fenntartására irányult. Előadta továbbá, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. április 18-án a II. r. alperessel szemben a pert megszüntette a Pp. 157. § e) pontja alapján.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az I. r. alperes közbeszerzési eljárás eredményeként a szervezeti egysége feladatkörét (a rendészeti és biztonsági feladatokat) 2010. július 1-jétől az Mt. hatálya alá tartozó II. r. alperesnek adta át. Erre tekintettel a Kjt. 25/A. § (1) bekezdés alapján az átadásra kerülő szervezet illetve tevékenység keretében foglalkoztattak közalkalmazotti jogviszonya az átadás időpontjában megszűnt [Kjt. 25. § (1) bek. d) pont]. Ezért alaptalan az a felülvizsgálati érvelés, miszerint az I. r. alperesnek a felperesek közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel kellett volna megszüntetnie.
A másodfokú bíróság az átadás időpontjában hatályos Kjt. 25. § és 25/A., valamint a 25/B. § rendelkezései helyes értelmezésével foglalt állást arról, hogy az I. r. alperes jogviszony megszűnést megállapító döntése nem tekinthető jogellenesnek azért, mert az alperesek nem biztosították a továbbfoglalkoztatás lehetőségét a felperesek részére az Mt. hatálya alatt álló II. r. alperesnél.
A perbeli időben hatályos Kjt. 25/A. § (3) bekezdés szerint az átadó munkáltató kötelezettsége az volt, hogy amennyiben az átvevő a közalkalmazott foglalkoztatását biztosítja, arról írásban tájékoztassa a közalkalmazottat, akinek döntése szerint kerülhetett sor a Kjt. 25/B. § rendelkezései alapján az átvevő munkáltatónál az új munkaszerződés megkötésére, de csak az átadó munkáltatónál fennálló közalkalmazotti jogviszonya megszűnését követően [Kjt. 25/A. § (1) bek., 25. § (1) bek. d) pont].
Az I. r. alperes a tevékenység átadására kiírt közbeszerzési pályázatban, továbbá a nyertes II. r. alperessel megkötött vállalkozási szerződésben nem kötötte ki a közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását, erre kötelezettséget a tevékenységet átvevő kft. nem vállalt, ezért a Kjt. 25/A. § (3)-(6) bekezdés rendelkezéseit nem kellett alkalmazni (Mfv.I.10.501/2011/6.).
Az Mt. hatálya alatt álló átvevő munkáltató továbbfoglalkoztatási kötelezettségére a 2003. július 1-jétől bekövetkezett Kjt. 25/A. §-át érintő jogszabályváltozásokból sem lehet következtetést levonni. A módosítást bevezető 2003. évi XX. törvény javaslatának indokolása a módosítás indokaként a 2001/23/EK. irányelv átvételének szükségességét jelölte meg, valamint azt hangsúlyozta, hogy a közalkalmazotti jogviszony a törvény erejénél fogva abban az esetben is megszűnik, ha a munkáltató egy része vagy egésze az 1992 évi XXII. tv. (Mt.), vagy az 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) hatálya alá tartozó munkáltató részére kerül átadásra. A Kjt. 25/A. § (1) bekezdése ezt a megszűnési módot rögzítette, valamint a következő jogszabályhelyekben rendelkezett az eljárási szabályokról. A perbeli időben hatályos Kjt. 25. § (1) bekezdés d) pontja rendelkezése pedig már a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének külön esetenként nevesítette a Kjt. 25/A. § (1) bekezdésében foglalt úgynevezett jogállásváltozást.
A minisztériumoktól származó jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások pedig nem kötelezőek [60/1992. (XI. 17.) AB határozat].
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Kötelezte a pervesztes felpereseket a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján a II. r. alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költsége megfizetésére.
A felpereseket megillető munkavállalói költségkedvezmény folytán a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2014. február 17.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.318/2013.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.