BH+ 2014.3.131

A közalkalmazott rendkívüli lemondása jogszerűségének elbírálása során azt is vizsgálni kell, hogy az őt terhelő együttműködési kötelezettségének eleget tett-e, és nemleges esetben a vétkes magatartása hozzájárult-e a lemondás indokaként felhozott munkáltatói kötelezettségszegéshez [1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 29. § (1) bek.; 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 3. § (1) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes keresetében rendkívüli lemondása jogszerűségének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2004. július 1-jével létesített áthelyezéssel határozatlan időre közalkalmazotti jogviszonyt az alperes jogelődjénél intézményvezető munkakörben. A munkáltatói jogkörgyakorló az intézményvezetői beosztással a felperest 2004. július 1-jétő...

BH+ 2014.3.131 A közalkalmazott rendkívüli lemondása jogszerűségének elbírálása során azt is vizsgálni kell, hogy az őt terhelő együttműködési kötelezettségének eleget tett-e, és nemleges esetben a vétkes magatartása hozzájárult-e a lemondás indokaként felhozott munkáltatói kötelezettségszegéshez [1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 29. § (1) bek.; 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 3. § (1) bek.].
A felperes keresetében rendkívüli lemondása jogszerűségének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2004. július 1-jével létesített áthelyezéssel határozatlan időre közalkalmazotti jogviszonyt az alperes jogelődjénél intézményvezető munkakörben. A munkáltatói jogkörgyakorló az intézményvezetői beosztással a felperest 2004. július 1-jétől 2009. június 30-áig bízta meg. 2009. február 11-én kinevezésmódosításra került sor, amely szerint a felperes magasabb vezetői megbízatása a 2008. évi LXI. törvény erejénél fogva magasabb vezetői munkakörré alakult át.
Az alperes fenntartója 2011. február 28-áig pályázatot írt ki az intézményvezetői feladatok ellátására, melyre a felperes is pályázott. A képviselő-testület a 2011. május 25-ei ülésén a pályázat nyertesévé H. I. K.-t nyilvánította. A fenntartó önkormányzat polgármestere 2011. május 31-én kelt levelével tájékoztatta a felperest arról, hogy 2011. június 1-jétől más pályázót bízott meg az intézményvezetői feladatok ellátásával. Magasabb vezetői megbízása a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (3) bekezdése szerint az új vezető megbízásával egyidejűleg megszűnik. Kiadta 2011. május 31-ei keltezéssel a jogorvoslati jogot biztosító "Vezetői megbízás megszűnése közalkalmazotti jogviszonyban" című iratot is.
A felperes 2011. június 1-jén adta át a munkakörét az új vezetőnek, ezt követően a polgármesteri hivatal két osztályvezetője, az új intézményvezető és K. L.-né gazdasági ügyintéző jelenlétében T. B. osztályvezető közölte a felperessel, hogy az intézményvezető által felajánlott új munkakör tanácsadó a Családsegítőben. Az illetményről nem beszéltek. A felperes ekkor két nap szabadságot kért gondolkodásra, amelyet engedélyeztek a részére azzal, hogy június 6-án rendezik a kérdést, mert a felperes ekkorra ígérte a választ. E napon azonban, amikor a felperes a munkahelyén megjelent, azt kérte, hogy írásban adják át részére a kinevezés-módosítást, és június 6-tól 9-ig tanulmányi szabadságot, 10-ére rendes szabadságot kért, amelyet engedélyeztek is. A felperes az új intézményvezetővel megállapodott ekkor abban is, hogy másnap bemegy az alpereshez aláírni a kinevezés-módosítást, erre azonban nem került sor, bár az új munkakörre vonatkozóan a kinevezés-módosítás és a munkaköri leírás is június 6-án elkészült.
A felperest június 7-én nem lehetett telefonon elérni, és június 8-án sikertelen volt a lakásán is az okirat kézbesítése. Ezért június 8-án az alperes tértivevényes postai küldeményben adta fel a kinevezés-módosítást, amelyet a felperes 2011. június 14-én vett át.
Felperes 2011. június 8-ai keltezéssel az alperes részére közalkalmazotti jogviszonya rendkívüli lemondással történő megszüntetéséről szóló iratot küldött, amelyet az alperes vezetője 2011. június 9-én vett át. Június 10-én tájékoztatta írásban a felperest arról, hogy azt jogellenesnek tartja, mert az abban foglaltak nem valósak.
A rendkívüli lemondás indokolása szerint a munkáltató megsértette a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat, tekintettel arra, hogy 2011. június 1-jei hatállyal másik munkakört nem ajánlott fel a részére, és kinevezés-módosításra sem került sor. Így a munkáltató nem tett eleget a közalkalmazotti jogviszonyban is irányadó Mt. 102. § (1) bekezdésben foglaltaknak.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (1) bekezdése alapján felperes határozatlan idejű magasabb vezetői munkaköre határozott, öt évre szóló vezetői megbízássá alakult át 2011. január 1-jétől. Felperesnek a 2008. december 31-én hatályos kinevezése szerint szakmai munkaköre nem volt, ezért szükséges lett volna a törvény 7. § (1) bekezdés b) pontja alapján 2011. január 1-jétől a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő szakmai munkakörbe kinevezni, 2011. június 1-jével pedig - vezetői megbízatása megszűnésével - a kinevezése szerinti szakmai munkakörben továbbfoglalkoztatni. Az alperes ügyvezetője azonban csak 2011. június 1-jén jelölte meg azon munkakört, amelyben felperest foglalkoztatni tudja.
A Kjt. 21. § (1) bekezdés alapján azonban a közalkalmazotti jogviszony kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre, amelyet írásba kell foglalni. A 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-a egy meglévő közalkalmazotti jogviszonyban rendeli a kinevezés egyik kötelező tartalmi elemének, azaz a munkakörnek és az ahhoz tartozó illetménynek a meghatározását. Mivel a kinevezés és a módosítása a felek megállapodásán alapszik, ezért azt nem lehetett az alperesnek felróni, hogy 2011. június 8-áig nem nevezte ki a felperest a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő munkakörbe. A rendkívüli lemondás azonban nem is ezt sérelmezte, hanem azt, hogy azzal sértette meg az alperes a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat, hogy a felperes részére 2011. június 1-jei hatállyal másik munkakört nem ajánlott fel, és kinevezés-módosításra sem került sor.
A Kjt. 29. § (1) bekezdés alapján a rendkívüli lemondás indokai keretében vizsgálhatta csak azonban a bíróság a közalkalmazotti döntés jogszerűségét. Így nem tulajdonított jelentőséget a munkáltató 2011. január 1-jét követő mulasztásának.
Álláspontja szerint a rendkívüli lemondás azon indoka, hogy a felperes részére az alperes 2011. június 1-jei hatállyal másik munkakört nem ajánlott fel, nem valós. A felajánlás tényét ugyanis a perben meghallgatott K. L.-né, Sz. B. és T. B. tanúk vallomása alátámasztotta.
A peradatokból azt állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a rendkívüli lemondásban felhozott alperesi szándékos kötelezettségszegés, azaz az új munkakör felajánlásának elmaradása nem valósult meg.
Nem találta megállapíthatónak azt sem, hogy az esetleges alperesi kötelezettségszegés miatt a felperes közalkalmazotti jogviszonya nem volt fenntartható. A felperes oldalán volt megállapítható ugyanis az együttműködési kötelezettség megszegése, mert elvárható lett volna tőle, hogy a rendkívüli lemondást megelőzően megkérdezze az alperesi igazgatót, hogy mikor fogja kiküldeni az írásbeli kinevezés-módosítást, illetve az, hogy távolmaradását jelezze az alperesnek, és elérhetőségét megadja. Együttműködési kötelezettséget feltételez továbbá a szakmai munkakörbe történő kinevezés is, mert azt a közalkalmazottnak el kell fogadnia.
Mindezek alapján megállapította, hogy a rendkívüli lemondás indoka nagyrészt nem valós. Amely indok valós (a kinevezés-módosítás elmaradása), a megállapított tényállás alapján nem teszi okszerűvé a rendkívüli lemondást, ezért a felperes keresetét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest a felperes javára 2 308 807 forint végkielégítés és 2 639 550 forint felmentési időre járó illetmény megfizetésére.
A törvényszék a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy a felperes a rendkívüli lemondásban idézte a 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-át arra vonatkozóan, hogy 2011. január 1-jétől megfelelő szakmai munkakörbe kellett volna kinevezni. Az így kiegészített tényállás alapján nem osztotta a munkaügyi bíróság által levont jogkövetkeztetést.
A törvényszék megállapította, hogy az alperes 2011. január 1-jétől kezdődően mulasztott, amikor a jogszabályváltozás folytán a felperes szakmai munkakörbe történő kinevezéséről nem rendelkezett, majd 2011. június 1-jén, amikor a 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-ában foglaltak hiányában nem tett ajánlatot a felperesnek másik munkakörben való foglalkoztatásra. Álláspontja szerint ugyanis a szóbeli közlés érvényes ajánlatnak nem tekinthető. Annak olyan formában kell megtörténnie, amilyen formában azt el kell fogadni. A Kjt. 21. § (1) bekezdése pedig a kinevezés tekintetében írásbeliséget ír elő. Ezért a törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy valós a rendkívüli lemondás azon indoka, hogy az alperes a felperesnek másik munkakört nem ajánlott fel. Az alperes részéről azonban ismételt mulasztás volt megállapítható, mert a kinevezés-módosítására vonatkozóan 2011. június 6-án sem állt rendelkezésre okirat és írásbeli ajánlat sem.
A törvényszék ezt követően azt értékelte, hogy a felperes június 6-án úgy nyilatkozott, hogy június 7-én bemegy a munkahelyére és aláírja a kinevezés-módosítást, majd nem tette meg, ehelyett rendkívüli lemondással élt.
A törvényszék álláspontja szerint együttműködésre a fél csak a másik fél jogszerű magatartása esetén köteles. Miután az alperes 2011. június 6-án írásban nem tett ajánlatot a felperesnek, ezért az a magatartás a felperes részéről, hogy meggondolta magát, és június 8-án megfogalmazta a rendkívüli lemondást, nem rendeltetésellenes.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Hivatkozása szerint jogszabálysértően történt az ítélet tényállásának kiegészítése, mert az szükségtelen, indokolatlan és a rendkívüli lemondás téves értelmezésével történt.
A másodfokú bíróság a rendkívüli lemondás okát jogszabálysértően, nem a szavak általánosan elfogadott jelentésének és az eset összes körülményének, a nyilatkozó feltehető akaratának figyelembevételével állapította meg. A rendkívüli lemondás tényleges okaként annak jogilag értékelhető részét az elsőfokú ítélet szó szerint idézte, és helyesen állapította meg, hogy azt felperes a munkáltató 2011. június 1-jét követő mulasztására alapította. A 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-ára történő utalás ugyan szerepel a rendkívüli lemondásban, de az egyértelműen a 2011. június 1-jét követő mulasztásra vonatkozik.
A 2011. január 1-je-június 1-je közötti időszakra vonatkozó munkáltatói mulasztás sem alapozhatná meg jogszerűen a rendkívüli lemondást. A felperes ezen időszakban változatlanul ugyanazt a tevékenységet végezte vezetői megbízással, mint korábban vezetői munkakörben, az tehát nem tekinthető jelentős mértékű kötelezettségszegésnek, vagy a jogviszony fenntartásának ellehetetlenülését eredményező magatartásnak.
A munkáltató azonban 2011. június 1-jét követően sem követett el lényeges kötelezettségszegést. Már az első napon felajánlotta a felperesnek a megfelelő szakmai munkakört, és ehhez kérte a felperes nyilatkozatát is, amelyet a felperes az általa kért határidőben sem adott meg. A bírói gyakorlat által megkívánt huzamosabb ideig fennálló foglalkoztatási kötelezettség elmulasztása nem volt megállapítható, hiszen a felperes június 1-jétől szabadságon volt, illetve tanulmányi szabadságát töltötte.
A felperes június 1-jén nem sérelmezte, hogy nem történt írásbeli ajánlattétel, hanem a szóbeli ajánlatra érdemi választ ígért két nap gondolkozási idővel. A törvényszék tévesen értelmezte a Kjt. 21. §-át és az Mt. 6. §-át. A felek ugyanis nem kötötték meg szóban sem a munkakörre vonatkozóan a megállapodást. Annak nincsen akadálya, hogy a felek előzetesen szóban egyeztessenek a lehetséges megoldásokról, egyező akaratnyilvánítás esetén tehet bármelyik fél joghatályos ajánlati kötöttséget eredményező nyilatkozatot. Azzal, hogy az alperes a felperes részére a negyedik munkanapon készítette el az okiratot, nem követett el olyan mulasztást, ami megalapozhatná a közalkalmazott döntését.
Álláspontja szerint a felperes a jogait visszaélésszerűen gyakorolta. Folyamatosan megsértette együttműködési kötelezettségét. Magatartása kizárólag időhúzásra, és nem az ügy érdemi lezárására irányult. Ezt támasztják alá a perben tett nyilatkozatai is. Mindezt azért tette, hogy jelentős anyagi előnyt szerezzen abból, hogy ő küldi el hamarabb a rendkívüli lemondását.
A jogerős ítélet tévesen értelmezte tehát a Kjt. 21. §-át, 29. §-át, az Mt. 6. § és 3. § előírásait, és nem felelt meg a Pp. 206. § és 221. §-ban foglalt előírásoknak.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság értelmezte helyesen a szavak általánosan elfogadott jelentésének, az eset összes körülményének és a nyilatkozó feltehető akaratának figyelembevételével a rendkívüli lemondás tartalmát [Ptk. 207. § (1) bek.]. Utal ugyan a felperes jognyilatkozatában a 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-ában foglalt rendelkezésekre, de annak ismertetése céljából, hogy 2011. január 1-jétől milyen volt a jogi státusza, vagyis, hogy 2011. január 1-jétől vezetői megbízássá alakult át a vezetői munkaköre [csatolt rendkívüli lemondás indokolási rész harmadik bekezdés]. Ugyanakkor a munkáltatónak felrótt kötelezettségszegésként a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § b) pontjában foglaltak 2011. június 1-jei hatállyal történő megszegését jelöli meg kifejezetten (rendkívüli lemondás indokolás negyedik bekezdés és hetedik bekezdés).
A perben tehát a rendkívüli lemondás tartalmából kiindulva a bíróságoknak arról kellett állást foglalni, hogy az abban közölt indok jogszerűen megalapozza-e a munkavállaló jognyilatkozatát.
E körben helytállóan értékelte az elsőfokú bíróság a 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-ban foglalt rendelkezéseket. A kinevezés kötelező tartalmi elemét jelentő munkakörre vonatkozóan ugyanis a felek között nem volt megállapodás már 2011. január 1-jétől kezdődően sem. A felperesnek az alperes jogelődjéhez történő áthelyezése idején, azaz 2004-ben sem tartalmazta a kinevezése a vezetői megbízáson kívül a szakmai munkakört. Kinevezései intézményvezetői munkakört jelöltek meg. Ezért a hosszabb ideje fennálló közalkalmazotti jogviszonyban kellett a felperes munkakörében a feleknek megállapodniuk, a kinevezés ugyanis a Kjt. 21. § (1) bekezdése alapján konszenzust feltételez. Miután ez 2011. január 1-jével elmaradt, így a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt szakmai munkakörben történő továbbfoglalkoztatás érdekében az alperes jogszerűen kísérelte meg a felperessel a megállapodást a szakmai munkakörre vonatkozóan.
E körben helyesen hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a felperes nem sérelmezte az egyeztetések során azt, hogy nem írásban kapta meg az ajánlatot. Amikor ezt először 2011. június 6-án jelezte, a munkáltató a kérésének azonnal eleget tett. Annak részére történő kézbesítését a felperes hiúsította meg azzal, hogy ezt követően a munkáltató számára nem volt elérhető. Az írásbeli ajánlattétel tehát a munkáltató részéről a vezetői megbízás megszűnését követő negyedik munkanapon megtörtént, amely nem tekinthető olyan lényeges és súlyos kötelezettségszegésnek, amely a Kjt. 29. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozó rendkívüli lemondást megalapozhatná.
A rendkívüli lemondásban a munkáltatói kötelezettségszegés súlyosságát alátámasztó okként megjelölt Mt. 102. § (1) bekezdésben foglaltak figyelemmel arra, hogy a felperest szabadsága, tanulmányi szabadsága folytán nem terhelte 2011. június 1-jétől a jognyilatkozata közléséig, azaz június 9-éig munkavégzési kötelezettség, nem tekinthető jelentős mértékűnek.
Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a közalkalmazott az együttműködési kötelezettségét jelentős mértékben megszegte azáltal, hogy június 1-jétől érdemben nem nyilatkozott a szóban felajánlott munkakörre nézve, az írásbeli ajánlat átvételét pedig meghiúsította. A közalkalmazotti jogviszonyban is irányadó Mt. 3. § (1) bekezdése alapján a munkajogviszonyban a feleknek kölcsönösen együttműködve kell eljárni, ezért a felperes együttműködési kötelezettséget megszegő magatartása a másodfokú bíróság álláspontjával szemben figyelembe veendő a munkáltatói kötelezettségszegés értékelése során. Miután a felperes az egyezkedések alkalmával az ajánlattétel írásba foglalásának elmaradását nem sérelmezte, így alappal a perben már az együttműködési kötelezettségét kimentő okként e körülményre nem hivatkozhat.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
(Kúria Mfv. I. 10.153/2013.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria a dr. Nádas György ügyvéd által képviselt F. T. M. felperesnek a dr. Putnoki-Nagy Pál ügyvéd által képviselt Szociális Szolgáltató Központ alperes ellen közalkalmazotti rendkívüli lemondás jogszerűségének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Miskolci Munkaügyi Bíróságnál 2.M.863/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Miskolci Törvényszék 1.Mf.22.446/2012/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2014. január 20. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Miskolci Törvényszék 1.Mf.22.446/2012/4. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a Miskolci Munkaügyi Bíróság 2.M.863/2011/20. számú ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek tizenöt nap alatt 175 000 (egyszázhetvenötezer) forint együttes fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költséget.
A le nem rótt fellebbezési és felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s:

A felperes keresetében rendkívüli lemondása jogszerűségének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A Miskolci Munkaügyi Bíróság 2.M.863/2011/20. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára perköltség megfizetésére, megállapítva, hogy a le nem rótt kereseti illetéket az állam viseli.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2004. július 1-jével létesített áthelyezéssel határozatlan időre közalkalmazotti jogviszonyt az alperes jogelődjénél intézményvezető munkakörben. A munkáltatói jogkörgyakorló az intézményvezetői beosztással a felperest 2004. július 1-jétől 2009. június 30-áig bízta meg. 2009. február 11-én kinevezésmódosításra került sor, amely szerint a felperes magasabb vezetői megbízatása a 2008. évi LXI. tv. erejénél fogva magasabb vezetői munkakörré alakult át.
Az alperes fenntartója 2011. február 28-áig pályázatot írt ki az intézményvezetői feladatok ellátására, melyre a felperes is pályázott. A képviselő-testület a 2011. május 25-ei ülésén a pályázat nyertesévé H.-né I. K.-t nyilvánította. A fenntartó önkormányzat polgármestere 2011. május 31-én kelt levelével tájékoztatta a felperest arról, hogy 2011. június 1-jétől más pályázót bízott meg az intézményvezetői feladatok ellátásával. Magasabb vezetői megbízása a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (3) bekezdése szerint az új vezető megbízásával egyidejűleg megszűnik. Kiadta 2011. május 31-ei keltezéssel a jogorvoslati jogot biztosító "Vezetői megbízás megszűnése közalkalmazotti jogviszonyban" című iratot is.
A felperes 2011. június 1-jén adta át a munkakörét az új vezetőnek, ezt követően a polgármesteri hivatal két osztályvezetője, az új intézményvezető és K. L.-né gazdasági ügyintéző jelenlétében T. B. osztályvezető közölte a felperessel, hogy az intézményvezető által felajánlott új munkakör tanácsadó a Családsegítőben. Az illetményről nem beszéltek. A felperes ekkor két nap szabadságot kért gondolkodásra, amelyet engedélyeztek a részére azzal, hogy június 6-án rendezik a kérdést, mert a felperes ekkorra ígérte a választ. E napon azonban, amikor a felperes a munkahelyén megjelent, azt kérte, hogy írásban adják át részére a kinevezés- módosítást, és június 6-tól 9-ig tanulmányi szabadságot, 10-ére rendes szabadságot kért, amelyet engedélyeztek is. A felperes az új intézményvezetővel megállapodott ekkor abban is, hogy másnap bemegy az alpereshez aláírni a kinevezés-módosítást, erre azonban nem került sor, bár az új munkakörre vonatkozóan a kinevezés-módosítás és a munkaköri leírás is június 6-án elkészült.
A felperest június 7-én nem lehetett telefonon elérni, és június 8-án sikertelen volt a lakásán is az okirat kézbesítése. Ezért június 8-án az alperes tértivevényes postai küldeményben adta fel a kinevezés-módosítást, amelyet a felperes 2011. június 14-én vett át.
Felperes 2011. június 8-ai keltezéssel az alperes részére közalkalmazotti jogviszonya rendkívüli lemondással történő megszüntetéséről szóló iratot küldött, amelyet az alperes vezetője 2011. június 9-én vett át. Június 10-én tájékoztatta írásban a felperest arról, hogy azt jogellenesnek tartja, mert az abban foglaltak nem valósak.
A rendkívüli lemondás indokolása szerint a munkáltató megsértette a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat, tekintettel arra, hogy 2011. június 1-jei hatállyal másik munkakört nem ajánlott fel a részére, és kinevezés-módosításra sem került sor. Így a munkáltató nem tett eleget a közalkalmazotti jogviszonyban is irányadó Mt. 102. § (1) bekezdésben foglaltaknak.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (1) bekezdése alapján felperes határozatlan idejű magasabb vezetői munkaköre határozott, öt évre szóló vezetői megbízássá alakult át 2011. január 1-jétől. Felperesnek a 2008. december 31-én hatályos kinevezése szerint szakmai munkaköre nem volt, ezért szükséges lett volna a törvény 7. § (1) bekezdés b) pontja alapján 2011. január 1-től a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő szakmai munkakörbe kinevezni, 2011. június 1-jével pedig - vezetői megbízatása megszűnésével - a kinevezése szerinti szakmai munkakörben továbbfoglalkoztatni. Az alperes ügyvezetője azonban csak 2011. június 1-jén jelölte meg azon munkakört, amelyben felperest foglalkoztatni tudja.
A Kjt. 21. § (1) bekezdés alapján azonban a közalkalmazotti jogviszony kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre, amelyet írásba kell foglalni. A 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-a egy meglévő közalkalmazotti jogviszonyban rendeli a kinevezés egyik kötelező tartalmi elemének, azaz a munkakörnek és az ahhoz tartozó illetménynek a meghatározását. Mivel a kinevezés és a módosítása a felek megállapodásán alapszik, ezért azt nem lehetett az alperesnek felróni, hogy 2011. június 8-áig nem nevezte ki a felperest a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő munkakörbe. A rendkívüli lemondás azonban nem is ezt sérelmezte, hanem azt, hogy azzal sértette meg az alperes a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat, hogy a felperes részére 2011. június 1-jei hatállyal másik munkakört nem ajánlott fel, és kinevezés-módosításra sem került sor.
A Kjt. 29. § (1) bekezdés alapján a rendkívüli lemondás indokai keretében vizsgálhatta csak azonban a bíróság a közalkalmazotti döntés jogszerűségét. Így nem tulajdonított jelentőséget a munkáltató 2011. január 1-jét követő mulasztásának.
Álláspontja szerint a rendkívüli lemondás azon indoka, hogy a felperes részére az alperes 2011. június 1-jei hatállyal másik munkakört nem ajánlott fel, nem valós. A felajánlás tényét ugyanis a perben meghallgatott K. L.-né, Sz. B. és T. B. tanúk vallomása alátámasztotta.
A peradatokból azt állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a rendkívüli lemondásban felrótt alperesi szándékos kötelezettségszegés, azaz a kinevezés-módosításra az új munkakör felajánlásának elmaradása nem valósult meg.
Nem találta megállapíthatónak azt sem, hogy az esetleges alperesi kötelezettségszegés miatt a felperes közalkalmazotti jogviszonya nem volt fenntartható. A felperes oldalán volt megállapítható ugyanis az együttműködési kötelezettség megszegése, mert elvárható lett volna tőle, hogy a rendkívüli lemondást megelőzően megkérdezze az alperesi igazgatót, hogy mikor fogja kiküldeni az írásbeli kinevezés-módosítást, illetve az, hogy távolmaradását jelezze az alperesnek, és elérhetőségét megadja. Együttműködési kötelezettséget feltételez továbbá a szakmai munkakörbe történő kinevezés is, mert azt a közalkalmazottnak el kell fogadnia.
Mindezek alapján megállapította, hogy a rendkívüli lemondás indoka nagyrészt nem valós. Amely indok valós (a kinevezés-módosítás elmaradása), a megállapított tényállás alapján nem teszi okszerűvé a rendkívüli lemondást, ezért a felperes keresetét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Miskolci Törvényszék 1.Mf.22.8446/2012/4.számú ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest a felperes javára 2 308 807 forint végkielégítés és 2 639 550 forint felmentési időre járó illetmény megfizetésére. Mellőzte a felperes perköltség megfizetésére kötelezését, kötelezte az alperest a felperes javára elsőfokú és másodfokú perköltség viselésére.
A munkaügyi bíróság ítéletének illetékviselésre vonatkozó rendelkezését helybenhagyta. Megállapította, hogy a fellebbezési illeték az államot terheli.
A törvényszék a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy a felperes a rendkívüli lemondásban idézte a 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-át arra vonatkozóan, hogy 2011. január 1-jétől megfelelő szakmai munkakörbe kellett volna kinevezni. Az így kiegészített tényállás alapján nem osztotta a munkaügyi bíróság által levont jogkövetkeztetést.
A törvényszék megállapította, hogy az alperes 2011. január 1-jétől kezdődően mulasztott, amikor a jogszabályváltozás folytán a felperes szakmai munkakörbe történő kinevezéséről nem rendelkezett, majd 2011. június 1-jén, amikor a 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-ában foglaltak hiányában nem tett ajánlatot a felperesnek másik munkakörben való foglalkoztatásra. Álláspontja szerint ugyanis a szóbeli közlés érvényes ajánlatnak nem tekinthető. Annak olyan formában kell megtörténnie, amilyen formában azt el kell fogadni. A Kjt. 21. § (1) bekezdése pedig a kinevezés tekintetében írásbeliséget ír elő. Ezért a törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy valós a rendkívüli lemondás azon indoka, hogy az alperes a felperesnek másik munkakört nem ajánlott fel. Az alperes részéről azonban ismételt mulasztás volt megállapítható, mert a kinevezés-módosítására vonatkozóan 2011. június 6-án sem állt rendelkezésre okirat és írásbeli ajánlat sem.
A törvényszéknek ezt követően azt kellett értékelni, hogy a felperes azon magatartása, hogy június 6-án úgy nyilatkozott, hogy június 7-én bemegy a munkahelyére és aláírja a kinevezés-módosítást, majd nem tette meg, ehelyett rendkívüli lemondással élt, jogellenessé teszi-e a felperes magatartását: megállapítható-e a rendeltetésellenes joggyakorlás, együttműködési kötelezettségszegés a részéről.
A törvényszék álláspontja szerint együttműködésre a fél csak a másik fél jogszerű magatartása esetén köteles. Miután az alperes 2011. június 6-án írásban nem tett ajánlatot a felperesnek, ezért az a magatartás a felperes részéről, hogy meggondolta magát, és június 8-án megfogalmazta a rendkívüli lemondást, nem rendeltetésellenes.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Hivatkozása szerint jogszabálysértően történt az ítélet tényállásának kiegészítése, mert az szükségtelen, indokolatlan és a rendkívüli lemondás téves értelmezésével történt.
A másodfokú bíróság a rendkívüli lemondás okát jogszabálysértően, nem a szavak általánosan elfogadott jelentésének és az eset összes körülményének, a nyilatkozó feltehető akaratának figyelembevételével állapította meg. A rendkívüli lemondás tényleges okaként annak jogilag értékelhető részét az elsőfokú ítélet szó szerint idézte, és helyesen állapította meg, hogy azt a munkáltató 2011. június 1-jét követő mulasztása alapozta meg. A 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-ára történő utalás ugyan szerepel a rendkívüli lemondásban, de nem a jognyilatkozat tartalmi okaként. Az egyértelműen a 2011. június 1-jét követő időszakra vonatkozó mulasztás.
A 2011. január 1. - június 1. közötti időszakra vonatkozó munkáltatói mulasztás sem alapozhatná meg jogszerűen a rendkívüli lemondást. A felperes ezen időszakban változatlanul ugyanazt a tevékenységet végezte vezetői megbízással, mint korábban vezetői munkakörben, az tehát nem tekinthető jelentős mértékű kötelezettségszegésnek, vagy a jogviszony fenntartásának ellehetetlenülését eredményező magatartásnak.
A munkáltató azonban 2011. június 1-jét követően sem követett el lényeges kötelezettségszegést. Már az első napon felajánlotta a felperesnek a megfelelő szakmai munkakört, és ehhez kérte a felperes nyilatkozatát is, amelyet a felperes az általa kért határidőben sem adott meg. A bírói gyakorlat által megkívánt huzamosabb ideig fennálló foglalkoztatási kötelezettség elmulasztása nem volt megállapítható, hiszen a felperes június 1-jétől szabadságon volt, illetve tanulmányi szabadságát töltötte.
A felperes június 1-jén nem sérelmezte, hogy nem történt írásbeli ajánlattétel, hanem a szóbeli ajánlatra érdemi választ ígért két nap gondolkozási idővel. A törvényszék tévesen értelmezte a Kjt. 21. §-át és az Mt. 6. §-át. A felek ugyanis nem kötötték meg szóban sem a munkakörre vonatkozóan a megállapodást. Annak nincsen akadálya, hogy a felek előzetesen szóban egyeztessenek a lehetséges megoldásokról, egyező akaratnyilvánítás esetén tehet bármelyik fél joghatályos ajánlati kötöttséget eredményező nyilatkozatot. Azzal, hogy az alperes a felperes részére a negyedik munkanapon készítette el az okiratot, nem követett el olyan mulasztást, ami megalapozhatná a közalkalmazott döntését.
Álláspontja szerint a felperes a jogait visszaélésszerűen gyakorolta. Folyamatosan megsértette együttműködési kötelezettségét. Magatartása kizárólag időhúzásra, és nem az ügy érdemi lezárására irányult. Ezt támasztják alá a perben tett nyilatkozatai is. Mindezt azért tette, hogy jelentős anyagi előnyt szerezzen abból, hogy ő küldi el hamarabb a rendkívüli lemondását.
A jogerős ítélet tévesen értelmezte tehát a Kjt. 21. §-át, 29. §-át, az Mt. 6. § és 3. § előírásait, és nem felelt meg a Pp. 206. § és 221. §-ban foglalt előírásoknak.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte az alperes költségben való marasztalásával.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság értelmezte helyesen a szavak általánosan elfogadott jelentésének, az eset összes körülményének és a nyilatkozó feltehető akaratának figyelembevételével a rendkívüli lemondás tartalmát [Ptk. 207. § (1) bek.]. Utal ugyan a felperes jognyilatkozatában a 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-ában foglalt rendelkezésekre, de annak ismertetése céljából, hogy 2011. január 1-jétől milyen volt a jogi státusza, vagyis, hogy 2011. január 1-jétől vezetői megbízássá alakult át a vezetői munkaköre [a keresetlevél mellékleteként csatolt rendkívüli lemondás indokolási rész harmadik bekezdés]. Ugyanakkor a munkáltatónak felrótt kötelezettségszegésként a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § b) pontjában foglaltak 2011. június 1-jei hatállyal történő megszegését jelöli meg kifejezetten (rendkívüli lemondás indokolás negyedik bekezdés és hetedik bekezdés).
A perben tehát a rendkívüli lemondás tartalmából kiindulva a bíróságoknak arról kellett állást foglalni, hogy az abban közölt indok jogszerűen megalapozza-e a munkavállaló jognyilatkozatát.
E körben helytállóan értékelte az elsőfokú bíróság a 2010. évi CLXXV. tv. 7. §-ban foglalt rendelkezéseket. A kinevezés kötelező tartalmi elemét jelentő munkakörre vonatkozóan ugyanis a felek között nem volt megállapodás már 2011. január 1-jétől kezdődően sem. A felperesnek az alperes jogelődjéhez történő áthelyezése idején, azaz 2004-ben sem tartalmazta a kinevezése a vezetői megbízáson kívül a szakmai munkakört. Kinevezései intézményvezetői munkakört jelöltek meg. Ezért a hosszabb ideje fennálló közalkalmazotti jogviszonyban kellett a felperes munkakörében a feleknek megállapodniuk, a kinevezés ugyanis a Kjt. 21. § (1) bekezdése alapján konszenzust feltételez. Miután ez 2011. január 1-jével elmaradt, így a 2010. évi CLXXV. tv. 7. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt szakmai munkakörben történő továbbfoglalkoztatás nem valósulhatott meg. Az alperes jogszerűen kísérelte meg tehát a felperessel a megállapodást a szakmai munkakörre vonatkozóan.
E körben helyesen hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a felperes nem sérelmezte az egyeztetések során azt, hogy nem írásban kapta meg az ajánlatot. Amikor ezt először 2011. június 6-án jelezte, a munkáltató a kérésének azonnal eleget tett. Annak részére történő kézbesítését a felperes hiúsította meg azzal, hogy ezt követően a munkáltató számára nem volt elérhető. Az írásbeli ajánlattétel tehát a munkáltató részéről a vezetői megbízás megszűnését követő negyedik munkanapon megtörtént, amely nem tekinthető olyan lényeges és súlyos kötelezettségszegésnek, amely a Kjt. 29. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozó rendkívüli lemondást megalapozhatná.
A rendkívüli lemondásban a munkáltatói kötelezettségszegés súlyosságát alátámasztó okként megjelölt Mt. 102. § (1) bekezdésben foglaltak figyelemmel arra, hogy a felperest szabadsága, tanulmányi szabadsága folytán nem terhelte 2011. június 1-jétől a jognyilatkozata közléséig, azaz június 9-éig munkavégzési kötelezettség, nem tekinthető jelentős mértékűnek.
Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a közalkalmazott az együttműködési kötelezettségét jelentős mértékben megszegte azáltal, hogy június 1-jétől érdemben nem nyilatkozott a szóban felajánlott munkakörre nézve, az írásbeli ajánlat átvételét pedig meghiúsította. A közalkalmazotti jogviszonyban is irányadó Mt. 3. § (1) bekezdése alapján a munkajogviszonyban a feleknek kölcsönösen együttműködve kell eljárni, ezért a felperes együttműködési kötelezettséget megszegő magatartása a másodfokú bíróság álláspontjával szemben figyelembe veendő a munkáltatói kötelezettségszegés értékelése során. Miután a felperes az egyezkedések alkalmával az ajánlattétel írásba foglalásának elmaradását nem sérelmezte, így alappal a perben már az együttműködési kötelezettségét kimentő okként e körülményre nem hivatkozhat.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pervesztes felperest az együttes fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költség alperes részére történő megfizetésére.
A felperes személyes költségmentessége folytán a le nem rótt fellebbezési és felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2014. január 20.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.153/2013.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.