adozona.hu
AVI 2013.7.81
AVI 2013.7.81
Az anyagi jogerő fennállását a bíróságnak hivatalból kell figyelembe vennie [Pp. 229. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes, mint kölcsönvevő 2004. november 22-én munkaerő-kölcsönzési kötött a D. Bt.-vel, mint kölcsönbe adóval (a továbbiakban: Bt.). A szerződésben a felek megállapodtak abban, hogy a Bt. a kölcsönbe vevő részére munkaerőt biztosít gyorsfagyasztott szilvafelezés, felezett szilva, ribizli, málna osztályozás, válogatás munkákra. A Bt. a szerződés 2004. november 25. - 2005. január 15. időtartama alatt 4 számlát bocsátott ki a felperes felé, összesen bruttó 5 826 001 Ft összegben, feltüntetve...
AVI 2013.7.81 Az anyagi jogerő fennállását a bíróságnak hivatalból kell figyelembe vennie [Pp. 229. § (1) bek.]
A felperes, mint kölcsönvevő 2004. november 22-én munkaerő-kölcsönzési kötött a D. Bt.-vel, mint kölcsönbe adóval (a továbbiakban: Bt.). A szerződésben a felek megállapodtak abban, hogy a Bt. a kölcsönbe vevő részére munkaerőt biztosít gyorsfagyasztott szilvafelezés, felezett szilva, ribizli, málna osztályozás, válogatás munkákra. A Bt. a szerződés 2004. november 25. - 2005. január 15. időtartama alatt 4 számlát bocsátott ki a felperes felé, összesen bruttó 5 826 001 Ft összegben, feltüntetve a bizonylatokon a szolgáltatás megnevezését: Szj. 74.50.25 munkaerő-kölcsönzés, továbbá azt is, hogy a díjból mennyi volt a szilvafelezés, illetve a gyümölcsválogatás ellenértéke.Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2004. és 2005. évre személyi jövedelemadó, egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulék, munkaadói és munkavállalói járulék adónemben lefolytatott, bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2008. július 14. napján kelt határozatával a felperes terhére összesen 2 651 000 Ft adóhiánynak is minősülő adókülönbözetet állapított meg, kötelezve a felperest az adókülönbözet, továbbá járulékosan: adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2008. november 21. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint az elsőfokú hatóság ellenőrzést végzett a Bt.-nél, és megállapította, hogy a vizsgált időszakban nem voltak alkalmazottai, a munkaerő-kölcsönzést alvállalkozók bevonásával bonyolította le. A Bt. számára alvállalkozóként számlát kibocsátó cég 2004-2005. években felszámolási eljárás alatt állt, amely időszakban - amint azt a felszámoló közölte - nem bocsátott ki számlát, nem működött, azaz a Bt. részére munkaerő-kölcsönzést nem végzett. Helytálló tehát az elsőfokú hatóság azon megállapítása, hogy a Bt. a munkaerő-kölcsönzés teljesítésére nem volt képes.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mtv.) munkaerő-kölcsönzést szabályozó 11. fejezetében foglaltak, így a 193/D. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú hatóság jogszerűen állapította meg, hogy e törvényhely a Bt. részére nem is biztosított lehetőséget munkaerő-kölcsönzésre, mert munkaerő-kölcsönzés esetén kölcsönbeadó bt. nem lehet, továbbá a cég a munkaügyi központ nyilvántartásában sem szerepelt.
Az elsőfokú hatóság - mivel felperes a felezett és válogatott gyümölcsöket a rendelkezésre álló bizonylatok szerint értékesítette, illetve a termékeket a hűtőházában (a képviselője szerint is) csak jelentős kézimunkaerő felhasználásával tudta feldolgozni - megállapította, hogy a szilvafelezés és válogatás munka az adózó telephelyén megvalósult. Abból következően pedig, hogy a munkát bizonyítottan nem kölcsönzött munkaerő végezte, továbbá arra vonatkozó bizonyíték fel sem merült, hogy a munkások más adózók alkalmazottai voltak, az adózó telephelyén foglalkoztatott személyeket az alperes szerint helytállóan minősítette a felperes be nem jelentett alkalmazottainak, és megállapítása jogkövetkezményeit az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Eho. tv.), az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.), és a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény alapján megfelelően vonta le.
A felperes keresetében az első- és másodfokú határozat hatályon kívül helyezését kérte. Állította, hogy a munkát ténylegesen elvégző személyeknek nem volt a munkáltatója, azok nem voltak az alkalmazottai, a munkát végző személyeket a valóságban a Bt. foglalkoztatta.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában rögzítette, hogy a megyei bíróság a 2009. április 8-án kelt jogerős ítéletével, tény- és ügyazonos perben, ahol a felek személye és a vizsgált időszak is azonos volt, azt állapította meg, hogy a felperes részére a szerződés szerinti munkaerő-kölcsönzés a valóságban nem történt meg, a munkát ténylegesen a be nem jelentett alkalmazottai végezték, a Bt. az Mtv. 193/D. § (1) bekezdésében foglaltaknak sem felelt meg, mert bt. volt a cégformája, a munkaügyi központ nyilvántartásában nem szerepelt, és tevékenységi körébe a munkaerő-kölcsönzés nincs feltüntetve. A két per különbözősége annyi, hogy az egyik perben felülvizsgált határozatokban az adóhatóság megállapításainak jogkövetkezményeként a felperest egészségügyi-, illetve szakképzési hozzájárulás adónemekben marasztalta, míg a jelen perben felülvizsgált határozatokban - ugyanazon tényállás alapján - egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulék, munkaadói és munkavállalói járulék adónemekben állapított meg a terhére adófizetési kötelezettséget. A felperes e kötelezettségének nem tett eleget, ezért az alperes által a határozatában megjelölt jogszabályok alapján a járulékokat utólag köteles megfizetni.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és kereseti kérelme teljesítését kérte.
Álláspontja szerint jogsértő alperesi határozatot hagyott helyben az elsőfokú bíróság, mert az alperes megsértette az Art. 1. §-ának (1) bekezdését, (7) bekezdését, 97. §-ának (5) bekezdését.
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 227. §-ának (1) bekezdése szerint amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a saját határozatához abban a perben, amelyben azt hozta, kötve van. A jogerő, a bíróságnak az általa hozott határozathoz való kötöttségén túlmutató fogalom, amely alaki értelemben azt jelenti, hogy az adott döntés fellebbezéssel nem támadható. Az alaki jogerős határozatok közül az ítélethez anyagi jogerő hatás is fűződik.
A keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja a Pp. 229. §-ának anyagi jogerőt szabályozó (1) bekezdése alapján, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek - ideértve azok jogutódait is - egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. Az anyagi jogerő tehát azt jelenti, hogy az anyagi jogerős határozathoz mind a bíróság, más hatóság, mind a felek kötve vannak, ítélt dolog (res iudicata) keletkezik. Az anyagi jogerő fennálltát a bíróságnak hivatalból figyelembe kell vennie.
A megyei bíróság alaki és anyagi jogerős ítélete szerint a felperes részére a szerződés szerinti munkaerő-kölcsönzés a valóságban nem történt meg, a munkát ténylegesen a be nem jelentett alkalmazottai végezték. E Megyei Bíróság az ügy tényállását eldöntötte tehát, amelyet az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg.
Az Mtv. 193/D. §-ának (1) bekezdése szerint kölcsönbeadó csak az a belföldi székhelyű, a tagok korlátolt felelősségével működő gazdasági társaság, közhasznú társaság vagy - a vele tagsági viszonyban nem álló munkavállaló vonatkozásában - szövetkezet lehet, amelyik megfelel az e törvényben, illetve az egyéb jogszabályban foglalt feltételeknek, és a székhelye szerint illetékes munkaügyi központ nyilvántartásba vette. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint, ha a megyei bíróság ítéletét nem hozta volna meg az elsőfokú bíróságnak a felülvizsgálati kérelemmel érintett ítéletét megelőzően, az Mtv. idézett törvényhelye egyértelműen eldöntötte azt, hogy a perbeli kölcsönbe adó bt. törvényes kölcsönbeadó nem lehet, a felperes pedig a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettsége ellenére nem igazolta, hogy a munkát ténylegesen nem a be nem jelentett alkalmazottai végezték.
A felperes a perben a megállapított tényállás alapján az adóhatóság jogkövetkezményének helytállóságát sem cáfolta meg.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.352/2009.)