ÍH 2011.45

FELSZÁMOLÁS ELŐTTI MEGÁLLAPODÁSSAL NAGYOBB HÁNYADHOZ JUTÓ HITELEZŐ VISSZATÉRÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGE Amennyiben az adós a hitelezőjével a felszámolás előtt olyan megállapodást köt, melynek következtében a hitelező a követeléseinek nagyobb hányadához jut hozzá, mint amelyhez a vele egy rangsorban lévő, a felszámolási eljárásba bejelentkező hitelezők, nem a teljes összeg visszatérítésére kell kötelezni, hanem azon összeg megfizetésére, amely tekintetében a többi hitelező kielégítési arányához képest jutott előnyh

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletében megállapította, hogy a peres felek között 2008. november 10. napján létrejött megállapodás - melyben a felek abban egyeztek meg, hogy a felperes az alperesnek a tőle felvett 23 500 000 Ft tagi kölcsönből 6 000 000 forintot a BHV Kft. által visszatérítendő vételár-előlegből megfizet - a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjába ütközően érvénytelen, mert e megállapodással az alperes a felszámolás alatt álló felperes többi hitelezőjéhez képest e...

ÍH 2011.45 FELSZÁMOLÁS ELŐTTI MEGÁLLAPODÁSSAL NAGYOBB HÁNYADHOZ JUTÓ HITELEZŐ VISSZATÉRÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
Amennyiben az adós a hitelezőjével a felszámolás előtt olyan megállapodást köt, melynek következtében a hitelező a követeléseinek nagyobb hányadához jut hozzá, mint amelyhez a vele egy rangsorban lévő, a felszámolási eljárásba bejelentkező hitelezők, nem a teljes összeg visszatérítésére kell kötelezni, hanem azon összeg megfizetésére, amely tekintetében a többi hitelező kielégítési arányához képest jutott előnyhöz [Cstv. 40. § (2) bekezdés].

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletében megállapította, hogy a peres felek között 2008. november 10. napján létrejött megállapodás - melyben a felek abban egyeztek meg, hogy a felperes az alperesnek a tőle felvett 23 500 000 Ft tagi kölcsönből 6 000 000 forintot a BHV Kft. által visszatérítendő vételár-előlegből megfizet - a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjába ütközően érvénytelen, mert e megállapodással az alperes a felszámolás alatt álló felperes többi hitelezőjéhez képest előnyben részesült, mivel többhöz, követelése nagyobb hányadához jutott hozzá, mint amennyihez a felszámolási eljárás során hozzájutott volna. Megállapította az elsőfokú bíróság azt is, hogy a kifizetés ténylegesen az alperes részére a felperes bankszámlájáról, átutalással történt 2008. november 10. napján, 5 190 000 Ft összegben. Emellett utalt arra is, hogy a felek közti megállapodás a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a jó erkölcsbe ütközően is semmis volna, mert az alperes a felszámolási kérelem benyújtása után más hitelezőket megelőzve tagi hitelkövetelésének egy részéhez hozzájutott, holott az adósnak egyéb vagyona nem volt. Megjegyezte, hogy egyébként a felperes általi kifizetés a Cstv. 40. § (2) bekezdése alapján is visszakövetelhető volna.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes jelentett be fellebbezést, az első ízben előterjesztett fellebbezési kérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a felperesi kereset elutasítását kérte, a másodfokú eljárás során előterjesztett előkészítő iratában az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, és a 3 100 000 Ft-ot meghaladó részben a kereset elutasítását kérte. A fellebbezési kérelmének indokolásában arra hivatkozott, hogy a felek által kötött megállapodás nem érvénytelen, nem semmis, és különösen 3 100 000 Ft erejéig az előnyben részesítés, illetve az érvénytelenség fel sem merülhet, mert azt az alperes nem tagi kölcsön címén kapta vissza, hanem ezen összeg erejéig a BHV Kft. részére a vételárat maga fizette ki. Az alperes fellebbezési kérelmeit a másodfokú bíróság a Pp. 3. § (2) bekezdése alapján úgy értelmezte, hogy az alperes elsődleges fellebbezési kérelme a kereset teljes elutasítására, másodlagos fellebbezési kérelme pedig - 3 100 000 Ft erejéig az indokolásban felhozottakra figyelemmel - az ítélet részbeni megváltoztatására irányult.
A felperes fellebbezési ellenkérelmet és csatlakozó fellebbezést terjesztett elő, melyet azonban a másodfokú tárgyaláson felhívásra akként pontosított, hogy azt fellebbezési ellenkérelemnek kéri tekinteni akként, hogy ha a másodfokú az érvénytelenséget az elsőfokú bíróság által felhívott Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján nem tartaná megállapíthatónak, akkor a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a semmisséget állapítsa meg.
A fellebbezés részben alapos.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárás iratai alapján az alábbiakkal egészíti ki:
A peres felek a köztük létrejött tagi kölcsönszerződésekben akként állapodtak meg, hogy a kölcsönt a felperesnek jogában áll bármikor részletekben vagy egészben visszafizetni, a felperes pedig azt 15 napos felmondási idővel bármikor felmondhatja.
A felperes 2010. január 10. napján készült közbenső mérlegének adatai szerint a felperessel szemben a felszámolási eljárás során bejelentett, és a felszámoló által visszaigazolt f) kategóriás hitelezői igények összege 6 318 551 Ft, kiegyenlítetlen felszámolási költség 450 000 Ft, mely tartalmazza a 75 000 Ft a) kategóriás hitelezői igényt is. Amennyiben az alperes a részére korábban megfizetett 5 190 000 Ft összegű - a jelen, 2009. szeptember 1. napja előtt indult eljárásban alkalmazandó Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjába tartozó - követelését a felszámolási eljárás során érvényesítette volna, úgy az f) kategóriás hitelezői igények összessége - az e követelés érvényesítése esetén fizetendő 52 000 forint regisztrációs díjjal együtt - 11 560 551 Ft volna. A felperes hitelezői igények kielégítésére rendelkezésre álló vagyona az adóhivatallal szembeni 112 000 forint adótúlfizetés, mint követelés, valamint az alperessel szemben e perben érvényesített 5 190 000 Ft, követelés, amely összeg a hitelezői igények kielégítésére rendelkezésre álló vagyon lett volna, amennyiben a felszámolás kezdő időpontját megelőzően az alperes részére kifizetésre nem kerül.
Az így kiegészített tényállásra is figyelemmel a másodfokú bíróság nem ért egyet az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy a felek között 2008. november 10. napján szerződés jött létre, és e szerződés érvénytelen. A másodfokú bíróság álláspontja szerint - az alább kifejtendő indokok miatt - a felek között ebben az időpontban új szerződés nem jött létre, így annak érvénytelensége sem merülhet fel, a felperesi kereset kizárólag a Cstv. 40. § (2) bekezdése alapján bírálható el, és az alperes - a kereset alapossága esetén - visszafizetésre is csak e jogszabályhely alapján kötelezhető
A Ptk. 198. § (1) bekezdése szerint a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére, és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A Ptk. 199. §-a értelmében egyoldalú nyilatkozatból csak a jogszabályban megállapított esetben keletkezik jogosultság a szolgáltatás követelésére; az egyoldalú nyilatkozatokra - ha a törvény kivételt nem tesz - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata e szakaszhoz fűzött indokolása kifejti, hogy a szerződésre vonatkozó szabályokat a Ptk. 199. §-a értelmében a joghatással járó, jogot, kötelezettséget keletkeztető, módosító, megszüntető egyoldalú nyilatkozatokra kell alkalmazni, ilyen például az egyoldalú kötelezettségvállalás, a jogról való lemondás, vagy a felmondás.
A tényállásban részletezett időpontokban a peres felek tagi kölcsönszerződéseket kötöttek egymással, mely szerződések szerinti tagi kölcsönt az alperes a felperesnek átadta, a felperes pedig azt a kiegészített tényállás szerint volt köteles, illetve jogosult visszafizetni a Ptk. 523. § (1) bekezdése értelmében. A tagi kölcsönszerződést a felperes nem támadta meg, annak semmisségét sem állította. A peres felek között 2008. november 10.-én nem történt más, mint a felperes - a kölcsönszerződés szerinti fizetési kötelezettségének részben eleget téve - az alperesnek a kölcsönből 5 190 000 forintot visszafizetett. A 2008. november 10-i megállapodásnak a perbeli jogvita elbírálása szempontjából relevanciája nincs, egyrészt a felek között ekkor új kötelem nem jött létre, új kötelezettség, jogosultság nem keletkezett, mert e megállapodás pusztán a felperes szerződés és jogszabály szerinti visszafizetési kötelezettsége teljesítési módjáról szólt, másrészt e megállapodás nem is ment foganatba, mert bár a felek abban állapodtak meg, hogy a B. Kft. a visszatérítendő összeget közvetlenül az alperesnek fizeti vissza, erre nem került sor, a kifizetés a felperes részéről, és a felperes bankszámlájáról történt meg az átutalással 2008. november 10-én. E kifizetés azonban nem volt sem a Ptk. 198. § (1) bekezdése szerinti szerződés, sem a Ptk. 199. § (1) bekezdése szerinti, joghatással járó egyoldalú nyilatkozat, pusztán a korábban megkötött szerződés teljesítése, reálaktus volt, ami sem szerződésnek, sem jognyilatkozatnak nem tekinthető, és ezért a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján eredménnyel nem támadható. Ezt a jogi álláspontot fejtette ki a Győri Ítélőtábla is a BDT 2008. 1728. számú eseti döntésében.
A fentiek nem jelentik azt, hogy az egyébként érvényes, és a felperes által a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján nem támadott tagi kölcsönszerződés fenti módon történő teljesítése nem ütközhetne a Cstv. szabályaiba, és ne sérthetné a hitelezők érdekeit. A Cstv. 40. §-ának hatályos szövegét, és egyben jelenlegi (2) bekezdését megállapító 2004. évi XXVII. törvény 53. §-ához fűzött indokolás kifejti, hogy a Cstv. 40. § (2) bekezdésének beiktatása a Cstv.-be azért szükséges, mert az (1) bekezdésben meghatározott feltételek (fizetésképtelenség közeli helyzetben lévő adós egy hitelezőjének előnyben részesítése) nem csak úgy valósulhatnak meg, hogy az adós az egyik hitelezőjével új szerződést köt, vagy jognyilatkozatot tesz, (ilyen a fennálló szerződés módosítása, vagy a szerződés mellé egy azt biztosító újabb mellékkötelezettség kikötése), hanem úgy is, hogy az adós nem köt új szerződést, hanem egy fennálló szerződés alapján teljesít; kifizetést eszközöl, biztosítékot nyújt, kiegészítő vagy helyettesítő biztosítékot nyújt. Ezen esetekben - mondja az indokolás - reálaktusokról van szó, amelyekre nem alkalmazható a megtámadási jog, ezért szükséges külön rendelkezni a visszakövetelési jogról, illetve annak kizárásáról. A perbeli esetben is egy, már fennálló szerződés teljesítése történt meg az adós részéről, e teljesítés, mint reálaktus eredményeként a teljesített összeg visszakövetelésének a Cstv. 40. § (2) bekezdésében írt feltételei fennállásáról kellett ezért e perben dönteni.
A Cstv. 40. § (2) bekezdése értelmében a felszámoló az adós nevében az (1) bekezdés szerinti határidőn belül visszakövetelheti az adós által a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző hatvan napon belül és azt követően nyújtott szolgáltatást, ha annak eredménye egy hitelező előnyben részesítése és a szolgáltatás nem minősül a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak. Egyért a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal abban, hogy a tagi kölcsön 2008. november 10-i, 5 190 000 Ft összegű visszafizetéssel az alperes a felperes többi hitelezőjének hátrányára előnyben részesült. A Cstv. 40. § (2) bekezdését - a fent már részletezettek szerint - a 2004. évi XXVII. törvény állapította meg, indokolása szerint az úgynevezett preferential transactions jogügylet lényege abban ragadható meg, hogy a jogügylet következtében a hitelező többhöz, követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez, amennyihez a vele egy rangsorban lévő hitelezők hozzájutnak. Annak megállapításához, hogy az e jogszabályhely által körülírt tényállás megvalósult-e, azt kell vizsgálni, hogy a megindult felszámolási eljárásban van-e, és ha igen, milyen összegű hitelezői igény, és a bejelentett hitelezői igény az adós vagyonából kielégíthető-e, avagy sem. A Cstv. 40. § (2) bekezdésében írt tényállás ugyanis csak akkor valósul meg, ha a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igények fedezet hiányában nem, vagy nem teljes mértékben elégíthetőek ki, és a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezők igényének kielégítési arányához képest az előnyben részesült hitelező követelése nagyobb hányadához jutott hozzá.
A fenti kérdés eldöntésénél van jelentősége a kiegészített tényállásban írtaknak, amelyből megállapítható, hogy amennyiben az alperes az 5 190 000 Ft hitelezői követelését a felszámolási eljárás során bejelenti, úgy 11 560 551 Ft összegű f) kategóriás hitelezői igény volna, a hitelezők kielégítésére szolgáló vagyon pedig 5 302 000 Ft lenne, melyből 5 190 000 Ft az a pénzösszeg, amely rendelkezésre állna akkor, ha az alperes részére kifizetés a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem történt volna. A rendelkezésre álló vagyonból elsősorban kifizetetlen felszámolási költségként 450 000 Ft-ot kellene kielégíteni, a fennmaradó, f) kategóriás hitelező igények kielégítésére rendelkezésre álló vagyon 4 852 000 Ft volna. A rendelkezésre álló vagyon és a hitelezői igények egymáshoz viszonyított aránya (42%) alapján az állapítható meg, hogy az alperes a felszámolási eljárásban az 5 190 000 Ft hitelezői igényének 42%-ához jutott volna hozzá, amely összegszerűen 2 180 000 forint. Ehhez képest az alperes 5 190 000 Ft szolgáltatáshoz jutott, megállapítható tehát az, hogy e kifizetéssel előnyben részesült, mert a követeléséhez 3 010 200 Ft erejéig a felszámolási eljárás során nem jutott volna hozzá. Az alperes részére nyújtott ellenszolgáltatás ugyanakkor nem minősíthető a rendes gazdálkodás körébe tartozónak sem, mert az nem kapcsolódott az adós bejegyzett tevékenységi köreihez, a gazdasági életben nem szokványos, nem mindennapos ügylet teljesítése volt, nem a gazdasági tevékenység folytatásához szükséges áru, anyag, munkaerő szükséglet biztosítására szolgált.
A Cstv. 40. § (2) bekezdésének jogkövetkezménye nem azonos a Cstv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott jogkövetkezménnyel. A Cstv. 40. § (1) bekezdése esetén az érvénytelenség Ptk.-ban írt jogkövetkezményei alkalmazása során az eredeti állapotot kell helyreállítani, azaz a teljes szolgáltatás visszajár, a Cstv. 40. § (2) bekezdése szerinti kifizetés azonban érvényes szerződésből ered, a kifizetés időpontjában annak jogszerűsége sem volt vitatható, e kifizetett szolgáltatás pusztán a felperes felszámolásának tényére figyelemmel vált visszakövetelhetővé. A Cstv. 40. § (2) bekezdése - miután az előnyben részesítés objektív tényén alapul - a felek magatartásának felróhatóságától is független, a visszakövetelés sem szankciószerű, a visszakövetelésre biztosított törvényi lehetőség a hitelezők közti - megbomlott - egyensúly (paritas creditorum) helyreállítását célozza, azt a célt szolgálja, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőzően történt kifizetések, vagy azok egy részének visszakövetelésével a felszámolási eljárásban hitelezői igényt érvényesítő hitelezők és a felszámolás kezdő időpontját megelőzően kifizetésben részesülő hitelező követelése ugyanolyan arányban térüljön meg. Nem vezethet azonban a Cstv. 40. § (2) bekezdése alkalmazása arra az eredményre, miután nem szankció, nem büntetés, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőzően szolgáltatásban részesülő hitelező kerüljön hátrányba, és a felszámolási eljárásban igényt érvényesítő hitelezők részesüljenek előnyben., Ha a felszámolás kezdő időpontját megelőzően kifizetésben részesülő hitelezőnek a teljes szolgáltatást vissza kellene fizetnie, úgy ezzel maga kerülne hátrányba, mert a hitelezői igények bejelentésére nyitva álló határidő lejárta miatt elvesztené azt a jogát, hogy a hitelezői igényét bármilyen összeg erejéig is érvényesítse a felszámolási eljárásban.
A bíróságnak ezért a Cstv. 40. § (2) bekezdésének alkalmazása során a megbomlott egyensúly helyreállítását, és azt kell az ítéleti döntésével elérnie, hogy a felszámolási eljárást megelőzően kifizetésben részesülő, valamint a felszámolási eljárásban hitelezői igényt bejelentő - azonos kategóriába tartozó - hitelezők követelésének kielégítése ugyanolyan arányban történjen meg.
A fentieknek megfelelően azt állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes az 5 190 000 Ft hitelezői igénye felszámolási eljárásban történő érvényesítése esetén követelése 42%-ához jutott volna hozzá, hasonlóan a vele azonos kategóriában, f) kategóriában lévő hitelezőkkel, ezért a részére történő kifizetett összeg 42%-át megtarthatja, 58%-át azonban köteles a felperesnek megfizetni, amely összeg 3 010 200 Ft. Ezen összeg a bejelentett f) kategóriás hitelezői igényeknek is az 58%-os mértékű kielégítésére elegendő.
A fentiek okán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az érvénytelenség megállapításának mellőzésével a tőkemarasztalás összegét 3 010 200 Ft-ra leszállította, a kereset ezt meghaladó részét pedig elutasította.
(Pécsi Ítélőtábla Gf. IV. 30.330/2010/7.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.