adozona.hu
ÍH 2010.142
ÍH 2010.142
TAGI KÖLCSÖN ADÓS RÉSZÉRŐL TÖRTÉNŐ VISSZAFIZETÉSE, MINT REÁLAKTUS - CSTV. 40. § (2) BEKEZDÉSE SZERINTI VISSZAKÖVETELÉSI PER INDÍTÁSÁRA JOGOSULTAK A tagi kölcsön adós részéről való visszafizetése reálaktus, nem szerződés és nem egyoldalú nyilatkozat, ezért a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján eredménnyel nem támadható. A teljesített összeg a Cstv. 40. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint követelhető vissza. A visszakövetelési per megindítására csak az adós nevében eljáró felszámoló jogosult, a hitelező
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű alperesi gazdasági társaság a 2002. március 20-i társasági szerződéssel alakult, 3 000 000 Ft törzstőkével, tagjai a II. rendű alperes, valamint annak gyermekei. A II. rendű alperes a társaság irányítását biztosító jelentős befolyással rendelkező (40%-os részesedésű) tag. Az I. rendű alperesnek 2007 júliusában alkalmazottai felé munkabértartozása keletkezett 16 608 784 Ft-nak megfelelő euró összegben, valamint 1 506 680 Ft összegben. A kifizetésekre az I. rendű alperes fedezettel ...
ÍH 2010.142 TAGI KÖLCSÖN ADÓS RÉSZÉRŐL TÖRTÉNŐ VISSZAFIZETÉSE, MINT REÁLAKTUS - CSTV. 40. § (2) BEKEZDÉSE SZERINTI VISSZAKÖVETELÉSI PER INDÍTÁSÁRA JOGOSULTAK
A tagi kölcsön adós részéről való visszafizetése reálaktus, nem szerződés és nem egyoldalú nyilatkozat, ezért a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján eredménnyel nem támadható. A teljesített összeg a Cstv. 40. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint követelhető vissza. A visszakövetelési per megindítására csak az adós nevében eljáró felszámoló jogosult, a hitelező nem [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 40. §, Ptk. 198. §, Ptk. 199. §, Ptk. 200. §].
Az I. rendű alperesi gazdasági társaság a 2002. március 20-i társasági szerződéssel alakult, 3 000 000 Ft törzstőkével, tagjai a II. rendű alperes, valamint annak gyermekei. A II. rendű alperes a társaság irányítását biztosító jelentős befolyással rendelkező (40%-os részesedésű) tag. Az I. rendű alperesnek 2007 júliusában alkalmazottai felé munkabértartozása keletkezett 16 608 784 Ft-nak megfelelő euró összegben, valamint 1 506 680 Ft összegben. A kifizetésekre az I. rendű alperes fedezettel nem rendelkezett, ezért annak érdekében, hogy a társaság a munkabér-fizetési kötelezettségének eleget tudjon tenni, a II. rendű alperes elhatározta, hogy az I. rendű alperesnek 18 660 580 Ft tagi kölcsönt nyújt azzal a feltétellel, hogy a tagi kölcsön az I. rendű alperesi társaság első bevételéből kerüljön visszafizetésre. Az I. rendű alperes a 2007. (VIII. 10.) számú taggyűlési határozatban rögzítette azt, hogy a II. rendű alperes, mint az I. rendű alperes tagja a határozat keltének napján 18 660 580 Ft tagi kölcsönt nyújt a társaságnak, kizárólag az N. országban folyó munkavégzéssel kapcsolatos kiadásokra felhasználható módon, melyet a társaság köteles a kölcsönt követő első bevételéből visszafizetni. A II. rendű alperes a tagi kölcsönt az I. rendű alperes pénztárába befizette, ennek felhasználásával a bérhátralékok kiegyenlítése a valutapénztárából megtörtént. Ugyanezen a napon a II. rendű alperes részére az I. rendű alperes forint pénztárából 5 000 000 Ft visszafizetésre került tagi kölcsön visszafizetése címén. Ekkor a felek aláírtak egy "megállapodás, egyben átadás-átvételi elismervény" megnevezésű okiratot, melyben a II. rendű alperes az 5 000 000 Ft "tagi kölcsön visszafizetése" címén történő átvételét elismerte, és megállapították a felek azt, hogy a visszafizetés a kft zavartalan működését nem akadályozza.
A felperes, mint hitelező a T. Megyei Bíróság előtt 2007. október 15. napján felszámolási kérelmet terjesztett elő, melyet az I. rendű alperes részére 2007. október 30. napján szabályszerűen kézbesítettek. A II. rendű alperes az I. rendű alperes valutapénztárából 2007. október 31. napján tagi kölcsön kiegyenlítése címén 23 657,45 eurót saját részére kiutaltatott, amely a valutapénztár adatai alapján 5 940 982 forintnak felelt meg.
2007 decemberében az I. rendű alperesnek számlakiegyenlítésekből további bevételei keletkeztek, melynek eredményeként a pénztárban rendelkezésre állt 2 000 000 Ft. A 2007. december 20. napján kelt "megállapodás, egyben átadás-átvételi elismervény" megnevezésű okirat tanúsága szerint 2 000 000 Ft tagi kölcsön került visszafizetésére e napon a II. rendű alperes részére, aki ennek átvételét elismerte, és megállapították a felek, hogy ez a kft. zavartalan működését nem befolyásolja.
Az I. rendű alperes felszámolását a T. Megyei Bíróság a 2008. február 6-án jogerőre emelkedett végzésével rendelte el, a felszámolás kezdő időpontja 2008. február 12. napja volt.
Az I. rendű alperes felszámolója a Cstv. 40. § (2) bekezdésére alapítottan a II. rendű alperes részére visszafizetett tagi kölcsönök visszakövetelése iránt keresetet terjesztett elő, e pert azonban a T. Megyei Bíróság 13. számú végzésével megszüntette, mert a felszámoló a pert nem a jogszabály által előírt módon, azaz az adós gazdálkodó szervezet nevében, hanem saját nevében indította meg.
A fenti előzmények után terjesztett elő a felperes hitelező keresetet az alperesek ellen, és kérte annak megállapítását, hogy az alperesek között a 2007. augusztus 10-én, október 31-én, és december 20-án létrejött, a tagi kölcsön visszafizetésére irányuló megállapodások érvénytelenek, mert azok tárgya egy hitelező előnyben részesítése volt. Másodlagosan kérte annak megállapítását, hogy az alperesek közt - a fent részletezett - a tagi kölcsön visszafizetése tárgyában létrejött megállapodás a jó erkölcsbe ütközik, és ezért a Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében semmis, kérte mindkét jogcímre alapítottan az eredeti állapot helyreállítását, és a II. rendű alperes arra való kötelezését, hogy az általa felvett összegeket az I. rendű alperesnek fizesse vissza.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével kötelezte a II. rendű alperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az I. rendű alperesnek 12 940 982 Ft-ot és ennek kamatait. A felperesi kereset mindkét jogcímen alaposnak találta, megállapította, hogy, a II. rendű alperes a tagi kölcsön részére történő visszafizetése során, mint hitelező előnyben részesült, mert hitelezői követelésének nagyobb hányadához jutott hozzá, mint az őt rangsorban megelőző hitelezők, és felszámolási költség-jogosultak. Emellett a keresettel támadott megállapodásokat egyben a jó erkölcsbe is ütközőnek is találta, mert álláspontja szerint nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik az, hogy a II. rendű alperes az I. rendű alperesi gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjeként tudva arról, hogy az általa vezetett társaság 2007. év elejétől folyamatosan, jelentős összegű köztartozást halmozott fel, melynek kapcsán eredménytelen adó-végrehajtási eljárás is folyamatban volt, az I. rendű alperesnek az általa megkötött külföldi vállalkozási szerződésből eredő árbevételeit - bankszámlájának fedezetlenül hagyása mellett - kizárólagosan az I. rendű alperes házipénztárán keresztül kezelte, és azokból a korábban esedékes köztartozások figyelmen kívül hagyása mellett az I. rendű alperes tisztségviselőjeként az általa, mint a társaság tagja által nyújtott kölcsönt részesítette előnyben.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a II. rendű alperes jelentett be fellebbezést, fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjában írt tényállás megvalósult volna, és azt is, hogy a tagi kölcsön részére történő visszafizetése a jó erkölcsbe ütközött volna, különös tekintettel arra, hogy a II. rendű alperes a tagi kölcsönt is már abból célból nyújtotta, hogy az I. rendű alperes fizetésképtelensége a korábban felhalmozott munkabér-tartozásai miatt ne következzen be.
Az I. rendű alperes a másodfokú eljárás során nyilatkozatot nem tett, fellebbezést nem terjesztett elő, miután azonban a II. rendű alperesnek a Pp. 51. § a) pontja szerinti - egységes - pertársa, ezért a II. rendű alperes fellebbezése a Pp. 52. § (1) bekezdése értelmében a I. rendű alperesre is kihat.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a tényállást helyesen állapította meg, a helyesen megállapított tényállásból azonban tévesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy az I. rendű alperes részéről a II. rendű alperes részére történt tagi kölcsön visszafizetése során a felek között olyan megállapodás jött létre, illetve olyan egyoldalú nyilatkozat keletkezett, amely a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján megtámadható volna, illetve amely tekintetében a semmisség következményeit kellene alkalmazni.
A Ptk. 198. § (1) bekezdése szerint a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére, és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A Ptk. 199. §-a értelmében egyoldalú nyilatkozatból csak a jogszabályban megállapított esetben keletkezik jogosultság a szolgáltatás követelésére; az egyoldalú nyilatkozatokra - ha a törvény kivételt nem tesz - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata e szakaszhoz fűzött indokolása kifejti, hogy a szerződésre vonatkozó szabályokat a Ptk. 199. §-a értelmében a joghatással járó, jogot, kötelezettséget keletkeztető, módosító, megszüntető egyoldalú nyilatkozatokra kell alkalmazni, ilyen például az egyoldalú kötelezettségvállalás, a jogról való lemondás, vagy a felmondás.
A tényállásban részletezettek szerint az alperesek egy szerződést kötöttek egymással, e szerződés pedig a 2007. augusztus 10-i taggyűlési határozatban írásba foglalt tagi kölcsönszerződés volt, melyet az I. rendű alperes a II. rendű alperessel, mint tagjával kötött meg, és mely szerződéssel az I. rendű alperes arra szerzett jogosultságot, hogy a II. rendű alperestől a tagi kölcsönt, mint szolgáltatást követelje, a II. rendű alperesre pedig e szerződésből eredően az a kötelezettség hárult, hogy a tagi kölcsönt az I. rendű alperes részére átadja. Az I. és a II. rendű alperes közt ily módon létrejött kölcsönszerződést a II. rendű alperes a kölcsönösszeg átutalásával teljesítette, az I. rendű alperes pedig a Ptk. 523. § (1) bekezdése értelmében a kölcsönt a szerződés szerint volt köteles visszafizetni. E szerződésben az alperesek kikötötték, hogy az I. rendű alperesnek a kölcsönt a felvételt követő első bevételéből vissza kell fizetnie. A tagi kölcsönszerződést a felperes nem támadta meg, annak semmisségét sem állította, de egyébként e szerződéssel kapcsolatban sem a semmisség, sem pedig a Cstv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott tényállások nem kerülhetnek szóba, ezzel kapcsolatos tényeket a felperes sem állított. A visszafizetés teljesítési határidejének szerződésbeni meghatározása sem ütközik jogszabályi rendelkezésbe, de a visszafizetés határidejére vonatkozó szerződési kikötés hiányában az I. rendű alperes visszafizetési kötelezettsége, mint szolgáltatás a Ptk. 280. § (1) bekezdés a) pontja értelmében - a Ptk. 280. § (2) bekezdésére figyelemmel - a teljesítés előkészítéséhez szükséges idő elteltével felszólításra is esedékessé vált volna.
Az I. rendű alperes a kölcsönszerződésből eredően reá háruló szerződéses kötelezettségét, azaz a kölcsön visszafizetését három részletben teljesítette, 2007. augusztus 10-én, október 31-én, és december 20-án. Az ebben az időpontban az I. rendű alperes pénztárából a II. rendű alperes részére kifizetés történt e jogcímen, mely kifizetéssel egyidejűleg két alkalommal "megállapodás, egyben átadás-átvételi elismervény" megnevezésű okirat készült, amely azonban nem kétoldalú megállapodás, azaz nem a Ptk. 198. § (1) bekezdése szerinti szerződés, és nem a Ptk. 199. § (1) bekezdése szerinti, joghatással járó egyoldalú nyilatkozat. Ebben az okiratban az I. rendű alperes nyilatkozata mindössze annyi volt, hogy a kölcsön visszafizetése a kft. zavartalan működését nem akadályozza. E jognyilatkozat azonban semmiféle joghatást nem váltott ki. Ezekben az időpontokban, azaz 2007. augusztus 10. napján, október 31. napján, és december 20. napján nem történt más, mint a 2007. augusztus 10-én megkötött, taggyűlési jegyzőkönyvbe és határozatba foglalt tagi kölcsönszerződésben vállalt visszafizetési kötelezettségét az I. rendű alperes a II. rendű alperes felé teljesítette, e teljesítés reálaktus volt, ami sem szerződésnek, sem jognyilatkozatnak nem tekinthető, és ezért a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján eredménnyel nem támadható. Ezt a jogi álláspontot fejtette ki a Győri Ítélőtábla a BDT 2008. 1728. szám alatt közzétett eseti döntésében is.
A fentiek nem jelentik azt, hogy az egyébként érvényes, és a felperes által a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján nem támadott tagi kölcsönszerződés fenti módon, három részletben történő teljesítése nem ütközhetne a Cstv. szabályaiba, és ne sérthetné a hitelezők érdekeit. A Cstv. 40. §-ának hatályos szövegét, és egyben jelenlegi (2) bekezdését megállapító 2004. évi XXVII. törvény 53. §-ához fűzött indokolás kifejti azt, hogy a Cstv. 40. § (2) bekezdésének beiktatása a Cstv.-be azért szükséges, mert az (1) bekezdésben meghatározott feltételek (fizetésképtelenség közeli helyzetben lévő adós egy hitelezőjének előnyben részesítése) nem csak úgy valósulhatnak meg, hogy az adós az egyik hitelezőjével új szerződést köt, vagy jognyilatkozatot tesz, (ilyen a fennálló szerződés módosítása, vagy a szerződés mellé egy azt biztosító újabb mellékkötelezettség kikötése), hanem úgy is, hogy az adós nem köt új szerződést, hanem egy fennálló szerződés alapján teljesít; kifizetést eszközöl, biztosítékot nyújt, kiegészítő vagy helyettesítő biztosítékot nyújt. Ezen esetekben - mondja az indokolás - reálaktusokról van szó, amelyekre nem alkalmazható a megtámadási jog, ezért szükséges külön rendelkezni a visszakövetelési jogról, illetve annak kizárásáról.
A perbeli esetben is egy, már fennálló szerződés teljesítése történt meg az adós részéről, e teljesítés, mint reálaktus eredményeként a teljesített összeg visszakövetelésére volna - a hitelező előnyben részesítése esetén - lehetőség. Az erre irányuló pert azonban a Cstv. 40. § (2) bekezdése értelmében csak az adós nevében a felszámoló indíthatja meg, azaz a teljesített szolgáltatást csak az adós nevében eljáró felszámoló követelheti vissza. A felperes a Cstv. 40. § (2) bekezdésére alapított per indítására nem jogosult, ezért keresetét e jogcímen vizsgálni nem lehetett.
A fentiek okán volt alaptalan a felperes Cstv. 40. §-ára, valamint a Ptk. 200. §-ára alapított kereseti kérelme is, mert szerződés, illetve joghatást kiváltó egyoldalú jognyilatkozat hiányában nem volt a felperes részéről sem megtámadási, sem semmisségi keresettel támadható jogi ügylet. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
(Pécsi Ítélőtábla Gf. IV. 30.085/2010/4.)