adozona.hu
ÍH 2008.173
ÍH 2008.173
AZ ADÓS VOLT VEZETŐ ÁLLÁSÚ MUNKAVÁLLALÓJÁNAK KÖVETELÉSEI - BESOROLÁSA BÉR- ÉS BÉRJELLEGŰ KÖVETELÉSNEK - FELSZÁMOLÁSI KÖLTSÉGNEK NEM TEKINTENDŐ KÖLTSÉGTÉRÍTÉS - MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉN FELÜLI MÉRTÉKŰ VÉGKIELÉGÍTÉS BESOROLÁSA
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság Sz. G.-né kifogását elutasította.
A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint Sz. G.-né 1971. január 10-étől állt az adós alkalmazásában. Az adós a 2007. február 22-ei közgyűlésén hívta vissza igazgatósági tagsági tisztéből, jogviszonya megszűnésekor vezérigazgatói munkakört töltött be. Az F. Munkaügyi Bíróság jogerős ítéletével kötelezte az adóst, hogy Sz. G.-né részére fizessen meg elmaradt munkabér címén 2 800 000 forintot, költségtérítés címén 32 000 forint...
ÍH 2008.173 AZ ADÓS VOLT VEZETŐ ÁLLÁSÚ MUNKAVÁLLALÓJÁNAK KÖVETELÉSEI - BESOROLÁSA BÉR- ÉS BÉRJELLEGŰ KÖVETELÉSNEK - FELSZÁMOLÁSI KÖLTSÉGNEK NEM TEKINTENDŐ KÖLTSÉGTÉRÍTÉS - MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉN FELÜLI MÉRTÉKŰ VÉGKIELÉGÍTÉS BESOROLÁSA
Az adós volt vezető állású munkavállalóját a munkaviszonyából eredően a Munka Törvénykönyve alapján megillető bér- és bérjellegű követelések a Csődtörvény 57. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felszámolási költségként, a munkaviszonyából eredően, de a Munka Törvénykönyvén felüli mértékben őt megillető végkielégítés, valamint költségtérítés a Csődtörvény 57. § (1) bekezdés h) pontja szerint sorolandó be [Cstv. 57. §].
Az elsőfokú bíróság Sz. G.-né kifogását elutasította.
A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint Sz. G.-né 1971. január 10-étől állt az adós alkalmazásában. Az adós a 2007. február 22-ei közgyűlésén hívta vissza igazgatósági tagsági tisztéből, jogviszonya megszűnésekor vezérigazgatói munkakört töltött be. Az F. Munkaügyi Bíróság jogerős ítéletével kötelezte az adóst, hogy Sz. G.-né részére fizessen meg elmaradt munkabér címén 2 800 000 forintot, költségtérítés címén 32 000 forintot, 35 napra járó szabadságmegváltás címén 1 750 000 forintot, valamint végkielégítés címén 12 000 000 forintot. A jogerős ítéletben foglalt fizetési kötelezettségének az adós nem tett eleget, ezért a hitelező a felszámolónál 16 582 000 forint tőkekövetelést jelentett be. A felszámoló a követelést a bejelentéssel egyező összegben h) kategóriába sorolta be és felhívta a hitelezőt a regisztrációs díj befizetésének igazolására.
A felszámoló intézkedésével szemben Sz. G.-né kifogást terjesztett elő. Álláspontja szerint a közgyűlés döntését követően már nem minősül a társaság vezető tisztségviselőjének, sem vezető állású munkavállalójának, ezért tévedett a felszámoló, amikor igénybejelentését a h) pont alá sorolta be, és törvénysértő a regisztrációs díj befizetésére vonatkozó felhívása is. Előadta, hogy az adós társaságnak részvényese ugyan, de abban sem többségi, sem meghatározó befolyással nem rendelkezik.
Az elsőfokú bíróság a felszámoló által becsatolt részvényleltárból megállapította, hogy a kifogással élő tulajdonában 74 500 000 forint értékű részvény van, továbbá kifejtette, hogy a kifogással élő az adós vezető tisztségviselője volt, követelése a korábbi vezérigazgatói beosztásából ered. Erre tekintettel a felszámoló nem sértett jogszabályt, amikor a követelést a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontja szerint sorolta be, és felhívta a regisztrációs díj megfizetésének igazolására.
A végzés ellen, annak megváltoztatása iránt a hitelező fellebbezett.
Kérte a felszámoló sérelmezett intézkedésének megsemmisítését és kötelezését arra, hogy az igénybejelentést a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolja be. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 30. § (1) bekezdés b) pontjára, valamint a 2006. évi IV. törvény 31. § (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozással kifejtette, hogy a vezető tisztségviselői megbízása - melyet nem munkaviszony keretében töltött be - visszahívása folytán megszűnt. A jogerős ítélet szerint munkaviszonya keretében vezérigazgatói munkakört töltött be. A munkaszerződés alapján részére járó munkabért az adós a munkaviszony megszűnésekor (vezető állású munkakör betöltésére vonatkozó munkaviszony) nem fizette meg. A hitelezői igénybejelentés megtételekor már nem volt a társaságnak sem vezető tisztségviselője, sem pedig vezető állású munkavállalója, így a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott feltétel - mely szerint a hitelezői igénybejelentés időpontjában vezető tisztségviselő, illetve vezető állású munkavállaló legyen - nem áll fenn. Álláspontja szerint a Cstv. fenti rendelkezése nem ad lehetőséget a hitelezői igénybejelentésben megjelölt követelés jogcíme szerinti különbségtételre. Kizárólag annak van jelentőssége, hogy az igénybejelentés időpontjában a követelés jogosultja a társaság vezető tisztségviselőjének, illetve vezető állású munkavállalójának minősül-e. Amennyiben tehát a hitelezői követelés jogosultja nem a társaság tagja, vagy vezető állású munkavállalója, akkor a követelést a h) pont szerint besorolni nem lehet.
A felszámoló jogi képviselője a fellebbezésre tett észrevételében a végzés helybenhagyását és költségei megállapítását kérte.
Kifejtette, hogy a jelen ügyben a Cstv. 2006. december 20. napján hatályos szövegét kell alkalmazni. Az 57. § (1) bekezdés h) pontjának ekkor hatályos rendelkezését pedig - álláspontja szerint - az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte amikor azt állapította meg, hogy a követelés a hitelezőt a vezetői tisztségviselői pozícióból eredő követelésként illeti meg. A Cstv.-t módosító 2006. évi VI. tv. 16. §-ához fűzött indokolásra hivatkozva kifejtette, hogy a törvény az adott pozícióhoz köti a hátrébb sorolás indokát.
Hangsúlyozta, hogy a hitelező az adós részvényeseként az adós társaság tagjának tekintendő, ezért a követelését erre tekintettel is a h) pont szerint kell besorolni. Végül utalt arra, hogy a 32 000 forint összegű költségtérítés semmiképpen sem minősül az adóst terhelő bérnek illetve egyéb bérjellegű juttatásnak, így ezen követelés átsorolására semmiképpen nem kerülhet sor és a regisztrációs díjat is meg kell fizetni utána.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban egészíti ki, hogy az adós felszámolására irányuló kérelem 2007. január 4. napján érkezett a bírósághoz, a felszámolás kezdő időpontja pedig 2007. november 29. napja, az adós felszámolásáról szóló hirdetmény közzétételének időpontja. A hitelező a követelését a 2007. december 20-ai keltű levelében jelentette be a felszámolónál, és a felszámoló 2008. január 21-én kelt intézkedésével szemben 2008. február 6-án élt kifogással.
A fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos.
A jelen ügyben a felszámolás elrendelésére irányuló kérelem 2007. január 4-én történt benyújtására tekintettel a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvénynek a 2007. január 4-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.
A Cstv. 57. § (1) bekezdése a) pontja értelmében az adós vagyonából elsősorban a felszámolásnak a (2) bekezdés szerinti költségeit kell kiegyenlíteni. Az 57. § (2) bekezdése a felszámolási költségek között első helyen sorolja fel az adóst terhelő munkabért és egyéb bérjellegű juttatásokat. Ideértve a munkaviszony megszűnésekor járó végkielégítést, valamint a kollektív szerződésben, illetve a munkaszerződésben meghatározott juttatásokat is, továbbá - ha a felszámolás kezdő időpontját megelőzően esedékessé vált munkabért és egyéb bérjellegű juttatásokat a felszámolás kezdő időpontja után fizették ki - az ezeket terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettséget is (ideértve az egészségügyi hozzájárulást, illetve a magánnyugdíj-pénztári tagdíjat is). Az 57. § (3) bekezdése ugyanakkor kimondja, hogy a munkáltató rendes felmondása esetén felszámolási költségként - ha a felszámolás kezdő időpontját megelőzően legalább egy évvel megkötött kollektív szerződés, illetve munkaszerződés magasabb összeget nem állapít meg - a munkavégzés alóli felmentési időre jutó átlagkereset és a végkielégítés azon összege vehető figyelembe, amely a munkavállalót a Munka Törvénykönyve 92. § (2) bekezdése és 93. § (3) bekezdése, illetve a 95. § alapján megilleti. E rendelkezés alkalmazásában az adós vezető állású munkavállalói tekintetében kizárólag a Munka Törvénykönyvében megállapított összeg vehető figyelembe. Az 57. § (1) bekezdés h) pontjának értelmében a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából az a)-g) pontokba sorolt követelések kielégítését követően elégíthetőek ki azok a követelések, amelyek jogosultja a gazdálkodó szervezet tagja, vezető tisztségviselője, vezető állású munkavállalója vagy azok közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], illetve élettársa, valamint az adós többségi befolyása (Ptk. 685/B. §) alatt álló gazdálkodó szervezet, továbbá az adós ingyenes szerződései alapján fennálló követelések.
A fenti jogszabályhelyek összevetésével az állapítható meg, hogy az adós vagyonából elsősorban a felszámolásnak a törvény által meghatározott költségeit kell kiegyenlíteni, amelyek között a Cstv. felsorolja az adóst terhelő munkabért és egyéb bérjellegű juttatásokat is. A törvény nem zárja ki a felszámolási költségek köréből az adós tagjait, vezető tisztségviselőit és vezető állású munkavállalóit megillető munkabért és egyéb bérjellegű juttatásokat sem, így az ő felszámolási költségnek minősülő járandóságaik szintén az 57. § (1) bekezdés a) pontja szerint egyenlítendők ki azzal a megszorítással azonban, hogy a munkáltató rendes felmondása esetén felszámolási költségként az adós vezető állású munkavállalói tekintetében kizárólag a Munka Törvénykönyvében megállapított összeg vehető figyelembe. A vezető állású munkavállaló ezen felüli járandósága pedig a törvény 57. § h) pontja szerinti besorolás alá esik. A Csődtörvény fenti szakaszainak az értelmezéséből az is következtethető, hogy a jogalkotó az 57. § h) pontjának beiktatásával nem kívánta az ott felsorolt személyi körbe eső jogosultakat megfosztani a felszámolási költségnek minősülő követeléseik előnyös besorolásától, hanem csupán a felszámolási költségnek nem minősülő egyéb hitelezői követeléseiket sorolta a fenti jogosultakra hátrányosabb h) kategóriába.
A követelés besorolása szempontjából pedig nem annak van jelentősége, hogy a követelés jogosultja az igény bejelentésekor még beletartozott-e a h) pontban felsorolt személyi körbe vagy sem, hanem annak, hogy a követelés keletkezésekor, illetve esedékessé válásakor a törvény által felsoroltak közé tartozott-e. A h) pontot bevezető - a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló - 2006. évi VI. törvény ugyanis a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet gazdálkodására befolyással bíró, illetve ezekhez kapcsolódó személyek követeléseit kívánta a korábbinál hátrányosabb helyzetbe hozni. A cél tehát azon jogosultak követeléseinek hátrasorolása volt, akik az adós korábbi - a fizetésképtelenséghez vezető - gazdálkodásában szerepet játszottak, illetve velük kapcsolatban álltak. Ebből pedig az következik, hogy a h) pontban meghatározott kapcsolatnak nem a követelés érvényesítésekor, hanem a követelés keletkezésekor kellett fennállnia. Helyesen értelmezte tehát az elsőfokú bíróság a törvény rendelkezését, amikor annak tulajdonított jelentőséget, hogy a követelés a h) pontban megjelölt jogviszonyból ered.
Az adott ügyben az adóst jogerős ítélet kötelezi Sz. G.-né részére 2 800 000 forint elmaradt munkabér, 1 750 000 forint szabadságmegváltás, 32 000 forint költségtérítés címén, valamint 12 000 000 forint végkielégítés megfizetésére. A Munkaügyi Bíróság jogerős ítéletéből megállapítható, hogy a munkaügyi bíróság által megállapított végkielégítés a hitelezőnek a Munka Törvénykönyve 95. § (2) bekezdésében foglalt kizáró körülmény (nyugdíjjogosultság) ellenére az 1999. április 30-ai munkaszerződés-módosítás külön kikötése alapján jár. Tehát a végkielégítése a Cstv. 57. § (3) bekezdésében foglaltak miatt nem minősül felszámolási költségnek. A költségtérítés pedig nem a végzett munka ellenértéke, ezért nem tekinthető bérnek illetve bérjellegű jutatásnak és így felszámolási költségnek.
A fentiekből következően a hitelező által bejelentett 2 800 000 forint elmaradt munkabér és 1 750 000 forint szabadságmegváltás, a Csődtörvény 57. § (1) bekezdés a) pontja szerint felszámolási költségként sorolandóak be. A felszámolási költségnek minősülő követelések után a törvény 46. § (7) bekezdésében foglaltak értelmében nyilvántartásba vételi díjat fizetni nem kell. Ezzel szemben nem tévedett a felszámoló, amikor a 32 000 forint költségtérítést, és a 12 000 000 forint végkielégítést - amelyek nem minősülnek felszámolási költségnek - a Csődtörvény 57. § (1) bekezdés h) pontja szerint sorolta be. Ezen követeléseket azonban terheli a nyilvántartásba vételi díj fizetési kötelezettség [46. § (7) bekezdés].
Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzését a többször módosított Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 259. §-ára figyelemmel, a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és kötelezte a felszámolót, hogy a hitelező 2 800 000 forint elmaradt munkabér és 1 750 000 forint szabadságmegváltás iránti követelését a Csődtörvény 57. § (1) bekezdés a) pontja szerint, felszámolási költségként sorolja be.
(Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 43.826/2008/3.)