adozona.hu
EH 2008.1789
EH 2008.1789
Végrehajtási kifogással támadható az önálló bírósági végrehajtó intézkedése, illetve mulasztása amiatt, hogy a Cstv.-nek a 2004. május 1-je előtt indult felszámolási eljárásban irányadó szabálya szerint a felszámolás kezdő időpontja után a végrehajtási költségeket a felszámolónak nem utalta át, hanem azt a végrehajtási letéti számláról a saját számlájára utalta [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 38. §; 2004. évi XXVI. tv. 52. §; 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 217. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes gazdasági társaság felszámolását a bíróság 2003. április 2-ai kezdőnappal rendelte el. A felszámolás kezdő időpontja előtti napig, 2003. április 1. napjáig, az alperes mint végrehajtó az R. Bank Rt. végrehajtási kérelme alapján a felperes bankszámlájáról összesen 73 496 380 Ft-ot emelt le és utaltatott át a végrehajtói letéti számlára. A befolyt összegből 2003. március 25-én a végrehajtást kérő részére 31 591 410 Ft-ot, 2003. ápri...
EH 2008.1789 Végrehajtási kifogással támadható az önálló bírósági végrehajtó intézkedése, illetve mulasztása amiatt, hogy a Cstv.-nek a 2004. május 1-je előtt indult felszámolási eljárásban irányadó szabálya szerint a felszámolás kezdő időpontja után a végrehajtási költségeket a felszámolónak nem utalta át, hanem azt a végrehajtási letéti számláról a saját számlájára utalta [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 38. §; 2004. évi XXVI. tv. 52. §; 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 217. §].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes gazdasági társaság felszámolását a bíróság 2003. április 2-ai kezdőnappal rendelte el. A felszámolás kezdő időpontja előtti napig, 2003. április 1. napjáig, az alperes mint végrehajtó az R. Bank Rt. végrehajtási kérelme alapján a felperes bankszámlájáról összesen 73 496 380 Ft-ot emelt le és utaltatott át a végrehajtói letéti számlára. A befolyt összegből 2003. március 25-én a végrehajtást kérő részére 31 591 410 Ft-ot, 2003. április 8-án 30 465 292 Ft-ot, mindösszesen 62 056 202 Ft-ot fizetett ki. Ezenfelül átutalt a végrehajtást kérőnek még 883 801 Ft-ot, illetőleg 111 966 Ft szükségtelenül megfizetett végrehajtási díj előleget, az adósnak pedig 40 623 Ft-ot. 2003. április 6-án S-03/00001 szám alatt munkadíj, készkiadás, jutalék címén 5 555 389 Ft-ról állított ki számlát és utalt át a végrehajtói letéti számláról saját számlájára. 2003. április 23-án S-03/00003 szám alatt állított ki számlát és 2 071 643 Ft jutalékot utalt át a saját számlájára. A végrehajtási díjjegyzéket 2003. április 23-án állította ki, majd megküldte a feleknek, akik az ellen kifogást nem nyújtottak be. Nem sérelmezték, hogy a végrehajtási ügytárgy értéke és eredménye alapján a végrehajtó a saját részére összesen 7 627 032 Ft végrehajtási költséget állapított meg. Az alperes 2005. május 19-én a végrehajtói kamarának e végrehajtásból eredően általános költségátalány címén 2 475 589 Ft-ot fizetett be. A fennmaradó 300 667 Ft bevételezett összeggel nem számolt el.A bíróság a felszámolást jogerősen elrendelő végzéséről a felszámoló a végrehajtót 2003. április 10-én telefaxon értesítette. A bírósági végrehajtást foganatosító bíróság - a felszámolás elrendelésére tekintettel - a 2003. április 8-án kelt, 2003. május 29-én jogerőre emelkedett végzésével a végrehajtási eljárást megszüntette. A felszámoló írásbeli felszólítása ellenére a végrehajtó a befolyt és kifizetett, valamint megmaradt összegekkel nem számolt el, a kezdő időpontban meglévő pénzeszközöket a felszámolónak nem adta át.
A felperes kiegészített keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a 2003. április 6-án kelt 5 555 389 Ft összegű, a 2003. április 23-án kelt 2 071 643 Ft összegű számlája, valamint a végrehajtói kamara részére befizetett 2 475 589 Ft, mindösszesen 10 102 621 Ft, valamint ez összeg után 2003. április 23-ától a kifizetés napjáig járó évi 11%-os késedelmi kamat megfizetésére, továbbá az alperes által elismert 300 667 Ft megfizetésére is. Kérte az alperes perköltségben marasztalását is. Keresetét a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 38. § (1) bekezdésére alapította, mely szerint a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő végrehajtási eljárást haladéktalanul meg kell szüntetni, a lefoglalt vagyontárgyakat és a ki nem fizetett pénzeszközöket a felszámolónak át kell adni. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróságnak felülvizsgálati eljárásban meghozott eseti határozatában kifejtettekre, mely szerint, ha a kifizetés a felszámolás kezdő időpontja után történik, azt vissza kell fizetni, mert ahhoz a jogosult a Cstv. 56. § (1) bekezdés és a Cstv. 58. § (1) bekezdésének megszegése útján jutott hozzá. Annak kifizetése ezért jogellenes.
Az alperes a felperes követeléséből 300 667 Ft összeget elismert, azon felül a kereset elutasítását és a felperesnek perköltségben marasztalását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetnek megfelelően kötelezte az alperest a felperes részére 15 napon belül 10 403 288 Ft, ez után a kiegészített keresetben kért késedelmi kamat, valamint 400 000 Ft perköltség megfizetésére. Az ítéletet az alperes által elismert 300 667 Ft tőke vonatkozásában fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajthatónak nyilvánította. Kötelezte az alperest az állam részére - az illetékhivatal külön felhívására - 624 200 Ft le nem rótt kereseti illeték megfizetésére.
Az ítélet indokolása szerint a becsatolt számlákból egyértelműen megállapítható, hogy a felperes keresetében érvényesített pénzeszközök a felszámolás kezdő időpontjában az alpereshez befolyt, de még ki nem fizetett pénzeszközök voltak, így ezekkel az alperes nem rendelkezhetett a Cstv. 38. § (1) bekezdése alapján.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes részéről benyújtott fellebbezés folytán másodfokon eljárt ítélőtábla a 6. sorszámú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét - a 300 667 Ft elismert követelést meghaladó összeget - helybenhagyta. Kötelezte az alperest a felperes részére 15 napon belül 200 000 Ft másodfokú perköltség, valamint az állam részére - külön felhívásra - 606 200 Ft másodfokú illeték megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállást kiegészítve és pontosítva, az ítéletet az indokok kiegészítésével hagyta helyben a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján. Kifejtette, hogy a 2000. évi CXXXVI. törvény 15. §-a alapján kiegészített, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) 164. §-a értelmében a végrehajtás során befolyt összegből mindenekelőtt a végrehajtási költséget - az eljárás kezdeményezésével, elrendelésével és foganatosításával felmerült költséget - kell kielégíteni. Az egyedi végrehajtási eljárásban a végrehajtási költség kielégítése e rendelkezés értelmében elsőbbséget élvez. A Vht. 1. §-ában foglalt rendelkezés szerint e jogszabály alkalmazási körébe a bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatainak, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseknek a bírósági végrehajtása tartozik. A felszámolási eljárásban, a felszámoló intézkedési körére, illetőleg az adóssal szembeni követelések érvényesíthetőségére, a hitelezői igények kielégítésének sorrendjére vonatkozóan azonban a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, illetve az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) idevonatkozó speciális rendelkezéseit kell alkalmazni. Amennyiben az egyedi végrehajtásra vonatkozó jogszabály (Vht.) rendelkezésétől eltérő szabályozást tartalmaz az adós elleni "totális végrehajtásnak" is nevezhető felszámolásra mérvadó csődtörvény, abban az esetben az utóbbi törvény rendelkezései az irányadóak.
A Cstv. 34. § (2) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. A Cstv. 38. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a felszámolás kezdő időpontjától a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos és már végrehajtás alatt álló hitelezői követeléseket is a felszámolás körébe vonja, ezért a gazdálkodó szervezettel szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárásokat meg kell szüntetni. A (3) bekezdés értelmében a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. A Cstv. 57. § (1) bekezdése határozza meg azt a kielégítési sorrendet, melynek figyelembevételével a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a hitelezői igényeket ki kell elégíteni.
A 2004. május 1-jét követően megindított eljárások során valóban alkalmazandó a Cstv.-nek - a 2004. évi XXVII. törvény 52. § (1) bekezdésével módosított - 38. § (1) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, mely szerint a végrehajtási eljárások megszüntetését követően - a lefoglalt vagyontárgyak kiadása mellett - a befolyt, de még ki nem fizetett pénzeszközökből a végrehajtó a végrehajtási költségeket levonhatja (visszatarthatja), és a levonás után fennmaradó különbözetet köteles a kijelölt felszámolónak átadni. A felperessel szemben indult felszámolási eljárás kezdő időpontjában hatályos Cstv. 38. § (1) bekezdése azonban a végrehajtási költségek levonására vonatkozó szabályt még nem tartalmazta, a módosításnak pedig visszaható hatálya nincs, ezért a módosított rendelkezések jelen eljárásban nem vehetők figyelembe. Ebből következően a 2004. május 1-jét megelőzően indult felszámolási eljárás során a végrehajtó nem volt jogosult visszatartani a végrehajtási költséget - sem a végrehajtót megillető díjat és költséget, sem az általános költségátalányt -, hanem a letéti számlán lévő teljes pénzösszeget köteles volt maradéktalanul átadni a felszámolónak.
Rámutatott, hogy az alperes tévesen értelmezte a törvénymódosítást, amikor úgy vélte, hogy a már levont végrehajtási költségeket, díjának, jutalékának, költségeinek megfelelő összegben megtarthatta. Tévesnek találta az alperesnek azt az érvelését is, hogy a levont összeg nem tartozott a felszámolási eljárás körébe vonható vagyonba. A Cstv. 4. § (3) bekezdése sorolja fel tételesen azokat a vagyontárgyakat, amelyek nem tartoznak bele a felszámolási vagyon körébe. A Cstv. 4. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. Az alperes helytelenül értelmezte e törvényi rendelkezéseket, amikor arra az álláspontra jutott, hogy a végrehajtói letéti számlára befolyt pénzeszköz nem az adós tulajdona, s mivel azzal nem rendelkezhet, ezért ez a pénzeszköz a felszámolási vagyonba tartozónak sem minősülhet. Utalt a bírósági végrehajtási ügyvitelről szóló 20/1994. (XII. 24.) IM rendelet 46. §-ának (1) bekezdésére, amely úgy rendelkezik, hogy az önálló végrehajtó a végrehajtandó követelés teljesítése céljából a felek és más által befizetett összegeket - a saját vagyonától elkülönítve - köteles végrehajtói letéti számlán kezelni. Mindebből egyértelműen az következik, hogy a végrehajtás során az adóstól beszedett pénzösszeg nem kerül a végrehajtó tulajdonába. A végrehajtást kérő részére történő kifizetésig az az adós vagyonában marad azzal, hogy a Vht. idevonatkozó rendelkezései értelmében e pénzösszegről a végrehajtó köteles és jogosult rendelkezni. A végrehajtó a befolyt összeget letéti számlán kezeli és azonnal kiutalja a jogosultnak, amint lehet, vagy ha több jogosult van, jogerős felosztási terv alapján intézkedik az összeg kiutalásáról. A Cstv. a végrehajtó fenti rendelkezési jogát korlátozta, amikor kimondta, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően a felszámolási vagyonnal kapcsolatos nyilatkozatot csak a felszámoló tehet, a végrehajtó pedig a felszámolás kezdő időpontjában meglévő pénzeszközöket a felszámolónak köteles átadni. E rendelkezések alapján az a következtetés vonható le, hogy 2004. május 1-jét megelőzően indult felszámolási eljárásokban a felszámolás kezdő időpontját követően végrehajtói letéti számlán lévő (kifizetésre nem került) pénzeszközök maradéktalanul az adós felszámolási vagyonába tartoztak.
Tévesnek találta az alperesnek azt a fellebbezési érvelését, hogy a felperes végrehajtási kifogásban érvényesíthette volna igényét. A bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet (továbbiakban: Vid.) 21. §-a úgy rendelkezik, hogy kifogásnak lehet helye a díjjegyzékben foglalt "felszámítás" ellen, ebből következően a díjjegyzékben foglalt számítás összegszerűségét sérelmezhetik a végrehajtási nemperes eljárásban részt vevő felek. Erre módja volt az adósnak akkor is, ha időközben felszámolás alá került, s a korábban részletezett törvényi módosítás azt is egyértelművé tette, hogy a számítást az adós felszámolója is kifogásolhatja. Az a tény, hogy a végrehajtási eljárásban részt vevő felek a díjjegyzék számításának helyességét nem vonták kétségbe, a 2004. május 1-je előtt indult felszámolási eljárásokban nem jogosította fel a végrehajtót arra, hogy a költségeit a felszámolás kezdő időpontját követően saját javára átutalja.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását, a per megszüntetését, másodlagosan a felperes keresetének elutasítását és a felperesnek perköltségben marasztalását.
Felülvizsgálati kérelmében az eljárt bíróságok jogszabálysértését elsődlegesen abban jelölte meg, hogy az eljárt bíróságok nem tisztázták: a felek közötti jogvita milyen jogviszonyból keletkezett és annak elbírálására milyen jogszabályi rendelkezések az irányadók. Álláspontja szerint, a felek közötti jogviszony alapját az alperes önálló bírósági végrehajtói tevékenysége során tett az az intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása képezte, amely szerint az alperes az őt megillető végrehajtási költségeket nem utalta át a felperes részére. Ez pedig az önálló bírósági végrehajtónak a mulasztása. Amennyiben az alperes ezzel a mulasztásával a felperesnek kárt okozott volna, úgy e kár megtérítésének van helye. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróságnak a BH 1998/134. számú eseti határozatában kifejtettekre, melyből következően az önálló bírósági végrehajtó tevékenységével, vagy mulasztásával összefüggésben keletkezett károk esetében közhatalmi tevékenység gyakorlásával történt szerződésen kívüli károkozásról van szó. A Vht. 236. § (1) bekezdése szerint a végrehajtó a végrehajtói működése körében, illetőleg az eljárása során okozott kár megtérítésére a Polgári Törvénykönyv szerint kötelezhető. Az alperes mint önálló bírósági végrehajtó járt el, így az esetleges mulasztásának elbírálására csak a kártérítés keretén belül van jogi lehetőség. A felperes az alperes intézkedésének elmulasztását a Vht. 217. §-ában szabályozott végrehajtási kifogás útján sérelmezhette volna. Ezt azonban nem tette meg, ezért a bíróságnak a per megszüntetéséről kellett volna intézkednie a Pp. 3. § (2) bekezdése értelmében.
Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a felperes keresete tulajdonképpen a felperes vagyonában az alperes mulasztása miatt keletkezett kártérítésére irányul, mely kereset elbírálására a Vht. 236. §-a szerint a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó szabályai az irányadóak. Ennek a Ptk. 339. és 349. §-ában foglalt feltételei azonban az adott esetben hiányoznak. A felperes nem vette igénybe a számára az alperes törvénysértőnek vélt intézkedése ellen adott lehetőséget, a végrehajtási kifogás intézményét, ennek hiánya pedig a kártérítési kereset elutasítását vonja maga után. Ezen túlmenően a kártérítés általános feltételei közül is mindegyik hiányzik. Nincs jogellenes magatartás, hiszen az alperes által visszatartott összeg az alperest megillette, a felperesnek nem keletkezhetett kára; ha kára van, akkor az a felperes hitelezői oldalán jelentkezik, okozati összefüggésről sem lehet beszélni. Fenntartotta azt a jogi álláspontját is, hogy a levont és a felperes által követelt összeg nem tartozik a felszámolási vagyonba.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alább kifejtettek szerint alapos.
A felperes kereseti kérelmét kizárólag a Cstv. 38. § (1) bekezdésére alapítottan terjesztette elő. Keresetét arra alapította, hogy az önálló bírósági végrehajtó nem volt jogosult rendelkezni a végrehajtási eljárás során befolyt pénzeszközzel, abból a saját javára nem volt jogosult az egyébként őt megillető végrehajtási költséget a saját számlájára átutalni, ennek folytán pedig a felszámolási eljárásban azonos más hitelezőkkel esik egy tekintet alá, ezért köteles visszafizetni a számlájára átutalt pénzösszegeket.
A Pp. 3. § (2) bekezdése szerint a bíróság - a törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.
Miután a felperesnek a kérelme mind alakszerű megjelölése, mind tartalma szerint - a felperesnek a későbbi nyilatkozataiból is kitűnően - nem a végrehajtó intézkedése vagy mulasztása elleni kifogás, hanem kereseti kérelem volt, ennek folytán a bíróság a kereseti kérelmet idézés kibocsátása nélkül a Pp. 130. § (1) bekezdéseiben foglaltak hiányában nem utasíthatta el, illetve utóbb nem volt helye az eljárás Pp. 157. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megszüntetésének sem. A felperes keresete tárgyában ezért a bíróságnak érdemben kellett határoznia.
A jogerős ítélet azonban az alábbiak miatt jogszabálysértő.
Az alperes önálló bírósági végrehajtó. Az önálló bírósági végrehajtó eljárása - mint polgári nemperes eljárás - a bíróság eljárásával azonos [1994. évi LIII. törvény (Vht.) 225. § (2) bekezdés]. A jogerős ítélet a Cstv. 38. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással arra helytállóan következtetett, hogy a jelen felszámolási eljárásban a végrehajtó nem volt jogosult visszatartani a végrehajtási költséget, így az őt megillető díjat és költséget, valamint az általános költségátalányt sem, hanem a letéti számlán lévő teljes pénzösszeget köteles lett volna maradéktalanul átutalni a felszámolónak. A végrehajtónak ez az intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása törvénysértő. Téves és jogszabálysértő azonban az e megállapításból levont az a jogi következtetés, hogy a végrehajtónak ez az eljárása hitelezői minőségében - bármely más hitelezővel azonosan - az adott jogcímen, perben elszámolási és visszafizetési kötelezettséget keletkeztet.
A végrehajtó törvénysértő intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása miatti rendes jogorvoslat a Vht. 217. § (1) bekezdésében szabályozott végrehajtási kifogás, melyet a végrehajtást foganatosító bírósághoz kell előterjeszteni a (2) bekezdés szerint a végrehajtó intézkedésétől számított 15 napon belül. Ha az intézkedés később jutott a kifogást előterjesztő tudomására, vagy ez a kifogás előterjesztésében a végrehajtó intézkedésétől számított 15 napon túl is akadályozva volt, a végrehajtási kifogás előterjesztésének határidejét a tudomásszerzéstől, illetőleg az akadály megszűnésétől kell számítani.
A felperes azonban a végrehajtó intézkedése, illetve mulasztása ellen - eltérő jogi álláspontja folytán - kifogást nem terjesztett elő.
Téves a másodfokú ítéletben kifejtett az a jogi álláspont is, hogy annak folytán, miszerint a Vid. 21. §-a csak a díjjegyzékben foglalt felszámítás ellen teszi lehetővé a kifogás előterjesztését, a felperes végrehajtási kifogással nem érvényesíthette volna az igényét. A Vid. 21. §-ával ellentétben a végrehajtási kifogás előterjesztésére a Vht. 217. §-a tartalmaz rendelkezéseket, amelynek (1) bekezdése a végrehajtónak a végrehajtási eljárás során tanúsított bármely törvénysértő intézkedése, illetve mulasztása ellen lehetővé teszi a kifogás előterjesztését. A végrehajtási kifogás a végrehajtási eljárásban a végrehajtó törvénysértő intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása miatti rendes jogorvoslatnak minősül, tehát nem csupán a végrehajtási költségek felszámítása sérelmezhető, hanem a végrehajtónak a végrehajtási eljárás során tanúsított bármely intézkedése, illetőleg mulasztása.
A felperes végrehajtási kifogással kérhette volna a végrehajtónak arra kötelezését, hogy az adós felszámolási vagyonának részét képező, a végrehajtási eljárás során behajtott pénzösszegeket utalja vissza a felszámolás alá került adós részére, mert a levont végrehajtási költségeknek saját számlájára történő átutalása a felszámolási eljárás kezdő időpontja után, az eljárásban alkalmazandó Cstv. 38. § (3) bekezdését sérti. A felszámolási vagyonból a végrehajtó is csak a Cstv. szabályai szerint kérhette volna a végrehajtással felmerült költségei kielégítését. A felperes nem vitásan a kifogás előterjesztését elmulasztotta.
A kifogás elmulasztása azt eredményezi, hogy az önálló bírósági végrehajtótól - a végrehajtási eljárásban igénybe vehető rendes jogorvoslat hiányában - az összeg visszafizetését jogszerűen a felperes sem elszámolásra irányuló perben, sem kártérítés jogcímén nem igényelheti a Vht. 236. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 349. §-ban foglalt törvényi feltételek hiányában. Ez utóbbira vonatkozó kereseti kérelmet a felperes nem is terjesztett elő.
A fent kifejtettek szerint a jogerős ítélet jogszabályt sért, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, s miután a döntéshez szükséges tények megállapíthatók voltak, helyette az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében megváltoztatta, az alperes által elismert, 300 667 Ft-ot meghaladó részében a keresetet elutasította.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.341/2007.)