adozona.hu
AVI 2006.3.39
AVI 2006.3.39
Csak a 2000. július 1-jétől hatályos Vtv. rendelkezik úgy, hogy egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni [1995. évi C. tv. 125. § (5) bek.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az 1995. június 20-án a b.-i vámhivatalhoz továbbított vámáru vámbiztosítékaként az S. Kft. részére a felperes által kiadott NIT vámgarancia igazolvány szolgált. A továbbított vámáru bemutatására az 1996. június 23-i határidőben nem került sor, ezért az elsőfokú vámhivatal az S. Kft, fuvarozó részére összesen 2 126 700 Ft vámfizetési kötelezettséget állapított meg. Az S. Kft. felszámolója bejelentette, hogy a felszámolás kezdő időpontja 2001. február 5-e, és a vámhivatal követelését hitelezői...
AVI 2006.3.39 Csak a 2000. július 1-jétől hatályos Vtv. rendelkezik úgy, hogy egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni [1995. évi C. tv. 125. § (5) bek.
Az 1995. június 20-án a b.-i vámhivatalhoz továbbított vámáru vámbiztosítékaként az S. Kft. részére a felperes által kiadott NIT vámgarancia igazolvány szolgált. A továbbított vámáru bemutatására az 1996. június 23-i határidőben nem került sor, ezért az elsőfokú vámhivatal az S. Kft, fuvarozó részére összesen 2 126 700 Ft vámfizetési kötelezettséget állapított meg. Az S. Kft. felszámolója bejelentette, hogy a felszámolás kezdő időpontja 2001. február 5-e, és a vámhivatal követelését hitelezői igényként jelentheti be. Ezt követően fellebbezésében kifogásolta, hogy a tényállást kellő mértékben nem derítették fel, az EV okmányon az S. Kft. sem mint vámkezelést kérő, sem mint főkötelezett képviselője, sem mint fuvarozó nem szerepel. Kifogásolta az árutovábbítási eljárás szabálytalanságát a fuvarlevél és a fuvarokmányok megvizsgálásának elmaradását. Az EV okmány 44. rovatában feltüntetett NIT igazolványszám és N. Gábor aláírása nem bizonyítja, hogy a Kft. a vámáru továbbításában részt vett. Az alperes a fellebbezését elutasította, és az elsőfokú határozatot helybenhagyta.Ezt követően az elsőfokú vámhivatal határozatával a felperes, mint kezes részére a fuvarozóval azonos mértékű terhet szabott ki. Megállapította, hogy a vámáru nyilvántartásba vételre nem került, a CMR fuvarokmányon szereplő 549-es vámhivatali bélyegző hamis, a tételszám nem valós. A CMR 24-es számú rovatában átvevőként szereplő K. Kft, gazdasági tevékenységet a vitatott időben nem folytatott. Az EV okmányon szereplő N. Gábor meghallgatására nem kerülhet sor a pontos személyi adatai hiányában.
A fellebbezésre eljáró alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Annak nem tulajdonított jelentőséget, hogy a fuvarozó a vámokmányon nem került feltüntetésre, de feltüntetésre került a NIT igazolvány száma. Utalt arra, hogy ún. átakasztásos fuvarozást a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) rendelkezései nem tiltják. A címzett csak akkor válhatna vámfizetésre kötelezetté, ha a vámáru jogellenes belföldi forgalomba hozatalában közreműködött. Nem tartotta megalapozottnak a felperesnek az utólagos ellenőrzés ütemezésével kapcsolatos kifogásait.
A felperes keresetet nyújtott be a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata érdekében, keresetében továbbra is arra hivatkozott, hogy a vámhatóságnak kötelessége lett volna a fuvarokmányokat megvizsgálni, és az ellentétes adatokra tekintettel meg kellett volna tagadnia a vámáru beléptetését. Vitatta, hogy az S. Kft. az árut továbbfuvarozásra átvette volna. Az árutovábbításban részt nem vevő S. Kft.-ért ebben az esetben kezessége nem áll fenn.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú vámhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az eltérő tartalmú okiratokból arra lehet következtetni, hogy jogszerű vámvizsgálatra nem kerülhetett sor.
Az iratok alapján nem állapítható meg, hogy ki volt a szállító. A Vtv. 7. § (1) bekezdés a) pontja alapján a vámáru szállítója köteles vámbiztosítékot nyújtani. Az áruszállítás biztosítékaként olyan NIT igazolvány került felhasználásra, amelynek jogszerűsége nem állapítható meg egyértelműen.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kötelezetti körben a címzettet sem lehetett volna kihagyni, a mellőzés indoka nem lehet, hogy az áruszállítás időpontjában gazdasági tevékenységet nem folytatott.
Mivel az ügybeli tényállás nem került kellően tisztázásra, ezért az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az új eljárás során biztosítani kell, hogy a felperes az ügyféli jogait gyakorolhassa, és az árubemutatással kapcsolatban bizonyítási indítványt terjesszen elő.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítélete ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Vtv. 7. §-át, 56. §-át, a 125. § (2) bekezdés b) és f) pontjait, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 26. § (1) bekezdését. Jogi álláspontja szerint a tényállás felderített. Az árutovábbítási eljárás a bemutatással ér véget, amely nem történt meg. A fuvarozó személye az EV okmány 44. rovata, a NIT szám és a rendszám szerint megállapítható volt. A per tárgya a bemutatási kötelezettség elmaradása, és nem az utólagos ellenőrzés elmaradása volt. Az egyetemleges felelősség esetében a sorrendtartás nem volt kötelező. A felperes és a vámhatóság közötti speciális vámigazgatási jogviszonyra a Vtv. 125. § (2) bekezdés b) pontjának 3. alpontja vonatkozik.
A Legfelsőbb Bíróság 2. számú végzésével a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy az Áe. 26. §-ára utalva arra hivatkozott, hogy a közigazgatási hatóságok a tényállást nem megfelelő mértékben tisztázták.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 10. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság következetes gyakorlatában kialakított állásfoglalása - az árutovábbításos eljárás, a fuvarozó felelőssége és a garantőr kezesi felelőssége körében - a következő: az árubemutatás megtörténte és az ehhez kapcsolódó garantőri felelősség körében az árutovábbítás megindításának jogszerűsége már nem vitatható és nem vizsgálható felül.
A fuvarozó felelősségét jogerős közigazgatási határozat állapította meg, melynek bírósági felülvizsgálatát nem kérték, így e határozat jogszerűségét jelen perben már nem lehet vitatni, és nem lehet felülvizsgálni. Erre figyelemmel a felperes a vele kapcsolatban indult közigazgatási eljárásban, majd az azt követő bírósági eljárásban jogszerűen már nem kifogásolhatta volna a fuvarozó személyét, a fuvarozóval kapcsolatos felszámolási eljárást és a fuvarozóval szembeni utólagos ellenőrzés elmaradását. Ezeket a jogkérdéseket az S. Kft., a vele szemben indult közigazgatási eljárásban vitathatta, és a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérhette volna, amelyre azonban nem került sor.
A fuvarozó árubemutatási felelőssége a Vtv. 56-57. §-aira figyelemmel objektív, az árutovábbítási eljárás akkor fejeződik be, amikor a továbbított vámárut a rendeltetési vámhivatalnál bemutatják (Kf. IV. 28.337/99/5., Kfv. I. 35.681/00/4.). A feltárt tényállás alapján megállapítható volt, hogy CMR fuvarokmányon szereplő "549" számú vámhivatali bélyegző hamis volt, az azon lévő tételszámon a vámáru vámkezelése nem történt meg, a vámárut a vámhivatal jogszerűen nem vette nyilvántartásba.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesnek, illetve az elsőfokú bíróságnak a címzettel kapcsolatos jogi álláspontját sem osztotta. A felperes kezesi felelőssége a fuvarozó vonatkozásában azon az alapon vizsgálható, hogy a fuvarozó az általa vállalt bemutatási kötelezettségének eleget tett-e vagy sem. Az árutovábbítási eljárásban a címzett szerepe csak akkor kezdődik, amikor a fuvarozó az árubemutatásnak eleget tett, és ezzel az árutovábbítás utolsó mozzanata is befejeződött.
A perbeli esetben azonban a felperes által bizonyíthatóan az árubemutatás nem történt meg, ezért a címzett részvételére sem volt szükség a közigazgatási eljárásban.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes a vele kapcsolatban folytatott közigazgatási eljárásban ügyféli jogait gyakorolhatta, nem volt elzárva a Vtv., illetve az Áe.</a> által biztosított ügyféli jogosítványoktól.
Az 1997. évi L. törvény 45. §-a f) pontjával módosított Vtv. 125. § (2) bekezdés e) pontja értelmében a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozónak kell tekinteni azt, aki a vámárut azzal a kötelezettséggel vesz át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi, vagy a vámhivatalnak bemutatja. Mivel az alperes bizonyította, hogy a vámáru bemutatására és belföldi forgalom számára történő vámkezelésére - jogszabályi rendelkezések szerint eljárva - a valóságban ténylegesen nem került sor, a garantőr mögöttes kezesi felelősségére alapított alperesi határozat nem volt jogszabálysértő.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. Az alperes által felvetett elvi jellegű jogkérdéssel kapcsolatban megállapította, hogy az árutovábbításos eljárásban az árubemutatás elmaradása esetén megállapítható a garantőr mögöttes felelőssége.
Csak a 2000. július 1-jétől hatályos Vtv. 125. § (5) bekezdése rendelkezik úgy, hogy a (4) bekezdés szerinti egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni. Erre figyelemmel a korábbi időpontban - így a perbeli esetben is - az egyetemlegességnél a sorrendtartási kötelezettséget a Vtv. nem tartalmazta.
A pervesztes felperest a Pp. 275/B. § szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes elsőfokú és felülvizsgálati perköltségének megfizetésére. (Legf. Bir. Kfv. I. 35.005/2003.)