adozona.hu
BH 2002.11.460
BH 2002.11.460
Hivatalvesztés fegyelmi büntetés esetén is a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek a jogviszony jogellenes megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a bíróság megállapítja a fegyelmi határozat jogellenességét, és a köztisztviselő a visszahelyezés mellőzését kéri. Ebben az esetben azonban vizsgálni kell, hogy a köztisztviselő az egészségi állapotára figyelemmel igényt tarthat-e elmaradt illetményre [1992. évi XXIII. tv 60. § (2)-(4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperes hivatalvesztés fegyelmi büntetést kiszabó határozatát hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a felperes közszolgálati jogviszonya a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napjával közös megegyezéssel szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy a felperes részére 15 napon belül fizessen meg 1 696 275 forintot és ennek az 1997. július 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os késedelmi kamatát, valamint 80 000 forint perköltséget. A maraszta...
BH 2002.11.460 Hivatalvesztés fegyelmi büntetés esetén is a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek a jogviszony jogellenes megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a bíróság megállapítja a fegyelmi határozat jogellenességét, és a köztisztviselő a visszahelyezés mellőzését kéri. Ebben az esetben azonban vizsgálni kell, hogy a köztisztviselő az egészségi állapotára figyelemmel igényt tarthat-e elmaradt illetményre [1992. évi XXIII. tv 60. § (2)-(4) bek.].
A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperes hivatalvesztés fegyelmi büntetést kiszabó határozatát hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a felperes közszolgálati jogviszonya a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napjával közös megegyezéssel szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy a felperes részére 15 napon belül fizessen meg 1 696 275 forintot és ennek az 1997. július 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os késedelmi kamatát, valamint 80 000 forint perköltséget. A marasztalási összegen belül az 1996. december 10-étől 1999. december 31-éig elmaradt illetmény 1 683 265 forintot, az 1996. december havi étkezési hozzájárulás 1800 forintot és az 1996. évi nyolc nap szabadság megváltása 11 210 forintot tett ki. Ezt meghaladóan elutasította a felperes keresetét.A munkaügyi bíróság az ítélet indokolásában utalt arra, hogy az új eljárást a Legfelsőbb Bíróság ítéletével adott iránymutatás alapján folytatta le. Eszerint a felek között korábban folyamatban volt perben kizárólag arról a kérdésről döntött jogerősen a bíróság, hogy a felperes 1996. szeptember 23. napját követően az alperes jogszerű utasításának teljesítését megtagadta. Ez a fegyelmi vétség tekintetében nem tekinthető ítélt dolognak, mert a kötelezettségszegésen túlmenően a felperes vétkességét is vizsgálni kell. Ebben a körben azonban a bíróság nem állapított meg tényállást, mert az igazságügyi orvosszakértő nem véleményezte, hogy a felperes a munkaképesség-csökkenésének megállapítását megelőző, a fegyelmi határozatban értékelt időszakban keresőképes volt-e. Ennek tisztázása nélkül nem lehet állást foglalni a felperes fegyelmi felelősségének fennállásáról és ennek következtében az 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 60. §-ára alapított igényéről.
A bíróság az új eljárásban beszerzett orvosszakértői vélemények alapján megállapította, hogy a felperes 1996. szeptember 23-ától 1996. november 11. napjáig keresőképtelen volt, szorongásos depresszív állapota nem tette lehetővé ezen időszakban a munkavégzését. A fegyelmi vétség olyan dolgozói magatartás, amely a munkavégzési kötelezettség megszegését meríti ki, a felperes tudata viszont a hivatkozott időszakban nem volt olyan, amely azt képes lett volna átfogni, ezért a munkaügyi bíróság fegyelmi vétség hiányában a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a felperes 1996. november 18-ától 67%-os III. csoportú rokkant, azonban a közszolgálati jogviszonyának megszüntetésére nem került sor, és rokkantsági nyugdíjban sem részesült, ezért a Ktv. 60. §-ának (2) és (4) bekezdése alapján az alperest a rendelkező rész szerint marasztalta.
A felek részéről előterjesztett fellebbezés folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az étkezési hozzájárulás összegét 44 800 forintra felemelte, a késedelmi kamat kezdő időpontját pedig 1998. június 20-ára módosította. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 15 napon belül fizessen meg 13. havi illetmény címén 168 260 forintot és az 1998. június 20. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát, valamint 616 800 forintot végkielégítés címén. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest 20 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítélet indokolása szerint a másodfokú bíróság a felperesnek az elmaradt illetmény megfizetésére irányuló követelését a Ktv. 60. §-ának (2) bekezdése alapján alaposnak találta, azonban úgy ítélte meg, hogy a felperest magasabb összegű étkezési hozzájárulás illeti meg, azonkívül jogosultságot szerzett a Ktv. 49. §-a alapján járó 13. havi illetményre és a Ktv. 60. §-ának (4) bekezdése alapján a felperest a Ktv. 19. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján megillető tizenkét havi végkielégítésre is. Nem találta alaposnak a felperesnek a további szabadság megváltására vonatkozó igényét, hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben foglaltakra, valamint a munkaruha-juttatás címén előterjesztett igényét.
Az alperes fellebbezését a megyei bíróság megalapozatlannak találta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges mértékben felderítette, és abból a fegyelmi határozat jogellenességét illetően helytálló következtetést vont le. Nem találta megalapozottnak az alperesnek azt az álláspontját sem, hogy a közszolgálati jogviszony megszűnésének napja 1996. november 30-a, és az alperes anyagi igényérvényesítése szempontjából ezt az időpontot kell figyelembe venni.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes az ítélet részbeni megváltoztatását kérte, és további 212 054 forint szabadságmegváltás, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kérését azzal indokolta, hogy a köztisztviselőt olyan helyzetbe kell hozni, mintha a közszolgálati jogviszonya meg sem szűnt volna.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletét jóváhagyó rendelkezését sérelmezte. Elsődlegesen azt kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság mentesítse az elmaradt illetmény és a kamat, valamint a végkielégítés megfizetésének kötelezettsége alól, másodlagosan pedig csupán az elmaradt illetmény megfizetése alól. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok tévedtek, amikor az adott jogvitában a Ktv. 60. §-át alkalmazták, a hivatalvesztés fegyelmi büntetés esetében ugyanis a közszolgálati jogviszony a Ktv. 15. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján szűnik meg, és a Ktv. 60. §-a nem alkalmazható.
A másodlagos felülvizsgálati kérelmének alátámasztására az alperes előadta, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét az orvosszakértői vélemény 67%-osnak ítélte, és a tudatállapotának következtében a bíróság a vétség büntetést kizáró hiányát állapította meg. Ez alapon a felperesnek munkavégzési kötelezettsége hosszú távon vagy véglegesen nem lehetett, ezért a munkáltatót 1996. december 10. és 1999. december 31-e közötti időre elmaradt illetményfizetési kötelezettség nem terhelhette. Álláspontja szerint az orvosszakértői véleményre alapozva a felperes a rokkantsági nyugdíjat visszamenően igényelhette, ezért a munkáltató kötelezése emiatt sem jogszerű. A keresőképesség igazolására a 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdésében felsoroltak, illetőleg a kórházi intézmény jogosult, ezért az alperes a jogszabályszerűen kiállított igazolásra okszerűen és jogszerűen alapította a munkavégzésre vonatkozó igényét. Ha az igazolás nem a tényleges állapotot tükrözte, amiatt a felelősség a munkáltatóra nem hárítható.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, az alperes felülvizsgálati kérelme részben alapos.
A munkaügyi bíróság a fegyelmi tanács hivatalvesztés fegyelmi büntetést kiszabó fegyelmi határozatát hatályon kívül helyezte, és ezt a döntését a másodfokú bíróság helybenhagyta. Az alperes a jogerős ítéletet ebben a részében a felülvizsgálati kérelmében nem támadta, annak indokolással alátámasztott megváltoztatását csak a jogkövetkezmények alkalmazása szempontjából kérte.
A Legfelsőbb Bíróság már korábban rámutatott arra, hogy hivatalvesztés fegyelmi büntetés esetén is a Ktv. 60. §-ában foglaltak alkalmazásának van helye, amennyiben a bíróság megállapítja a fegyelmi határozat jogellenességét, és a köztisztviselő a visszahelyezés mellőzését kéri (BH 1999/233.). Az alperes ezzel ellentétes álláspontja téves. A Ktv. 60. §-ának (2) bekezdése általános szabályként mondja ki, hogy a közszolgálati jogviszony jogellenes megszüntetése esetén a köztisztviselőt olyan helyzetbe kell hozni, mintha a közszolgálati jogviszony meg sem szűnt volna. A (3) bekezdés az előbbi bekezdés "végrehajtásának" módjáról rendelkezik, és - többek között - kimondja, hogy a köztisztviselő részére meg kell téríteni az elmaradt illetményét és egyéb járandóságát, továbbá a felmerült kárát. Az alperes megtérítési kötelezettsége - helytálló értelmezés szerint - csak és kizárólag az elmaradt illetményre és egyéb járandóságra terjed ki, vagyis arra, amit a felperes az alperes jogellenes intézkedésének hiányában a munkavégzéséért megkapott volna. A perbeli esetben azonban a felperes orvosi szakvéleménnyel alátámasztottan 1996. november 18-ától a munkaképességét 67%-os mértékben elvesztette. A per során többször hangsúlyozta, hogy ez esetében a munkaképességének teljes elvesztését jelentette, mert - attól függetlenül, hogy 1996. szeptember 23-ától keresőképesnek nyilvánították - a munkáját nem tudta volna ellátni, és a meglévő munkaerejét nem kívánta tovább hasznosítani. Minderre figyelemmel az eljárt bíróságok tévedtek, amikor nem észlelték, hogy a felperest az egészségi állapotára figyelemmel illetmény egyébként sem illette volna meg, következésképpen esetében Ktv. 60. §-ának (3) bekezdésében említett elmaradt illetményről nem beszélhetünk.
Vizsgálni kell, hogy a felperes az egészségi állapota alapján keresőképes volt-e, a perben beszerzett kiegészítő elmeorvosi szakértői vélemény ugyanis csak az 1996. szeptember 23. és november 12. napja közötti időszak véleményezésére vonatkozott. A perben nincs adat arra vonatkozóan, hogy a felperes kérte-e a rokkantsági nyugdíjának megállapítását. Ha igen, és annak megállapítása és folyósítása az alperes által jogellenesen előidézett függő jogi helyzet következtében maradt el, a felperes az alperessel szemben nem elmaradt illetményt és egyéb járandóságot, hanem a Ktv. 60. §-ának (3) bekezdése alapján az elmaradt rokkantsági nyugdíj összegének erejéig kártérítési igényt érvényesíthet.
A Ktv. 60. §-ának (4) bekezdése szerint a jogviszony jogellenes megszüntetésének következményeként a felperest a végkielégítés összege megillette, mert a másodfokú ítélet meghozatalának időpontjában nem esett a Ktv. 19. §-a akkor hatályos (8) bekezdésében foglalt kizáró feltétel alá.
A kifejtettekre figyelemmel a megismételt eljárásban a felperest nyilatkoztatni kell arra vonatkozóan, hogy kérte-e a rokkantsági nyugdíj megállapítását, meg kell állapítani, hogy ez esetben mennyi lett volna a rokkantsági nyugdíja, és fenntartja-e a követelését kártérítési igényként. Az elmaradt illetményre való jogosultság megállapításánál nem hagyható figyelmen kívül a felperes saját nyilatkozata, miszerint nem érezte magát munkaképesnek, és nem kívánt munkába állni.
Elmaradt illetmény vagy annak megfelelő kártérítés megítélése esetén a felperest további díjazás szabadságmegváltás címén nem illeti meg. A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes álláspontja téves (Elvi határozatok 48. szám).
A Legfelsőbb Bíróság a döntését a Pp. 275/A. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján hozta meg, a perköltség megállapítását a további eljárásra bízta (PK 154.).
(Legf. Bír. Mfv.II.10.557/2000. sz.)