adozona.hu
BH 1994.1.55
BH 1994.1.55
A munkáltató köteles a dolgozót munkával ellátni. Ha a munkaviszony jellegű jogviszonyban álló munkavállaló az eredeti munkakörébe tartozó munka végzését megtagadja és utóbb megszünteti a munkáltatóval fennálló jogviszonyát, sem munkabérre, sem végkielégítésre nem tarthat igényt [1967. évi II. tv. 33. §, 34. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1974-től volt az alperes szövetkezet tagja. Az 1986. június 30-án kötött munkamegállapodás alapján állattenyésztési munkaterületen brigádvezető munkakörben dolgozott. Az alperes 1991. november 28-án írásban arról értesítette a felperest, hogy a munkakörének és a munkahelyének megszűnése következtében 1991. december 31. napjával a munkamegállapodás folytán fennálló foglalkoztatási kötelezettségét szünetelteti. A felperes 1992. február 16-ig munkanélküli-járadékban részesült, majd en...
BH 1994.1.55 A munkáltató köteles a dolgozót munkával ellátni. Ha a munkaviszony jellegű jogviszonyban álló munkavállaló az eredeti munkakörébe tartozó munka végzését megtagadja és utóbb megszünteti a munkáltatóval fennálló jogviszonyát, sem munkabérre, sem végkielégítésre nem tarthat igényt [1967. évi II. tv. 33. §, 34. § (1) bek.].
A felperes 1974-től volt az alperes szövetkezet tagja. Az 1986. június 30-án kötött munkamegállapodás alapján állattenyésztési munkaterületen brigádvezető munkakörben dolgozott. Az alperes 1991. november 28-án írásban arról értesítette a felperest, hogy a munkakörének és a munkahelyének megszűnése következtében 1991. december 31. napjával a munkamegállapodás folytán fennálló foglalkoztatási kötelezettségét szünetelteti. A felperes 1992. február 16-ig munkanélküli-járadékban részesült, majd ennek megszüntetése után részére az alperes 1992. február 29-ig állásidőre járó bért fizetett.A felperes 1992. március 5-én írásban kérte az alperestől "ügyének rendezését". Az alperes 1992. március 10-én arról értesítette, hogy 1992. március 12-tő1 a munkakörébe tartozó munkát vegye fel, mert a szövetkezet 1992. március 11-től ismételten foglalkozik baromfihizlalással, és az e munkakört ellátó ágazatvezető "bejelentette távozási szándékát a szövetkezetből, és jelenleg is táppénzes állományban van".
A felperes az 1992. március 18-án kelt levelében a munkakörébe tartozó, az alperes által felajánlott munka elfogadását visszautasította, 1992 novemberében pedig kivált a szövetkezetből.
A felperes a munkaügyi bíróságnál benyújtott keresetlevelében az 1992. március 1-jétől november 18-ig terjedő időszakra mint állásidőre járó járandóság, továbbá végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy az alperes hibájából nem végzett munkát; a végkielégítésre vonatkozó igényét tizenhét évig fennállott tagsági viszonyára alapította.
Az alperes ellenkérelmében előadta, hogy a felperes a felajánlott munkaköröket nem fogadta el, ezért részére nem jár állásidőre bér. Álláspontja szerint a felperes - kiválása folytán - végkielégítésre nem jogosult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy az alperesnek 2000 Ft perköltséget fizessen meg. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperes az ügyben még irányadó 1967. évi II. törvény 35. §-a (1) bekezdésébe ütköző mulasztása folytán nem jogosult az állásidőre járó bérre. Ugyanezen törvény 27/A. §-ának (1) bekezdése értelmében végkielégítésre kiválása következtében nem szerzett jogosultságot.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Módosított fellebbezésében az alperest az 1992. március 1-jétől 1992. november 17-ig terjedő időre járó átlagkereset összegének megfizetésére kérte kötelezni.
A megyei bíróság jogerős ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Megállapította, hogy a munkaügyi bíróság a tényállást a fellebbezett ítéleti rendelkezés körében helytállóan állapította meg, és helytálló volt az abból levont jogi következtetése is.
A jogerős ítélet ellen, annak a fellebbezésben foglaltak szerint történő megváltoztatása végett a felperes a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 51. §-ába és az 1967. évi II. törvény 33. §-ába ütközik, ezért törvénysértő. Arra is hivatkozott, hogy a felperes egészségi állapota miatt nem foglalhatta el a részére felajánlott munkakört.
Az alperes észrevételében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az 1992. évi II. törvény 1. §-a alapján a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 1992. január 20-án lépett hatályba. Az 1992. évi II. törvény 55. §-a értelmében a szövetkezet és tagja között a korábbi jogszabályok alapján kötött munkamegállapodás az 1992. évi I. törvény 65. §-ában meghatározott szerződéssé alakult át. Mindezek alapján helytállóan mutatott rá a jogerős ítélet, hogy az ügyben - figyelemmel az 1992. évi XXII. törvény 205. §-ának (1) bekezdésére is - az 1967. évi 11. törvény rendelkezései az irányadók. Az utóbbi jogszabály 33. §-a értelmében a munkáltató köteles a dolgozót munkával ellátni. E rendelkezést alkalmazta az alperes, amikor a felperest az eredeti munkakörébe tartozó munka elvégzésére hívta fel az 1992. március 10-én kelt írásbeli értesítésében. A felperes a munkát nem vette fel, arra hivatkozott, hogy az csak "rövidebb ideig" tartott volna, mivel K. G. felgyógyulását követően az alperes nem tudta volna őt foglalkoztatni. A felperesnek ez a hivatkozása az 1967. évi II. törvény 34. §-ának (1) bekezdésébe ütközött, ezért nem helytálló. A felperesnek ugyanis e rendelkezés folytán munkavégzés céljából meg kellett volna jelennie, és munkát kellett volna végeznie. A dolgozó munkavégzési kötelezettsége attól függetlenül fennáll, hogy egy későbbi időpontban a munkáltató hogyan tesz eleget a foglalkoztatási kötelezettségének. Ezért annak elbírálásánál, hogy a felperes a saját hibájából vagy az alperes érdekkörébe eső okból nem végzett munkát, nincs jelentősége annak hogy egy másik dolgozó, K. G. meddig volt táppénzes betegállományban, illetve hogy ő mikor vált ki az alperes szövetkezetből. Az alperes nem helyettesítéssel bízta meg, hanem az eredeti munkakörébe tartozó munkát kívánt a részére biztosítani. A kifejtettek alapján a felperesnek 1992. március 12-től a kiválásáig - mivel saját hibájából nem végzett munkát - a kiesett időre nem jár térítés [1967. évi II. törvény 47. §-ának (4) bekezdése, 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 55. §-a]. Ugyanezen jogszabályok alapján nem jogosult a felperes térítésre az 1992. március 1-jétől 11-ig tartó időszakra nézve, mert 1992. március 1-jén munkavégzés céljából az alperesnél nem jelentkezett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a többször módosított 1952. évi III. törvény (Pp.) 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a megyei bíróság - jogszabályoknak megfelelő - ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10 204/1993. sz.)
Lábjegyzet
Az 1992. évi XXII. tv. 102. §-ának (1) bekezdése és a 103. §-ának (1) bekezdése tartalmában megfelel az 1967. évi II. tv. 33., ill. 34. §-ában foglaltaknak.
