adozona.hu
BH+ 2003.1.44
BH+ 2003.1.44
Munkaviszony bizonyított létrejötte esetén a felek közötti megállapodás munkaszerződésként történő írásba foglalása nem mellőzhető (1992. évi XXII. tv. 76., 78. §, 1996. évi LXXV. tv. 1., 3. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Megyei Munkaügyi Központ Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelősége 1997. május 27. napján ellenőrzést tartott a felperes körömkozmetikai szalonjában.
Az ellenőrzés során a felperes ügyvivőjének meghallgatását, valamint az ellenőrzési jegyzőkönyvnek az egyes alkalmazottakkal történt aláírását követően az 1997. június 25. napján kelt határozatával a felperest kötelezte, hogy N. Anett, N. Gabriella, S. Anett körömkozmetikusok munkaszerződését 1997. július 15. napjáig foglalja írásba.
A rend...
BH+ 2003.1.44 Munkaviszony bizonyított létrejötte esetén a felek közötti megállapodás munkaszerződésként történő írásba foglalása nem mellőzhető (1992. évi XXII. tv. 76., 78. §, 1996. évi LXXV. tv. 1., 3. §)
A Megyei Munkaügyi Központ Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelősége 1997. május 27. napján ellenőrzést tartott a felperes körömkozmetikai szalonjában.Az ellenőrzés során a felperes ügyvivőjének meghallgatását, valamint az ellenőrzési jegyzőkönyvnek az egyes alkalmazottakkal történt aláírását követően az 1997. június 25. napján kelt határozatával a felperest kötelezte, hogy N. Anett, N. Gabriella, S. Anett körömkozmetikusok munkaszerződését 1997. július 15. napjáig foglalja írásba.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy a felperes nevezettekkel szabálytalan, részben általuk alá nem írt, megbízási szerződéseket kötött, jóllehet közöttük és a felperes között ténylegesen munkaviszony létesült. Határozatát arra alapította, hogy a felperes a társadalombiztosítási járulékot, valamint munkavállalói járulékot levonja nevezettek fizetéséből. Ugyanezen ellenőrzés eredményeként az 1997. augusztus 15. napján kelt határozatával a szabálytalan foglalkoztatás miatt a felperest 50 000 Ft munkaügyi bírsággal sújtotta.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes az 1997. október 27. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a munkaügyi bírság összegét 150 000 Ft-ra felemelte, a határozat egyéb rendelkezéseit érintetlenül hagyta.
A bírság összegének felemelését az ügy összes körülményével, a szabályszegés tárgyi súlyával, a "jogellenes időtartam" hosszával, valamint az érintett munkavállalók számával indokolta.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését, másodlagosan megváltoztatását és alacsonyabb bírságösszeg megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felek között a szerződéses szabadság elvéből következően megbízási szerződés jött létre, az alperes bizonyítási eljárása nem támasztja alá azt, hogy a felperes ügyvivője, mint munkaadó, utasíthatta volna az alkalmazottakat.
Az alkalmazottak közül N. Gabriella határozatlan idejű munkaszerződéssel volt 1996. március 1. és 1997. február 28. napja között foglalkoztatva, megbízási szerződéssel történő foglalkoztatására csak 1997. március 1. és 1997. június 30. napja közötti időszakban került sor.
S. Anett ténylegesen munkaviszonyban állt 1996. október 1. napjától kezdődően folyamatosan, jelen időszakban is.
N. Anett 1997. július 1. napjáig állt megbízási szerződéssel jogviszonyban a felperessel, ezt követően pedig munkaszerződéssel.
A munkaszerződésekkel kapcsolatos adminisztrációt a felperes könyvelője végezte, ezt pedig az alperes nem vizsgálta meg.
A megbízási szerződéssel való foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra nem terjed ki a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény hatálya, így az alperes hatáskör hiányában járt el. Támadta az alperes mérlegelését is, álláspontja szerint az alperes megsértette a bizonyítási eljárás szabályait. Kifogásolta, hogy az alperes az elsőfokú határozatban kiszabott munkaügyi bírság összegét felemelte, holott az elsőfokú határozat megállapításaihoz kötve van, így nem súlyosbíthatta volna az abban alkalmazott joghátrányt.
Az elsőfokú bíróság a felperes indítványára tanúként hallgatta ki a felperes ügyvivőjét, E. Lajosnét, valamint az alperes határozatában szereplő alkalmazottakat, N. Anettet, N. Gabriellát és S. Anettet.
A tanúvallomásokból azt a következtetést vonta le, hogy mind N. Anett, mind S. Anett és N. Gabriella az ellenőrzés megtörténtét megelőző hónapban, 1997 áprilisában - már a betanulási időn túl -, a felperes alkalmazásában álltak. E. Lajosné, S. Anett és N. Gabriella egybehangzó előadása a jelenléti ív meglétére, mind a négy tanú egybehangzó vallomása a napi kötelezően letöltendő 4 órás munkaidőre, havi munkabérre, továbbá arra, hogy önállóan sem a járulékokat, sem az adót illetően bevallást nem tettek, befizetést nem teljesítettek, továbbá az, hogy az alkalmazottak munkájukat a felperes munkaeszközeivel végzik, a szolgáltatás ellenértékét az azt igénybe vevők a felperes pénztárába közvetlenül fizetik be, ezért az alkalmazottak külön díjazásban a felperestől nem részesülnek, a munkaeszközök használatáért a felperesnek az alkalmazottak nem fizetnek, munkájukat a felperes ügyvivője szakmailag ellenőrizheti - azt tanúsítják, hogy a felperes és az alkalmazottai között munkajogviszony jött létre. Mindezen tények a felperes és az alkalmazottak közötti alá-, fölérendeltségi viszonyt bizonyítják.
Az elsőfokú bíróság e körben a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Met.) 1. § (3) bekezdés a) pontjában és 1. § (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozott.
Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az alperes valóban nem tárta fel kellőképpen a tényállást, a jogviszonyban részt vevő feleket nem hallgatta meg eljárása során, csupán a felperes ügyvivőjének nyilatkozatára támaszkodott. Nem szerezte be a felperes könyvelőjénél vezetett munkaszerződéseket és megbízási szerződéseket, ezáltal megszegte az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többször módosított 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 26. § (1) bekezdésében foglalt, a bizonyítás lefolytatásáról rendelkező kötelezettségét, azonban a bíróság által feltárt tényállás alapján megállapítható, hogy érdemben megalapozott döntést hozott, így a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 31. számú állásfoglalására figyelemmel ezen az alapon az alperes határozata nem volt megváltoztatható.
Leszögezte az elsőfokú bíróság, hogy téves a felperes hivatkozása a büntető eljárásban érvényesülő, ún. "súlyosítási tilalomra", mert az Áe. 66. § (2) bekezdése értelmében az alperes - mint az elsőfokú munkaügyi hatóság felettes szerve - mind a fellebbezéssel támadott határozatot, mind az azt megelőző eljárást meg kell, hogy vizsgálja, tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen okból fellebbezett. Ennek alapján tehát a másodfokú eljárásban az elsőfokú határozatban foglaltaktól eltérő - akár súlyosabb jogkövetkezményeket kiszabó - határozat is hozható, az alperes határozata e tekintetben sem sértett jogszabályt.
A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével azt állapította meg, hogy az alperes érdemben helyes döntést hozott, amikor a felperes és alkalmazottai közötti jogviszonyt munkaviszonynak minősítve a felperessel szemben munkaügyi bírságot szabott ki, ezért ítéletével az alaptalan keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, amelynek elbírálása során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében a tényállást helyesen állapította meg. Azt annyiban egészítette ki, hogy a felperes és S. Anett között 1996. október 1. napján határozatlan időre szóló, munkaszerződésnek nevezett szerződés jött létre, melynek aláírt példánya a keresetlevélhez csatolásra került.
A felperes és N. Anett között 1997. május 5. napján megbízási szerződésnek nevezett szerződés jött létre, mely 1997. május 1-jétől május 31-ig meghatározott időre szólt. A szerződés tartalmazta az elvégzendő munkát, azaz a munkakört, valamint a munkabért.
A felperes és N. Gabriella között 1997. május 2. napján megbízási szerződésnek nevezett szerződés jött létre, mely szerint a munkavégzés időtartama 1997. május 1-jétől május 31-ig terjed, a munkakör műköröm-készítés és manikűrözés, a munkabér 8500 Ft.
N. Gabriella és N. Anett aláírt szerződéseit a keresetlevélhez csatolták.
Az így kiegészített tényállásból helyes jogi következtetést vont le az elsőfokú bíróság atekintetben, hogy a felperes és S. Anett, N. Anett, valamint N. Gabriella között munkaviszony jött létre, tévesen foglalt állást viszont atekintetben, hogy a munkaszerződés írásba foglalásra nem került. S. Anett és a felperes között létrejött szerződés elnevezésében is határozatlan időre szóló munkaszerződés, az a munkaszerződés minden lényeges tartalmi elemét magában foglalja. A felperes és N. Anett, valamint N. Gabriella között létrejött írásbeli szerződés a "megbízási szerződés" elnevezést viseli, az abban rögzítettek azonban megfelelnek a munkaszerződés tartalmi követelményeinek. Mint ahogy az alperes arra helyesen hivatkozott, a szerződés jellegének megítélése szempontjából nem annak elnevezése, hanem tartalma az irányadó. E szerződések pedig tartalmukban munkaszerződések, így a felperes és e két munkavállaló között is létezik írásba foglalt munkaszerződés.
Ezen okokból jogszabálysértő az az alperesi határozat, amely a felperest munkaügyi bírsággal sújtotta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet hatályban tartását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 76. § (1) és (4) bekezdését, továbbá a 78. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat.
A munkaviszony munkaszerződéssel jön létre, és a munkaszerződés írásba foglalása a munkába lépést megelőzően a munkáltató kötelezettsége.
A munkaszerződés olyan nevesített jognyilatkozat, amelyet csak a törvény által előírt alaki kötelezettségekkel lehet megtenni, ezen alaki kötöttségek közé tartozik a "munkaszerződés" megnevezésének kötelező használata is. A munkaviszony a Ptk.-ban szabályozott egyéb jogviszonyoktól eltérően kevésbé enged teret a szerződési szabadságnak, és kogenciával rendezi a munkavállaló és munkáltató jogait és kötelezettségeit. Mindezen jogok érvényesülésének biztosítása szükségessé teszi azt, hogy a szerződés egyértelműen kifejezze: a felek között létrejött jogviszony munkaviszony, nem pedig egy ahhoz sok tekintetben hasonló polgári jogi szerződéses kapcsolat. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság felfogása veszedelmes precedenst teremt, mivel arra ösztönözheti a munkáltatókat, hogy a munkaviszonyt megbízásnak leplezzék és ezzel a munkavállalókat hátrányos helyzetbe hozzák, mivel a megbízási szerződéshez nem kapcsolódnak a munkajogi garanciák, mint pl. a munkabér legkisebb összegére vonatkozó fizetési kötelezettség, vagy meghatározott munkaidő, korlátozott túlmunka, kötelező pihenőidő, stb. Tehetik ezt egészen addig, amíg az ellenőrző szerv a szabálytalanságot fel nem tárja. Tekintettel arra, hogy a felperes - úgy az államigazgatási, mint a peres eljárás során - azt állította, és bizonyítása is arra irányult, hogy a munkavállalók és közte létrejött szerződést megbízási jogviszonynak tekintette, ez a fent említett garanciális jogok érvényesülésének kizárását eredményezte.
A másodfokú bíróság ítéletének megállapítása nem helytálló a vonatkozásban sem, hogy a megbízási szerződés munkaszerződésnek tekinthető, mivel a "megbízási szerződés" a munkaszerződés kötelező tartalmi elemét, a munkavégzés helyét nem tartalmazta, tehát ez is alátámasztja azon alperesi érvelést, miszerint az írásba foglalás önmagában a megbízási szerződés néven nevezett iratot munkaszerződéssé nem minősíti.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Álláspontja szerint a másodfokú ítélet indokolása helytálló. A szerződési szabadság elvébe ütközik az az alperesi álláspont, mely szerint a munkavégzésre irányuló jogviszony kizárólag munkaviszonynak nevezhető, és az erről szóló okirat kizárólag munkaszerződés lehet. Hivatkozott arra, hogy a megbízási szerződések megkötése konszenzuson alapult, a szerződő felek akarata megbízási jogviszony létesítésére irányult, ezért a foglalkoztatott személyeket hátrány nem érhette. Álláspontja szerint munkaügyi bírságot abban az esetben sem lehetne alkalmazni, ha írásbeli munkaszerződések nem készülnek, ugyanis a munkaszerződés írásba foglalásának elmaradását kizárólag a munkavállaló - a szerződéskötést követően 30 napon belül - kifogásolhatja.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Pp. 270. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálata kizárólag jogszabálysértésre hivatkozással kérhető.
Az alperes az Mt. kötelező érvényű előírásainak figyelmen kívül hagyására alapozta felülvizsgálati kérelmét.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alperes által a felülvizsgálati kérelemben kifejtett jogi okfejtéssel.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében foglalt érvelés kapcsán nyomatékosan rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes a Met. 1. § (1) bekezdésében rögzített törvényi felhatalmazás alapján a foglalkoztatásra irányuló jogviszony ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező hatóság.
A Met. 3. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a munkaügyi ellenőrzés kiterjed a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozatok alakszerűségére vonatkozó rendelkezések megtartásának vizsgálatára.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perben rendelkezésre állt bizonyítékok - közigazgatási iratok, okirati bizonyítékok és tanúvallomások - egybevetése, értékelése és a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelése alapján jutott azon következtetésre, hogy a felperes az ellenőrzés során vizsgált személyekkel munkaviszonynak minősülő jogviszonyt létesített. Ebből következően az alperes által a munkaügyi ellenőrzés eredményeként a felperes terhére rótt mulasztás - a munkaszerződés írásba foglalásának hiánya, továbbá annak pontatlansága - megvalósult, amely a Met. 7. § (3) bekezdés a) pontja szerinti szankcionálást jogszerűen vonta maga után.
A másodfokú bíróság a jogviszonyok minősítését illetően osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, ugyanakkor a három foglalkoztatottal kötött megállapodást úgy értékelte, hogy az azokban rögzítettek megfelelnek a munkaszerződés tartalmi követelményeinek. Ennek megfelelően a "munkaszerződés" írásba foglaltságára tekintettel jogszabálysértőnek minősítette a felperes emiatti bírságolását.
A másodfokú bíróság álláspontja alapvetően téves.
A felperes keresetében, továbbá mindvégig a per során, sőt, a felülvizsgálati kérelemre tett ellenkérelmében is azt hangoztatta, hogy közte és az érintett alkalmazottak között megbízási jogviszony jött létre. Az első- és a másodfokú bíróság ezzel ellentétes megállapítása egybehangzó volt, a foglalkoztatási jogviszonyt munkaviszonynak minősítették.
Az Mt. 76. § (1) bekezdése értelmében a munkaviszony - ha a törvény másként nem rendelkezik - munkaszerződéssel jön létre. Az Mt. 76. § (3) bekezdése meghatározza a munkaszerződés kötelező tartalmi elemeit. A (4) bekezdés szerint a munkaszerződést - az 5 napot meg nem haladó időtartamú munkaviszonyt kivéve - írásba kell foglalni.
A perbeli esetben a kogens jellegű írásba foglalási kötelezettség mellőzésének jogszabályi feltétele nem állt fenn.
A munkaviszony létrejöttéhez kötelezően szükséges munkaszerződés írásba foglalása nem általánosságban valamilyen - pl. megbízási szerződésként elnevezett - megállapodás írásbeli rögzítését követeli meg, hanem kifejezetten és pontosan munkaszerződést - annak valamennyi kötelező tartalmi elemével együtt. Ennek helyettesítésére egy megbízási szerződésként megjelölt - részben hiányos, de tartalma szerint a munkaszerződéshez hasonló - szerződés még akkor sem alkalmas, ha írásba foglalása megtörtént.
A fentiek szerint, a jogszabálysértő jogi értelmezésen túl, nem következetes a másodfokú bíróság okfejtése, amikor a munkaviszony fennállta bizonyítottságának elfogadása mellett, az ennek létrejöttéhez az Mt. előírásai szerint feltétlenül szükséges munkaszerződést mellőzhetőnek, illetve a tartalmilag annak megfelelőnek minősített egyéb szerződéssel helyettesíthetőnek ítélte meg.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelembeli érvelésével, miszerint a másodfokú bíróság által elfogadhatónak minősített munkáltatói gyakorlat a munkavállalókat hátrányos helyzetbe hozhatja, az Mt. garanciális jellegű szabályozásának érvényesülését gátolja.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján, az elsőfokú bíróság jogilag megalapozott ítéletének helybenhagyása mellett, hatályon kívül helyezte. (Legf. Bír. Kfv. VI. 27.291/1999.)