8006/2005. (AEÉ 12.) APEH tájékoztató

a START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal foglalkoztatására tekintettel igénybe vehető kedvezmény érvényesítésével összefüggő 2005. évi adatszolgáltatási kötelezettségről

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Pftv.) módosításáról szóló 2005. évi LXXIII. törvény 10. § (4) bekezdése alapján a pályakezdő fiatal foglalkoztatására tekintettel igénybe vehető kedvezmény érvényesítése céljából a munkaadót - az állami adóhatóság részére teljes...

8006/2005. (AEÉ 12.) APEH tájékoztató
a START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal foglalkoztatására tekintettel igénybe vehető kedvezmény érvényesítésével összefüggő 2005. évi adatszolgáltatási kötelezettségről
A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Pftv.) módosításáról szóló 2005. évi LXXIII. törvény 10. § (4) bekezdése alapján a pályakezdő fiatal foglalkoztatására tekintettel igénybe vehető kedvezmény érvényesítése céljából a munkaadót - az állami adóhatóság részére teljesítendő - adatszolgáltatási kötelezettség terheli. Az adatszolgáltatással kapcsolatos általános szabályokról az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) rendelkezik.
A Pftv. módosításáról szóló 2005. évi LXXIII. törvény által előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a munkaadó foglalkoztatottanként szolgáltat adatot:
- a START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal után a kedvezmény igénybevétele nélkül számított munkaadói járulék alapjáról és összegéről,
- a társadalombiztosítási (nyugdíj- és egészségbiztosítási) járulék alapjáról és összegéről,
- a Pftv. 4/A. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti bruttó munkabér alapján számított tizenöt százalékos mértékű fizetési kötelezettség alapjáról és összegéről.
A munkaadó mulasztási bírsággal sújtható, ha az adatszolgáltatási kötelezettségét késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan, illetőleg egyáltalán nem teljesíti.
Az Art. 172. § (13) bekezdése alapján a 2005. évben teljesítendő adatszolgáltatással kapcsolatban a munkaadóra kiszabható bírság felső határa az adatszolgáltatással érintett magánszemélyek számának és az adózóra egyébként vonatkozó bírság törvényben rögzített legmagasabb értékének szorzata.
Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása esetén a mulasztási bírság megállapításával egyidejűleg az adóhatóság a munkaadót - határidő tűzésével - teljesítésre hívja fel. A kiszabott bírság kétszeresét kell újabb határidő tűzésével megállapítani, ha a teljesítésre kötelező, előző határozatban előírt határidőt az adózó elmulasztotta. A kötelezettség teljesítése esetén az Art. rendelkezései szerint kiszabott bírság korlátlanul mérsékelhető.
Általános előírások
A) Az adatszolgáltatás teljesítésének határideje
Az adatszolgáltatást havonta a foglalkoztatás hónapját követő hó 15. napjáig kell teljesíteni.
Jogutódlással történő megszűnés esetén a jogutód az általános határidőig teljesíti a jogelőd kötelezettségét. Ilyen
esetben az adatszolgáltatásnak tartalmaznia kell a jogelőd adószámát is, ha az adatszolgáltató a jogelőd kötelezettségét is teljesíti.
B) Az adatszolgáltatás jellege
Eredetinek akkor minősül az adatszolgáltatás, ha az adatszolgáltató egy magánszemélyre nézve az adott hónapra tekintettel az adott adatszolgáltatásra előírt határidőn belül először szolgáltat adatot. Ilyen esetben az adatszolgáltatásjellegének feltüntetésére szolgáló kódkockában "E" betűjelet kell írni.
Pótlásnak tekintendő - az adott hónapról, időszakról (bármely ok folytán) elmaradt (határidőig nem teljesített) adatszolgáltatás közlése.
A pótlólagosan elkészített adatszolgáltatást az eredeti adatszolgáltatásnál leírtak szerint kell elkészíteni, és az Art. illetékességi szabályai szerinti igazgatósághoz kell benyújtani, azaz ha időközben az adatszolgáltató székhelyet változtatott, és másik igazgatóság illetékességi területére került, az adatszolgáltatást az új székhely szerinti igazgatósághoz kell benyújtani.
Abban az esetben, ha egy magánszemélyre az adatszolgáltatásra előírt határidőn túl szolgáltat adatot az adatszolgáltató, úgy azt csak pótlásként továbbíthatja az illetékes adóhatóság felé. Ilyen esetben az adott magánszemélyre vonatkozó adatszolgáltatásnál az adatszolgáltatás jellege kódkockában a "P" betűjelet kérjük szerepeltetni.
Az APEH által elfogadott adatközlés után, az adott időszakra ugyanazon magánszemély vonatkozásában csak helyesbítésként történhet az adatszolgáltatás. Helyesbítésről van szó, ha az adatszolgáltató utóbb észlelte, hogy az adatszolgáltatás során bármely adat tekintetében tévedett vagy az adatszolgáltatás időszaka megváltozott.
A helyesbítést az adatszolgáltatás jellegének feltüntetésére szolgáló kódkockában "H" betűjellel kell jelölni.
A helyesbítés lényege a teljes adatcsere.
Azonosításhoz szükséges adat, vagy adatok valamelyikének helyesbítése
Meg kell különböztetni azt a helyesbítési típust, amikor azonosításhoz szükséges adatot kíván helyesbíteni az adatszolgáltató.
Ilyen a II. blokkban szereplő azonosító: a név, a születési név, az adóazonosító jel, a születési idő, valamint a III. blokk 10. sorában szereplő időszak.
Ebben az esetben ugyanis az adatszolgáltatónak két tételben kell elvégeznie a helyesbítést. Az első helyesbítő tételben kötelezően meg kell adnia az eredeti tétel azonosításához szükséges adatokat, és a nem azonosító adatok közül az érték adatokat nullával kell közölnie. A második tételben pótlásként kell szerepeltetnie a helyes azonosítóval a teljes tételt.
Az évközi adatszolgáltatás a jelen tájékoztatóban megadott adattartalommal és adathordozón teljesíthető.
Értékadatok helyesbítése
Értékadatnak a IV. tábla (11-18. sor) szerinti adatokat kell tekinteni.
Ezen értékadatok bármelyikének helyesbítése során a következők szerint kell eljárni.
Példán bemutatva: Az adatszolgáltató tévesen szolgáltat adatot a START-kártyával rendelkező kedvezmény figyelembevétele nélkül számított munkaadói járulék összegéről. A hiba észlelését követően helyesbíteni kívánja a téves adatszolgáltatást.
Ebben az esetben a munkaadónak a 2005K81 adatszolgáltatásban az adatszolgáltatás jellege kódkockába a "H" betűjelet kell feltüntetnie, és a helyesbített adaton kívül a többi sorban az eredetileg közölt adatok mindegyikét újra közölni kell, hogy a teljes adatcsere megtörténjen.
A gépi adathordozón történő (floppy, CD) adatszolgáltatáshoz a D) pont szerint, 2 példányban kitöltött adatkísérő lapot is mellékelni kell.
C) Az adatszolgáltatások csak a következő adathordozó típusokon teljesíthetők:
- eredeti nyomdai bizonylat, vagy annak jól olvasható másolata,
- az Internetről letöltött program alapján számítógéppel előállított bizonylat, amelynek formája és tartalma meg kell, hogy egyezzen az eredeti bizonylatéval,
- gépi adathordozó (1,44 Mbyte floppy), vagy CD,
- elektronikus úton.
Papír alapon benyújtható nyomtatványok (eredeti nyomdai bizonylat, vagy annak jól olvasható másolata) esetében a szöveges adatokat - mint például név -lehetőség szerint géppel vagy nyomtatott betűvel kérjük kitölteni. Az Internetről letöltött és kitöltött (számítógéppel előállított) bizonylat esetében a program segíti a megfelelő adatszolgáltatás teljesítést.
Ilyenkor elengedhetetlen része az adatszolgáltatásnak az adatszolgáltató lap aláírása,
Gépi adathordozón (floppy, CD) történő adatszolgáltatás az adóhatóság által jóváhagyott számítógépes program felhasználásával teljesíthető. Ennek a tájékoztató részeként megjelenő mágneses fájl leírás alkalmazása felel meg, illetőleg az APEH honlapján (www.apeh.hu) elérhető Internetes program felhasználásával teljesíthető.
Elektronikus úton benyújtott adatszolgáltatás az APEH központi fogadószerverére megküldött, Internetes program segítségével teljesíthető.
Abban az esetben, ha az előzőek szerinti adózó adatszolgáltatási kötelezettségét elektronikus úton teljesíti, és felszámolását, végelszámolását rendelik el, választhatja, hogy kötelezettségét a továbbiakban nem elektronikus úton teljesíti.
Előfordulhat olyan eset is, amikor az előzőek szerinti adózó jogutódja nem felel meg az elektronikus úton
történő kötelezettség teljesítésének. Ilyenkor az adatszolgáltatást papíralapon vagy mágneses adathordózón teljesítheti.
Amennyiben az adatszolgáltatás gépi adathordozón, illetőleg elektronikus úton történik, úgy valamennyi adatszolgáltatási kötelezettségnek, így a 2005K81-esnek is ezen a módon kell eleget tenni.
Az adatszolgáltatást egy példányban, személyesen, vagy postai úton kell benyújtani az adatszolgáltató területileg illetékes APEH igazgatóságához. Az elektronikus bevallás és adatszolgáltatás benyújtására kötelezett társas vállalkozásnak elektronikus úton kell eljuttatnia az állami adóhatósághoz. A gépi adathordozó használata esetén az átvétel igazolása az adatkísérő lap másodpéldányán történik.
D) Az adatkísérő lap
Az adatkísérő lapnak tartalmaznia kell az adatszolgáltató azonosító adatait (név, adóazonosító szám, cím, ügyintéző adatai), az adatszolgáltatásért felelős személy aláírását, valamint az adatszolgáltatásra vonatkozó tételes adatokat (a lapszámok, mágneses adathordozó esetén az állományhoz tartozó rekordszámok) .
Egy mágneses adathordozón több munkáltató (foglalkoztató) adatszolgáltatása együttesen is benyújtható, de ez esetben az adatszolgáltatók számának megfelelően külön-külön kell az adatkísérő lapokat kiállítani.
Az adatkísérő lap a következő: A/STV/2005
E) Az adatszolgáltatás kötelező adatai
A lapszám folyamatosan növekszik.
I.A munkaadó (foglalkoztató) azonosító adatai
Az adatközlő adóazonosító számát (adószám, adóazonosító jel), nevét, székhelyét (magánszemély munkaadó esetében lakóhelyét), telephelyét minden lapra fel kell írni.
Amennyiben a jogutód az adatszolgáltatást a jogelőd kötelezettségeként teljesíti, úgy a jogelőd adóazonosító számát is közölni kell.
Az adatszolgáltatás jellegének feltüntetésére szolgáló helyen minden esetben fel kell tüntetni a megfelelő betűjelet. (Eredeti adatszolgáltatás: E, Adatszolgáltatás pótlása: P, Adatszolgáltatás helyesbítése: H) . Az adott mező üresen nem maradhat!
II.A START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal azonosító adatai
Az adatközlő lapon a START-kártyával rendelkező magánszemély nevét, születési nevét, adóazonosító jelét, születési idejét kell szerepeltetni.
III.Az adatszolgáltatással érintett (foglalkoztatási) időszak közlése.
A bizonylat IV. számmal jelzett részében a START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal járulékadatait forint összegben kell kitölteni.
A munkaadó adatszolgáltatása
a START-kártyával foglalkoztatott személyről
(2005K81-as számú adatközlés)
Néhány fontos szabály ismertetése, melyre tekintettel az adatszolgáltatási kötelezettség a jogszabályi előírásoknak megfelelően teljesíthető:
munkaadó: az a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, illetve magánszemély és annak jogi személyiséggel nem rendelkező társasága, aki munkavállalót foglalkoztat, vagy foglalkoztatni kíván;
foglalkoztató: a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, vagy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozó természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság;
pályakezdő fiatal: a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű személy esetén a harmincadik életévét - be nem töltött, foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel és érvényes START-kártyával rendelkező személy;
foglalkoztatásra irányuló jogviszony: a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszony, közszolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, bírósági és igazságügyi, valamint ügyészségi szolgálati viszony, a hivatásos nevelőszülői jogviszony, a fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos és szerződéses állományú tagjának szolgálati viszonya.
A kedvezményre vonatkozó szabályok:
A munkaadót a pályakezdő fiatal foglalkoztatásának időtartamára a START-kártya érvényességi idején belül illeti meg a kedvezmény. A kedvezményre való jogosultságnál nem meghatározó, hogy a pályakezdő fiatalt a munkaadó határozott vagy határozatlan időre kötött szerződés alapján illetve, hogy teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatja.
A munkaadót a START-kártyával történő foglalkoztatás esetében is járulék kedvezmény illeti meg a következők szerint: [Pftv. 4/A. § (1) ]
- a tételes egészségügyi hozzájárulás alóli mentesség,
- a 3 százalékos mértékű munkaadói járulék és a
- 29 százalékos társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér 15 százalékának, második évében 25 százalékának megfelelő fizetési kötelezettség.
A foglalkoztatott által fizetendő nyugdíj- és egészségbiztosítási (egyéni) járulékok tekintetében kedvezmény nem érvényesíthető!
A munkaadó a kedvezményt alap- és középfokú végzettséggel rendelkező vagy végzettséggel nem rendelkező pályakezdő fiatal esetében legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér (a továbbiakban: minimálbér) másfélszeres, felsőfokú végzettségű pályakezdő fiatal esetében a minimálbér kétszeres összegének megfelelő járulékalap után érvényesítheti.
A kedvezmény alapjaként figyelembe nem vehető juttatással összefüggő kötelezettséget az általános szabályok szerint kell teljesíteni.
Pl: Ha a felsőfokú végzettségű START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal munkabére 300000 forint, a kedvezmény alapja (a minimálbér kétszeres összegének megfelelő járulékalap) 114 000,- forint. Az e feletti rész, 186 000,- forint után az általános szabályok szerint kell a kötelezettségeket teljesíteni. Ebben az esetben a 2005K81 számú adatszolgáltatás 13. sorában a Pftv. 4/A. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kedvezmény figyelembevétele nélkül számított járulékalap 114 000,- forint.
Az ösztöndíjas foglalkoztatott foglalkoztatóját az ösztöndíjas START-kártyájának érvényességi ideje alatt megilleti a kedvezmény.
Kitöltendő adatok
A 10. sorban: az adatszolgáltatással érintett időszakot kell feltüntetni.
A 11. sorban: a START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal után a kedvezmény igénybevétele nélkül számított munkaadói járulék alapját kell közölni.
A 12. sorban: a 11. sorból számított munkaadói járulék összegét kell közölni.
A 13. sorban: a START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal után a kedvezmény igénybevétele nélkül számított 29 százalék mértékű társadalombiztosítási járulék alapját kell közölni.
A 14. sorban: a 13. sor összegéből számított 18 százalék mértékű nyugdíjbiztosítási járulék összegét kell beírni.
A 15. sorban: a 13. sor összegéből számított 11 százalék mértékű egészségbiztosítási járulék összegét kell közölni.
A 16. sorban: a kedvezmény figyelembevétele nélkül számított tételes egészségügyi hozzájárulás összegét kell beírni.
A 17. sorban: a Pftv. 4/A. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti bruttó munkabér alapján számított 15 százalékos mértékű fizetési kötelezettség alapját kell közölni.
A 18. sorban: a Pftv. 4/A. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti bruttó munkabér alapján számított 15 százalékos mértékű fizetési kötelezettség összegét kell beírni.
dr. Szikora János s. k.
az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
elnöke
1. sz. melléklet A 2005. évre vonatkozó mágneses adathordozón vagy elektronikus úton történő adatszolgáltatás általános szabályai. Akár mágneses adathordozón, akár elektronikus úton történik az adatszolgáltatás, a fájlok szerkezete és formai előírásai mindkét esetben azonosak!
Adattartalmukat 852-es kódkészlettel kell megadni.
A fájlok azonosítóját (fájl neveket) a következők szerint kell képezni:
XXXXXXXX. kiterjesztés, ahol XXXXXXXX az adatszolgáltató törzsszáma vagy
XXXXXXXXXX. kiterjesztés, ahol XXXXXXXXXX az
adatszolgáltató adóazonosító jele
Egy adatszolgáltatáson belül vagy csak törzsszámos, vagy csak adóazonosító jeles fájlok szerepelhetnek!
A kiterjesztés szerkezete: bizonylattípusjel-Z
Z a fájl sorszáma (az első 0, majd 1,2,...9,A,B,C,.. folyamatosan növekvő sorrendben) .
A bizonylattípusjel, a következők szerint kódolt: 2005K81 =>05K81
Numerikus mezők kitöltése (típus: num)
-előjel nélkül
-jobbra igazított, balról vezető nullákkal teljes hosszra feltöltve
Szöveges mezők kitöltése (típus: alfa, alfanum)
-balra igazítva, "blank"-kel (space) teljes hosszra feltöltve
-a magyar ékezetes kis és nagybetűk táblázata

á =160

A = 181

é =130

É = 144

í = 161

Í  =214

ó = 162

Ó = 224

ö = 148

Ö = 153

ő=139

Ő = 138

ú = 163

Ú = 233

ü = 129

Ü = 154

ű=251

Ű = 235

-a rekordsorszám kitöltése kötelező, jobbra igazított, numerikus, 1-től induló, egyesével növekvő
-folytatásfájlok esetén a rekordokban lévő sorszám is folyamatosan növekvő legyen
-fájlszervezés soros (text) és csak az!
-tömörített állomány nem lehet
-a rekord végjel CR LF
-a fájlvégjel Ctrl+Z
-a mezők tartalmának helyes kitöltéséhez kérjük, figyelmesen tanulmányozzák a bizonylatok kitöltési útmutatóját!
A mágneslemezes adatszolgáltatás általános szabályai:
-a lemezen jól olvashatóan az adatszolgáltató és a bizonylattípusok nevét is fel kell tüntetni
- Figyelem! Csak azok az adatszolgáltatások kerülnek feldolgozásra, amelyek az adatkísérő-lappal megegyező bizonylattípusokat tartalmaznak!
Elektronikus úton teljesített adatszolgáltatás esetén: A fájl-leírásnak megfelelő formátumban előzőleg létrehozott állományokat az ügyfélhez telepített megfelelő adóévi (eKONéé) kliens program segítségével lehet továbbítani az adóhatósághoz. A küldés módjáról részletes információt a kliens program felhasználói útmutatója ad.

05K81

Pozíció

Hossz

Típus

Adattartalom

1     -5

5

alfanum

Rekordjel, fix adat: 05K81,

kitöltése kötelező

6     -6

1

Alfa

üres (blank)

7     -17

11

alfanum

Az adatszolgáltató adószáma,

kitöltése kötelező, balra iga-

zított, jobbról blank feltöl-

téssel

18   -23

6

num

A rekord sorszáma, 000001-

től  indul,  folyamatos  sor-

szám, kitöltése kötelező

24   -24

1

alfa

Jelleg (E/P/H)

25   -35

11

alfanum

Az adatszolgáltató jogelőd-

jének adószáma. Csak akkor

kitöltendő, ha a jogutód a

jogelődje kötelezettségét tel-

jesíti

36   -65

30

alfanum

A START-kártyával rendel-

kező neve (6a)

66   -95

30

alfanum

A START-kártyával rendel-

kező születési neve (7a)

96   -106

11

alfanum

A START-kártyával rendel-

kező adóazonosító jele, ki-

töltése kötelező. Balra igazí-

tott jobbról blank feltöltéssel.

(8a)

107 -114

8

num

A START-kártyával rendel-

kező születési ideje (9a)

115 -122

8

num

Az adatszolgáltatással érin-

tett foglalkoztatási időszak-

tól (10a) ééééhhnn, kitöltése

kötelező

123 - 130

8

num

Az adatszolgáltatással érin-

tett foglalkoztatási időszakig

(10b)   ééééhhnn,   kitöltése

kötelező

131 -141

11

num

A kedvezmény figyelembe-

vétele    nélkül     számított

munkaadói járulék alapja

(11a)

142 - 152

11

num

A kedvezmény figyelembe-

vétele    nélkül    számított

munkaadói járulék összege

(12a)

153-163    11

num

A kedvezmény figyelembevétele nélkül számított tb. járulék alapja (13a)

186-196

11

num

A kedvezmény figyelembevétele nélkül számított tételes egészségügyi hozzájáru-

164-174    11

num

A 13. sor összegéből számított 18% mértékű nyugdíjbiztosítási járulék összege (14a)

197-207

11

num

lás összege (16a) A bruttó munkabér alapján számított 15%-os mértékű fizetési kötelezettség alapja (17a)

175-185    11

num

A 13. sor összegéből számított 11% mértékű egészségbiztosítási járulék összege (15a)

208 -218

11

num

A bruttó munkabér alapján számított 15%-os mértékű fizetési kötelezettség összege (18a)

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.