hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjas munkavállalók utáni közterhek 2019-ben: most akkor mi a szabály?

  • adozona.hu

Érdekes helyzetek adódhatnak, amikor egy ugyanazon jogszabályi helyet ugyanattól az időponttól a jogalkotó több jogszabály útján is módosít. Mint például jelen esetben a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. (Tbj.) törvény 5. paragrafus (1) bekezdésének a) pontját.

A Magyar Közlöny 117. számában 2018. 07. 25-én megjelent az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. 149. paragrafusának (1) bekezdése értelmében a Tbj. említett jogszabályi helye 2019. január 1-jétől így szól:

(E törvény alapján biztosított)

 „a) a munkaviszonyban (ide nem értve a saját jogú nyugdíjasnak minősülő személy által létesített Mt. szerinti munkaviszonyt), közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, közfoglalkoztatási jogviszonyban álló személy, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, az Országgyűlési Őrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja, a Független Rendészeti Panasztestület tagja, a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagja, a katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona, az országgyűlési képviselő, a nemzetiségi szószóló (a továbbiakban: munkaviszony), tekintet nélkül arra, hogy foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik,”

Ezzel szemben a Magyar Közlöny 183. (2018. november 22-ei)  számában megjelent egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról 2018. évi LXXVII. törvény 2. paragrafusa értelmében a Tbj. 5. paragrafus (1) bekezdésének a) pontja helyébe 2019. január 1-jétől a következő rendelkezés lép:

(E törvény alapján biztosított)

a) a munkaviszonyban (ideértve az országgyűlési képviselőt és a nemzetiségi szószólót is), közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban, ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban, vendégoktatói ösztöndíjas jogviszonyban, közfoglalkoztatási jogviszonyban álló személy, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, az Országgyűlési Őrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja, a Független Rendészeti Panasztestület tagja, a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagja, a katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona (a továbbiakban: munkaviszony), tekintet nélkül arra, hogy foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik,”

A két felsorolás között alapvetően a legnagyobb különbség, hogy ez utóbbi módosítás nem tartalmazza azt a kitételt, hogy nem terjed ki a biztosítás az Mt. szerinti munkaviszonyban álló sajátjogú nyugdíjas személyre. 

Noha a Tbj. egyéb szabályai alapján egyértelmű, hogy a sajátjogú nyugdíjas munkaviszonyban álló dolgozó után nem kell járulékot fizetni és semmilyen ellátásra sem jogosult, de biztosítotti státuszának „bizonytalansága”, több okból is zavart okozhat a jogalkalmazás terén (például T1041-es bejelentés). Annál is inkább, mert ez utóbb megjelent jogszabály nem utal arra, hogy a 2018. évi XLI. 149. paragrafusának (1) bekezdése más szöveggel lép hatályba.

 

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás, saját rezsis beruházás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Csernobili nyugdíjas

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink