hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-tájékoztató: kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetének adózási szabályai

  • adozona.hu

A kisgyermekkel otthon lévő szülők 2021. július 1. óta szövetkezetet alakíthatnak, így rugalmas keretek között vehetnek részt a foglalkoztatásban, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Ebben a speciális szövetkezetben a tagok

  • csak személyes közreműködést vállaló természetes személyek lehetnek, és
  •  legalább 90 százalékuknak gyermekgondozási díjban (gyed) vagy gyermekgondozást segítő ellátásban (gyes) nem nagyszülőként részesülő személynek kell lenniük (a továbbiakban: ellátásban részesülő tag).

A személyes közreműködés módját és ellentételezését a szövetkezettel kötött tagsági megállapodás tartalmazza.

A tag személyesen közreműködhet a szövetkezet harmadik személynek nyújtott külső szolgáltatásában is. Az ilyen, külső szolgáltatás nyújtásakor a Ptk. megbízásra vonatkozó, valamint az Mt. szövetkezetekről szóló törvényben meghatározott szabályait kell alkalmazni.

Személyi jövedelemadó

A tag személyes közreműködése ellenében kapott juttatása nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek számít, így az az összevont adóalap részeként adóköteles.

Az Szja tv. az új szövetkezeti forma beiktatásával azonban új, adómentességre vonatkozó szabályokkal is kiegészült.

Így adómentes

  • az ellátásban részesülő tag személyes közreműködésének ellenértékeként juttatott élelmiszer, a szövetkezetben előállított javak, vagy fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány formájában juttatott bevétel, melyeknek értéke együttesen havonta a minimálbér összegét nem haladhatja meg.

A fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány formájában juttatott bevétel nem haladhatja meg a minimálbér 25 százalékát.

  • A szövetkezet által támogatásként vagy segélyként a tagnak juttatott, élelmiszer, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány, legfeljebb havonta a minimálbér összegét meg nem haladó értékben.

A juttatott élelmiszerek vagy a szövetkezet tevékenységének eredményeként előállított javak értékének megállapításánál a szövetkezet értékesítéskor alkalmazott árat, ennek hiányában a szokásos piaci értéket kell figyelembe venni.

Az ellátásban részesülő tag társadalombiztosítási jogállása

A szövetkezet tagja akkor biztosított, ha személyes közreműködése munkaviszonyon, vagy megbízási jogviszonyon, vagy vállalkozási jellegű jogviszonyon alapul.

Ezt a szabályt nem kell alkalmazni arra az ellátásban részesülő tagra, aki egyéb jogcímen biztosított, kivéve, ha ez a magánszemély munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony szerint, például megbízási, vállalkozási szerződés alapján vagy választott tisztségviselőként biztosított.

Ha az ellátásban részesülő tag a szövetkezetben végzett személyes közreműködése okán biztosított, akkor a biztosítási- és járulékfizetési kötelezettséget az ezt megalapozó jogviszonyra vonatkozó szabályok szerint kell meghatározni.

Szociális hozzájárulási adó

Nem kell szochót fizetni a szövetkezetnek az ellátásban részesülő tagjával fennálló jogviszonyra tekintettel kifizetett, az Szja tv. szerint összevont adóalapba tartozó adó-, (adóelőleg-) alap számításánál figyelembe vett jövedelem után.

Szakképzési hozzájárulás

A szövetkezet szakképzési hozzájárulást nem fizet.

Társasági adó

A szövetkezet a társasági adó alanya. Ugyanakkor ez a szövetkezeti forma a társasági adó alapját nem az általános szabályok szerint, hanem – az iskolaszövetkezetre irányadó – speciális rendelkezések alapján állapítja meg.

A szövetkezet adóalapja az adóévre jóváhagyott osztalék, részesedés, továbbá az adómentesen képződött eredménytartalékból osztalék, részesedés címen jóváhagyott összeg, valamint a jegyzett tőke leszállítása, a tagi jogviszony megszűnése következtében az adóévben keletkezett kötelezettségek együttes összege (a megállapított osztalék)

  • csökkentve – többek között – a saját tevékenységi körben végzett kutatás-fejlesztés közvetlen költségeivel, valamint a bírság és az Art., a Tbj. szerinti jogkövetkezmények elengedése miatt elszámolt bevétellel;
  • növelve – többek között – a nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás, továbbá a jogerős határozatban megállapított bírság, az Art., illetve a Tbj. szerinti jogkövetkezményekből adódó ráfordítások összegével;
  • növelve a behajthatatlan követelésnek nem minősülő elengedett követeléssel (amely eltér az általános előírástól, mert ezúttal nem csak a kapcsolt vállalkozások tartozásának elengedésekor kell a ráfordítással megnövelni az adóalapot).

Ha az eredményt nem osztják fel a tagok között, akkor az eredménytartalék után csak annak tényleges kiosztáskor kell adót fizetni.

Ennek a szövetkezeti formának a jogutód nélküli megszűnésekor az adó alapját az előzőeken túl növeli az adómentesen képződött eredménytartalék összege. Átalakuláskor, egyesüléskor, szétváláskor a jogutódnál – ha az nem szövetkezet – növeli az adó alapját a jogelődnél adómentesen képződött eredménytartalék összege.

A szövetkezet mentesül a jövedelem-(nyereség) minimummal kapcsolatos szabályok alkalmazása alól, valamint adóelőleg-kötelezettséget sem kell teljesítenie.

Illeték

A szövetkezet cégbejegyzési eljárása illetékmentes.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink