hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új előírások a csoportos társasági adó alanyaira. Korlátok és lehetőségek, példákkal

  • Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló

2019-ben év közben és ősszel több törvény módosította a csoportos társaságiadó-alanyokra vonatkozó előírásokat. Ezek döntő része már 2019-ben év közben hatályba lépett, de alkalmazása hat a 2020. adóévi kötelezettségekre is, illetve vannak olyan tennivalók, amelyek a 2019. adóévi adóval kapcsolatosak, de 2020-ban jelentenek feladatot.

Csatlakozás a csoporthoz

2019. július 24-étől hatályos az az előírás, hogy a tevékenységét év közben kezdő vállalkozás a társaságiadó-kötelezettsége megkezdésének napjától csoportos társaságiadó-alany tagjává válhat, ha egyébként megfelel a belépési feltételeknek. (A már tevékenységet folytatók számára csak az a lehetőség áll fenn, hogy az adóév utolsó előtti hónapjának 1–20 napja között benyújtott kérelem adóhatóság által történő elfogadása alapján a következő adóév első napjától váljanak csoporttaggá).

Az említett hatályú előírás alapján van tehát arra lehetőség, hogy az újonnan alakult vállalkozás már a megalakulásától kezdve „azonnal” Tao-csoport tagja legyen. Az Art. 114/B § (2) szerint a csoportos társaságiadó-alanyhoz való csatlakozás engedélyezésére irányuló kérelem a tevékenységét év közben kezdő személy esetén az adóhatósághoz történő bejelentkezéssel egyidejűleg nyújtható be. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

Eltérő előírás hiányában a tevékenységet év közben kezdőnek is a csoportképviselővel együtt kérni kell az adóhatóság engedélyét a csatlakozáshoz.

Erre szolgál a ’T118 jelű adatlap, amely mellett a ’T201T jelű adatlap benyújtása is szükséges (ez utóbbit a csoporttag, a ’T118-ast pedig a csoportképviselő adja be).

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyben példákkal segítünk a jövedelem- (nyereség-) minimum és a kamatlevonási korlát meghatározásában!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A 2019-es adóváltozásokról
itt, a 2020-asokról pedig itt olvashat!

A HVG Adó 2020 különszámában szakértői kommentárokkal, példákkal és törvényekkel segítjük az eligazodást a többször módosított adózási jogszabályokban.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink