hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így változtak a személyi adókedvezmény szabályai 2021-ben

  • adozona.hu

Idén január 1-jétől a személyi kedvezmény is az összevont adóalap terhére érvényesíthető adóalap kedvezménnyé vált, melynek mértéke jogosultsági hónaponként a minimálbér egyharmada szerinti összeg, száz forintra kerekítve – hívja fel a figyelmet a honlapján közzétett tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A változásról a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (szja-törvény) 29/E paragrafusa rendelkezik. Az összeg számításakor figyelembe kell venni továbbá a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 20/2021. kormányrendelet 2. paragrafusát a minimálbérhez kapcsolódó jogosultságok felülvizsgálatáról szóló 21/2021. kormányrendeletben foglaltak szerint.

Az adóalap-kedvezmény összege így 2021-ben 55800 forint havonta, amely 8400 forint adómegtakarítást jelent.

A személyi kedvezmény a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményét követő, míg az első házasok kedvezményét, és a családi kedvezményt megelőző sorrendben érvényesíthető.

A személyi kedvezményt az veheti igénybe, aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben említett betegségben szenved, továbbá, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül.

Betegségek és igazolásuk

A súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségeket a 335/2009. kormányrendelet határozza meg. A kormányrendelet mellékletében nem szereplő betegségek után nem érvényesíthető az adókedvezmény.

2019. január 1-jétől bővült a kormányrendelet mellékletében szereplő betegségek köre, így az endometriózis, a mellrák, a méhnyakrák, a petefészekrák, valamint a prosztata és hererák betegségek esetén is érvényesíthető az adókedvezmény. Fontos tudni, hogy ezeknél a betegségeknél is érvényesíthető visszamenőleg, az 5 éves általános elévülési időn belül az adókedvezmény. Tehát, ha a betegséget az elmúlt években diagnosztizálták, akkor a korábbi évek adóbevallásai önellenőrzéssel módosíthatók.

Az adókedvezmény igénybevételére jogosító, kormányrendeletben szereplő további betegségek közül néhány:

– hallási fogyatékosság
– látási fogyatékosság
– mozgásszervi fogyatékosság
– elzáródást okozó érbetegségek
– súlyos szervi károsodással járó immunbetegségek
– veleszületett enzimopátiák, idetartoznak többek között a laktózérzékenység miatt fellépő betegségek
– emésztőrendszer betegségei, idetartoznak többek között a gluténérzékenység miatt fellépő endokrin- és anyagcsere-betegségek, ezen belül is az I. típusú, és a szövődményekkel járó II. típusú cukorbetegség.

A súlyos fogyatékosság minősítése nem tartozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe, mivel az nem adójogi, hanem orvosszakmai kérdés.

Az igénybevétel feltételei

Az adókedvezmény érvényesítésének feltétele, hogy a magánszemély már az igénybevétel időpontjában rendelkezzen a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal.

A fogyatékosság minősítését a háziorvosnál, illetve, az egészségkárosodás jellegétől függően a szakorvosnál lehet kezdeményezni. A 49/2009. EüM-rendelet mellékletében meghatározott igazolást a szakambulancia vagy a kórházi osztály szakorvosa, illetve általuk készített dokumentumok alapján a háziorvos állítja ki.

A fogyatékossági támogatás iránti igényt a fővárosi és megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatalának kell benyújtani, míg a rokkantsági járadék megállapítására a lakóhely szerint illetékes általános hatáskörű nyugdíj-megállapító szerv jogosult.

Az igazoláson a betegség, illetve fogyatékos állapot kezdő időpontja szerepel, valamint, hogy az állapot végleges minősítésű, vagy a későbbiekben további felülvizsgálatra kötelezett-e a magánszemély. Végleges fogyatékosságról szóló igazolás alapján minden évben érvényesíthető az adókedvezmény.

Az orvosi igazolást nem kell csatolni az adóbevalláshoz, de elévülési időn belül meg kell őrizni, mert az esetleges adóellenőrzéskor ezzel a dokumentummal igazolható a kedvezmény jogos igénybe vétele.

A személyi kedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy a súlyosan fogyatékos magánszemélynek legyen összevont adóalapba tartozó jövedelme, amely után adót kell fizetnie. Ez a feltétel független attól, hogy milyen jogviszony vagy egyéb jogcím alapján, és milyen rendszerességgel szerezte a jövedelmét.

Adóköteles jövedelem hiányában a személyi kedvezmény nem érvényesíthető, és arra sincs lehetőség, hogy a valaki emiatt másnak, például szülőnek, házastársnak átadja a kedvezmény igénybe vételének jogát.

Ha a magánszemélynek például munkaviszonya alapján rendszeres jövedelme van, akkor a munkáltatójának adott adóelőleg-nyilatkozat alapján már a fizetendő adóelőlegnél érvényesítheti az adókedvezményt.

Az utólagos érvényesítés

A személyi kedvezmény utólag, az éves adóbevallásban is érvényesíthető, például ha megbízási szerződés alapján csak néhány alkalommal szerzett jövedelmet valaki az adóévben, és az adóelőlegből a kifizető nem érvényesítette a kedvezményt. A több évre visszamenőleg igénybe vehető kedvezményt az szja-bevallás önellenőrzésével lehet érvényesíteni.

Ha az adóév, esetleg több adóév elteltével utólag állapítják meg a kedvezményre való jogosultságot, akkor az igazoláson szereplő kezdő naptól az adókedvezmény az 5 éves elévülési időn belül, visszamenőleg, az éves adóbevallás(ok) önellenőrzésével érvényesíthető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink