hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mini adócsomag 2022-re

  • adozona.hu

Jövőre több adó mértéke is változna – foglalta össze az Andersen Magyarország adótanácsadó cég a november 23-án a minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről szóló törvényjavaslat lényegét.

Ha az Országgyűlés elfogadja a mini adócsomagban foglaltakat, 2022. január 1-jétől az alábbi változásokra számíthatunk:

1. Szociális hozzájárulási adó

A javaslat értelmében a jelenleg 15,5 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) 2,5 százalékkal, 13 százalékra csökkenne 2021. január 1-jétől. Ezzel egy időben megszűnne az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás is, így együttesen 4 százalékos munkáltatói közteher csökkenést jelentene a jelenlegi szinthez képest.  

A szociális hozzájárulási adó mértékének csökkenésével – valamint a 2022. januárjától megemelt minimálbér hatására – némileg növekszik ugyanakkor a természetes személyekre vonatkozó éves szocho-fizetés felső határa is, a jelenlegi 598 920 forintról 624 000 forintra.

A szocho mérték csökkenése mellett (miatt) az szja-alap számításának szabályai is változnának arra az esetre, amikor maga a magánszemély köteles a szociális hozzájárulási adót megfizetni. Ilyen esetben 2022-től a jövedelem 89 százaléka képezne adóalapot, szemben a mostani 87 százalékkal.

2. Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás

A javaslat értelmében a jelenleg 15,5 százalékos kifizetői egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértéke – összhangban a szocho mértékének csökkentésével – szintén 13 százalékra csökkenne. Ebben az adózási formában a kifizetői teher csökkenés tehát csak 2,5 százalékos. 

3. Szakképzési hozzájárulás

A javaslat szerint 2022. július 1-je helyett már 2022. január 1-jei hatállyal megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás. A törvényjavaslat számos módosítást tartalmaz az előrehozott változás kapcsán, érintve a szakirányú oktatás és duális képzés szochóban alkalmazható adókedvezményére vonatkozó szabályokat is.

4. Kiva és kata

A javaslat értelmében a jelenleg 11 százalékos kisvállalati adó (kiva) kulcsa 10 százalékra csökkenne 2022-től.

A szocho-csökkentéssel egyidejűleg a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) után igénybe vett ellátások alapját is változtatná javaslat. Tekintettel arra, hogy a szocho csökkentéssel a tételes kata egyéni járulék komponense nő, ez megnövekedett ellátási jogosultsághoz vezet 2022-től a kisadózóknál.

5. Helyi iparűzési adó

A kis- és középvállalkozások (kkv) helyi iparűzési adója (hipa) kapcsán 2021-ben bevezetett kedvezmények továbbra is hatályban maradhatnak a javaslat alapján januártól: a kkv-k esetében ez azt jelenti, hogy a fizetendő helyi iparűzési adó mértéke nem haladhatja meg az 1 százalékot, valamint ezzel együtt a 2022-ben esedékes iparűzésiadó-előlegek megfeleződnek – ahogy a vonatkozó kormányrendelet rendelkezései alapján igaz volt ez a 2021-ben esedékes előlegekre is.

Az iparűzésiadó-kedvezmény igénybevételére az a vállalkozás jogosult, amelynek az éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege közül legalább az egyik nem haladja meg a 4 milliárd forintot.

Az iparűzési adó előlegének felezéséhez 2022. február 25-éig a NAV-hoz érvényes nyilatkozatot tenni a következőkről:

  • mikro-, kis- és középvállalkozásként minősülés;
  • a fent említett kedvezményre való jogosultság;
  • a vállalkozás nem minősül úgynevezett nehéz helyzetű vállalkozásnak;
  • telephely bejelentése a NAV felé.

Azon kkv-k esetében, akik a nyilatkozatot az előző adóévre nézve megtették, nincs további teendő – feltéve, hogy nincs olyan székhelyük vagy telephelyük, amelyet a nyilatkozattételt követően hoztak létre.

A fenti adóelőny állami támogatásnak minősül. A javaslat az adózókra bízza annak eldöntését, hogy az uniós szabályoknak megfelelően az adózó milyen jogcímen veszi igénybe ezt a támogatást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink