hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Minősített Könyvelők Egyesülete: idén is indokolt a beszámolókészítés határidejének meghosszabbítása

  • adozona.hu

A Minősített Könyvelők Egyesülete levélben kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hosszabbítsa meg a gazdálkodó szervezetek beszámolási kötelezettségének határidejét, olvasható az MINKE tájékoztatójában.

A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) álláspontja szerint a március 8-án életbe lépett járványügyi korlátozások miatt, a köz- és taggyűlések összehívása komoly problémát okoz mind a gazdálkodó szervezetek esetében, mind a nonprofit szektorban. Elektronikus eljárási rend, ami lehetővé tenné a gyűlések személyes jelenlét nélküli megszervezését, csak a szervezetek elenyésző részénél került kidolgozásra.

„A köz- és taggyűlések elmaradása esetén a társaságok és a civil szervezetek nem tudnak eleget tenni jogszabályi kötelességüknek, nem tudják szabályszerűen elfogadni az előző évi beszámolót határidőig, azaz május 31-éig. Ezért van szükség a határidő elhalasztására” – mondta Harkai István a MINKE elnöke.

A szakember elmondta, hogy számos jelzés érkezett a könyvelőirodáktól, hogy ez a probléma a szervezetek széles körét érinti, a társas vállalkozóktól az alapítványokon, egyesületeken át a társasházakig. Emlékeztetett, hogy a múlt évben a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében szeptember 30-áig kaptak a szervezetek halasztást. A MINKE álláspontja szerint ez most is jó megoldás lenne.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink