hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mégsem kell szakhót fizetni a SZÉP-kártya támogatások és az egyes meghatározott juttatások után

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Heteken át tartó bizonytalanságot oszlathat el a veszélyhelyzet ideje alatt igénybe vehető szakképzési hozzájárulás-fizetési kedvezményről szóló, január 28-án megjelent kormányrendelet.

Végre megjelent az a hetek óta beígért és várva-várt kormányrendelet, amely pontot tett a szakképzési hozzájárulás (szakho)-kötelezettség cafeteria juttatások egy részét is jelentősen érintő megváltozott szabályairól kialakult aggályokra.

Rendelje meg webáruházunkban most 10% kiadói kedvezménnyel "Adómegtakarítási lehetőségek" című kiadványunkat!
Kiadványunkban arra vállalkoztunk, hogy hasznos tanácsokkal mutassuk be az egyes adócsökkentést eredményező ügyleteket és eljárásokat. Ügyelve arra, hogy a felkínált lehetőségek és javaslatok mindig megfeleljenek a jogszabályok szellemiségének.

A szakképzésről szóló új törvény (Szkt.), a szociális hozzájárulási adóról szóló törvény (szocho-törvény), a személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) és a veszélyhelyzet idején hatályos jogszabályok egybevetése alapján a NAV által kiadott értelmezés szerint 2021. január 1-jétől a béren kívüli és a béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások szja-törvény szerint meghatározott adóalapja egyben a szociális hozzájárulási adó (szocho) alapja, és így (szakho) alapja is, aminek értelmében a szakho fizetésére kötelezetteknek ezen juttatások után is kellett volna szakhót fizetnie.

Azonban a 22/2021. kormányrendelet (Rendelet) a Szkt. szerinti szakho-kötelezettségre a következő eltérő szabályokat tartalmazza:

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből megtudja, milyen jövedelmek és juttatások után nem kell szakképzési hozzájárulást fizetni!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink