hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cégek átalakulása és megszűnése. Ismét elérhető hiánypótló kiadványunk!

  • adozona.hu
2

Ahogyan a cégek megalakulnak, úgy meg is szűnnek. Ez természetes folyamat és nem feltétlenül jár veszteséggel vagy kudarccal. Bármilyen esetről is legyen szó, egy cég működésének lezárása azonban hosszú és összetett folyamat. A cégeljárási feladatok mellett rendezni kell az adózási és számviteli tennivalókat, emellett az adatszolgáltatási kötelezettségről sem szabad megfeledkezni. Ezek a feladatok ugyanakkor komoly kihívás elé állíthatják a társaságokat, hiszen a cégek megszüntetése nem a mindennapi rutin részét képezi. Hiánypótló kiadványunk a fenti feladatok elvégzésében nyújt gyakorlati segítséget a szakemberek számára.

A cégek megszüntetésének, végelszámolásának meglehetősen szegényes az irodalma, pedig egy vállalkozás Magyarországon nem ér meg átlagosan csak öt évet. Vagyis aki egyszer alapított egy társaságot, az jó eséllyel be is fogja zárni azt. De ha nem is jut el a vállalkozás a végelszámolásig, akkor a beolvadás vagy a felvásárlás is okozhat fejtörést a cégvezetésnek. Nem elsősorban a cégjogi kérdések szempontjából, hanem egy sor adózási, számviteli kérdés miatt. Veszteségelhatárolás, áfakérdések és munkaügyi rendelkezések egyaránt megoldásra várnak, ha a vállalkozás megszüntetéséről kell intézkedni.


Legújabb kiadványunk sorra veszi a főbb eljárási formákat, döntési szempontokat és feladatokat, gyakorlatias segítséget ad ezzel egy végelszámolás vagy egy felszámolás véghezviteléhez, de segítséget nyújt például abban is, hogy egy beolvadás vagy egyesülés során hogyan kell elkészíteni a vagyonmérleget szabályszerűen.

Ízelítő a kiadványban tárgyalt témakörökből:

− felelősség megszűnt cégek kötelezettségeiért;
− kényszertörlési eljárás esetei, elrendelése és befejezése;
− a végelszámoló visszahívása;
− munkavállaló jövője, jogok és kötelezettségek;
− számviteli feladatok a felszámolás alatt;
− cég törlése utáni feladatok;
− vagyonmérleg összeolvadás előtt és után.

A "Cégek átalakulása és megszűnése" című kiadvány ára bruttó 3490 forint.

Rendelje meg webáruházunkban most 10% kiadói kedvezménnyel!

MEGRENDELEM

Az Adózóna aktív előfizetői 20% kedvezménnyel juthatnak hozzá a kiadványhoz − erről emailben is tájékoztatni fogjuk őket.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
Adózóna

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük az észrevételét.
A kiadvány a nagy érdeklődés miatt pillanatnyilag csak elővételben rendelhető. A linket emiatt le kellett cserélnünk, ami valahogy félrecsúszott.
Javítottuk, belépés után előfizetőink ismét elérik a 20%-os kedvezményt.
A kiszállítás április 1-je után várható.

Elnézést a hibáért.
Üdvözlettel, az Adózóna csapata

Balu1st

Ez igazán csodálatos, ha rákattintok a megrendelésre, akkor nem 20, hanem már csak 10% a kedvezmény. Klassikussal élve: Most ezt így hogy? :-)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink