hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A pedagógusok sztrájkbizottsága előzetes normakontroll eljárásra kéri az államfőt

  • MTI

A pedagógusok sztrájkbizottsága arra kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy küldje előzetes normakontrollra a sztrájkot korlátozó törvényt – közölte a sztrájkbizottságot alkotó két nagy pedagógus szakszervezet szerdán közleményben az MTI-vel.

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt kéri, hogy az államfő ne írja alá az Országgyűlés által kedden elfogadott, a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását, hanem azt küldje meg az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontroll eljárásra.

A két érdekvédelmi szervezet szerint már a köznevelési intézményeket érintő, egyes szabályokról szóló februári kormányrendelet is korlátozta a pedagógusok sztrájkhoz való alapvető jogát a járványügyi veszélyhelyzet végéig.

Erről Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa – a sztrájkbizottság közleménye szerint – úgy vélekedett: a rendelet azért nem ellentétes az alaptörvénnyel, „mert az arányosság garanciája az intézkedés időbeliségében valósul meg a veszélyhelyzet idejére".

A két szakszervezet szerint azonban a korlátozás járványügyi veszélyhelyzet utáni fenntartása, törvényi szintre emelése indokolatlan, és felveti a kérdést: alkotmányos-e a sztrájkjog állandósuló korlátozása? – írták.

A pedagógusok sztrájkbizottsága szerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél. „A sztrájkot korlátozó rendelet törvénybe emelését kifejezetten diszkriminatív, retorziószerű, megfélemlítő szabálynak tekintjük" – áll a két pedagógus szakszervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink