Hozzászólások 0

Kkt.-tagok különválása

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésemre kérem, hogy szíveskedjenek választ adni, amennyiben lehetséges. Kettő taggal húsz éve működő közkereseti társaság tagjai a továbbiakban külön-külön vállalkozásokban szeretnék a tevékenységüket folytatni. Eredetileg a kkt.-ből szétválás alapján két külön kft.-ben folytatták volna a bolti kiskereskedelmi tevékenységüket. Eredeti szándékukat megváltoztatták. A jelenlegi döntésük alapján egy tag maradna a régi kkt.-ben, ide belépne a kkt.-ben maradó tagnak a családtagja kkt.-tagként 2017. 01. 31-én. A másik tag egyúttal (2017.01.31-én) kilépne a kkt.-ből és egy másik, a család által 2016 júliusában alapított új kft.-be szeretné bevinni a húsz év alatt képződött vagyon 50 százalékát a kilépéskor. A kkt. vagyona 21 millió forint értékű árukészletből, 4 millió forint értékű saját raktárhelyiségből és 1 millió forint értékű egyéb eszközből, berendezésből áll. (Bérelt üzletben dolgoztak.) Az alapítói jegyzett tőke tagonként 500-500 ezer forint, összesen egymillió forint volt. (A tagi hitel egyenlege jelenleg 2 millió forint, 50-50 százalékban megosztva.) A saját tőke 19 millió forint, az eredménytartalék 17,5 millió forint. A kilépő kkt.-tag a 4 millió forintos raktárt plusz a vagyon 50 százalékát a saját, 2016 júliusában alapított családi kft.-jébe szeretné "bevinni". Szeretnénk megkérdezni, hogy ezt milyen módon, milyen adózási feltételekkel tudná megtenni? Szíves válaszadását előre is köszönöm, tisztelettel: Strausz Tibor Adózóna előfizető.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5