hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Trükközés a katával: lesznek kiskapuk a szigorítások után is

  • lapszemle

Nemhogy csökkenne, hanem megszaporodhat a katával trükköző munkáltatók száma – véli a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. Nagy Elek a novekedes.hu-n megjelent interjúban elmondta: tömegesen érkeznek a kamarához panaszos levelek a kisadózásra vonatkozó szabályok jövő január elsejétől hatályos szigorítása miatt.

Online konzultációt indított a BKIK a vállalkozások körében, mit gondolnak a januártól módosuló katázási szabályokról. A kamara becslése szerint a mintegy 400 ezer katás vállalkozás 20-30 százalékát érinti az a szigorítás, hogy ha évi 3 millió forintnál nagyobb összeget számláznak az ugyanannak a megrendelőnek, akkor a kifizetőnek a 3 millió forint fölötti részre 40 százalékos büntetőadót kell fizetnie.

Nagy Elek úgy véli, megszaporodnak a főállással rendelkező vagy nyugdíjas megbízható ismerősök, rokonok, akiket felkérnek arra, hogy mellékállású katás jogviszonyt indítsanak el egyéni vállalkozóként, hogy „legyen hova szétszámlázni” a 3 millió forint feletti éves szerződéseket.

Ezen új mellékállású katások fejenként havi 25 ezer forint, azaz évente 300 ezer forint új katabevételt jelentenek majd a központi költségvetésnek. A BKIK arra számít, hogy rajtuk keresztül nemcsak az évi 3 millió forint feletti összegek lesznek kiszámlázva, hanem eddig munkabérként kifizetett összegek is, így a plusz katabevételekkel párhuzamosan számolni kell a csalárd módon „katásított” korábbi munkaviszonyok miatt kieső szja- és tb-járulék-bevételekkel is.

Megjelent legújabb kiadványunk!
Rendelje meg most 10% kiadói kedvezménnyel az "Újrakezdés a válság után" című kiadványt!
Kiadványunkban arra vállalkoztunk, hogy a koronavírus okozta krízisben meggyengült vállalkozások fogódzót kapjanak, és a lehető leggyorsabban megtalálják a kiutat.

Így összességében komoly a kockázat, hogy jövőre tovább nő az idén 300 milliárd forintra becsült katás adócsalásokhoz kötődő központi költségvetési kiesés, ami miatt a Pénzügyminisztérium várhatóan további szigorításokat fog kezdeményezni, hacsak nem lesz erről egy komoly konzultáció – olvasható a novekedes.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink