hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A visszaélés-bejelentési rendszer megvalósítási lehetőségei

  • dr. Papp Anna Katalin ügyvéd, Opus Legal Papp Anna Katalin Ügyvédi Iroda

Írásunkban bemutatjuk, miként kerülhet sor a gyakorlatban a hazánkban még többnyire ismeretlen visszaélés-bejelentési eljárás kialakítására.

Korábbi cikkünkben ismertettük, mi a visszaélés-bejelentési rendszer, valamint, hogy annak létrehozása és működtetése a jogszabályi megfelelésen túl milyen egyéb előnyöket jelenthet a vállalkozások számára. Arra is rámutattunk, hogy bár a tételes szankciókat meghatározó hazai jogszabály még nem került megalkotásra, a belső bejelentési csatorna mellett majd párhuzamosan működő külső rendszerek jelenthetik a legnagyobb kockázatot a mulasztó cégek számára. A bejelentőknek ugyanis lehetőségük lesz a belső panasz helyett vagy azt követően külső bejelentést tenni.

Jelen írásunkban arra kívánunk rámutatni, hogy a Magyarországon még viszonylag ismeretlen eljárás kialakítására a gyakorlatban miként kerülhet sor, valamint néhány olyan jellemzőt is bemutatunk, amely segíthet a rendszer alapismérveinek meghatározásában.

Megjelent! Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők – videófelvétel és 4 iratminta

Külső-belső bejelentési rendszer

Ahogy a fentiekben is olvasható, alapvetően kétfajta: külső és belső bejelentési csatornáról beszélhetünk, amelyek egymással párhuzamosan fognak működni. A külső (hatósági) rendszer gyakorlatilag felügyeleti funkciót tölt majd be. Ha a bejelentőknek nem lesz lehetőségük panaszukat házon belül ismertetni, vagy az érdemi kivizsgálást nem eredményez, netalán megtorlástól tartanak, akkor független hatósághoz fordulhatnak a vizsgálat lefolytatása céljából.

Első ízben 2021. december 17. napjáig a legalább 250 főt, majd a legalább 50 főt foglalkoztató munkáltatók lesznek kötelesek etikai forródrótot felállítani, működési szabályzatot megalkotni. Kérdés azonban, hogy a rendszer működtetésére milyen gyakorlati módszerek állnak rendelkezésre.

Először is fontos leszögezni, hogy a kivitelezés pontos kereteit az irányelv nem adja meg, csupán az azzal szemben támasztott alapkövetelményeket (például a bejelentők védelmének biztosítása, a személyes adatok védelme, meghatározott határidők betartása stb.) fogalmazza meg. Az angolszász kultúrában azonban elterjedt a hasonló szabályzatok megalkotása, tehát számos jó gyakorlat áll a területen tapasztalattal bírók rendelkezésére. Ezekből a „jó gyakorlatokból” ismertetünk néhányat az alábbiakban.

OLVASSA tovább cikkünket, hogy megtudja a panasztétel módjára és a panasz kezelésére felmerülő lehetőségeket!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink