3 találat a(z) világnap cimkére

Csaknem 1800 tonna élelmiszer kivonását kezdeményezte tavaly a Nébih Cikk

Az idei évtől június 7-e a biztonságos élelmiszerek előnyeiről szól majd. A tematikus világnap szükségességével először 2015-ben kezdtek el foglalkozni a szakemberek, végül az ENSZ 2018. december 20-án elfogadta a javaslatot. Az Agrárminisztérium, a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként, üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését – fogalmazott a döntés kapcsán Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, olvasható a Nébih honlapján.

Ma van a Fiatalok Világnapja: ezt kapják Magyarországon Cikk

Folyamatosan bővül azon támogatások, lehetőségek köre, amelyek a fiatalok továbbtanulását, családalapítását, otthonteremtését, nyelvtanulását, elhelyezkedését segítik – írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Fiatalok Világnapja alkalmából kiadott közleményében. Ellenzéki kritikák szerint viszont az "egykor fiatal demokraták"-nak egyetlen szavuk sincs, amikor több mint félmillió magyar fiatal elvándorol az országból, és válluk sem rendül, amikor az állami hivatalok is megerősítik: további negyedmillió készül távozni.

Ma van a kávé világnapja Cikk

Az Európai Unió (EU) 2016-ban közel 3 millió tonna kávét importált, 10 százalékkal többet, mint 10 évvel ezelőtt. A behozatal 6,9 milliárd eurót tett ki – közölte az Eurostat, a kávé világnapja alkalmából pénteken közzétett jelentésében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Munkahelyteremtő bértámogatás – nettó létszámnövekedés

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Pénztárgéphasználat

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close