81 találat a(z) válaszadó cimkére

Megjelent a novemberi VálaszAdó Cikk

Az idén második menetben módosít az Országgyűlés az adótörvényeken. A nagyobb átalakítást már a nyáron letudták a képviselők, ezúttal pedig kiigazítják az akkor (vagy korábban) elhibázott változtatásokat. A mostani módosítások között számos olyan van, amelyet az uniós szabályoknak való megfeleltetés indokolt, továbbá vannak szigorító és könnyítő javaslatok is.

Megjelent a júliusi VálaszAdó Cikk

Már hagyományosnak mondható, hogy az adózók nyár elején is kapnak az Országgyűléstől egy tekintélyes pakkot, amelyben zömmel a következő évben hatályba lépő új és módosított szabályok, de gyakran már korábban érvényesítendők/érvényesíthetők is szerepelnek.

Megjelent a májusi VálaszAdó Cikk

Közeledik július 1-je, amikortól bekötik a számlázóprogramokat a NAV adatbázisába. Jelenleg sok gazdálkodó a kiállított „készpénzes” számlák ellenértékét a fizetés napján a pénztárgépbe is beüti.

Megjelent a januári VálaszAdó Cikk

A 2018-as év sem úszható meg az adójogszabályok újratanulása nélkül, hiszen például az adózás rendjéről szóló korábbi törvény helyébe három új jogszabály lépett, továbbá a régi kódexből egy sor passzust az anyagi adótörvényekbe pakoltak át a jogalkotók. E változásokat és új szabályokat Ajánló rovatunkban szereplő írásaink segítségével ismételhetik át olvasóink.

Letölthető Válaszadó adózási szaklapok 2018 Cikk

Válaszadó digitális kiadványainkat kizárólag előfizetőink olvashatják.

Megjelent a novemberi VálaszAdó Cikk

Az ősz a nagy adóátalakítások időszaka. Még olyankor is – mint idén –, amikor az Országgyűlés már júniusban elfogadta a kormány és a képviselők következő évre szánt módosító indítványait.

Megjelent a szeptemberi VálaszAdó Cikk

Megjelent a júliusi VálaszAdó Cikk

Megjelent a júniusi VálaszAdó Cikk

Vaskos adócsomagot nyújtott be a kormány, a tervezett módosításokról az Adózóna is számos cikkben beszámolt. Jelentős könnyítés, hogy elhalasztanák a számlázó programok NAV-hoz történő bekötését, s nem változna a belföldi összesítő jelentésben feltüntetendő számlák köre és értékhatára.

Megjelent a májusi VálaszAdó Cikk

Megjelent az áprilisi VálaszAdó Cikk

Bár fejlesztési tartalék képzésére már a 2002. adóévtől lehetőség van, még ma is számtalan kérdés adódik e szabállyal kapcsolatban; összefoglaltuk a 2016. adóévi kötelezettségnél figyelembe veendő előírásokat. A társaságiadó-bevallások előtt azt is érdemes tudni, hogyan lehet utólag igénybe venni a korábban nem érvényesített adókedvezményeket. Az egyre népszerűbb ingatlanbefektetések előtt érdemes tisztában lenni az adózási, különösképpen az áfára vonatkozó szabályokkal. A munkáltatóknak a munkavállalói költségtérítések okoznak fejtörést.

Megjelent a márciusi VálaszAdó Cikk

Az online pénztárgép kötelező használatára számtalan jogszabályról, módosításról és halasztásról határoztak az...

Letölthető Válaszadó adózási szaklapok 2017 Cikk

Válaszadó digitális kiadványainkat kizárólag előfizetőink olvashatják.

Megjelent a novemberi VálaszAdó Cikk

Bár az Országgyűlés már júniusban számos ponton változtatásokat fogadott el az adótörvények 2017-től hatályos szabályaiban, nem maradt el az őszi adócsomag sem. Ezt a VálaszAdó lapzártájának napján, október 28-án nyújtotta be a kormány. Az összesen 322 paragrafusból álló csomag 38 törvényt módosít, az adó-, tb- és eljárási törvények mellett a vámigazgatási kódexben, a NAV-ról szóló és más jogszabályokban is változtatást javasolnak.

Megjelent a szeptemberi VálaszAdó Cikk

Kivételesen fülledt, forró nyár volt az idei az adózásban: a jogalkotók számos jogszabály hatályba lépését erre a szezonra időzítették, így okozva az értelmezési nehézségek miatt alapos fejtörést az érintetteknek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink