114 találat a(z) utazási költségtérítés cimkére

Hazautazás heti háromszor Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi ügyben kérem a segítségét. A munkavállaló hazautazásra költségtérítést kap, havi négyszer oda-vissza, vagyis nyolc alkalommal. Jelenleg kilencszer kéri, vagyis egy héten három utat jelölt be, mert, hogy "berendelték", de a visszautat már nem jelölte. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet szerinti, a hazautazásra a munkahelyről legfeljebb hetente egyszer – az általános munkarendtől eltérő munkaidő-beosztás esetén legfeljebb havonta négyszer – a lakóhelyre történő oda- és visszautazás fizethető ki. Ebben az esetben szabályszerűen járunk el, ha erre az egy napra nem engedélyezzük a kifizetést, vagy akár egy külön kérelem és munkáltatói döntés alapján kifizethető? Köszönöm válaszát.

Utazási költségtérités Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy erdőbirtokossági társulás vezető tisztségviselője vagyok, a társulás tagjaként, megbízási jogviszonyban. Feladatom többek között az erdőterületek időszakos ellenőrzése. Az erdőterületek lakóhelyemtől – ami egyben a cég székhelye is – 20-22 kilométerre találhatók. Kérdésem: lehet-e kiküldetési rendelvényt alkalmazni az utazási költség megtérítésére?

Hazautazás – autópálya-matrica Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégem munkavállalói román állampolgárok. Hazautazásukat a cég teljes mértékben támogatni kívánja. Olvasom a törvényt, mely szerint havonta két alkalommal a lakóhely és a munkahely között megtett út költségét a munkáltató adómentesen átvállalhatja a munkavállaló helyett. Ennek elszámolása történhet menetjegy vagy bérlet ellenében, illetve minimum 9, maximum 15 Ft/ km-enkénti üzemanyag kifizetésével. Utóbbi esetben felmerült a kérdés: ha ehhez hozzá tartozik az autópályamatrica, kifizetheti-e a munkáltató ennek összegét is? Ha igen, van-e ennek adóvonzata? Továbbá hogyan számolandó a külföldön, más pénznemben vásárolt üzemanyag vagy menetjegy? Köszönöm válaszát.

Utazási költségtérítés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk nonprofit közhasznú kft., pályázaton nyert támogatást az erdélyi magyar műveltség megőrzésére, támogatására. A lehetőségekről és igényekről folytatott megbeszélésre román állampolgárságú magánszemélyek jönnek irodánkba. Társaságunkkal nem állnak jogviszonyban. Milyen feltételek mellett fizethetünk nekik utazási költségtérítést? (Vonat vagy saját autó használata esetén.) Köszönettel: Bleier Györgyi

Utazási költségtérítés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Hivatali, üzleti utazás esetén a kiküldetési rendelvény alapján fizetett költségtérítés összegéből igazolás nélkül elszámolható elismert költségnek minősül a kiküldetési rendelvényben feltüntetett kilométertávolság szerint a jogszabályban meghatározott üzemanyag-fogyasztási norma és legfeljebb a NAV által közzétett üzemanyagár, valamint 15 forint/kilométer általános személygépkocsi normaköltség alapulvételével meghatározott összeg [szja-törvény 3. számú melléklet II./4. és 6. pont; 60/1992.kormányrendelet]. Szeretném kérdezni, hogy a kilométerenkénti 15 forint általános személygépkocsi-normaköltség egy fix összeg, vagy az a kifizető által "adómentesen" fizethető maximális összeg, amitől a kifizető akár el is térhet, ennél alacsonyabb összegben is meghatározhatja? Válaszát előre is köszönöm!

Utazási költségtérítés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem, hogy belföldi kiküldetés tömegközlekedéssel történő utazási költségét elég, ha jeggyel igazolja a dolgozó, amit a kiküldetési útnyilvántartáshoz csatol, vagy számlát is kell hoznia a munkáltató nevére? Kérdésem az is, hogy a munkába járást is elég-e bérlettel, jeggyel igazolni vagy kell a számla? Az is érdekes, hogy kedvezményes jegyről, bérletről adnak-e számlát a cég nevére (úgy tudom, nem, mert a kedvezményt a személy veszi igénybe)? A december 10-étől bevezetendő kedvezményes e-jegyek elszámolhatók? Előre is köszönöm a válaszát.

Munkába járás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő: a munkavállaló állandó lakcíme 200 kilométerre van a munkahelyétől. A munkába járás helyben torténik. Ebben az esetben kell-e a dolgozó részére a havi maximum négy alkalom hazautazási költséget megtéríteni, és mennyi a fizetendő minimum térítés a négy alkalomból? Csak közösségi közlekedési költségtérítés lehetséges, vagy alkalmazható a 9 Ft/km költségtérítés, ha a dolgozó állandó lakhelye Budapesten van, a munkavégzés helye pedig Miskolcon? Ha a dolgozó nem adott le nyilatkozatot, hogy honnan jár be dolgozni, de utólag több hónapra visszamenőleg megigényli a 9 Ft/km költségtérítést, jogos-e az igénye, adómentesen kifizetheti-e utólag ezt az összeget a munkáltató? Köszönettel a választ.

Utazási költségtérítés: amikor a távmunkás is kiküldetésben van Cikk

Távmunkás az őt foglalkoztató cég székhelyétől eltérő városban dolgozik. Havonta egy-két alkalommal ellátogat a cég székhelyére (értekezletekre). Ez kiküldetésnek minősül? Megtéríthető a munkavállalónak a saját gépjárműhasználat, illetve az autópálya-matrica költsége? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.

Hazautazás Kérdés

Ha egy munkavállaló nem kéri a hazautazás költségét, azt akkor is kötelező számára kifizetni? A munkavállaló tavaly jött a kft.-hez. Ha kéri a hazautazás térítését, az az elmúlt évre is jár neki? És ha idén fizetem ki a tavalyi költséget, ami adómentes, az ebben az évben is adómentes vagy terheli a kft.-t valamilyen adó?

Önkéntes utazási bérlet térítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő: alapítvány önkénteseket foglalkoztat, regisztrálva van mint fogadó szervezet. Az egyik önkéntes nyugdíjas, rendszeresen önkénteskedik, heti 3-5 napot. Szerződése írásba van foglalva, költségeit megtéríti az alapítvány. Helyi közlekedési bérlettel jár az önkéntes munka végzésének helyszínére. Nyugdíjas bérlete van, számlát csak az ő nevére adnak. Ez esetben meg lehet-e téríteni részére a bérlet árát adómentesen? Ha jegyet venne, az a duplájába kerülne az alapítványnak. Várom megtisztelő válaszukat! Köszönöm.

Utazási költség Kérdés

Tisztelt Szakértő! Arra szeretnénk választ kapni, hogy köznevelési intézmény, nyertes hazai pályázatának részeként hogyan számolhat el utazási költséget "külső megbízottak" részére. Intézményünk találkozót szervez, ahol a környező országokból néhány iskolás csoport lesz jelen. Az egyes csoportok szintén oktatási intézményekből jönnek, jellemzően Erdélyből, tanárok néhány diákkal. Utazásuk költségeként elszámolható-e a saját gépkocsi használata a NAV által megadott fogyasztási norma és a kilométerenkénti 15 forintos amortizációs díj számításával? Ha igen, milyen dokumentáció szükséges mindehhez? Például megbízási szerződés a tanár részére, aki egyben a sofőr is? Számla ellenében – gondolom – nem lenne akadálya az utazási költség elszámolásának, de a számlás költségként megoldott utazás valószínűleg megdrágítaná és megnehezítené utazásukat. Minden megoldás érdekel. Segítségét köszönöm!

Közeli hozzátartozónak fizetett repülőjegy Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdéskörben szeretném a segítségét kérni. Külföldön megszervezett ünnepségre/díjátadóra hivatalos az egyik vezetőnk. A meghívás a vezető és házastársa részére szól. Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen adóvonzata van, ha a házastárs repülőjegyét is cégünk téríti meg? (nem általunk foglalkoztatott munkavállaló, az egyik vezetőnk házastársa). Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Hazautazás térítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Budapesten működő vállalkozás ukrán-magyar kettős állampolgárokat foglalkoztat, akik havonta egyszer hazautaznak Kárpátaljára. A hazautazásról a társaság nevére szóló számlát hoznak. Kérem, tájékoztassanak, hogy a munkáltató mekkora összeget köteles téríteni, mekkora a maximum összeg, illetve, ha nincs kötelező térítési összeg, akkor belső szabályzatban megállapíthat-e maximumot? Válaszát előre is köszönöm!

Bérlet térítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vidéki dolgozó jár dolgozni Budapestre, a távolsági bérletét a törvényi előírásoknak megfelelően havonta térítette a munkáltató a bérfizetéssel együtt. Egy év munkaviszony után a dolgozónak 1 havi bérletet ki akarnak hagyni, azzal az indokkal, hogy március 20-án vette meg a bérletet, ezért az már áprilisi bérletnek számít, így csak az áprilisi bérrel fizetik ki, májusi utalással. A munkáltató szerint ezzel nem hagy ki időszakot, csak csúsztatja, a dolgozónak viszont nyilvánvalóan így kimarad egy havi térítés és neki sokat számít. A kérdésem az lenne, hogy jogszerűen jár-e el a munkáltató ezzel? Illetve milyen szabályai vannak a kifizetésnek? A bérlet vásárlásának dátuma számít vagy az időszak? Ha két hónap között van, hogy dönthető el, melyik időszakra számolható el? Köszönettel.

BKK bérlet adózása, könyvelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkavállaló részére munkába járáshoz (Budapesti lakhelyről Pest megyei munkavégzési helyszín) biztosított BKK bérlet után kell béren kívüli juttatás szerinti ehót és szja-t fizetni? Vagy az az Mt. 52. § (2) szerint (a munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni, amely a munkaviszony teljesítésével indokoltan merült fel) elszámolható utazási költségként is? Köszönöm a segítséget!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink