316 találat a(z) szochokedvezmény cimkére

Szociálishozzájárulásiadó-kedvezmény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi esetekre szeretnék választ kapni. 1. 25 éven alatti pályakezdő, illetve tartósan álláskereső kedvezménye továbbvihető-e egy másik munkáltatóhoz, természetesen már csak a fennmaradó időszakra (az időszak az igazolás kiállításától számolva). 2. Ugyanazon felek között egy adott hónapban leszámolt és újra felvett 25 év alatti, pályakezdő igazolással rendelkező dolgozó után járó kedvezményt az új munkaviszonyában továbbra is figyelembe vehetem-e? Ha igen, akkor az adott hónapban mind a két esetben (gondolok itt a már lezárult és a jelenleg fennálló munkaviszonyára), vagy az adott hónapban csak a már lezárt munkaviszonyában, az élő munkaviszonyában pedig csak az adott hónapot követően érvényesíthetem a kedvezményt? 3. Tartósan munkanélküli igazolással rendelkező dolgozónk kedvezménye 2015.06.01-2018.05.31-ig tart. 2017. januártól gyed igénybevétele miatt fizetés nélküli szabadságon van, de 2017. szeptember 02-től a gyed igénybevétele mellett ismét munkába áll (csak az összegyűlt szabadsága idejére, mert ismét állapotos, és utána táppénzen lesz). A kérdésem az lenne, hogy folytathatom-e a kedvezmény igénybevételét, természetesen a kedvezmény 3. évére vonatkozó feltételekkel? Előre is köszönöm válaszát.

Rehabilitációs kártya igénylése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk dolgozója rokkantsági ellátásban részesül. Ha megigényli a rehabilitációs kártyát, akkor a jelenlegi munkahelye igénybe tudja-e venni a szochokedvezményt? Vagy ez csak egy új munkahelyen lesz érvényesíthető? Válaszát köszönöm.

Szociális hozzájárulási adó kedvezmény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Tagi jogviszonyos járulékfizetési kötelezettsége nem állt fenn gyes miatt. A gyes lejárt, így a járulékkötelezettsége ismét fennáll. A kérdésem arra vonatkozik, hogy igénybe vehető-e utána a gyes után foglalkoztatottak szociálishozzájárulásiadó-kedvezménye. Köszönöm!

Szochokedvezmény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó egyéni vállalkozásában fizeti a garantált bérminimum után a nyugdíjbiztosítási járulékot, 150% után az egészségbiztosítási járulékot, és 112,5% után a szochót (tehát a kötelezőt). Ugyanez a vállalkozó tulajdonos egy kft.-ben, ahol megbízási szerződéssel, 200 ezer forint díjazásért az ügyvezetői feladatokat látja el (természetesen szocho, szakképzési hozzájárulás van fizetve utána, illetve levonva nyugdíjbiztosítási, egészségbiztosítási járulék és szja). A fenti jogviszony a bérprogramba úgy van betőrzsölve, hogy alkalmazás minősítése: társas vállalkozó egyéni vállalkozás mellett, jogviszony típusa: önálló tevékenység, jövedelme/szja-bevallás 07. sor). Ezen egyéni vállalkozó, illetve kft. ügyvezetője betöltötte az 55. életévét, és a kft.-ben szerettük volna érvényesíteni 100 ezer forintig a szochokedvezményt, és sajnos a program nem engedte. Rosszul van meghatározva a státusza, vagy nem jár szochokedvezmény, ha valaki egyéni vállalkozó is? Vagy más a hiba? Válaszukat előre is köszönöm. Polyák Márta 70-3872719

25 év alatti munkavállaló szochókedvezményének arányosítása Kérdés

Kedves Szakértő! Következő lenne a kérdésem: egyik munkavállalónk 25 év alatti pályakezdő, aki 4 órában dolgozik a cégünknél. Betegszabadságon volt 06. hóban, a 21 munkanapból így tehát 11 napot dolgozott le, 10 napot pedig betegszabadságon töltött. A szochókedvezményt ebben az esetben hogyan arányosítom (ha egyáltalán kell arányosítani), hogyan, milyen szempontokat figyelembe véve számfejtjük a dolgozó után a munkáltató fizetési kötelezettségeit? Törvényi hivatkozást szinte sehol nem találtam ezzel kapcsolatban. Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm: Csilla

Szakképzési hozzájárulás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk az 55 éven felüli munkavállalói után szochokedvezményt vesz igénybe. Kérdésem , hogy ebben az esetben kell-e szakképzési hozzájárulást fizetnie a munkáltatónak, ha igen mi lesz az alapja? Segítségét köszönöm!

Szociális hozzájárulási adókedvezmény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkavállalónk július hónapban nyugdíjba ment. Egy nap kihagyás után újra munkaviszonyba állt mint nyugdíjas foglalkoztatott. Az 55 év feletti szociális hozzájárulási adókedvezményt nyugdíjazásáig igénybe vettük. A kérdés az lenne, hogy az új jogviszonyban jogosult-e a munkáltató ismét igénybe venni a kedvezményt a következő hónaptól, vagy ezt a 2011. évi CLVI. törvény 463/B. § kizárja a további foglalkoztatás során? Válaszát nagyon köszönjük!

Uniós állampolgár munkaviszonyban Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő lenne. Nem magyar állampolgárt szeretne a cégünk felvenni munkaviszonyba, uniós országból, ilyen esetben milyen feltételeknek kell megfelelnie az állampolgárnak, illetve a cég számára van-e valamilyen jogszabály, aminek meg kell felelni? Illetve szochokedvezményt lehet-e utána érvényesíteni? Válaszát köszönöm.

Szochokedvezmény Kérdés

Munkavállalónk 2014.05.06-án szült. Egygyermekes anyuka. A tgyás lejárt 2014.10.20-án. Gyedet kapott 2014.11.18-tól. Munkába állt 2015.01.01-től. A gyed folyósítása szünetelt 2015.01.01-2015.05.05-ig, ezt követően újból kapott gyedet, majd gyest, aminek folyósítása 2017.05.06-án lejárt. A folyósításról a kincstár igazolásával rendelkezünk. Mikortól veheti igényben a munkáltató a szociálishozzájárulásiadó-kedvezményt? Az igénybe vétel kiszámításánál melyik hónaptól kell számolni a 45 hónapot, illetve a maximálisan érvényesíthető 3 évet (2014. novembertől vagy 2015. májustól)? Köszönettel.

Szochokedvezmény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben szeretném a segítségét kérni: Vállalkozásunk szabad vállalkozási zónában működik. Szeretnénk igénybe venni a létszámbővítéshez járó szochokedvezményt, azonban ha az előírt 2+1 évnél hamarabb visszacsökken a létszám a korábbi szintre, akkor az addig igénybe vett kedvezményt önellenőrizni kell, és pótlékkal együtt vissza kell-e fizetni? Válaszát előre is köszönöm !

Munkáltatói kedvezmény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérném szíves segítségét abban, hogy a munkáltató meddig érvényesítheti a gyed, illetve gyes mellett munkát vállaló alkalmazott után a szochokedvezményt? A munkavállaló rendelkezik az alábbi igazolásokkal gyes: 2015.12.02-2016.09.10., gyed: 2016.09.11-2017.12.01. 2015. év 12. hónapjában és 2016. évben a bruttó 100 ezer forint után a 27% szochokedvezmény érvényesítése megtörtént, 2017-ben folytatódott. Az első kettő számítása 2015.12. hó – 2017. 11. hó, majd a harmadik év 2017. 12. hó – 2018. 11. hó? Köszönöm a segítséget.

Szochokedvezmény utólagos érvényesítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cégnél (ahol kb. 50 fő alkalmazott van) eddig nem érvényesítettek szochokedvezményt. Hogyan tehetik meg ezt utólag, mennyi időre visszamenőleg, a gyakorlatban mi a konkrét teendő? Az éves beszámolót is érinti? Válaszát előre is köszönöm!

OEP-igazolás arról, hogy gyesre jogosult. Kérdés

Tisztelt Szakértő! A gyes alatti munkavégzés esetén, hogy igénybe tudja venni a munkáltató a szochokedvezményt, ennek előfeltétele, hogy a munkavállalónak a megyei/fővárosi kormányhivataltól be kell szereznie az igazolást arról, hogy gyesre jogosult. Az lenne a kérdésem, hogy saját gyesen lévő munkavállalónk esetén is kell igazolás, amennyiben részmunkaidőben szeretne visszajönni dolgozni? Köszönettel.

Rehabilitációs kártya – szochokedvezmény Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2017.01.09-től munkaviszony keretében foglalkoztatott dolgozónk 2017.03.06-tól rehabilitációs kártyára lett jogosult. A munkáltató akkor is igénybe veheti a szociális hozzájárulási adó kedvezményt, ha már munkaviszonyban van nála a munkavállaló? Köszönöm szíves válaszát. Tisztelettel.

Ha a rehabilitációs kártya csak a tört hónapban érvényes Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy munkavállaló 2017.02.03-tól rendelkezik érvényes rehabilitációs kártyával, melyet a munkáltató részére 2017.02.08-án adott át. Ilyen esetben naptári napokra arányosan jár csak a szochokedvezmény? Ha igen, akkor a munkáltató 2017.02.03-tól vagy 2017.02.08-tól veheti igénybe a részkedvezményt? Ha lehetséges számítási példával illusztrálná az esetet? Segítéségét előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink