7 találat a(z) szja-bevallás 2019 cimkére

Az e-SZJA rendszert használók harmada módosította az adóhivatali tervezetet Cikk

Csaknem 30 százalékkal nőtt az e-SZJA rendszert használók száma, az idén 1,5 millióan, tavaly 1,1 millióan nyújtották be határidőre a rendszeren keresztül a személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat – ismertette Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Utolsó figyelmeztetés egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek! Ki kell egészíteni az adótervezetet! Cikk

Hétfő éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

NAV: ha bajban van az szja-bevallásával, itt kérhet segítséget Cikk

Már csak négy nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallás határidejéig, azaz május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg az adóhivatal honlapjáról elérhető webes felületen – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.

Megjelent a májusi VálaszAdó Cikk

Május az adózók és a könyvelők számára a bevallás hónapja, több határidő is fűződik ehhez a tavaszi terminushoz. Így nem véletlen, hogy az Adózóna számtalan cikket közölt e témákban, segítendő az érintettek feladatainak teljesítését.

Egyéni vállalkozó (katás) vállalkozói adatainak megadása NAV-nak szja-bevallás előtt Kérdés

Az egyéni (magánszemély) szja-bevallásának elektronikus elfogadása előtt a https://eszja.nav.gov.hu oldal azt kéri,hogy a beadás előtt ki kell töltenem a vállalkozói tevékenységgel összefüggő adatokat. Hol kell ezt megtenni és milyen formában lehet ezt teljesíteni elektronikusan? A 18 KATA-t a 2018. évről már elektronikusan beadtam. 2018 novembere óta vállalkozom, 2018 közepéig alkalmazott voltam. Köszönettel.

Szja-bevallási tervezet: ilyen esetekben kell javítani, kiegészíteni Cikk

Az adóbevallási tervezetet érdemes a magánszemélynek összevetnie a rendelkezésére álló igazolásokkal. Abban az esetben, ha a magánszemély az adóbevallási tervezetben feltüntetett adatokkal nem ért egyet, az adóbevallási tervezetet a bevallás benyújtásának határidejéig (2018. év tekintetében 2019. május 20-áig) az ügyfélkapun keresztül az erre a célra kialakított webes felületen javíthatja, kiegészítheti, vagy az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bevallást nyújthat be. A külföldi illetőségű adózónak egy április 30-ai határidőre is ügyelnie kell.

Gyakori kérdések és válaszok az szja-bevallásról Cikk

Összeállítást közölt honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezettel kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekről.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjárművezető-oktatás

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs