47 találat a(z) szja bevallás cimkére

Szja-bevallás: adózók, akiknek ki kell egészíteniük az adótervezetet Cikk

Az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek mellett az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük május 20-áig az adóbevallási tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitölteniük és beküldeniük a 18SZJA nyomtatványt – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Üzletrész-értékesítésből származó jövedelem Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha egy magánszemély több cégben lévő részesedéseit értékesíti, és egyik értékesítésből nyeresége, a másikból vesztesége keletkezik, akkor az szja-bevallás készítésekor a nyereségből levonhatja-e a veszteséget a jövedelem számításakor? Köszönettel: Jancsó Katalin

Osztalékelőleg visszafizetése Kérdés

Tisztelt Adózóna! Betéti társaság tagja még 2017 decemberében kapott osztalékelőleget, melyből a szja-t levonták. 2018 májusában a teljes összeget azonban visszafizette a cégnek, vagyis nem vált számára osztalékká az összeg. Kérem, írják meg, hogy a 1853-as szja-bevallás mely sorában vagy soraiban kell ezen szja-előleget visszaigényelni a 2018-as visszafizetés miatt! Köszönettel: KG

Így egészíthető ki legegyszerűbben az szja-bevallási tervezet Cikk

Az e-szja felületen egészíthetik ki, és küldhetik be legegyszerűbben az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek, a mezőgazdasági őstermelők és az egyéni vállalkozók bevallási tervezetüket az adóhatósághoz, mert a kiegészítések nélkül nem válik automatikusan bevallássá május 20-án a tervezet.

Szja-bevallás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy munkavállalónk 2018.01.01-2018.05.30-ig Ausztriában dolgozott, és lakott. A munkáltatója osztrák volt. Az igazolása alapján levonták tőle az szja-t. Ezek alapján a 2018. évi adóbevallásában ezt be kell vallania? Köszönettel várom válaszát.

Családi kedvezmény érvényesítése, különös tekintettel felváltva nevelt gyermekre Kérdés

Tisztelt Adózóna! A 2018. évi szja-bevalláshoz szeretnék segítséget kérni, gyermekek utáni kedvezmény igénybevételéhez. A családban három kiskorú, családi pótlékra jogosult gyermeket nevelnek a szülők, akik nem házasok, nem bejegyzett élettársak, de közös háztartásban élnek, a gyerekek utáni családi pótlékot nem egyedülállóként veszik igénybe. A három gyermekből egy közös, aki után az apa év közben érvényesítette az adókedvezményt. Két gyermek az anya előző kapcsolatában született, akiket közös nyilatkozat alapján felváltva nevelnek a szülők. A fentiekre tekintettel az apa igénybe veszi a két gyermek után járó családi kedvezmény 50 százalékát. Kérdésem, hogy az apa jogosult-e a 2018. évi bevallásában a három gyermek után járó 33 ezer forint/hó adókedvezmény érvényesítésére, természetesen a felváltva nevelt gyermekek után csak az 50% kedvezményt igénybe véve. Továbbá kérdésem, hogy a fenti esetben mennyi az 50%? A két gyermeket felváltva nevelő apa által érvényesített családi kedvezmény 50%-a után megmaradó két gyerek után járó 50% (10 ezer forint/hó x két gyermek), vagy az anya által figyelembe vehető három gyermek után járó 33 ezer forint/hó kedvezmény 50%-a? Tóthné Edit

Ingatlaneladás 2018-ban Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2018-ban eladtak egy ingatlant 8,8 millió forintért Két magánszemély tulajdonosa volt, akik eladáskor 3/4-1/4 arányban részesültek a vételárból. Aki 3/4 részben volt a tulajdonos, az 2008-ban vétellel szerezte az ingatlan 2/4 részét 2,5 millió forintért. 2017-ben örökléssel 1/4 résznek lett tulajdonosa. A hagyatéki végzésben megállapított érték 4 millió forint volt, az ő része ebből 2 millió forint. A NAV kalkulátora szerint nem kell adót fizetnie az érintett magánszemélynek, annak ellenére, hogy az ingatlan egy részét 2017-ben szerezte. Hogyan kell az szja-bevallásban szerepeltetni az adatokat? Válaszát előre is megköszönöm.

Kamarai tagdíj Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kamarai tagdíjat önállóan fizetem, amit számla alapján részemre a munkáltató megtérít. Az éves igazoláson egyéb jövedelemként szerepel a számla alapján megtérített összeg, melyből az szja levonásra került. Kérdésként merült fel bennem, hogy az 1. sor összegéből levonhatom-e a számla szerinti kamarai díjat, amit az 55. sorba beírnék? Vagy mivel ezen összeget részemre megtérítették, ezt nem tehetem meg?

Szja-hipa – alvállalkozó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban kérném a segítségét, hogy az szja-bevallás mely sorában kell szerepeltetnem az alvállalkozói költséget egyéni vállalkozó esetében, hogy az iparűzésiadó-bevallásomból levonható legyen? Köszönettel: OÁ

Adóbevallás: még határidőben a legfontosabb tudnivalókról Cikk

Az idei pünkösd megtoldotta a 2017-ben szerzett jövedelmek bevallási határidejét: a nem egyéni vállalkozó magánszemélyeknek május 22-én éjfélig még van néhány napjuk, hogy teljesítsék ezt a kötelezettséget, ha eddig nem tették meg. Ugyancsak eddig lehet pótlékmentesen befizetni az esetleges adótartozást, vagy arra részletfizetést kérni.

1753 szja bevallás Kérdés

Hogyan, milyen összeggel és melyik bevallási soron kell szerepeltetni az alábbiakat: örökléssel került tulajdonba egy szántó megjelölésű kültéri ingatlan, 2013. július 29-én. Értéke a hagyatékátadó végzés alapján 2 345 000 Ft. Ezt a szántót eladták 2017. december 14-én 10 500 000 Ft-ért. Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Polyák Márta

Mit kell tudni a bevallási tervezetről? Cikk

2016. január 1-jétől léptek hatályba az adóbevallási tervezetre vonatkozó rendelkezések az Szja. tv. és az Art. rendelkezései között, melynek eredményeként a NAV elkészíti az arra jogosult magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallását a 2016. évre vonatkozóan. Mivel ez az első év, így sok meglepetéssel is számolhatunk még.

Szja bevallás + egyéni vállalkozó családi adó- és járulékkedvezménye 2. Kérdés

Tisztelt Surányi Imréné! Köszönöm válaszát (http://adozona.hu/kerdesek/2017_4_4_Szja_bevallas__ev_csaladi_ado_es__qyu), de nem erre irányult a kérdésem. Tudom, hogy egyéni vállalkozó esetében a tényleges kivétet terhelő járulék erejéig lehet érvényesíteni a kedvezményt, de amíg nem meríti ki a 4% egb.-t, addig nem érvényesítheti a 3%, illetve a 10%-ra sem. Ha ebből indulunk ki, akkor a gyakorlatban az emelt járulékalap után kell figyelembe venni a kedvezményt, de úgy, hogy figyelni kell: ne lépje túl a kivét 17%-át. Ezért esetünkben: megállapított egb. és nybj. összege: 230 953 Ft, jogszerűen érvényesített kedvezmény: 191 522 Ft, megfizetett egb. és nybj: 39 431 Ft. Miért nem írhatja be a megállapított egb. és nybj. összegénél (30-as sor) a ténylegesen megállapítottat (230 953 Ft), miért ragaszkodik az ügyintéző az 1 148 515 Ft (összes összevont adóalap) 17%-ához (195 248 Ft)? Jogszerűen annyi kedvezményt vett figyelembe, amennyit a törvény enged, a többit befizette nyba-ba (vagyis a 129 000 Ft 17%-át havi szinten). Akkor mit kezd a már befizetett nybj-vel, fizesse be újra, csak most szja-ba? Kérem véleményét, válaszát az szjabevallás kitöltésével kapcsolatban (24, 30, 31-es sorok)! Köszönöm mielőbbi válaszát!

Őstermelő bértámogatása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdéseimre szeretnék választ kapni. Őstermelő vállalkozóvá váláshoz minimálbérnek megfelelő bértámogatást kapott. Az őstermelő átalány szerint adózik. Az szja bevalláshoz kapott igazoláson a támogatás összege vállalkozói bevételként jelenik meg. E szerint mint egyéb bevétel a támogatás 15%-a a jövedelem. Az Agrofórum honlapján azt olvastam, hogy csak a területalapú támogatás számít vállalkozói bevételnek, e szerint a bértámogatást (vállalkozóvá válási támogatást) önálló tevékenység bevételeként kell szerepeltetni a bevallásban a főlapon. Ha ez a helyes eljárás, ezzel a bevétellel szemben költségként elszámolható a bérköltség, ill. a járulékok 100%-ban? Illetve ha nem számoljuk el költségként, akkor bevételként sem kell az adóbevallásban szerepeltetni? A másik kérdésem, hogy jól értelmezem-e, hogy a tartós befektetésből származó jövedelem után 10% az adó, ha 3 év 6 hónap után történt a befektetés megszüntetése? Válaszát előre is köszönöm!

Magánszemély 14%-os egészségügyi hozzájárulása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésemre szeretném szíves válaszát kérni: osztalékból származó jövedelemből levonásra került 450 000 Ft. Az év végi személyi jövedelemadó bevallásban ezt az összeget csökkenthetem-e a munkaviszonyból származó bérjövedelemből levont 4+3% egészségbiztosítási járulék összegével? Vagy csak a magánszemély más kifizetőtől származó, levont 14%-os járulékát vehetem figyelembe ? Köszönettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lízing

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 január
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs