83 találat a(z) számlázó program cimkére

Fellélegezhetnek az adózók: haladék adatszolgáltatásra Cikk

Elhalasztanák a számlázó programok NAV-hoz történő bekötését. Mégsem változna a belföldi összesítő jelentésben feltüntetendő számlák köre és értékhatára. Többek között erről is rendelkezhet az Országgyűlés az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról T/15428. számon benyújtott törvényjavaslat elfogadásával.

Számlázó programok: egy év haladék az adatbejelentésre, de ne dőljenek hátra a vállalkozások! Cikk

Érdemes már most erőforrásokat átcsoportosítaniuk a vállalkozásoknak a számláikkal kapcsolatos valós idejű adatszolgáltatáshoz szükséges informatikai fejlesztésekre.

Számlázó programok bekötése a NAV-hoz II. Kérdés

Tisztelt Szakértő! Fenti címmel tettem fel kérdést Önnek egy héttel ezelőtt, amivel kapcsolatban meg is kaptam a választ Kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy erről hol lehet információt találni? Illetve a másik kérdés, hogy ettől függetlenül a belföldi összesítő jelentésnél az értékhatár változatlanul 100 ezer forint lesz? Válaszát előre is köszönöm.

Számlázó programok bekötése a NAV-hoz Kérdés

Tisztelt Szakértő! Úgy tudom hogy a számlázó programok NAV-hoz történő bekötésének a részleteit tartalmazó rendeletnek március végéig kellett megjelennie. Érdeklődnék hogy megjelent-e már ez a rendelet, és ha igen, akkor milyen számon, mert már el kellene kezdeni a programozást, de amíg a részletekről nincs dokumentáció, addig az IT-részleg nem tud nekiállni. Válaszukat előre is köszönöm.

Gépi számlázó programmal készített számla elektronikus megküldése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. zárt rendszerű gépi számlázó programmal készíti el áruértékesítési számláit, de ezek nem minősülnek elektronikus számláknak, miután nem felelnek meg a jogszabályban erre vonatkozóan felsorolt kritériumoknak. A hatályos előírások engedik-e a gépi számlák megküldését kizárólag elektronikus úton pdf formátumban (e-mail), vagy ezzel párhuzamosan a postai úton történő továbbítás is szükséges a vevőnek a szabályos elszámolhatóság miatt? Megjegyezni kívánjuk, hogy a kiszámlázott áru átvétele (teljesítés) minden esetben szállítólevéllel alátámasztott. Amennyiben lehetséges csak az elektronikus úton történő továbbítás, milyen formában szükséges tárolni az elküldött, pdf formátumú bizonylatokat a kibocsátó társaságnál?

Számlázó programok bekötése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném érteni a kérdés címében felvetett témát. Különféle (a netről származó) információkból most úgy tudom, hogy július 1-jétől valamennyi számlázó programmal dolgozó cégnek ezt a programot ugyanúgy online be kell kötnie a NAV-hoz, mint a pénztárgépeket. Ezáltal az adóhatóság minden kiállított számláról egyidejűleg értesül. Gondolom, hogy ez csak az áfakörbe tartozó vállalkozásokra vonatkozik, tehát például az alanyi mentesekre nem. Aki pedig nem programmal számláz, hanem például számlatömbbel, annak július 1. után az áfabevallás mellékletében tételesen fel kell tüntetni a 100 ezer forint áfatartalmat elérő számlákat. Így van ez? Ha igen, akkor ehhez speciális (a NAV által kibocsátott) programot kell-e beszerezni, és valamilyen külön eszköz kell hozzá? Vagy minden számlázó program beköthető? Hol lehet erről részletes és érthető tájékoztatáshoz jutni? Köszönettel.

Számla javítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem számlázással kapcsolatos. Egy általunk kiállított 2016 októberi számlán nem jó a vevő címe. Akkor nem szóltak semmit. Most viszont könyvvizsgáló ezt megreklamálta. Mi számlázóprogrammal számlázunk. 2017 februárjában én mit tehetek a vevőm számlája helyességének ügyében, ugyanis azt kéri, hogy javítsam? Válaszukat előre is köszönöm: Asbóth Istvánné

Pénztárgép vagy kézi nyugta? Sok múlik a tevékenység besorolásán is Cikk

Autószerelő tevékenységet végző egyéni vállalkozó számlázó programot használ bevételeinek kiszámlázásához. Kell-e pénztárgépet vásárolnia, vagy elegendő a számlák havi lejelentése a NAV felé? Szülésfelkészítést, elsősegélynyújtást és hasonló oktatást végző vállalkozásnak kell-e pénztárgépet használnia? – kérdezték olvasóink. Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.

Pénztárgép – autószerelő Kérdés

Tisztelt Szakértő! Autószerelő tevékenységet végző egyéni vállalkozó számlázó programot használ bevételeinek kiszámlázásához. Pénztárgépet ebben az esetben is vásárolnia kell, vagy elegendő a számlák havi lejelentése a NAV felé? Köszönettel.

Webáruház számlázási szabályai Kérdés

Szeretném megkérdezni, hogy webáruházi értékesítés esetében elegendő-e kézzel kiállított számla, vagy kötelező-e számlázó program használata? Esetleg várható-e online számlázási kötelezettség? Köszönöm szépen!

Pénztárgéphasználat kötelező? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alanyi mentes kft. alakformáló szalont üzemeltet a székhelyén. A pénztárgép használata kötelező, ha minden esetben a szolgáltatásról (fizikai közérzet javítását szolgáló) számlát bocsájt ki? Elég készpénzfizetési számlát kiállítani, vagy kizárólag számlázó programot kell hozzá használni? Köszönettel várom válaszát. Krisztina

Számla hitelessége Kérdés

Tisztelt Adózóna! Létezik a kézi - nyomtatványból kiállított – számla, a digitális eljárással hitelesített, s a számlázó program által generált, utóbbi a leggyakoribb. Kérdésünk hogy ez elveszti-e hitelességét azzal, hogy nem postán, hanem e-mailen küldik a partnerek? Elegendő-e a számlázó program dokumentációja, miszerint az biztosítja a megfelelő eljárást, az utólagos módosítást kizárva, s ettől hiteles egy sorszámon minden számla? Vagy attól már hitleltelen lesz, hogy nem a szállító nyomtatja akarmilyen nyomtatóval, akármilyen papírra (senki nem köteles céges, színes formát használni), hanem a vevő? Miért hitelesebb egy számla postán érkezve, aminek egy jelentős részéről igazságügyi IT-szakértőn kívül senki sem képes megállapítani a küldésének formáját? Van olyan rendelkezés, amely előírja, hogy a számlázóprogramból kell közvetlenül nyomtatni, csak az hiteles? Köszönjük.

Adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2016.01.01-jétől teljesítendő adatexporttal kapcsolatban kérném a segítségét. Számlázó programunkból nem magyarországi (német) adószámunkon is bocsátunk ki számlát. A számlázó programnak a német adószámunkon kiállított számlákkal kapcsolatban is kell rendelkeznie az adatexport funkcióval? Segítségét előre is köszönöm!

Számlázó programok online bekötése a NAV-hoz: veszélyek és előnyök Cikk

Számos kérdést vet fel a számlázó programok valós idejű, elektronikus adatszolgáltatása a NAV felé, és sok cégnél jelentős időráfordítással és költséggel járó szoftverfejlesztést igényelne. Összefoglaltuk a számlázó programok NAV-hoz történő online bekötésének előnyeit, illetve hátrányait.

Áfatörvény 58. paragrafus – számlakorrekció Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az áfatörvény 58. paragrafusa alá tartozó szolgáltatásnyújtások számlakorrekcióival kapcsolatban kérném a segítségét. A számlázó programunk mindhárom dátum (számla kelte, teljesítés dátuma, fizetési határidő) megadásával enged csak számlát, illetve számlával egy tekintet alá eső okiratot készíteni. Ebben az esetben milyen teljesítési időpontot kell a bizonylatokon feltüntetni, amennyiben 1. variáció: a korrekció számlával egy tekintet eső okirattal történik? Példa: az adóalap csökken, az eredeti számla kelte: 2016.11.05., a teljesítés: 2016. 11. 05., a fizetési határidő: kiállítás plusz 14 nap. A szolgáltatási időszak: 2016. december. A korrekcióra 2016. december 15-én kerül sor. Ebben az esetben a teljesítés időpontja az eredeti számlán feltüntetett időpont lesz, vagy az a kiállítás napjával lehet azonos? (A könyvelő program a számlán feltüntetett teljesítési időpont alapján gyűjti fel az áfaanalitikát. Ha az eredeti teljesítési időpontot szerepeltetem a számlán, akkor a korrekciós bizonylatot nem szerepelteti a decemberi bevallásban, viszont az áfatörvény 153. paragrafusa szerint ezt a decemberi bevallásban lehet legkorábban szerepeltetni. 2. variáció: számlával egy tekintet alá eső okirattal érvénytelenítem a számlát, és új számlát állítok ki. Az előbbi példánál maradva ebben az esetben milyen teljesítési időpontot kell feltüntetnem a bizonylatokon, úgy, hogy a számlázó és a könyvelő program sajátosságait figyelembe véve a számlakiállítás megfeleljen az áfatörvényben foglaltaknak?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink